Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Andy Scott a Molnároknál!

Bő két hónappal ezelőtt már kifejeztük sajnálkozásunkat, amiért Andy Scott-tól kissé talán elhamarkodottan megvált a Brentford. A tehetséges, még mindig csak 38 éves Scott most egy osztállyal lejjebb kapott megbízást: a Rotherham nevezte ki managernek. A Molnárok a League Two egyik legerősebb keretével rendelkeznek, mégis csak a 10. helyen állnak jelenleg, és Ronnie Moore kirúgását követően sem tudta őket talpra állítani a megbízott edzőpáros. A liga talán legjobb csatárát, Adam Le Fondre-t is foglalkoztató Rotherham egy jó hajrával a playoff helyek valamelyikére még beérhet, de valószínűbb, hogy Scottnak jövőre kell majd újra végigjárni azt az utat a negyedik ligában, amit a Brentforddal már egyszer sikerült. Andy Scott arról is nevezetes, hogy a Brentford managereként főleg londoni születésű játékosokat szerződtetett - vajon most a Rotherhamnél jönnek majd a yorkshire-i srácok?

0 Tovább

Két edző is repült a League One-ban

Kirúgták a Sheffield Wednesday managerét, Alan Irvine-t és ugyanezen a napon mutattak ajtót a Brentfordot irányító Andy Scottnak is. Eleve nem vagyunk hívei a spanyolos, „három vereség után rúgjuk ki az edzőt” szemléletnek, de Irvine és különösen Scott is bizonyította már, hogy talán érdemes lenne jobban megbízni benne, de most mégsem ez történt.

Alan Irvine esetében mondjuk lehet igazságuk azoknak, akik szerint ilyen játékoskerettel a Sheffield Wednesdaynek nem a tizenkettedik helyen kellene állnia, hanem sokkal előrébb. Irvine alig több mint egy éve vette át a Baglyokat Brian Lawstól, ám az anyagi gondokkal küzdő csapat zuhanórepülését nem tudta megállítani, és a jelek szerint ez a folyamat egy osztállyal lejjebb is folytatódott. Pedig Irvine kinevezése egyáltalán nem tűnt rossz ötletnek: a korábban David Moyes másodedzőjeként dolgozó edzőt a Preston szerződtette 2007-ben, és a klubot először megmentette a kieséstől, a következő évben pedig rögtön a playoffba vezette. A következő szezon azonban már nem sikerült jól, a Preston újra a kiesés ellen harcolt, Irvine-t pedig menesztették 2009 végén. A szurkolók akkor szimpatizáltak ugyan Irvine-nal, de többen is bírálták a rosszul sikerült átigazolásai illetve a taktikai merevsége miatt.

A Sheffield Wednesday szurkolói most hasonló kifogásokat emeltek vele szemben, és a többségnek az a véleménye, hogy Irvine rendes arc ugyan, de most váltani kellett, hiszen a liga egyik legerősebb keretével rendelkező csapat közelebb van a kieső helyekhez, mint a feljutáshoz. Időközben ugyanis a Baglyokat régi ismerősünk, a korábbi Portsmouth- illetve Leicester-tulajdonos, Milan Mandaric vásárolta meg, és miután ráncba szedte a pénzügyeket, adott pénzt Irvine-nak, hogy vásároljon néhány, ezen a szinten jónak számító játékost. Gary Madine nevét épp két nappal ezelőtt írtuk itt le, de a Motherwelltől érkező középhátvéd, Mark Reynolds vagy a Plymouth benini védője, Réda Johnson neve is jól cseng. Velük együtt sem sikerült azonban jól a január, és a december közepe óta nyeretlen Wednesday pocsék sorozattal csúszott egyre lejjebb, az utolsó csepp a pohárban pedig a Peterborough elleni 5-3-as vereség volt. A lehetséges utódok között többek között Gary Megson nevét emlegetik – hát, ha ez igaz, akkor annyira azért nem irigyeljük a Baglyok szurkolóit.

