Mégsem telt ez a kupaforduló sem igazi meglepetés nélkül, az Everton szombati bravúros továbbjutása a Chelsea ellen sem volt már semmi, de az FA kupa hagyományaihoz az passzol a leginkább, ha a kiscsapat képes nemcsak az osztályokban mérhető különbségen felülkerekedni, mint ahogy azt a Leyton Orient tette a négy trófea begyűjtésére készülő Arsenal ellen. A londoni kiscsapat amúgy is a figyelem középpontjába került az elmúlt hetekben, mivel a klub tulajdonosa levelet írt a brit miniszterelnök David Cameronnak kérve, hogy fontolja meg az Olimpiai Stadionnal kapcsolatos végleges döntést, hiszen a West Ham United beköltözése az Orient pályájának közvetlen közelében található stadionba előreláthatóan katasztrofálisan érintené a harmadosztályú klub meccseinek látogatottságát.

Egyelőre azonban már az utolsó percekben kiharcolt újrajátszással is szépen telemtömhetik a kasszát (állítólag az Orient emberemlékezet óta nem produkált nyereséget), és ezt többek között a Spurstől kölcsönvett fiataloknak köszönhetik, ugyanis az egyenlítő gólt megelőzően Russel Slade manager már pályára küldte Tom Carrollt és Paul-José M'Pokut is, akiknek sikerült felfrissíteniük az Orient játékát.

Azt már el sem merjük képzelni mi lehetett volna az eredmény, ha a szintén Spurs-játékos, ifjúsági válogatott csatárt, a 17 éves Harry Kane-t is becserélik, aki eddig az Orient mezében lejátszott öt meccsen már három gólt is szerzett. Kane esküdt ellensége a manapság a játékosok által előszeretettel viselt nyakmelegítőnek (aminek a betiltását már a FIFA is fontolgatja, de persze nem a férfias játék védelmében, hanem a sérülések elkerülése érdekében), és állítólag fogadkozott, ha összetalálkozik egy Arsenal-játékossal, akinek sál lesz a nyakában, bizony nem fogja magát türtőztetni, és nyomban orrbaveri az illetőt. Csak remélni lehet, hogy a megismételt mérkőzésre csípős hidegben fog sor kerülni és ezúttal Harry Kane is a pályára lép, hiszen gólokra bizony szüksége lesz az Orientnek!