Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a futballisták bizony nem észkombájnok (amire a legjobb példa Mario Balotelli csatája az edzőtrikóval), de végül is nem is azért szeretjük őket. Kifejezetten jókat lehet nevetni azon a sok butaságon, amit összehordanak néha, de ezeket egy igazi szurkoló elnézően megbocsátja. Ahogy a Spurs legendás managere, Bill Nicholson nyilatkozta egyszer, "Attól mert intelligens vagy, nem leszel még jó futballista, ha ez így lenne, akkor Oxfordnak vagy Cambridge-nek lenne a legjobb csapata az országban". Azonban mégis van egy jópár futballista, aki nemcsak az ellenfél tizenhatosán belül, hanem az egyetemi előadóban is otthonosan mozgott, akinek verseskötete jelent meg, vagy aki egyéb elfoglaltságai mellett mind a mai napig menő bulikon lép fel vendég dj-ként!

1. Pat Nevin

A vékonydongájú skót szélső, aki a Chelsea után az Evertonnál is megfordult, a glasgow-i egyetemen szerzett művészeti diplomát, és már játékospályafutása alatt is híres volt arról, hogy kizárólag olyan zenekarokat (Joy Division, The Fall, Echo & The Bunnymen, Orange Juice, Josef K) kedvelt, amelyeknek a lemezei nem nagyon férhettek volna oda egy futballista polcára akkoriban, így hivatalosan ő lett A Futballista, Akinek Jó A Zenei Ízlése. Nevin egyébként nagy irodalomkedvelő hírében is áll: könyvkritikákat jegyez, publikál, sőt könyvet is írt a futballisták lelkivilágáról. Mindezek mellett szakkomentátor, de a Rúgd és fuss! egyik szerzőjéhez hasonlóan indie pop bulikon is dj-zik.

2. Graeme Le Saux

Az angol válogatott egykori balhátvédje két dologról híres igazán, egyrészt a Blackburn tagjaként egy fagyos moszkvai BL-meccsen jól összeverekedett a pályán csapattársával, David Batty-vel, másrészt annyira különbözött játékostársaitól, hogy azok egészen egyszerűen buzinak tartották, ami végig is kísérte a pályafutását. Mindössze azonban csak annyi történt, hogy Le Saux nem felelt meg a futballista sztereotípiájának: egyetemre járt, és edzésre mindig az aznapi Guardiant olvasva érkezett. Állandóan ezzel heccelték az ellenfél játékosai, Robbie Fowler például meccs közben a seggét riszálta felé, amiért meg is kapta a magáét, sőt David Beckham is leköcsögözte, ami lássuk be durva olyasvalakitől, aki rendszeresen alsógatyában fotóztatja magát. Le Saux-t sem kerülte el a szakkomentátorkodás, de legutolsó információnk szerint egy banknál dolgozik befektetési tanácsadóként.

3. Steve Coppell

Az egykori angol válogatott szélső karrierje elején visszautasította neves klubok ajánlatát és az alsóbb osztályú Tranmere-hez szerződött, hogy nyugodtan folytathassa a liverpooli egyetemen megkezdett közgazdasági tanulmányait. Végül aztán a Manchester United hívására beadta a derekát, de kizárólag azzal a feltétellel, hogy leteheti a vizsgáit. A klub akkori managere, Tommy Docherty visszaemlékezése szerint amíg a játékosok általában kártyapartikkal vagy újságolvasással ütötték el az időt  a buszon az idegenbeli meccsek helyszínére tartva, addig Coppell az egyetemi jegyzeteit bújta és magolt. Ugyanez az elszántság és alaposság volt jellemző rá managerként is, ami a sikereinek titka volt a Crystal Palace-nál a nyolcvanas évek végén, majd nagyjából egy évtizeddel később a Readingnél is. Legutolsó állomáshelyén, Bristolban azonban két meccs után rejtélyes okok miatt lemondott, sőt úgy tűnik véglegesen visszavonult, és azóta fogalma sincs senkinek, mivel ütheti el az idejét.

4. Gareth Southgate

Az ő pályafutásából valószínűleg mindenki arra a pillanatra fog emlékezni, amikor tarkóra tett kézzel sétál a pályán, miután kihagyta a németek elleni elődöntőn a sorsdöntő tizenegyest az 1996-os Európa-bajnokságon. Pedig Southgate több mint 500 elsőosztályú meccsel a lábában vonult vissza (éppen egy elvesztett UEFA kupa döntőt követően), és senki sem lepődött meg, hogy a válogatotthoz távozó McClaren helyét a frissen visszavonult középhátvéd örökölte meg. Southgate nem járt ugyan egyetemre, ám managerként mégis úgy öltözött mint egy oxfordi diák: az öltönye alatt hordott vékony galambszürke kasmírpulóver láttán a legkényesebb ízlésű ficsúrok is csak elismerően bólinthattak. Southgate a manapság szinte kötelező szakkomentátorkodás mellett írt egy könyvet egy legendás futballbarátságról, sőt verseskötete is jelent meg, kizárólag futballtémájú költeményekkel. Southgate-et mindenki az egyik legintelligensebb futballistának tartja Angliában, így senkit sem lepett meg, hogy az év elején őt nevezték ki az FA utánpótlásügyi felelősévé.

5. Iain Dowie

Aki hallotta már valaha nyilatkozni az egykori északír válogatott középcsatárt, az a legkevésbé sem gondolná, hogy egy egyetemet végzett emberről van szó! Dowie a Hertfordshire-i Egyetem repülőmérnöki szakára járt, és profi pályafutása előtt egy brit repülőgépgyár alkalmazottjaként kereste a kenyerét, munka után azonban a ligán kívüli Cheshunt csapatában rúgta a labdát. Tízéves profi pályafutása során legalább féltucat klubnál megfordult, majd managerkedésre adta a fejét, ahol gyorsan sikereket ért el: a Crystal Palace-t egy csapnivaló őszi szezon után csodával határos módon felvitte a Premier League-be. Ezután azonban kizárólag csúfos kudarcok érték, nem is meglepő, hogy jelenleg nincs is csapata. A Rúgd és fuss! azonban szívesen látná újra a kispadon az igazi suttyó kinézetű Dowie-t, akiről valahogy mindig is az volt az érzésünk, hogy az oldalvonalnál zokniba gyűrt tréninggatyában és stoplisban idegesen fel-alá járkáló manager még magát is képes lenne pályára küldeni, ha a csapatának nem megy!