Mi magunk se vettük észre egyből, de a Fulham még pénteken szép csendben leigazolta Steve Sidwellt, az Aston Villa vörös hajú középpályását, pedig versenyben volt érte a West Ham és a Wolverhampton is. A Kalapácsosok ugyan már mindenben meg is egyeztek vele, azonban mégsem jött össze az üzlet, és egy napig úgy nézett ki, hogy a Farkasok vihetik Sidwellt, de amikor bejelentkezett érte a Fulham is, lehetett tudni, hogy a középpályást visszahúzza a szíve szülővárosába, Londonba. Sidwell az Arsenalban kezdte a pályáját, de ott nem kapott sok lehetőséget, ezért a másodosztályú Readinghez távozott, ahol egy másik ex-Ágyússal, James Harperrel bombaerős középpályás kettőst alkotva mutatta meg a Hetvenéves Vénasszonynak, hogy túl korán írta le őt. A Reading első, szép emlékű Premier League-szezonjában Sidwell egyenesen élete formájában játszott, és mivel nem hosszabbította meg a szerződését, év végén szabadon igazolhatott bárhová. Nem csoda, hogy a fél PL sorban állt érte, Sidders pedig a lehető legrosszabb döntést hozta, amikor Mourinho tenyerébe csapva a Chelsea-hez távozott.

Ma már bátran kijelenthető, hogy ezzel a lépéssel gyakorlatilag kinyírta a karrierjét, hiszen akkor, 25 évesen fényes jövő nézett ki a számára, a szupersztárok csapatában azonban ő csak epizódszereplőnek volt jó. Sidwell örülhetett, ha egyáltalán kapott pár percet csereként, és egyúttal tanmesébe való példát szolgáltatott arra, hogy miért is nem szabad a Chelsea-hez igazolnod, ha nem vagy világsztár. Egy évvel később az Aston Villa nyújtott neki mentőövet, ám az egy év kihagyás sokáig meglátszott a játékán, és a szerencsétlen sérülések sem segítettek rajta, esélye sem volt rá, hogy kitúrja a Petrov, Barry kettős bármelyik tagját. Amikor pedig utóbbi a Manchester Cityhez távozott, akkor Martin O’Neill Milnert hozta be középre, Sidwellnek ott is maradt a kispad. Az idei szezonban még annyit se játszott a Villában, mint a korábbi két szezonban, mert a változatosság kedvéért megint megsérült. Steve Sidwell idén lesz 29 éves, és bár válogatott nyilván nem lesz soha, adott a lehetőség a számára, hogy még egyszer bebizonyítsa, tényleg jó középpályás, a Fulham erre ideálisnak is tűnik.