Rúgd és fuss!

Az alábbi képet innen guberáltuk, és egészen megdöbbentő mennyire nem változott senki sem az elmúlt tizenöt év alatt, legkevésbé természetesen Phil Neville mosolya. A fenti képen egyébként nem Ferguson, hanem a Man United egykori utánpótlásedzője, Eric Harrison látható, míg a sorban utolsóként az apró szélső, Terry Cooke áll, aki miután megfordult vagy egy tucat klubnál Angliában, jelenleg a Tony Adams edzette azeri Galabánál tolja (őt sajnos nem hívták meg Gary Neville búcsúmeccsére). 

Nem sokkal azután, hogy a BBC életműdíjjal jutalmazta David Beckhamet (azt egyébként nem teljesen értjük, hogy aktív sportolók miért kaphatnak életműdíjat, az persze más kérdés, hogy Beckham már legkevésbé sem számít annak), az a pletyka kapott szárnyra, hogy az MLS, azaz az észak-amerikai futball liga téli szünetét egy angol csapatnál szeretné kihúzni. Úgy tűnik a számos önkéntes jelentkező közül a legtöbb esélye erre a bajnoki cím (és a Bajnokok Ligája?) titkos esélyesének, a londoni Tottenham Hotspurnek van. De vajon szüksége van-e a remek formában lévő Spursnek Beckhamre és Beckhamnek feltétlenül Angliában kell-e kihúznia a téli szünetet?

Harry Redknapp keze alatt a Spurs a hagyományosan látványos focit játszó klubból a Premier League olyan alakulatává vált, amelyik sokkal többre is képes lehet annál, minthogy csak belepiszkítson a Fat Four évek óta tartó hegemóniájába, ahogyan azt egyébként tavaly tette. Az nem újdonság, hogy a Spurst általában a semleges szurkolók is kedvelni szokták, az már sokkal inkább, hogy a nehéz meccseket is tudják hozni idén, akár tíz emberrel is. Úgy tűnik, hogy a Spurs tényleg nagy formában van és egyelőre szinte megállíthatatlannak látszik. Ez többek között az angol focira annyira jellemző klasszikus szélsőjátéknak köszönhető, hiszen a középpálya két szélén rohangáló Aaron Lennon és Gareth Bale elfutásaiból és az azt követő beadásokból rengeteg gól születik, de legalábbis helyzet alakul ki. Nehéz elképzelni, hogyan illeszkedne ebbe a sikeresen alkalmazott játékrendszerbe a fénykorában is a pontrúgásairól híres Beckham, főleg, hogy a keretben van már egy játékos, aki nagyjából azt tudja hozni (persze nem azon a színvonalon), mint a válogatott egykori csapatkapitánya. David Bentley (hiszen róla van szó!) egyébként meg pont azért nem tud a kezdőcsapat közelébe kerülni, mert nem elég gyors, még akkor is ha a szabadrúgásai és a beadásai néha Beckhamet idézik. De nem csak arról van szó, hogy Beckham egyáltalán nem passzolna a Piszkos Harry által kialakított játékstílusba, hanem jelenléte fel is borítaná a csapategységet, akár felesleges feszültséget is szülve az öltözőben. Ráadásul csupán elvileg két hónapról lenne szó, hiszen nem hisszük, hogy klubja, a Los Angeles Galaxy vezetői belemennének abba, hogy Beckham a szezon végéig Londonban maradjon. Akkor meg tényleg mi értelme lenne az egésznek?

Beckham esetleges angliai visszatérése még azért is meglepő lenne, mert évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy nem lenne képes más angol csapat mint a Manchester United mezét magára húzni. Ugyanakkor az eddigi kérők (Leicester, West Ham és Newcastle) nem jelentettek akkora kísértést Becks számára, mint a manapság őrülten divatos Spurs. Állítólag Beckhamnek nagyon tetszik a csapat játékstílusa, ráadásul ugye Posh Spice-nak sem lenne mindegy, hogy Londonban vagy valahol fenn Északon kell dekkolnia a hét legalább két napján. Az viszont biztos, hogy a válogatott szempontjából Capello szeme előtt lenne, aki kijelentette, hogy nem számít a középpályásra, ha nem játszik rendszeresen egy európai bajnokságban, más kérdés, hogy ebben a Spursben legfeljebb csak a "szupercsere" szerepét tölthetné be. Ráadásul azt még az ellenségei sem kívánhatják neki, hogy Angliába hazatérve majd mindenki rajta röhögjön, mert még a kezdőcsapat közelébe sem tud férkőzni. Akkor már sokkal inkább a jól bejáratott Milan, vagy akár a Bayern München.