Andy Scott kirúgása már inkább megosztotta a szurkolókat: róla ugyebár a feltörekvő brit managerek között írtunk, egyebek között azt, hogy az első teljes szezonjában megnyerte a Brentforddal a negyedik ligát, a következő évben pedig gond nélkül bent maradt a League One-ban. Idén mi már a playoff helyek valamelyikére tippeltük a Méheket, ám csapnivalóan kezdték a szezont, és tíz forduló után mindössze két győzelem szerepelt a nevük mellett. Utána azonban Scott összekapta a csapatot, amely meggyőző teljesítménnyel mászott felfelé a tabellán, január elsejére már ott volt a playoff helyek közvetlen közelében, ám ekkor egy újabb rossz sorozat vette a kezdetét, a Brentford hét egymás után következő meccsen nem tudott nyerni, legutoljára pedig még az újonc Dag & Red is elkalapálta 4-1-re. A tulajdonosok ekkor döntöttek úgy, hogy inkább nem várják meg, hogy Scott képes-e újra megállítani a zuhanást és menesztették.

Itt már inkább hajlunk rá, hogy hibáztak: ebből a pénz nélküli, hosszabb ideje csak tengődő londoni kiscsapatból Scott a maximumot hozta ki, ő juttatta fel őket a harmadosztályba és tartotta is bent a klubot az első évben. Egy rossz sorozat után még kellett volna hagyni egy kis időt neki, hiszen már többször is bizonyított, és ugyan valóban voltak az utóbbi időben megkérdőjelezhető döntései, talán kicsit ki is csúszott a kezéből a gyeplő, de ha valaki, ő tudta, hogy kell a Méheket motiválni. Andy Scott még mindig csak 38 éves, remélhetőleg tanult a hibáiból és legközelebb magasabb osztályban is viszontlátjuk majd.

