Rúgd és fuss!

Régóta mondogatjuk, hogy nem kell feltétlenül a fél brazil válogatottat leigazolni ahhoz, hogy sikeres csapatot építsen valaki a Premier League-ben. Ian Holloway például ha csak egy kicsivel több pénzzel rendelkezne - és most nem olajsejkek millióira kell itt gondolni, hanem egy olyan költségvetésű klubra, mint a Stoke vagy a West Brom -, csodás dolgokat vihetne véghez. Persze a Blackpool idei szereplése is csodaszámba megy (akárcsak a tavalyi) és ebben óriási szerepe van egy olyan csatárnak, akit az elmúlt két évben a Championship kiesőjelöltjei úgy dobáltak minél messzebbre, mint a döglött kutya tetemét szokás.

A balul sikerült világbajnoki szereplést követően Fabio Capello a korábbiakhoz képest bátrabban (bár szerintünk korántsem elég bátran) kezdett tehetséges fiatal játékosokat meghívni az angol keretbe az unalomig megszokott nevek helyett. Capello válogatási elvei azonban nem csak a fiatalokkal kapcsolatosan változtak meg, hanem egyik elődjéhez hasonlóan előszeretettel kezdett meghívót küldeni olyan játékosoknak, akiknek a neve korábban szinte fel sem merült, ha az angol válogatottról volt szó. Így került a válogatott közelébe régi kedvencünk, Bobby Zamora, aki talán még a világbajnokságra is kiutazott volna, ha nem sérül le, vagy a mindenki által gyűlölt Kevin Davies, akinek a beválogatását éppen ezeken az oldalakon üdvözöltük. Úgy tűnik azonban, hogy a sor folytatódik, mivel a holnapi franciák elleni barátságos meccsre készülő angol keretbe számos feltörekvő tehetséges fiatal mellett Capello a fiatalnak nem igazán mondható Jay Bothroydot is meghívta. Bothroyd beválogatása több szempontból is különleges: egyrészt ugye a másodosztályú klubok játékosainak nem nagyon szokás meghívót küldözgetni, másrészt meg ha netán pályára is lépne az eddig remek szezont produkáló csatár, akkor ő lehetne a Cardiff City első angol válogatott labdarúgója.

Ennyi idő után reméljük minden olvasónk számára világossá vált, hogy itt a blogon enyhén szólva nem rajongunk az angol futballt elárasztó hisztiző primadonnákért, vagy a mihaszna import piperkőcökért, viszont az igazi régivágású futballistákat mindennél jobban kedveljük, mégha tőlük aztán nem igazán lehet számítani olyan kunsztokra, hogy például az ellenfél csapatának összes játékosát kicselezve szereznek gólt, de az ilyesmit igazából meg is hagyjuk inkább a latin futball szerelmeseinek. Bizony az ilyesfajta futballista kihalófélben van, csakúgy mint az igazi becsúszó szerelés, ráadásul a közvélemény leginkább lenézi őket, sőt gyakran mindenféle gúnyos megjegyzések céltáblái. Nehéz elhinni, de nem mi vagyunk az egyedüliek, akik ezt mégsem így gondoljuk, hiszen Fabio Capello a minap behívta a válogatott keretbe az utolsó igazi angol futballistát, a Premier League leggyűlöltebb alakját és messze legalulértékeltebb játékosát, Kevin Daviest!

Újabb rekord fűződik Arsène Wenger nevéhez, mivel elsőként a Bajnokok Ligája történetében csapatát ugyanabból az országból származó külföldi játékosokból álló védelemmel küldte pályára a Braga elleni múlt hét szerdai csoportmeccsen. Egyébként ez bajnokin korábban is előfordult (a 2008/2009-es idényben négy alkalommal is a Sagna-Gallas-Silvestre-Clichy négyes alkotta a hátvédsort), de az ilyesmi az embernek szinte már fel sem tűnik, mondjuk olykor azt is nehéz megmondani, hogy egyáltalán francia játékosról van szó, vagy éppenséggel olyanról, aki az egykori francia gyarmatokról jön. És, hogy mivel magyarázza a jelenséget maga a Hetvenéves Vénasszony? Hát azzal, hogy jobban ismeri őket, lévén ő maga is francia, meg hát ugye könnyebben is szót ért velük. Dolgozott azonban már Wenger keze alatt színtiszta angol védelem is, és még ott sem voltak nagyon gondjai azzal, hogy megértesse magát, pedig velük kapcsolatban nyilván nem csak a nyelvi nehézségekkel kellett megküzdenie. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy akár teljesen máshogy is alakulhatott volna a francia menedzser londoni karrierje, ha nem az angol klubfutball történetének egyik legjobb védelmét örökli meg elődeitől.