Gyorsan az elején be kell vallanom, hogy nem láttam a tegnap esti meccset, ami persze egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy bizonyos következtetéseket vonjak le Fabio Capello angol válogatottjának párizsi fellépéséről. Sőt, talán jobb is így, mivel bőven elegendő volt a meccs előtti összeállítást, valamint a mai meccsbeszámolókat átfutni. Az egyedüli különbség talán az, hogy így nem ettem tegnap este csirkeszárnyakat és nem ittam meg három-négy korsó sört.

1. Anglia soha, semmilyen körülmények között, senki ellen nem léphet pályára egy csatárral, főleg, ha az az egyedüli csatár Wayne Rooney, aki egészen egyszerűen nem arra termett, hogy a beadásokat elfejelgesse, az előrevágott labdákat megtartsa és visszapasszolja a második hullámban érkezőknek. Pontosan ő az, akinek a második hullámban érkeznie kellene. Márha egyáltalán lenne olyan szövetségi kapitány, aki meg merné kockáztatni azt a hadrendet, hogy Rooney-t amolyan hátravont középcsatárként küldje pályára. De azért ne kivánjunk túl sokat.

2. Azonnal vissza kell térni a four bloody four two-hoz. Az angol válogatott csak és kizárólag a 4-4-2-es hadrendben tud és szokott jól játszani. Lehet azt mondani, hogy nem korszerű, vagy divatos és úgy egyáltalán unalmas, de mi az ilyen véleményekre szoktunk pont vastagon szarni. 4-2-3-1. De miért, könyörgöm? Az angol válogatott kéremszépen az nem a Juventus. Az új szövetségi kapitánnyal nem jött el más, csak jó unalmas meccsek, ahol legfeljebb egy gól esik, azt is inkább az ellenfél szerzi majd ismerve a védelem szokásos balfaszkodásait.

3. Nagyon gyorsan el kell felejteni, hogy létezik egy úgynevezett Golden Generation az angol futballban. Nem, nincs és nem is létezett. Ellenben van egy nagy csomó játékos, aki ha nem sérült, bérelt helye van a kezdőcsapatban. 2004 óta ezek a játékosok egyszer nem játszottak úgy, ahogyan azt a szurkoló joggal elvárná. És itt nem a szemetgyönyörködtető játékra gondolok (azt meghagyjuk a latin futball szerelmeseinek, akármi is legyen az, amit latin futballnak hívnak egyesek), hanem arra, hogy hátravan még öt perc és a csapat nyom, megy előre és nagyobb eséllyel szerez egy seggről a hálóba pattanó gólt, mint nem. Na, ez az, ami nincs többé.

4. Érdekes egyébként megnézni, hogy a kezdőcsapatból csak ketten nem voltak a Fat Four tagjai: Gareth Barry és David James (meg persze Beckham, de hát ő most nem számít). Egész egyszerűen ezek a játékosok, akármilyen közhelyesen hangzik is, nem alkotnak csapatot. Vagy egészen egyszerűen szarnak rá? A válogatott újdonatúj csapatkapitánya, Rio Ferdinand (kérdés persze, hogy Capello a második meccsén miért bízta a karszalagot egy másik játékosára, ha az első kapitánya, Gerrard szintén ott volt a kezdőben) azt nyilatkozta a meccs után, hogy mennyire megtisztelő volt kivezetni a pályára a nemzet válogatottját, ja és amúgy másodlagosan a csapat nem azt az eredményt érte el, amit szerettek volna. Most olvasom, hogy John Terry mindent el fog követni, hogy visszaszerezze a kapitányi karszalagot. Na pontosan erről beszélek. Baszki fiúk, hahó, nem az számít, hogy ki a kapitány, hanem az, hogy nyer-e az angol válogatott!

5. Lehet azon is lamentálni, hogy miért David James védte az angol válogatott kapuját, akinek természetesen magam is nagy rajongója vagyok, mivel a brit futball egyik legkúlabb arca és mindig egy lépéssel a divatot megelőző frizurája plusz arcszőrzete van, de tényleg meg kell várni Robert Green 40. szülinapját, hogy stabil kezdővé váljon? Meg úgy egyáltalán, miért nem lehet a fiatal tehetséges játékosokat fokozatosan beépíteni a válogatottba? Vagy valami?