0 Tovább

Coming Up

A régi angol futball fontos figurája volt az up and coming manager, vagyis a fiatal, ambiciózus, feltörekvő edző, aki rendesen végigjárja azt a bizonyos szamárlétrát, és egy nevenincs kiscsapattól indulva egyre magasabb osztályokban kap kispadot, hogy aztán a végén a legnagyobb klubok ajánljanak neki állást. Hogy mást ne mondjunk, ott volt mindjárt Brian Clough, aki ugyan a kor sztárcsapatánál pont megbukott, de ez most mindegy is, az ő karrierje egyáltalán nem volt rendhagyó akkoriban. Az viszont nyilvánvaló, hogy ha ma a fiatal Clough feltámadna, soha az életben nem nyerne semmit, és maximum egy ötödik helyben vagy egy Liga kupa-győzelemben reménykedhetne, hiszen a bajnoki címre is esélyes klubok már egy ideje csak olyan managereket szerződtetnek, akik már „felmutattak valamit" az olasz, a spanyol vagy éppen a portugál bajnokságban, vagyis a vak is látja, hogy ez egy ördögi kör.
A Premier League-et még soha nem nyerte angol manager (igaz, skót kettő is), hiszen az utolsó, bajnokságot nyerő angol edző Howard Wilkinson volt a Leedsszel 1992-ben, pont a PL indulása előtti utolsó szezonban. Amikor pedig kialakult a Big Four máig tartó rémuralma, akkor pont valóban nem volt kiemelkedő angol manager a piacon, de most már akár lehetne is, nagyon nehéz lenne pozícióba kerülnie. Az utolsó dobogós angol edző Sir Bobby Robson volt 2003-ban a Newcastle-lal, neki volt utoljára esélye robbantani, de sajnos nem sikerült, és őt már különben is Isten nyugosztalja. Na de térjünk a tárgyra: tényleg ne lennének tehetséges szigetországi managerek? Hát hogy a fenébe ne lennének!
Itt van mindjárt Owen Coyle, aki ugyan nagy csalódást keltett azzal, hogy otthagyta a Burnley-t a Bolton kedvéért, de ahhoz képest, hogy bő két éve még a skót másodosztályban dolgozott, azért ez elég szép karrier. A Championshipben is egyre több az újgenerációs, alsóbb osztályból elhappolt manager: Mark Cooperről (Peterborough) ugyebár nemrég írtunk, de ott van Nigel Clough, Brian fia (Derby County) és az a Mark Robins, akit a Barnsley idény közben hozott el a Rotherhamtől és bizony jó vásárt is csinált vele. Most azokat a fiatal brit managereket mutatnánk be, akik még sosem edzősködtek sem a PL-ben, sem a Champóban, viszont a nyakunkat tennénk rá, hogy egyszer majd fognak. És még az sem kizárt, hogy közülük kerül ki Coyle utóda…
Paul Lambert (Norwich City)
Ki ő:
A most 40 éves Lambert volt az első brit futballista, aki Bajnokok Ligáját nyert, 1997-ben a Borussia Dortmunddal, majd a Celtic alapembere lett, és képviselte Skóciát az 1998-as vébén is. A megbízható középpályás visszavonulása után elvégezte Németországban az UEFA edzőiskoláját, ennek ellenére manageri karrierje nem túl sikeresen indult a skót Livingstone kispadján. 2006 nyarán vette át a Wycombe csapatát, melyet a Ligakupa elődöntőjéig vitt, ahol csak a Chelsea állta útjukat – előtte 30 évig nem volt példa arra, hogy negyedosztályú csapat idáig jusson. A Wycombe-ot azonban nem sikerült feljuttatnia a League One-ba, a play-off vereség után lemondott, hogy aztán a Championshipből kiesett Colchestert vegye át, mellyel az idei bajnokságot úgy indította, hogy csapata egy hetest rúgott a Norwichnak, három héttel később pedig már Lambert ült a Kanárik kispadján.
Hol tart most:
Lambertnek megdöbbentően hamar sikerült összekapnia a Championshipből való kiesés után teljesen demoralizálódott Norwichot, és a Bryan Gunnhoz köthető, tragikus rajt után egyből a mezőny után eredt. Most már a Norwich jobb gólkülönbséggel előzi a sokáig második helyen álló Charltont és jelenleg automatikus feljutó, pedig Lambert nem csinált nagytakarítást a keretben, gyakorlatilag most is azok a játékosok játszanak, akik hét gólt kaptak hazai pályán a szezon nyitónapján. A statisztikák szerint Paul Lambert az eddig megnyert meccsek aránya alapján a Norwich valaha volt legsikeresebb managere – persze tudjuk, hogy négy hónap az négy hónap, ettől még szép eredmény.
Miért bízunk benne:
Csendben, a protestáns munkaetika szellemében dolgozó edző, aki olyanoktól tanulhatott, mint Martin O’Neill és Ottmar Hitzfeld, és milliók nélkül is képes csapatot építeni. Ezért is merülhetett fel a neve a Burnley-nél.
Lee Clark (Huddersfield)
