Az átigazolási időszak általában a remény és a bizakodás ideje, még ha a januári transfer window általában nem is annyira izgalmas. Vagyunk azonban páran, akiknek ez az egy hónap konstans stresszt jelent, és összeszűkült gyomorral kapcsoljuk be a gépet, hogy esetleg nem érkezett-e egy újabb funkciótlan brazil, elefántcsontparti vagy olasz futballista a szigetországba. Persze tudjuk jól, hogy komolyabb érdekek forognak kockán annál, minthogy valakik szánt szándékkal akarnák tönkretenni a szórakozásunkat azzal, hogy folyamatosan hígítják az angol bajnokságot a többnyire középszerű, ám kétségtelenül olcsó légiósokkal, akikre egész egyszerűen nem vagyunk kíváncsiak.

A 2008. januári átigazolási időszakot most nem áll szándékunkban teljes egészében górcső alá venni, ezért kiválasztottuk a tíz legbosszantóbbat: tíz igazolás, ami kicsapta nálunk a biztosítékot, és amelynél a monitorba verve a fejünket kérdeztük: szükséges ez?!

Tamir Cohen (Bolton Wanderers)
A 23 éves izraeli középpályás a Maccabi Netanya csapatától érkezett, és nyilván akkor keltette föl a menedzserek figyelmét, amikor a válogatottjuk megverte az oroszokat most novemberben. Azon a meccsen Cohen is játszott, biztos nem volt rossz, de valamennyien jól tudjuk, mi szokott történni a világszenzációt okozó válogatottak felkapott játékosaival (lásd Salif Diao szomorú karrierjét). Cohen rögtön első bajnoki meccsén kezdő volt a Blackburn ellen, és olyan rosszul játszott, hogy a BBC újságírója nem hitt a szemének, többször is kitért rá online közvetítésében: „The most interesting element to this match so far is how bad Tamir Cohen looks.” Meglepődnénk, ha néhány sárga lapnál többet tudna felmutatni ebben a sótlan Boltonban is – jövő ilyenkor már otthon lesz.

Milan Baros (Portsmouth)
Pedig már azt hittük, megszabadultunk tőle. Miután az amúgy nem túl meggyőző Rafa Benitez nagyon helyesen kipenderítette Liverpoolból, az Aston Villát boldogította a csehek wannabe világklasszisa, aki azonban csatár létére csak két dolgot nem tud: passzolni és gólt lőni, minden más remekül megy a srácnak. Miután a Villánál sem marasztalták túlzottan, Lyonban próbált szerencsét, de ott sem ment neki túlzottan. Ekkor jött a képbe Piszkos Harry, aki nemcsak a francia-nyugat-afrikai futballisták iránt táplál beteges vonzalmat, de szereti Kelet-Európát is. Kíváncsiak vagyunk, Barosból ki tudja-e majd hozni azt, ami egyszer állítólag benne volt. A tippünk: NEM, NEM, SOHA!

Jimmy Kébé (Reading)
Be kell, hogy valljuk: fogalmunk sincs, kicsoda Jimmy Kébé. Egy kis nyomozással ugyan kiderítettük, hogy 24 éves, Mali válogatottjában játszik, és a francia másodosztályú US Boulogne csapatából érkezett Readingbe (papíron egyébként a Lens játékosa, de ott még sosem lépett pályára). Mindezek alapján élünk a gyanúperrel, hogy Jimmy Kébé semmi olyat nem tud, ami arra predesztinálná, hogy angol első osztályú klub foglalkoztassa. Legjobb esetben is hasonlóan tizenkettő-pont-egy-tucat játékos lesz belőle, mint Kalifa Cissé vagy Emerse Faé, akiket pont ugyanazért vett meg szegény Steve Coppell, mint Kébét: mert nincs pénze. Ezt őszintén sajnáljuk, Steve, de azért túlzásokba akkor sem kéne esni.

Gilberto (Tottenham Hotspur)
Pedig 31-én délután még az volt a hír, hogy nem ment át az orvosi vizsgálaton, és mi fellélegeztünk, de sajnos korán tettük. A Hertha brazil balhátvédje áprilisban lesz 32 éves, szóval sokáig nem fogja már rontani a levegőt Londonban, de akkor is. A Bundesligából igazolni eleve saját kudarcunk beismerése (erről pont a Tottenham és Paul Stalteri tudnának mesélni), a braziloknak pedig (főleg a védőknek) rendkívüli tehetségük van ahhoz, hogy nagyot bukjanak a Premiershipben. Egy név: Roque Junior. Még egy: Kléberson. Egy harmadik: Cacapa. Hát senki sem fog tanulni a múltból?

Nery Castillo (Manchester City)
Sexy Svenből elegünk van. Nem elég, hogy minden idők legunalmasabb angol válogatottját hozta össze, most feltett szándéka, hogy egy C kategóriás világválogatottat faragjon a jobb sorsra érdemes Manchester Cityből. Eleinte úgy tűnt, össze is jöhet neki, de most már végre kezd megmutatkozni, hogy Gelsonokkal, Geovannikkal és Garridókkal nem lehet rohammal bevenni Angliát. Az olasz Bianchi esetében Sexy Sven már be is ismerte önnön csődjét, de ahelyett, hogy megbízna saját kiváló utánpótlásában (ott van a kitűnő Daniel Sturridge!), eladja az általunk már többször is látott, rendkívül tehetséges Ishmael Millert, és hoz egy mexikói csodacsatárt, Castillót, aki aztán kapásból el is törte a vállát. Nem, csakazértsem fogjuk sajnálni.

Kim Do-Heon (West Bromwich Albion)
Imádjuk Tony Mowbray-t, mert tényleg egy nagyszerű manager, de azért ő is szeret ám guberálni. Legújabb zsákmánya ez a koreai középpályás, akinek még egyszer le sem vagyok hajlandó írni a teljes nevét. Tudjuk jól, miért igazol valaki távol-keleti futballistát, és ez tényleg a mai futball legszomorúbb hordaléka. Gyakorlatilag valamennyi koreai megbukott a szigetországban, de azért lassan minden csapat bespájzol egyet, most a West Brom is. Mondanunk sem kell, hogy Kim nem fog sokat játszani, amikor pedig véletlenül mégis, abban sem lesz köszönet. Meddig kell még ezt tűrnünk?!

Georgiosz Szamarasz (Celtic)

Ő ugye még Stuart Pearce hülyeségének élő mementója, a Man Citynél bukott akkorát, mint az ólajtó. A kérdés igazából csak az: mit keres ez az ember még mindig az Egyesült Királyságban? Nem vitás, hogy sokkal boldogabb hely lenne a világ, ha Szamarasz még most gyorsan visszatérne Hollandiába.

Braniszlav Ivanovics (Chelsea)
Ó, pont a Chelsea maradna ki a szórásból? Abramovics most egy szerb hátvédet vett, megközelítőleg annyi pénzért, amennyiből egy tisztességes League One csapatot már össze lehetne rakni, cserejátékosokkal együtt. Az pedig, hogy Ivanovics a Lokomotiv Moszkvától jött orosz rekordösszegért cserébe, elülteti a fülünkbe a bogarat, hogy valami bonyolult olajüzlet részeként szerződött Londonba. Ivanovicsot egyébként nem ismerjük, de ezt nem is szégyelljük, nem káptalan a mi fejünk sem. Van viszont egy olyan sejtésünk, hogy három év múlva se nagyon fogjuk tudni, hol is játszik éppen a jó öreg Braniszlav, de hogy nem Angliában lesz, abban egyenesen biztosak vagyunk.

Filippo Mancini (Manchester City)
Filippo Mancini az Internazionale játékosa, 17 éves, édesapja Roberto Mancini, aki annak idején még Sexy Sven játékosa volt a Sampdoriában és a Lazióban. A svéd pedig most tesz egy szívességet a papának, és elhozta kölcsönbe Filippót. Igen, kölcsönbe, vélhetően azért, hogy játéklehetőséghez jusson. 17 évesen. A Manchester Cityben. Rossz vicc, Sven, ellenben abszolúte szükségtelen.

Felipe Caicedo (Manchester City)
Ecuadori futballistákat úgy tűnik, csak viccből igazolnak a managerek. Említhetnénk Agustin Delgadót, aki a Southampton történetének egyik legkatasztrofálisabb igazolása volt, vagy Ulysses De La Cruzt, akit az Aston Villa szurkolói a nem túl hízelgő Useless becenévvel ajándékoztak meg. Nos, Sexy Sven úgy döntött, hogy itt az ideje a mókázásnak, és 5 millió fontért megvette ezt a fiatal ecuadori csatárt. Ha nem lesz állandóan sérült, mint Delgado, vagy szimplán ügyetlen, mint De La Cruz, akkor majd biztosan az időjárás meg a honvágy tesz be neki. Mi időben szóltunk.