6. A mérkőzés egyedüli pozitívuma az volt, hogy David Beckham századszor öltötte magára a háromoroszlános dresszt (aranyszínű cipő ide vagy oda). Sokakkal ellentétben ugyanis úgy vélem, igenis Beckham az egyedüli, aki a többi hólyaggal ellentétben (mert azért, hogy ő is egy hólyag, az ugye nem kétséges) megpróbálja és ha nem megy neki, akkor az talán még bántja is.
 

Tudjuk, hogy késő bánat, de képtelenek vagyunk kiheverni a végtelen csalódást, amit Fabio Capello kinevezése okozott. Miért is bosszantó ez ennyire?

Először is: a szövetség - szokás szerint - a leggyávább megoldást választotta. Tegye fel a kezét, aki angol kapitány akar lenni, sikították a horvát meccs másnapján, és aki a legjobban nyújtózkodott, az kapta a melót. Ja nem is, először még bravúrosan bedőltek a páholyban ásítozó Józsika, a kis zsenigyerek tréfájának, pedig ő nem is jelentkezett, csak a fejét vakarta, és persze gúnyosan legyintett, amikor megpróbálták a kispadra csalogatni.
Természetesen nem várhattunk mást. A kijutás elbukása abból a szánalmasan gyenge csoportból kódolva volt az FA utóbbi években tanúsított ügyetlenkedéseiben. A felejthetetlen müncheni 5-1 óta eltelt hat év alatt sikerült közös erővel a közröhej szintjére süllyeszteni az angol nemzeti tizenegyet. Pedig már 2002-ben látni kellett volna, hogy Sexy Sven képtelen használható és pláne izgalmas csapatot formálni a primadonnák gőgös bandájából. Meggyőződésem, hogy a Brazília elleni második félidővel kezdődött az a rémálom, amiből azóta sincs ébredés. A negyeddöntőben kiesés kifinomult specialistája lett Anglia, a kiszámíthatóság és középszer nagyhatalmává. Mindeközben a kifogáskeresés és magyarázkodás tudományában még a mágikus magyarokat is sikerült túlszárnyalni. Kedvencünk a balszerencse. Meg a pálya talaja. Továbbá az elbizakodottság. Máskor meg a kishitűség. És a Gerrard-Lampard. Ne feledjük a kapusgondokat. Az utánpótlás hiánya. Az idegenajkúakkal felhígult Premiership. A hőség. A sajtó nyomása. A lelki teher. Az orosz műfű. A taktikai sivárság. Formánkívüliség. És persze Beckham. A balszerencsét mondtuk már? Na jó.

És akkor végre jönnek a félelmetes horvátok és összeomlik a kártyavár és McClaren hazamegy és mindenkitől esernyőt kap karácsonyra és új kor hajnala virrad Angliára.

A tényt, hogy Capello egy fasz, sose vitatta senki. Ismerjük a sztorit, de nem árt felidézni: legutóbbi munkahelyén arra a nem kis varázslatra volt képes, hogy a bajnoki cím ellenére kirúgták, mert megálmodta és össze is hozta minden idők legcsúnyábban futballozó Real Madridját. Persze a diktátor úr az erély és a következetesség fedettpályás championja is. Tavaly januárban bejelenti, hogy Becks-szel nem hosszabbít, az gyorsan aláír egy soccer-csapathoz, Capello erre teátrálisan kirakja a kezdőből, majd mikor látja, hogy a csúnya játék ezúttal kevés lesz a sikerhez, visszaengedi őt, és sebesen visszavonja a sok gonoszságot, amit összehisztizett Beckhamről. Egy edző, aki nem tűri, ha támadásokat kezdeményez a csapata. Kedvenc kézmozdulata a „mindenki tűnés hátra” kódjelű lendítés, valószínűleg szíve szerint az 5-5-0 formációt alkalmazná, és egy interjúban így teszi helyre a látványos futballért reklamálókat: „ugyan, elmúltak már azok az idők.” Értse meg, kedves mester, vastagon leszarjuk a sok scudettóját, és a lilakeretes szemüvegeit, a kortárs képzőművészeti gyűjteményét, a vasfegyelem iránti elhivatottságát, továbbá, hogy mekkora motivátor hírében áll. Eleget bosszankodtunk Sexy Sven és Macca kínkeserves évei alatt. Angolhon futballt akar látni.