Ki ő:
Sokáig kirobbanthatatlan tagja volt Kevin Keegan Newcastle-jának, még akkor is, amikor csak másodosztályú volt a csapat, majd a kilencvenes évek sikereiből is kivette a részét, sőt, a középpályás még angol válogatott kerettag is volt. Aztán a Sunderland, majd a Fulham játékosa lett, és karrierje végén visszatért Newcastle-ba. Ott egy év után Glenn Roeder segédedzője lett, és követte mesterét Norwichba is, onnét csábította el managernek a nagy ambíciókkal bíró Huddersfield.
Hol tart most:
Lee Clark több mint egy éve ül a Huddersfield kispadján, ahol az első szezon ráment az elődje által katasztrofálisan indított idény rendbehozatalára, most viszont már egyértelműen a feljutás a cél, és a Terrierek stabilan play-off helyen tanyáznak. A hagyományosan erős utánpótlásból kikerülő játékosok mellé most van pénz igazolni is, Clark pedig a fiatalokban és a britekben bízik: idén 27 évnél idősebb játékos nem is játszott a csapatban! Nincsenek levezető PL-veteránok vagy külföldi reménységek, hanem leginkább a ligából vagy még alsóbb osztályokból vásárolt tehetségek, és ha akarnánk, se tagadhatnánk le, hogy ez nekünk mennyire szimpatikus.
Miért bízunk benne:
Mindössze 37 éves, mégis olyan céltudatos, mintha már évek óta a pályán lenne, kezdve a tapasztalt stáb kialakításától a keret összetételéig. Persze könnyű olyan klubnál megvalósítani az elképzeléseket, ahol nincsenek anyagi gondok, de neki határozott elképzelései vannak. Egyébként sem az a sokat beszélő, népszerűsködő fajta, hanem egy csendes, kicsit ijesztő, szigorú külsejű pasi, aki úgy néz ki az öltönyében, mint egy jó útra tért futballhuligán.
Paul Trollope (Bristol Rovers)
Ki ő:
Walesi válogatott középpályás, aki a kilencvenes években a Derby színeiben játszott a Premier League-ben is, de sokkal többre ennél nem vitte. Utolsó klubja a Bristol Rovers volt, és ott lett edző, egy kétszintes modellben: Lennie Lawrence volt a klubigazgató, Trollope pedig a „first team coach”. Csapatával példaértékű építkezésbe kezdett: első szezonjában stabilizálta a csapatot, a másodikban megnyerte vele a play-off-ot és feljutott a League One-ba. A harmadikban gond nélkül bent tartotta, és a klubtörténet holtversenyben legjobb FA-kupaszereplését érte el, a tavalyi idényben pedig már betört a top 10-be.
Hol tart most:
Idén a Bristol Rovers már egyértelműen esélyes a play-offra, jelen pillanatban éppen kicsivel lemaradva a hatodik helytől, annak ellenére, hogy nyáron kénytelen volt eladni a liga egyik leggólerősebb csatárát, Rickie Lambertet a Southamptonnak. Mindezt ráadásul úgy, hogy a Roversnek nincsenek kiemelkedő képességű játékosai, van viszont managere: ősz óta már ez Trollope hivatalos titulusa.
Miért bízunk benne:
Szeretjük a szisztematikusan építkező, nyugodtan dolgozó klubokat, és a koruknál jóval érettebbnek tűnő 37 éves edzőket. Biztos fontos, hogy a tapasztalt Lawrence súg a háttérből néha, de Trollope minden húzása őt igazolja, előbb vagy utóbb egy osztállyal feljebb találja magát, vagy a Kalózokkal, vagy másik csapattal.
Andy Scott (Brentford)
Ki ő:
Nos, aki olvassa a Rúgd és fuss!-t, annak már nem kell bemutatni, hiszen Andy Scottot a tavalyi szezon új felfedezett managerének választottuk. Akkor már megírtuk róla, hogy „29 évesen, szívproblémák miatt hagyta abba a futballt 2005-ben, és hat évvel később került vissza egykori klubjához, a Brentfordhoz, mint másodedző. 2007 decemberében azonban az addigi menedzsert, Terry Butchert elküldték az anyagi gondokkal küzdő klubtól, és maradt egyedül Scott, aki előbb csak ideiglenesen, majd a jó eredmények után véglegesen átvette a Méhek irányítását. Első teljes szezonjában egyből meg is nyerte a bajnokságot: a Brentford magabiztosan jutott fel a League One-ba, pedig az utolsó nyolc meccset úgy élte túl a csapat, hogy négy csatára is kórházban volt.”
Hol tart most:
A Brentford első szezonjában remekül helytáll a League One-ban, és ugyan még egy osztályt nem fog ugrani, de ami fontosabb, nemigen lesznek gondjai a bennmaradással sem. Nem igazolt sok pénzért, főleg alsóbb osztályból, illetve kölcsönjátékosokat, közülük a Tottenham még mindig csak 17 éves tinicsodája, John Bostock volt igazán nagy húzás.
Miért bízunk benne:
Úgy látszik, szerencsés dolog volt 1972-ben születni, de Andy Scott is 37 éves, és ahogy írtuk, „nem az a lelkizős fajta, tavaly nyáron is elküldött kapásból hat állandó kezdőjátékost, és most, a megnyert szezon után is ajtót mutatott további kilencnek. Meg nem alkuvó, szívós, önfejű edző, akiről még sokat fogunk hallani.” A nyugodt, intelligens edzőként ismert Scott egyébként szinte csak a londoni születésű futballistákban bízik, legutóbbi meccsükön, a Charlton ellen kilenc (!) is pályára lépett a csapatban, ez nem akármilyen lokálpatriotizmus!
Mark Stimson (Gillingham)
Ki ő:
Egy kopasz, 42 éves ember, aki futballistaként játszott a Tottenhamben, a Newcastle-ban, és egy sereg alacsonyabb osztályú csapatban. Kölcsönjátékosként megfordult még fiatalon későbbi klubjában, a Gillinghamben is. Visszavonulása után a Grays Athletic managere lett 2002-ben, és a csapatot két osztállyal vitte feljebb a Conference csúcsáig, de onnét már nem sikerült beverekednie magát a League Two-ba. Következő klubja a szintén nem-ligatag Stevenage volt, innét csábította el az egyre jobbnevű managernek számító Stimsont 2007 végén a Gillingham. A zuhanórepülésben levő klubot ő sem tudta megmenteni, kiesett a League One-ból, sokan támadták autoriter vezetési stílusa miatt is, a vezetők azonban kitartottak mellette, ő pedig egy év után play-off lutrival ugyan, de visszajuttatta a klubot a harmadosztályba.
Hol tart most:
A Gillingham (melynek a kanadai csatár, Simeon Jackson személyében egy igazi sztárja is van) a kiesés ellen küzd, de minden esélye megvan a bennmaradásra, eddig nem is nagyon állt kieső helyen a csapat (jelenleg a 17.). Stimsont kezdetben bírálták azért is, mert alacsonyabb osztályból, volt klubjaiból hozta el kedvenceit, ám ezek a játékosok többségükben beváltak feljebb is, a Gills ellen senki sem mehet biztosra.
Miért bízunk benne:
Mert egy katonás, önfejű és tréningruhás, klasszikusan alsóbb osztálybeli manager, akinek ugyan talán érdemes lenne egy kis pszichológiát tanulnia, ha felsőbb szinten is érvényesülni akar, de az biztos, hogy a csapata erőnlétben és akaraterőben bárkivel felveszi a versenyt. Ha még ennél is többre lesz képes, ki tudja, meddig juthat.
Paul Tisdale (Exeter)
Ki ő:
Játékosként nem sok sikerben volt része, végül egy sérülés miatt korán, 27 évesen vissza is kellett vonulnia. 2000-ben a Bath csapatánál kezdett edzősködni, amely a helyi egyetemmel működött szoros szimbiózisban, és 2002-ben olyan sokáig jutott az FA-kupában, ameddig egyetemi csapat 1881 óta nem. Tisdale egyre feljebb vitte a Bath csapatát, végül 2006-ban elfogadta az Exeter ajánlatát. Ott az első évben a Conference play-offig vezette a csapatot, de még elbukott, egy évvel később azonban újra eljutott a Wembley-be, ahol 1-0-ra le is győzték a Cambridge Unitedot. Tisdale azonban itt sem állt meg, hanem rohammal bevette a League Two-t is, és egyenes ágon kiharcolta a feljutást. Mindezt úgy, hogy végig inkább eladott játékosokat, semmint vásárolt volna. Már ebből is látszik, hogy őrületes pasival van dolgunk!
Hol tart most:
Az Exeter annak ellenére stabilan tartja magát, hogy legjobbjait ismét el kellett adnia a nyáron, de Tisdale mágikus ereje ismét megmutatkozott, és a kis költségvetésű klub a már megszokott tetszetős, rövidpasszos futballal szerzi a pontokat, még ha most egyértelműen nem a feljutás is a cél, hanem a biztos bennmaradás.
Miért bízunk benne:
A 36 éves Tisdale (aki egyébként Máltán született) újra és újra megmutatja, hogy képes felborítani a papírformát, ráadásul egy igazi piperkőc, aki stílusos öltözködésével a Premier League-ben sem tűnne tenyeres-talpas falusi bunkónak.
Keith Hill (Rochdale)
Ki ő:
Kezdjük most kivételesen a klubbal! A Rochdale e sorok írójának születése évében, 1974-ben esett ki a negyedosztályba, és azóta, vagyis 35 éve képtelen kikapaszkodni onnét – mondani sem kell, hogy náluk régebben nem rohad ott egy klub sem. A kilencvenes években játszott ott pár évig egy Keith Hill nevű középhátvéd is, aki aztán évekkel később, a visszavonulása után a klub edzői stábjánál helyezkedett el. 2006 végén őt nevezték ki átmeneti időre edzőnek, miután a sokadik manager is megbukott, de hamar véglegesítették, ő pedig ahogy azt kell, az első évben a középmezőnybe kormányozta a hajót, a következőben a play-off volt a végállomás, ahol is a Rochdale története során először eljutott a Wembley-be, de a Stockport jobb volt nála. Egy évvel később ismét csak a play-off döntőjében kaptak ki, ezúttal a Gillinghamtől. De Hill nem az a fajta, aki feladná.