Reméljük, sokan olvasták a beharangozónkat a Championship idei szezonjáról, ugyanis ma este a szavunkon lehet fogni bennünket: 20h30-tól élőben Doncaster Rovers-Leeds United mérkőzés a Sport1-en, és ugye mondani sem kell már, hogy a Rúgd és fuss! egyik szerzője ismét ott lesz a stúdióban, hogy elmondja, mi is várható két kedvenc csapata találkozóján. Valóban a Donny lesz az idei szezon Blackpoolja? Meglövi-e első idei akciógólját a rekordigazolás, Billy Sharp? Esélyes lehet a feljutásra az egykor szebb napokat látott Leeds? Fel tudja-e rázni csapatát a keddi öt kapott gól után Simon Grayson? Ma este többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk!

A Rúgd és fuss! kitartói olvasói (sőt már a tévénézők is!) tudják, hogy az angol másodosztály küzdelmeit kitüntetett figyelemmel követjük itt a blogon, úgyhogy szokásunkhoz híven ismét elkészítettük szezonelőzetesünket, amelyből megtudható, nagyjából mire is lehet számítani a Championship idei szezonjában. Az már első ránézésre is megállapítható, hogy a huszonnégy csapatos mezőny rettentően tömör: igazából nincs egy klub sem, amelyik lényegesen erősebbnek tűnne a többinél, így idén még a szokásosnál is nagyobb küzdelemre lehet majd számítani. Az meg már csak hab a tortán, hogy az Egyesült Királyság egyik legbunkóbb, de egyben legelsöprőbb tehetségű támadója a bajnoki cím esélyeséhez szerződött, vagy hogy a brit kulturális élet egyik legszellemesebb alakja igazgatósági tag lett egy frissen feljutott klubnál!

Lassan eljutunk oda, hogy már nemcsak a Championshipben küzdenek egymással a Premier League egykori hősei, hanem már a harmadosztályban is rendszeresen több nagy múltú klub gyűlik össze. Hiába nincs már itt a Leeds, a Norwich és a Millwall, idén is van Southampton, Sheffield Wednesday és a Charlton, és arról, hogy ne a nagynevű csapatok sétagaloppjáról szóljon az idény, olyan ambíciózus és jól eleresztett klubok gondoskodnak, mint a Huddersfield és a Peterborough. Éppen ezért nagyon izgalmasnak ígérkezik ez az évad is, könnyen lehet, hogy a tavalyihoz hasonlóan a mostaniban is csak az utolsó fordulóban dőlnek el a fontos kérdések. És ami még ennél is fontosabb, idén sincs lefutva semmi, nagyjából erre a ligára is igaz az, ami a Championshipre: bárki nyerhet bárki ellen, és minden előfordulhat, sőt, akár még annak az ellenkezője is.

Első ránézésre még úgy is tűnhet, hogy Fabio Capello angol szövetségi kapitány bátran mert hozzányúlni a fiatalokhoz a magyar válogatott ellen készülő keret összeállításakor, de ne tévesszen meg senkit Kieran Gibbs, Jack Wilshere, vagy akár Adam Johnson beválogatása, egyelőre semmi sem látszik megváltozni.

Még időnk sem volt megírni a szokásos szezonelőzetesünket, a Championship 2010-11-es idénye máris kezdetét veszi ma este egy izgalmas Norwich City-Watford összecsapással! A Rúgd és fuss! lelkes olvasói azonban nem maradnak le semmiről, mivel a blog egyik szerzője a mérkőzést ma este 20h30-tól élőben közvetítő sportcsatorna (Sport1) stúdiójában fogja jól megmondani a véleményét!

Hát most mégis mit lehet mondani? Anglia súlyos vereséget szenvedett, tönkreverték, szétzúzták, hazazavarták a németek, és ugyan most mindenki Lampard meg nem adott szabályos góljáról beszél még egy-két napig, de aztán már csak az fog megmaradni a köztudatban, hogy Németország 4-1-re legyőzte Angliát a vébé nyolcaddöntőjében.

Soha még angol csapat nem szenvedett ilyen súlyos vereséget világbajnokságon, pedig a játékosanyagot tekintve nem ez volt a leggyengébb angol keret a vébék történetében. Mégis a négy évvel ezelőttihez hasonlóan most is úgy kell elhagynia a tornát, hogy egyetlen jó meccset sem játszott, és igazából nem is hiányzik senkinek - azzal a különbséggel, hogy négy éve veretlenül esett ki a csapat a negyeddöntőben, miután könnyedén továbbjutott a csoportból, de most még ez az elégtétel sem adatott meg.