Hogy látunk-e futballt a három oroszlántól a közeljövőben, valószínűleg nem a szerdai Svájc elleni barátságos meccsen dől majd el. Viszont egy ilyen bohóctalálkozó pompás alkalom lehetne, hogy Capello megmutassa, alaptalanok a gonosz előítéleteink. A napokban kihirdetett, és vasárnapra 23-asra szűkített keret nem sok meglepetést tartogat. Abban ugyanis semmi furcsa nincs, hogy a debütáló mester lezseren kihagyta a századik válogatottsága előtt álló Beckhamet. Ugyan már, mit képzelt ez a széttetovált plakátfiú? Majd pont az EB-re készülő, félelmetes formában érkező Svájci gladiátorok ellen ajándékozzuk meg ezzel szép jubileummal? Hiszen nem is vagy játékban, öcsi! Hiszen ennyi kihagyás után tutira elfelejtettél beívelni, a szabadrúgásokról nem is beszélve. Az mind menne a sorfalba. You must be joking, David Beckingham! Az igazi vicc az, hogy közelgő selejtezők előtt a mostaninál ezerszer több kifogás merül majd fel, és az az ember, aki számtalan botrányos blamától mentette meg Angliát az utóbbi tíz évben, akinek gyakran a játékosok közül egyedüliként csillogott a lelkesedés és a büszkeség a szemében, hogy Angliáért futballozhat, valószínűleg örökre megragad kilencvenkilencen.

Ami a keret további újdonságait illeti, ha leszámítjuk az Aston Villa játékosok feltűnő elszaporodását, ezt a bandát McClaren is összerakhatta volna. Én speciel nem értem ezt az Agbonlahor mániát. Hivatkozhatunk arra, hogy nem klasszikus befejező csatár, de akkor is: ez a fickó november óta egyetlen gólt lőtt a Premiershipben, azt is a Wigan ellen. Apropó, tudja valaki, hogy a 70-es évek végén hol üzemelt a világ legjobb diszkója? Wiganben. Casinónak hívták és annyira menő hely volt, hogy a 78-as évvégi összesítésében a new york-i Paradise-t is megelőzve végzett a Billboard diszkóranglistájának élén. Pedig a Paradise az elektronikus zene Wembley-je ugyebár.

De vissza a csodacsapathoz. Lampard sérült, tehát még nem tudhatjuk meg, mi lesz Capello válasza a Nagy Gerrard – Lampard Dilemmára. Bár, ha belegondolunk, már nem is akkora nagy dilemma ez. Fat Frank annyira elviselhetetlenül gyengén futballozik a válogatottban (és újabban klubjában is), hogy igazából csak az a kérdés, hogy hosszútávon ki lehet helyette Stevie G párja középen. Mert ott a középpályán elég komoly gondokkal szembesülhet a mesterünk. Jobboldal üresen tátong, Wright-Phillipst egy formánkívüli Kellerjózsi is kilapítja, Bentleyben pedig egyelőre kevéssé tapinható a világverő őstehetség. Még szerencse, hogy van egy Joe Cole-unk. A keret egyébként első látásra tökéletesen rímel a fenti nyavalygásainkra. Összesen tizenegy védő, illetve védekező lelkületű labdarúgó, és 4 darab csatár, köztük egy gólképtelen újonc, továbbá egy liverpooli kispadkoptató. Lesz itt forradalom.

Capello mentségére szolgál, túl sok tér amúgy sincs a variálásra. Lássuk be, a kapust leszámítva minden poszton van legalább két ember, akinek mindig helye lesz a kezdőben. Hátul Ferdinand és Terry, középen Gerrard és Joe Cole, elöl meg Owen és Rooney. A kistörpe mondjuk mostanság tehetetlenül ficánkol a Newcastle támadósorában, de amíg a crouch-ok és walcottok a trónkövetelők, Misi fiú nyugodt lehet. Bazmeg, vessetek a mókusok elé, de akkor is az Owen – Heskey csatársorral mennénk a legtöbbre. Fájdalmas ezt kimondani 2008-ban, de akinek van jobb ötlete, kap tőlem egy dedikált Lineker sálat ajándékba.

De elég a borúlátásból és berzenkedésből.

Szétbasszuk a csokifaszú svejcieket és minden szép lesz.