Hol tart most:
Hát a dolog úgy áll, hogy a Rochdale komoly előnnyel vezeti a League Two-t, és mindenütt csak a legnagyobb elismerés hangján beszélnek Hill csapatáról, amely kulturált futballal és sok fiatal játékossal komolyabb feladatok végrehajtására is képes lehet – már amennyiben nem szedik szét addig, mondjuk most januárban.
Miért bízunk benne:
A 40 éves Hill karizmatikus, szimpatikus és szórakoztató személyiség egyfelől, ugyanakkor nagyon odafigyel a részletekre, ahogy azt a modernkori labdarúgás megkívánja. Nagyon csodálkoznánk, ha a Rochdale lenne számára a végállomás.
Eddie Howe (Bournemouth)
Ki ő:
Eddie Howe a Football League legfiatalabb managere. 32 éves, és mint ahogy másoknak is itt feljebb, neki is egy sérülés szabta rövidebbre a pályafutását. 30 évesen már a Bournemouth tartalékcsapatát edzette (játékosként csak itt játszott és két évet Portsmouthban), később segédedző lett, de akkor már nagyon nagy volt a baj: a Bournemouth kiesett a negyedosztályba, ahol ráadásul mínusz tizenhét ponttal vágott neki a bajnokságnak. Ha még ez ne lett volna elég, a csapatnak sem ment a játék, úgyhogy jobb híján Howe-t tették meg managernek, miután kirúgták Jimmy Quinnt 2008 szilveszterén. Ő pedig véghez vitte a lehetetlent: a sokáig menthetetlennek tűnő csapatot benntartotta a Football League-ben, nem véletlenül kapta a szurkolóktól a „Howdini” becenevet.
Hol tart most:
Első teljes szezonjában már nincs pontlevonás, sem kiesés elleni harc, a Bournemouth a Rochdale legkitartóbb üldözője a League Two-ban. A szezon első kilenc meccséből ráadásul a Cseresznyék nyolcat meg is nyertek, amivel Howe klubrekordot állított föl, nem csoda, hogy novemberben Darren Ferguson menesztése után a másodosztályú Peterborough Howe-t szerette volna először managernek, ő azonban nemet mondott, és – még van ilyen! – a szívére hivatkozott.
Miért bízunk benne:
Ilyen fiatalon ilyen eredményekkel nagyon kevés edző büszkélkedhet. Hogy tudatosítsuk: Eddie Howe fiatalabb, mint David Beckham, Lee Bowyer vagy Phil Neville, és könnyen lehet, hogy idény végén már lesz egy komoly manageri eredménye. Nem véletlenül nyilatkozta róla a Peterborough megkeresése után a Bournemouth elnöke, Eddie Mitchell, hogy Howe jövőjét még a Championshipnél is magasabb szinten látja.
Alan Knill (Bury)
Ki ő:
Knill hosszú évekig játszott védőt több alsóbb osztályú csapatban, sőt, egyszer még a walesi válogatottban is megfordult, hogy aztán utolsó klubjánál, a Rotherhamnél bekerüljön a szakmai teambe, de pechjére pont a klub szétesése küszöbén bízták rá a kispadot, és a zuhanást ő sem tudta megállítani, a Rotherham 2007-ben kiesett a Championshipből. Utána a Chesterfield segédedzője lett, de 2008 elején elfogadta a Bury ajánlatát, és a pocsék helyzetben levő klubot végül is benntartotta a League Two-ban. Ahogy az már lenni szokott itt, a következő évben már a play-offba vitte a csapatot (egyetlen gól hiányzott az automatikus feljutáshoz…), ahol tizenegyesekkel verte meg őket a Shrewsbury. Mondani sem kell, a Bury sem tartozik a gazdag klubok közé, Knill mégis elérte, hogy komolyan számolni kell a csapatával.
Hol tart most:
A Bury (igen, az a klub, ami mostanság maximum arról híres, hogy Gary és Phil Neville édesanyja a recepciós) újra ott van az élmezőnyt követő bolyban, vagyis a play-offra újra minden esély megvan, az automatikus feljutáshoz már nagy szerencse is kéne, bár tavaly pont az hiányzott. Hangsúlyozni kell, hogy a Bury az ITV Digital összeomlása utáni pénzügyi káosz egyik nagy veszteseként az elmúlt csaknem tíz évben a feljutás közelébe sem került, sőt, örült, hogy nem szűnt meg.
Miért bízunk benne:
Alan Knill (45 éves) egy ilyen csődtömegből pár hónap alatt a liga legstílusosabban futballozó csapatát alakította ki (természetesen a Rochdale mellett), ezek után miért ne bíznánk abban, hogy még ennél is többre viszi?!
0 Tovább

Rúgd és fuss!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek