Rúgd és fuss!

A kilencvenes évek egyik legjobb angol középpályása, Paul Ince nagyszerűen induló edzői karrierje megfenekleni látszik, miután mindössze öt hónap után rúgták ki most vasárnap a Notts Countytól. Ince annak idején a Macclesfield managereként tette le a névjegyét, miután bent tartotta a gyengécske csapatot a negyedik ligában. Ezt követően az MK Donst vitte föl a League One-ba, ám utána túl nagy volt az ugrás, amikor rögtön elvállalta a Blackburn vezetését, három osztályt is átugorva ezzel. Innét kezdődtek a gondok, és azóta sehol sem sikerült egy évet sem kihúznia managerként: a Blackburnnél hat hónapot sem húzott ki, végül Sam Allardyce-nak kellett bent tartania a csapatot. Utána visszatért az MK Donshoz, de egy szezont se húzott ki, tavaly áprilisban kellett távoznia. Most pedig a Notts Countyval járt pórul: kezdetben nem futott rosszul a szekér, de aztán jött egy ötmeccses vereségsorozat, melynek végén, a szombati, Oldham elleni otthoni vereség után a vezetőség megköszönte a munkáját. Vajon kap-e még újabb esélyt ezek után Paul Ince, vagy az amúgy sem sok fekete manager közül el kell köszönnünk az egyik legnagyobb reménységtől?

A hétvégi kupaforduló bőven szolgált meglepetésekkel, elég csak a Burton Albion győzelmére gondolni a Middlesbrough ellen, vagy arra, hogy a szintén negyedosztályú Stevenage simán kiütötte az Alan Pardew alatt egyébként újra formába lendülő Newcastle Unitedet (a meccs végén a pályára berohanó szurkolók egyike pedig a győztes csapat hátvédjét, Scott Lairdet ütötte ki), sőt a League One középmezőnyében tanyázó Notts County Sunderland elleni idegenbeli győzelme is az a FA Cup legszebb hagyományait idézi. A brit sajtó által felkapott legviccesebb sztori is ehhez a meccshez kapcsolódik, de legalábbis a csapatok menedzsereihez, a két egykori csapattárshoz, Steve Bruce-hoz és Paul Ince-hez.

A meccs apropóján ugyanis Bruce felidézte, amikor Ince a nyolcvanas évek végén megérkezett az Old Traffordra, akkor egy szánalmas kelet-londoni gengszter imidzset próbált erőltetni, többek között például "Guv'nor"-nak becéztette magát a West Ham Unitedtől szerződtetett középpályás. Már ezt is mosolyogva fogadták a csapattársai, hát még azt a jelenetet, amikor egy Fergusonnal való összeszólalkozást követően a legközelebbi edzés előtt Ince helyett állítólag egy légpuska csöve kukucskált be az öltőzőajtón: "Jobb lesz, ha leszáll rólam és inkább betesz a kezdőbe szombaton!" szólt a hang az ajtó mögül. Azt nem tudjuk, hogy Ince akciója sikerrel járt-e és Sir Alex a fenyegetés hatására a kezdőcsapatba jelölte-e a fiatal középpályást a következő meccsen, azt viszont igen, hogy az elkövetkező öt évben elképzelhetetlen volt a United középpályája Paul Ince és egy másik őrült, egy bizonyos Roy Keane nélkül.

Úgy teljes a kép, hogy ha már foglalkoztunk a League One-nal, akkor a Football League legalsóbb osztálya is kapjon egy összegzést így év végén. Itt ugyan nincsenek olyan bukott óriások, mint a Leeds vagy a Nottingham Forest, a legnevesebb klub talán a pár éve még a Premier League-ben két szezont is lehúzó Bradford City, aztán a Notts County és persze a Wimbledon utódaként megalakult Milton Keynes Dons.

Az MK Dons igazából a szép új világ emblematikus futballcsapata: a klubot 2004-ben megszerző tulajdonos, Pete Winkelman gyakorlatilag ellopta a csődbe ment Wimbledon ligahelyét, miután a szebb napokat is látott klub elköltözött a Londontól nem messze levő Milton Keynes-i stadionba. Winkelman önhatalmúlag megváltoztatta a csapat nevét és színét, és Milton Keynes-nek lett egy komoly futballcsapata a semmiből.

A „Franchise FC” (a magyar gyakorlatban erre sok példát találunk, Angliában azonban eleddig ismeretlen volt ez a módszer) tavaly már majdnem feljutott, de akkor Martin „Mad Dog” Allen csapata elvérzett a rájátszásban, Allen pedig nyáron elment a Leicesterhez, ahol csak öt meccset ért meg. A helyére érkező játékoslegenda, Paul Ince már tavaly is megmutatta, hogy managerként sem akárki, miután benntartotta a Macclesfield csapatát. A Donsszal sem sokat szarakodott, szeptemberben a táblázat élére állt, és gyakorlatilag ott is maradt végig. Tette mindezt annak ellenére, hogy a nyáron elveszítette legértékesebb játékosát, a csatár Izale McLeod-ot, akit a Charlton vásárolt meg, ahol az első szezonjában nem sok vizet zavart. Ince hozott néhány tapasztalt harcost: Morrissey haverját, Kevin Gallent a Queen’s Park Rangersből, illetve Ince volt csapattársát, a sokszoros skót válogatott középpályást, Colin Cameront, akivel a Wolvesban játszottak együtt. Az MK Dons igazi hőse azonban az ír középpályás, Keith Andrews volt, aki megtáltosodott idén, és váratlanul ontani kezdte a gólokat – rajta kívül egyébként még hárman kerültek be a League Two idei válogatottjába: a védő Danny Swailes és Dean Lewington, illetve a West Brom-nevelés középpályás, Lloyd Dyer. Ugyan mereven elutasítjuk azt a szellemiséget, amit a Milton Keynes Dons képvisel, de nem tagadhatjuk le, hogy Ince szimpatikus csapatot hozott össze, és kíváncsian várjuk, mire lesz elég mindez egy osztállyal feljebb.

A második helyen végzett Peterborough United sem az a patinás, nagy hagyományokkal bíró csapat, melynek életében akkor kezdődött új szakasz, amikor 2006-ban egy fiatal ír ingatlanmágnás, Darragh MacAnthony lett a csapat tulajdonosa, aki sokkal magasabb osztályban képzelte el a Peterborough jövőjét, mint a League Two. A csapathoz tavaly került új manager is, Sir Alex Ferguson fia, Darren személyében, aki első teljes szezonjában teljesítette a tulajdonos elvárását, és az első pár hónap töketlenkedése után tavasszal begyújtotta a rakétákat, és a Donsszal együtt elhúzott a mezőnytől, hogy fordulókkal a befejezés előtt már feljusson a harmadosztályba. A Peterborough elég sokat költött, hogy egy ütőképes, fiatal csapat alakuljon ki, mindezt zömmel alsóbb osztályú tehetségeket igazolva sikerült elérni. Itt játszik a liga gólkirálya, Aaron McLean, aki a Grays Athletictől érkezett, és idén 29 gólt szerzett, de nagy fogásnak bizonyult az angol U21 válogatott kapus, Joe Lewis szerződtetése a Norwichtól (400 ezer fontért!), illetve a Stevenage tehetséges balszélsője, George Boyd is, míg a saját nevelésűek közül említést érdemel még a balhátvéd Jamie Day, akit PL csapatokkal is hírbe hoztak már több ízben. Így aztán hiába a pénzes nagybácsi, meg a parvenüség, a Peterborough-t sem tudjuk utálni, sőt, szurkolunk a Posh-nak, hogy jövőre ne valljon szégyent.

A harmadik helyezett Hereford United története sokkal szebb a másik két egyenesági feljutónál (a League Two-ból ugyanis négyen jutnak már fel). A Bikák a hetvenes években ugyan egy szép évet még a másodosztályban is eltöltöttek, de azóta nagyrészt a negyedik vonalban küzdöttek, sőt, pár évet szégyenszemre még a Conference-ben is el kellett tölteniük. Hogy a reménytelenségből is volt kiút, azt egyesegyedül egy embernek köszönhetik: Graham Turnernek. Turner korábban az Aston Villa és a Wolves managere is volt, de igazi legenda a Herefordnál lett. 1995 óta edzősködik itt, és ezzel Sir Alex után ő a második legrégebben hivatalban levő manager a ligában. Többször lemondott már a kilátástalan anyagi helyzet miatt, de mindannyiszor meggyőzték, hogy folytassa. Turner 1998-ban többségi tulajdonos lett, azóta ő az elnök és manager egyszemélyben, és fillérekből, ingyen megszerzett játékosokból épített egy stílusosan futballozó csapatot, mely 2006-ban jutott fel a Conference-ből, és két év után újabb egy osztállyal léphet feljebb. A csapatot segítették Turner nagyszerű kölcsönigazolásai is: a házi gólkirály Theo Robinson a Watford játékosa, akárcsak a francia Toumani Diagouraga, míg az ugyancsak fontos gólokat szerző Gary Hooper a Southend tehetsége. A Hereford és Turner mesébe illő sztorija remélhetőleg folytatódik jövőre is.

A playoffban vetélkedő kvartettből igazából nekünk mindegy, ki jut fel, mindegyikük mellett szól valami: a Stockport mellett a 103 év folyamatos ligatagság, a Rochdale mellett a két fiatal csatár, Adam Le Fondre és Chris Dagnall, a Darlington mellett a liga legnagyobb befogadóképességű stadionja, míg a Wycombe mellett a manager, a Borussia Dortmunddal BL-t is nyert skót középpályás, Paul Lambert személye.

Említést érdemel még a liga szegénylegénye, a szebb napokat is látott Rotherham, melytől idény közben 10 pontot is levontak, illetve a Lincoln City managere, Peter Jackson, akit gégerákkal kezeltek a bajnokság utolsó heteiben, de addigra már biztonságba kormányozta a Lincoln hajóját. Kiesett a tönk szélére került Mansfield és a nagy múltú walesi Wrexham, helyükre az Aldershot érkezett, míg a másik helyért Nick Hornby második kedvenc csapata, a Cambridge United játszik majd az Exeter City csapatával.

A 2007-2008-as bajnokság végeredménye:

1. MK Dons
2. Peterborough
3. Hereford
4. Stockport
5. Rochdale
6. Darlington
7. Wycombe
8. Chesterfield
9. Rotherham
10. Bradford
11. Morecambe
12. Barnet
13. Bury
14. Brentford
15. Lincoln
16. Grimsby
17. Accrington
18. Shrewsbury
19. Macclesfield
20. Dag & Red
21. Notts Co
22. Chester
23. Mansfield
24. Wrexham