Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Két súlyos sérülés, egy súlyos betegség a Football League-ben

Zajlik az élet a Championshipben és lejjebb is, minden egyes forduló váratlan eredmények sorozatát hozza, közben azonban el is veszítettünk pár játékost: van, akit hónapokra, és van, akit többet már nemigen láthatunk a futballpályán. Chris Armstrong, a Reading balhátvédje például ilyen. Rá leginkább a Premier Leauge-ben is szereplő, Neil Warnock-féle Sheffield United sziklakemény balhátvédjeként emlékezhetünk, de egy sorral előbbre is feltalálta magát. Armstrong 2008 nyarán szerződött a Readinghez, ahol rögtön első szezonjában a szurkolók a szavazatok 80 százalékával az év játékosának választották. Azóta viszont nem sokat láthattuk játszani, hiszen 2009 decemberében sclerosis multiplexet állapítottak meg nála az orvosok, de Armstrong (az alábbi képen) még ezzel együtt is játszott hét meccset a Championshipben ebben a szezonban, de kiderült, a súlyos betegség mellett sajnos nem folytathatja tovább és a héten bejelentette visszavonulását.

Charlie Austint már néhány hete bemutattuk ezen a blogon: a 21 éves csatár most januárban került a Swindontól egy osztállyal feljebb, a Burnley csapatához. Utóbbi managere, Eddie Howe azonban nem sokáig örülhetett a jó vételnek, hiszen Austin a múlt héten edzésen olyan szerencsétlenül esett a vállára, hogy az kificamodott, és meg is kell operálni, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban már nem is léphet többet pályára. Mivel a Burnley csatárai közül Martin Paterson és Steve Thompson is sérült, Howe gyorsan cselekedett, és elhozta kölcsönbe az Aston Villa húszéves tehetségét, Nathan Delfounesót, aki rögtön első meccsén tegnap győztes gólt lőtt a Hull otthonában. Mindenesetre Charlie Austinnak gyors gyógyulást kívánunk!

Hasonlóan teszünk Anthony Pilkingtonnal is: aki látta az Arsenal – Huddersfield kupameccset, annak feltűnhetett a vendégek jól cselező, agilis szélsője, aki többször is zavarba hozta a londoniak védőit (a fenti képen Almunia kapussal versenyez a labdáért), és vele nem akart mezt cserélni Fabregas. A 22 éves játékos abszolút kulcsember idén a Terriereknél, a szezonban eddig 14 gólt szerzett, ezért is nagy csapás Lee Clark manager számára, hogy tegnap a Rochdale elleni meccsen nagyon súlyos sérülést szenvedett: a legelső jelentések szerint a szárkapocs-csontja és a bokája is eltört, egyelőre nem tudni, mennyi ideig lesz majd távol. Hát nem vagyunk túl vidámak, na, de reméljük, fog ő még újra ilyen gólokat lőni!

0 Tovább

Már megint Fabregas

Emlékezhetünk rá, hogy mennyire nehezen viselte két hete Cesc Fabregas, hogy a másodosztályú Ipswich megérdemelten legyőzte az Arsenalt a Liga kupa elődöntőjének odavágóján. Azóta a visszavágón az Ágyúsok simán nyertek, akárcsak a Leeds elleni megismételt FA kupamérkőzésen, úgyhogy sokan azt hitték, helyreállt a világ rendje. A most hétvégi FA kupafordulóban azonban egy újabb alsóbb osztályú csapat keserítette meg az Arsenal életét: a harmadosztályú Huddersfield végig hősiesen küzdött az egy félidőn át emberhátrányban játszó Arsenallal szemben, és csak egy ajándék tizenegyes mentette meg a neves fővárosi klubot egy újabb megismételt meccstől.

A tizenegyest a csereként beálló Fabregas értékesítette, ennek ellenére láthatóan feszült volt, és lökdösődött is egyet a Huddersfield húszéves jobbhátvédjével, Jack Hunttal (utóbbin egyáltalán nem játszott, hogy első meccsét játssza kezdőként a Terriereknél, a kiállítást is ő harcolta ki). A meccs után aztán a vendégek szerint Fabregas még a mezcserénél sem csillapodott le: "Két srác is kérte a mezét, de elküldte őket a picsába. Nagy játékos, de micsoda köcsög!" - háborgott a Twitterén az ugyancsak remekül játszó Huddersfield-szélső, Anthony Pilkington. Ő később elnézést kért a kirohanásáért, a Twitterjét pedig felfüggesztették, míg az Arsenal vasárnap este azt közölte, hogy Fabregas két mezt is adott a huddersfieldieknek. A következő fordulóban is harmadosztályú csapat, a Leyton Orient otthonába látogat majd az Arsenal, akkor vajon mi lesz Fabregas műsora?

0 Tovább

Rúgd és fuss!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek