Rúgd és fuss!

Egy kedves barátunk lepett meg bennünket ezzel a különleges filmhíradó részlettel (van ott még sok ilyen, ahonnan ez jön!), amely az 1932-es angol kupadöntőről számol be. A tudósítás különlegességét nem csak az adja, hogy iszonyú tömeg préselődik fel a Wembley lelátóira, hogy egy férfi a meccs előtt hadonászva énekli a himnuszt egy emelvényen, hogy V. György király keménykalapban fog kezet a pályára lépő játékosokkal, vagy, hogy különböző groteszk arcélú arisztokraták (valószínűleg a szövetség képviselői) bóklásznak a gyepen a meccs előtt, hanem az, hogy a felvételen csak két gólt láthatunk annak ellenére, hogy a mérkőzést a Newcastle United 2-1-re nyerte meg a legendás Herbert Chapman által irányított Arsenal ellen. Nem tudni mi lehet az oka, de a tudósításból pont az a gól maradt ki, ami miatt erről a kupadöntőről még a mai napig beszélni szokás. A Szarkák egyenlítő gólja előtt ugyanis fotóval bizonyított módon teljes terjedelmével áthaladt a labda az alapvonalon, mielőtt a jobbszélső Jimmy Richardson középre kanyarított, majd a center Jack Allen a hálóba bólintott. Az már látszik (ha csak lassításban is), ahogy Allen a második félidőben is betalál, és ezzel a sokkal esélytelenebbnek kikáltott Newcastle nyeri meg a kupát a harmincas évek első felének angol futballját mindenféle túlzás nélkül uraló Arsenal ellen. A mérkőzést azonban a mai napig az "Over The Line" kupadöntőként emlegetik, utalva ezzel a futballtörténelem talán egyik legelső vitatott góljára, amelyet ugyan azóta még sok követett, például ez, vagy ez, hogy az angol futballnál maradjunk.

Ugye titeket is fárasztanak a filmek mostanában? Mi már csak azokat a filmeket szeretjük, amikben futballszurkolók verekszenek stílusos melegítőkben, és közben jobbnál jobb zenék szólnak. Szerencsénkre idén két ilyen film is kijön gyors egymásutánban, úgyhogy most örülünk.

Az egyik ilyen az Awaydays címet kapta, és már májusban be is mutatták. A film Kevin Sampson azonos című regényén alapszik, és a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján játszódik Liverpool környékén. A főszereplő, Paul Carty csatlakozik egy Tranmere Rovers-szurkolókból álló casual különítményhez, a tagok őrült kúl cuccokat hordanak és őrült kúl frizurájuk is van, és egyáltalán nem mellesleg őrült kúl zenéket hallgatnak. A film nemcsak a futballhuliganizmus hőskorának, de a posztpunk-korszaknak is emléket állít, úgyhogy a bunyók alatt Ultravox, Magazine, Joy Division szól egyebek között. Nincs vita, ezt a filmet látni KELL!

A másik már ennyire nem tűnik jónak, de természetesen azt is megnézzük. Nemcsak az béna, hogy The Firm címmel már volt egy híres film, hanem feltűnik a film körül az a Nick Love is, aki a Football Factory-t is jegyezte, és ahhoz képest a trailer alapján nem látni, mi újat tud mondani, arról pedig nem is beszélve, hogy a soundtrack is kommerszebb. De azért biztos lesz benne néhány vicces momentum.

Harangoztunk már be filmet itt a blogon, amivel nem is lőttünk mellé, hiszen a Damned United tényleg a legklasszabb focitémájú film, bár ugye a mezőny sem valami erős. Viszont a Rúgd és fuss! egyik jelenleg is a Cannes-i Filmfesztiválon tartózkódó szerzője kitörő lelkesedéssel számolt be a balos brit realista filmművészet legnagyobb alakjának, Ken Loachnak (aki lakóhelye, Bath futballcsapatának vérmes szurkolója és egyben részvényese is!) az új filmjéről, amelyben az angol futball máig legnagyobb hatású idegenlégiósa, Eric Cantona egy plakátról lejőve ad filozófikus életvezetési tanácsokat egy szintén Eric nevű manchesteri postásnak, akinek az élete egyre kilátástalanabb és egyre lejjebb csúszik. Cantónak nem ez az első próbálkozása a filmezéssel, de ha minden igaz, ezért az összes korábbit megbocsájtjuk majd neki! Ooh aah Cantona, say ooh aah Cantona!

Kevesen tudják, hogy az angol futball valaha élt egyik legnagypofájúbb menedzsere, Brian Clough a Derby és a Forest mellett a hetvenes évek egy másik nagy (ha nem a legnagyobb) klubjánál is tevékenykedett: bizony-bizony, miután a Leeds United sikereinek kovácsát, Don Revie-t az angol válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki 1974 nyarán, helyét legnagyobb riválisa, a Derby County korábbi menedzsere, Brian Clough vette át. Clough regnálása azonban nem volt hosszúéletű, hiszen a munkábaállását követő negyvennégy nap múlva már ki is rúgták. Ezt a sűrű negyvennégy napot meséli el David Peace nagysikerű fiktív regényében, amelynek feldolgozásából már a film is elkészült Michael Sheen (akiről eddig azt hittük, hogy a legtökéletesebb színész Tony Blair eljátszására, de kiderült, hogy még ennél is tökéletesebb Brian Clough szerepére!) főszereplésével. A filmet ugyan még az Egyesült Királyságban is március végén mutatják be a mozikban, idehaza meg valószínűleg sohasem, az előzetes már összeállt, és ez alapján annyit mondhatunk, úgy tűnik, hogy megszületett az első igazán klassz focitémájú film! Mindannyian nagyon várjuk már!