Rúgd és fuss!

Tegnap még arról számoltunk be itt a blogon, hogy a hétvégén kirúgott Roberto Di Matteo helyét, a decemberben a Newcastle éléről nagy meglepetésre eltávolított rokonszenves Chris Hughton veheti majd át, de állítólag nem sikerült a feleknek minden feltételben megegyezni, így végül a másik jelöltre, Roy Hodgsonra esett a klubvezetés választása.

A tavalyi szezon végén az év managerének választott Hodgson így alig több mint egy hónap után tér vissza, miután január elején a tarthatatlanul gyatra szereplés miatt közutálat közepette hagyta el a Liverpoolt. Mi mindenesetre örölünk a hírnek, mert igenis remek szakembernek tartjuk az öreg sármőrt (amit a Fulham tavalyi európai kupaszereplése is bizonyít), de a kieséstől fenyegetett West Brom rajongói is bizakodhatnak, mivel Hodgson három éve a csodával határos módon tartotta benn a Fulhamet az ott töltött első szezonjában.

A Liverpool honlapján megjelent közleményben a tulajdonos John Henry megköszönte Hodgson erőfeszítéseit. A szezon végéig Kenny Dalglish irányítja a csapatot.

Az elmúlt napokban a brit futball semmi másról nem szól, csak arról, hogy melyik managert mikor rúgják ki (nem véletlen, hogy a Rúgdésfuss! posztjainak nagy része is ilyesmivel foglalkozik). A PL drámai hétközi fordulója után a komplett angol sajtó azzal van elfoglalva, hogy a kirúgás szélén álló négy főnök közül vajon melyik és hogyan és mikor repül.

Ebben a hangulatban látta szükségesnek Richard Bevan, a Ligamenedzserek Egyesülete (League Managers' Association, LMA) nevű érdekvédelmi szervezet igazgatója, hogy nyílt levélben forduljon a haladó közvéleményhez, s megfogalmazza: elég!

Bevan szerint "krónikus rövidtávizmus" lett úrrá az angol ligacsapatok tulajdonosain. "Más iparágakban mindenki számára világos, hogy azok a legsikeresebb szervezetek, amelyek nyerő szervezeti struktúrát építenek - közös elkötelezettség, célok és viselkedésmód -, és ezt hosszú távú vízióval párosítják. A futballban ugyanakkor az a megmagyarázhatatlan hiedelem uralkodik, hogy ha újra és újra feláldoznak egy bűnbakot, vagyis elküldik a menedzsert és újat hoznak a helyére, az gyökeres javulást hoz a csapat teljesítményében."

Az igazgató szavaival nehéz lenne vitatkozni. Mint valammi törzsi vudu-közösségben, még innen Pestről is szinte látjuk, ahogy egy-egy elvesztett meccs után egyre közelebb kerül egy-egy manager az áldozati üsthöz, miközben olyasmiről soha nincsen szó, hogy mondjuk Milner egyre közelebb kerül a kirúgáshoz, mert már nyolc meccs óta nem volt egyetlen tisztességes beadása sem.

Paradox módon éppen a klasszikus angol manager-modell eróziója vitte közelebb az angol bajnokságok edző-ügyi hitvilágát a spanyol vagy olasz viszonylatban évtizedek óta megszokotthoz, holott ez éppen azt jelenti, hogy az edzőn egyre kevesebb felelősség van. A Chelsea-nél nem Ancelotti dönt az igazolásokról és a fizetésekről, a Liverpoolnál nem Hodgson, mégis nekik róják fel, ha nem működik a csapat.

Mintha a klubvezetők-tulajdonosok tényleg azt gondolnák (és velük egyre inkább az angol futball-közvélemény is), hogy az edző valami mágikus adalék, amit hozzá kell adni a meglevő kevercshez, ami ettől hirtelen szuper lesz. Ha meg nem, akkor másik adalékkal kell kísérletezni.

Ez nyilván hülyeség, de van egy olyan érzésünk, hogy ennek ellenére visszafprdíthatatlan folyamatról van szó. Hodgson mellett hiába álltak ki a Liverpool legendái, egyre nehezebb elképzelni, hogy lesz ideje a maga képére alakítani a Liverpoolt. A Chelsea és Ancelotti hiába igazoltan jó páros, a klubvezetőknek pillanatokon belül nem lesz más választásuk, mint kivágni az olaszt. Nem nehéz olyan managereket elképzelni, akik Grantnál és Houllier-nél jobban passzolnak a Villa és a West Ham hagyományihoz, de ugyanazok közelítik most a tollukat a felmondólevél felé, akik pár hónappal ezelőtt nagy szavak kíséretében kinevezték őket.

Bevan levelében azt javasolja, hogy a ligamanagereket a jövőben valamilyen objektív értékelési rendszer alapján kelljen értékelni, ami csapatuk teljesítményét reális elvárásokhoz méri. Megjósolható: ilyen soha nem lesz. A futball nem a reális elvárások világa, egyre kevésbé az.

A Rúgd és fuss! idén már éppen eleget foglalkozott menedzserek menesztésével, azt azonban még mi is kíváncsian várjuk, hogy a mai őrült Premier League-forduló után ki lesz az első, akitől megválik majd a klubvezetés. Gérard Houllier, azaz a Szívbajos Varangy, aki gyakorlatilag pár hónap alatt a tavaly még a BL-helyekért küzdő Villát magabiztosan a kiesőzónába navigálta? Vagy esetleg Carlo Ancelotti, aki  úgy tűnik mostanra már teljesen elvesztette a kontrollt a csapata felett? Netán Roy Hodgson, akinek látszólag semmi sem jön össze, és a világ legnyomorultabb csapatától is képes kikapni az egyébként sokkal jobb sorsra egyelőre nem nagyon érdemes Liverpoollal? Vagy akár a téli menetelést megelőzően ultimátumot kapott Őshüllő, Avram Grant, aki ugyan hozta az elvárt győzelmet abból a bizonyos három meccsből, de még így sem lehet biztos a dolgában, mivel csapatát ma este a tartalékos Newcastle zúzta szét apró darabokra?