Rúgd és fuss!

A brit sportújságírók szövetsége a héten az év legjobb játékosának azt a Scott Parkert választotta, aki hosszú idő után tavasszal visszakerült a válogatottba, és klubjában, a kiesés ellen küzdő West Ham Unitedben is ő tartja egyedül a lelket. Mi igazából amiatt vagyunk csak szomorúak, hogy a pályafutása során a Charltonnál és a Chelsea-nél is megfordult Parker 30 évesen valószínűleg már nem fog hosszútávú megoldást jelenteni az angol válogatott középpályás gondjaira.

A sokakat meglepetésként érő díj kapcsán a Daily Telegraph előbányászott egy reklámot, ahol a 13 éves apródfrizurás Scotty (a reklámban Jimmy!) egy dél-londoni sorház hátsókertjében dekázgat, fittyet hányva haverjaira, akik épp a McDonald'sba hívják. A McDonald's egyébként a rettentően unalmas 1994-es világbajnokság főszponzora volt, ahová az angolok mellesleg végül ki sem jutottak.

A Wales elleni Eb-selejtező és a Ghána elleni barátságos meccs legfontosabb hozadéka az angol válogatott szempontjából az, hogy Fabio Capello talán végleg búcsút int a hagyományos 4-4-2-es felállásnak. Mindkét meccsen három angol játékos szállta meg a középpályát, és ez mindkét meccsen jól is működött, leszámítva a Ghána elleni mérkőzés utolsó húsz percét, ahol már egy értelmetlenül szétcserélt tizenegy szaladgált fejetlenül. A Wales elleni meccs után Capello hét helyen változtatott a kezdőcsapatban, az összes ún. nagy sztár hiányzott, és a végére egyedül Joe Hart maradt a pályán a walesiek elleni kezdőből. Hogy aztán ebből a Ghána elleni meccsből mit tudott meg Capello, az jó kérdés.

Andy Carroll mindenesetre meglőtte első válogatott gólját, Gary Cahill elég jól játszott hátul, Leighton Baines is megbízható volt, Ashley Young pedig újra a legveszélyesebb angol játékosnak bizonyult. Bemutatkozott végre Matt Jarvis is, igaz, ő már sajnos pont a szétcserélt csapatba szállt be, de azalatt igen agilisnak tűnt, már amikor eljutott hozzá a labda, hiszen folyamatos játékról ekkor már nem nagyon beszélhettünk. Sőt, beszállt Danny Welbeck is újoncként, aki majdnem lőtt egy gólt. A legnagyobb sztárját végig pályán hagyó Ghána aztán az utolsó percben egyenlített, a végén pedig az addig rengeteget hisztiző játékosaik úgy örültek, mintha vébét nyertek volna, pedig csak barátságos meccsen ikszeltek egy olyan csapat ellen, amely a lefújás pillanatában így nézett ki: Hart - Jagielka, Cahill, Lescott, Baines - Milner, Barry, Downing - Jarvis, Defoe, Welbeck.

Ami tehát fontos lehet Capello számára, hogy az első félidő tanúsága alapján ez a csapat az úgynevezett sztárjai nélkül is képes jó játékra, ha megfelelő felállásban küldik pályára - pedig most nem is játszott a középpálya oszlopa, Scott Parker. Az is jó hír, hogy vélhetően soha többet nem kell egyszerre a pályán látnunk Gerrardot és Lampardot a válogatottban - ugyan ha ugyanezekre egy évvel korábban jön rá a kapitány, az még sokkal jobb lett volna, de talán jobb későn, mint soha.