A régi angol futball fontos figurája volt az up and coming manager, vagyis a fiatal, ambiciózus, feltörekvő edző, aki rendesen végigjárja azt a bizonyos szamárlétrát, és egy nevenincs kiscsapattól indulva egyre magasabb osztályokban kap kispadot, hogy aztán a végén a legnagyobb klubok ajánljanak neki állást. Hogy mást ne mondjunk, ott volt mindjárt Brian Clough, aki ugyan a kor sztárcsapatánál pont megbukott, de ez most mindegy is, az ő karrierje egyáltalán nem volt rendhagyó akkoriban. Az viszont nyilvánvaló, hogy ha ma a fiatal Clough feltámadna, soha az életben nem nyerne semmit, és maximum egy ötödik helyben vagy egy Liga kupa-győzelemben reménykedhetne, hiszen a bajnoki címre is esélyes klubok már egy ideje csak olyan managereket szerződtetnek, akik már „felmutattak valamit" az olasz, a spanyol vagy éppen a portugál bajnokságban, vagyis a vak is látja, hogy ez egy ördögi kör.
A Premier League-et még soha nem nyerte angol manager (igaz, skót kettő is), hiszen az utolsó, bajnokságot nyerő angol edző Howard Wilkinson volt a Leedsszel 1992-ben, pont a PL indulása előtti utolsó szezonban. Amikor pedig kialakult a Big Four máig tartó rémuralma, akkor pont valóban nem volt kiemelkedő angol manager a piacon, de most már akár lehetne is, nagyon nehéz lenne pozícióba kerülnie. Az utolsó dobogós angol edző Sir Bobby Robson volt 2003-ban a Newcastle-lal, neki volt utoljára esélye robbantani, de sajnos nem sikerült, és őt már különben is Isten nyugosztalja. Na de térjünk a tárgyra: tényleg ne lennének tehetséges szigetországi managerek? Hát hogy a fenébe ne lennének!
Itt van mindjárt Owen Coyle, aki ugyan nagy csalódást keltett azzal, hogy otthagyta a Burnley-t a Bolton kedvéért, de ahhoz képest, hogy bő két éve még a skót másodosztályban dolgozott, azért ez elég szép karrier. A Championshipben is egyre több az újgenerációs, alsóbb osztályból elhappolt manager: Mark Cooperről (Peterborough) ugyebár
nemrég írtunk, de ott van Nigel Clough, Brian fia (Derby County) és az a Mark Robins, akit a Barnsley idény közben hozott el a Rotherhamtől és bizony jó vásárt is csinált vele. Most azokat a fiatal brit managereket mutatnánk be, akik még sosem edzősködtek sem a PL-ben, sem a Champóban, viszont a nyakunkat tennénk rá, hogy egyszer majd fognak. És még az sem kizárt, hogy közülük kerül ki Coyle utóda…
Paul Lambert (Norwich City)
Ki ő:
A most 40 éves Lambert volt az első brit futballista, aki Bajnokok Ligáját nyert, 1997-ben a Borussia Dortmunddal, majd a Celtic alapembere lett, és képviselte Skóciát az 1998-as vébén is. A megbízható középpályás visszavonulása után elvégezte Németországban az UEFA edzőiskoláját, ennek ellenére manageri karrierje nem túl sikeresen indult a skót Livingstone kispadján. 2006 nyarán vette át a Wycombe csapatát, melyet a Ligakupa elődöntőjéig vitt, ahol csak a Chelsea állta útjukat – előtte 30 évig nem volt példa arra, hogy negyedosztályú csapat idáig jusson. A Wycombe-ot azonban nem sikerült feljuttatnia a League One-ba, a play-off vereség után lemondott, hogy aztán a Championshipből kiesett Colchestert vegye át, mellyel az idei bajnokságot úgy indította, hogy csapata egy hetest rúgott a Norwichnak, három héttel később pedig már Lambert ült a Kanárik kispadján.
Hol tart most:
Lambertnek megdöbbentően hamar sikerült összekapnia a Championshipből való kiesés után teljesen demoralizálódott Norwichot, és a Bryan Gunnhoz köthető, tragikus rajt után egyből a mezőny után eredt. Most már a Norwich jobb gólkülönbséggel előzi a sokáig második helyen álló Charltont és jelenleg automatikus feljutó, pedig Lambert nem csinált nagytakarítást a keretben, gyakorlatilag most is azok a játékosok játszanak, akik hét gólt kaptak hazai pályán a szezon nyitónapján. A statisztikák szerint Paul Lambert az eddig megnyert meccsek aránya alapján a Norwich valaha volt legsikeresebb managere – persze tudjuk, hogy négy hónap az négy hónap, ettől még szép eredmény.
Miért bízunk benne:
Csendben, a protestáns munkaetika szellemében dolgozó edző, aki olyanoktól tanulhatott, mint Martin O’Neill és Ottmar Hitzfeld, és milliók nélkül is képes csapatot építeni. Ezért is
merülhetett fel a neve a Burnley-nél.
Lee Clark (Huddersfield)
Ki ő:
Sokáig kirobbanthatatlan tagja volt Kevin Keegan Newcastle-jának, még akkor is, amikor csak másodosztályú volt a csapat, majd a kilencvenes évek sikereiből is kivette a részét, sőt, a középpályás még
angol válogatott kerettag is volt. Aztán a Sunderland, majd a Fulham játékosa lett, és karrierje végén visszatért Newcastle-ba. Ott egy év után Glenn Roeder segédedzője lett, és követte mesterét Norwichba is, onnét csábította el managernek a nagy ambíciókkal bíró Huddersfield.
Hol tart most:
Lee Clark több mint egy éve ül a Huddersfield kispadján, ahol az első szezon ráment az elődje által katasztrofálisan indított idény rendbehozatalára, most viszont már egyértelműen a feljutás a cél, és a Terrierek stabilan play-off helyen tanyáznak. A hagyományosan erős utánpótlásból kikerülő játékosok mellé most van pénz igazolni is, Clark pedig a fiatalokban és a britekben bízik: idén 27 évnél idősebb játékos nem is játszott a csapatban! Nincsenek levezető PL-veteránok vagy külföldi reménységek, hanem leginkább a ligából vagy még alsóbb osztályokból vásárolt tehetségek, és ha akarnánk, se tagadhatnánk le, hogy ez nekünk mennyire szimpatikus.
Miért bízunk benne:
Mindössze 37 éves, mégis olyan céltudatos, mintha már évek óta a pályán lenne, kezdve a tapasztalt stáb kialakításától a keret összetételéig. Persze könnyű olyan klubnál megvalósítani az elképzeléseket, ahol nincsenek anyagi gondok, de neki határozott elképzelései vannak. Egyébként sem az a sokat beszélő, népszerűsködő fajta, hanem egy csendes, kicsit ijesztő, szigorú külsejű pasi, aki úgy néz ki az öltönyében, mint egy jó útra tért futballhuligán.
Paul Trollope (Bristol Rovers)
Ki ő:
Walesi válogatott középpályás, aki a kilencvenes években a Derby színeiben játszott a Premier League-ben is, de sokkal többre ennél nem vitte. Utolsó klubja a Bristol Rovers volt, és ott lett edző, egy kétszintes modellben: Lennie Lawrence volt a klubigazgató, Trollope pedig a „first team coach”. Csapatával példaértékű építkezésbe kezdett: első szezonjában stabilizálta a csapatot, a másodikban megnyerte vele a play-off-ot és feljutott a League One-ba. A harmadikban gond nélkül bent tartotta, és a klubtörténet holtversenyben legjobb FA-kupaszereplését érte el, a tavalyi idényben pedig már betört a top 10-be.
Hol tart most:
Idén a Bristol Rovers már egyértelműen esélyes a play-offra, jelen pillanatban éppen kicsivel lemaradva a hatodik helytől, annak ellenére, hogy nyáron kénytelen volt eladni a liga egyik leggólerősebb csatárát, Rickie Lambertet a Southamptonnak. Mindezt ráadásul úgy, hogy a Roversnek nincsenek kiemelkedő képességű játékosai, van viszont managere: ősz óta már ez Trollope hivatalos titulusa.
Miért bízunk benne:
Szeretjük a szisztematikusan építkező, nyugodtan dolgozó klubokat, és a koruknál jóval érettebbnek tűnő 37 éves edzőket. Biztos fontos, hogy a tapasztalt Lawrence súg a háttérből néha, de Trollope minden húzása őt igazolja, előbb vagy utóbb egy osztállyal feljebb találja magát, vagy a Kalózokkal, vagy másik csapattal.
Andy Scott (Brentford)
Ki ő:
Nos, aki olvassa a Rúgd és fuss!-t, annak már nem kell bemutatni, hiszen Andy Scottot
a tavalyi szezon új felfedezett managerének választottuk. Akkor már megírtuk róla, hogy „29 évesen, szívproblémák miatt hagyta abba a futballt 2005-ben, és hat évvel később került vissza egykori klubjához, a Brentfordhoz, mint másodedző. 2007 decemberében azonban az addigi menedzsert, Terry Butchert elküldték az anyagi gondokkal küzdő klubtól, és maradt egyedül Scott, aki előbb csak ideiglenesen, majd a jó eredmények után véglegesen átvette a Méhek irányítását. Első teljes szezonjában egyből meg is nyerte a bajnokságot: a Brentford magabiztosan jutott fel a League One-ba, pedig az utolsó nyolc meccset úgy élte túl a csapat, hogy négy csatára is kórházban volt.”
Hol tart most:
A Brentford első szezonjában remekül helytáll a League One-ban, és ugyan még egy osztályt nem fog ugrani, de ami fontosabb, nemigen lesznek gondjai a bennmaradással sem. Nem igazolt sok pénzért, főleg alsóbb osztályból, illetve kölcsönjátékosokat, közülük a Tottenham még mindig csak 17 éves tinicsodája, John Bostock volt igazán nagy húzás.
Miért bízunk benne:
Úgy látszik, szerencsés dolog volt 1972-ben születni, de Andy Scott is 37 éves, és ahogy írtuk, „nem az a lelkizős fajta, tavaly nyáron is elküldött kapásból hat állandó kezdőjátékost, és most, a megnyert szezon után is ajtót mutatott további kilencnek. Meg nem alkuvó, szívós, önfejű edző, akiről még sokat fogunk hallani.” A nyugodt, intelligens edzőként ismert Scott egyébként szinte csak a londoni születésű futballistákban bízik, legutóbbi meccsükön, a Charlton ellen kilenc (!) is pályára lépett a csapatban, ez nem akármilyen lokálpatriotizmus!
Mark Stimson (Gillingham)
Ki ő:
Egy kopasz, 42 éves ember, aki futballistaként játszott a Tottenhamben, a Newcastle-ban, és egy sereg alacsonyabb osztályú csapatban. Kölcsönjátékosként megfordult még fiatalon későbbi klubjában, a Gillinghamben is. Visszavonulása után a Grays Athletic managere lett 2002-ben, és a csapatot két osztállyal vitte feljebb a Conference csúcsáig, de onnét már nem sikerült beverekednie magát a League Two-ba. Következő klubja a szintén nem-ligatag Stevenage volt, innét csábította el az egyre jobbnevű managernek számító Stimsont 2007 végén a Gillingham. A zuhanórepülésben levő klubot ő sem tudta megmenteni, kiesett a League One-ból, sokan támadták autoriter vezetési stílusa miatt is, a vezetők azonban kitartottak mellette, ő pedig egy év után play-off lutrival ugyan, de visszajuttatta a klubot a harmadosztályba.
Hol tart most:
A Gillingham (melynek a kanadai csatár, Simeon Jackson személyében egy igazi sztárja is van) a kiesés ellen küzd, de minden esélye megvan a bennmaradásra, eddig nem is nagyon állt kieső helyen a csapat (jelenleg a 17.). Stimsont kezdetben bírálták azért is, mert alacsonyabb osztályból, volt klubjaiból hozta el kedvenceit, ám ezek a játékosok többségükben beváltak feljebb is, a Gills ellen senki sem mehet biztosra.
Miért bízunk benne:
Mert egy katonás, önfejű és tréningruhás, klasszikusan alsóbb osztálybeli manager, akinek ugyan talán érdemes lenne egy kis pszichológiát tanulnia, ha felsőbb szinten is érvényesülni akar, de az biztos, hogy a csapata erőnlétben és akaraterőben bárkivel felveszi a versenyt. Ha még ennél is többre lesz képes, ki tudja, meddig juthat.
Paul Tisdale (Exeter)
Ki ő:
Játékosként nem sok sikerben volt része, végül egy sérülés miatt korán, 27 évesen vissza is kellett vonulnia. 2000-ben a Bath csapatánál kezdett edzősködni, amely a helyi egyetemmel működött szoros szimbiózisban, és 2002-ben olyan sokáig jutott az FA-kupában, ameddig egyetemi csapat 1881 óta nem. Tisdale egyre feljebb vitte a Bath csapatát, végül 2006-ban elfogadta az Exeter ajánlatát. Ott az első évben a Conference play-offig vezette a csapatot, de még elbukott, egy évvel később azonban újra eljutott a Wembley-be, ahol 1-0-ra le is győzték a Cambridge Unitedot. Tisdale azonban itt sem állt meg, hanem rohammal bevette a League Two-t is, és egyenes ágon kiharcolta a feljutást. Mindezt úgy, hogy végig inkább eladott játékosokat, semmint vásárolt volna. Már ebből is látszik, hogy őrületes pasival van dolgunk!
Hol tart most:
Az Exeter annak ellenére stabilan tartja magát, hogy legjobbjait ismét el kellett adnia a nyáron, de Tisdale mágikus ereje ismét megmutatkozott, és a kis költségvetésű klub a már megszokott tetszetős, rövidpasszos futballal szerzi a pontokat, még ha most egyértelműen nem a feljutás is a cél, hanem a biztos bennmaradás.
Miért bízunk benne:
A 36 éves Tisdale (aki egyébként Máltán született) újra és újra megmutatja, hogy képes felborítani a papírformát, ráadásul egy igazi piperkőc, aki stílusos öltözködésével a Premier League-ben sem tűnne tenyeres-talpas falusi bunkónak.
Keith Hill (Rochdale)
Ki ő:
Kezdjük most kivételesen a klubbal! A Rochdale e sorok írójának születése évében, 1974-ben esett ki a negyedosztályba, és azóta, vagyis 35 éve képtelen kikapaszkodni onnét – mondani sem kell, hogy náluk régebben nem rohad ott egy klub sem. A kilencvenes években játszott ott pár évig egy Keith Hill nevű középhátvéd is, aki aztán évekkel később, a visszavonulása után a klub edzői stábjánál helyezkedett el. 2006 végén őt nevezték ki átmeneti időre edzőnek, miután a sokadik manager is megbukott, de hamar véglegesítették, ő pedig ahogy azt kell, az első évben a középmezőnybe kormányozta a hajót, a következőben a play-off volt a végállomás, ahol is a Rochdale története során először eljutott a Wembley-be, de a Stockport jobb volt nála. Egy évvel később ismét csak a play-off döntőjében kaptak ki, ezúttal a Gillinghamtől. De Hill nem az a fajta, aki feladná.
Hol tart most:
Hát a dolog úgy áll, hogy a Rochdale komoly előnnyel vezeti a League Two-t, és mindenütt csak a legnagyobb elismerés hangján beszélnek Hill csapatáról, amely kulturált futballal és sok fiatal játékossal komolyabb feladatok végrehajtására is képes lehet – már amennyiben nem szedik szét addig, mondjuk most januárban.
Miért bízunk benne:
A 40 éves Hill karizmatikus, szimpatikus és szórakoztató személyiség egyfelől, ugyanakkor nagyon odafigyel a részletekre, ahogy azt a modernkori labdarúgás megkívánja. Nagyon csodálkoznánk, ha a Rochdale lenne számára a végállomás.
Eddie Howe (Bournemouth)
Ki ő:
Eddie Howe a Football League legfiatalabb managere. 32 éves, és mint ahogy másoknak is itt feljebb, neki is egy sérülés szabta rövidebbre a pályafutását. 30 évesen már a Bournemouth tartalékcsapatát edzette (játékosként csak itt játszott és két évet Portsmouthban), később segédedző lett, de akkor már nagyon nagy volt a baj: a Bournemouth kiesett a negyedosztályba, ahol ráadásul mínusz tizenhét ponttal vágott neki a bajnokságnak. Ha még ez ne lett volna elég, a csapatnak sem ment a játék, úgyhogy jobb híján Howe-t tették meg managernek, miután kirúgták Jimmy Quinnt 2008 szilveszterén. Ő pedig véghez vitte a lehetetlent: a sokáig menthetetlennek tűnő csapatot benntartotta a Football League-ben, nem véletlenül kapta a szurkolóktól a „Howdini” becenevet.
Hol tart most:
Első teljes szezonjában már nincs pontlevonás, sem kiesés elleni harc, a Bournemouth a Rochdale legkitartóbb üldözője a League Two-ban. A szezon első kilenc meccséből ráadásul a Cseresznyék nyolcat meg is nyertek, amivel Howe klubrekordot állított föl, nem csoda, hogy novemberben Darren Ferguson menesztése után a másodosztályú Peterborough Howe-t szerette volna először managernek, ő azonban nemet mondott, és – még van ilyen! –
a szívére hivatkozott.
Miért bízunk benne:
Ilyen fiatalon ilyen eredményekkel nagyon kevés edző büszkélkedhet. Hogy tudatosítsuk: Eddie Howe fiatalabb, mint David Beckham, Lee Bowyer vagy Phil Neville, és könnyen lehet, hogy idény végén már lesz egy komoly manageri eredménye. Nem véletlenül nyilatkozta róla a Peterborough megkeresése után a Bournemouth elnöke, Eddie Mitchell, hogy Howe jövőjét még a Championshipnél is magasabb szinten látja.
Alan Knill (Bury)
Ki ő:
Knill hosszú évekig játszott védőt több alsóbb osztályú csapatban, sőt, egyszer még a walesi válogatottban is megfordult, hogy aztán utolsó klubjánál, a Rotherhamnél bekerüljön a szakmai teambe, de pechjére pont a klub szétesése küszöbén bízták rá a kispadot, és a zuhanást ő sem tudta megállítani, a Rotherham 2007-ben kiesett a Championshipből. Utána a Chesterfield segédedzője lett, de 2008 elején elfogadta a Bury ajánlatát, és a pocsék helyzetben levő klubot végül is benntartotta a League Two-ban. Ahogy az már lenni szokott itt, a következő évben már a play-offba vitte a csapatot (egyetlen gól hiányzott az automatikus feljutáshoz…), ahol tizenegyesekkel verte meg őket a Shrewsbury. Mondani sem kell, a Bury sem tartozik a gazdag klubok közé, Knill mégis elérte, hogy komolyan számolni kell a csapatával.
Hol tart most:
A Bury (igen, az a klub, ami mostanság maximum arról híres, hogy Gary és Phil Neville édesanyja a recepciós) újra ott van az élmezőnyt követő bolyban, vagyis a play-offra újra minden esély megvan, az automatikus feljutáshoz már nagy szerencse is kéne, bár tavaly pont az hiányzott. Hangsúlyozni kell, hogy a Bury az ITV Digital összeomlása utáni pénzügyi káosz egyik nagy veszteseként az elmúlt csaknem tíz évben a feljutás közelébe sem került, sőt, örült, hogy nem szűnt meg.
Miért bízunk benne:
Alan Knill (45 éves) egy ilyen csődtömegből pár hónap alatt a liga legstílusosabban futballozó csapatát alakította ki (természetesen a Rochdale mellett), ezek után miért ne bíznánk abban, hogy még ennél is többre viszi?!
Utolsó kommentek