Rúgd és fuss!

Valamiért az az érzésünk, hogy lesznek még izgalmas átigazolási hírek a transfer window hátralévő öt napja alatt, amikről be is számolunk majd itt a blogon, például rögtön itt is van egy: az Everton csatára, James Vaughan a szezon végéig visszatér kölcsönbe a Crystal Palace-hoz. Bizonyára sokán már nem is emlékeznek a még mindig csak 22 éves csatárra, aki öt évvel ezelőtt óriási tehetségként robbant be az angol futballba.

Vaughan, aki egyébként 13 évesen korosztályában Nagy-Britannia harmadik legjobb idejét futotta 100 méteren, az Everton történetének legfiatalabb játékosa lett, amikor Moyes mester pályára küldte a Crystal Palace elleni bajnokin a 16 éves és 271 napos csatárt. Ugyan azóta ezt a rekordot már megdöntötte Jose Baxter, viszont Vaughan továbbra is a Premier League legfiatalabb gólszerzőjének mondhatja magát (korábban Michael Owen, Cesc Fabregas, Wayne Rooney és James Milner is büszkélkedhettek ezzel a címmel), mivel annak a meccsnek a 87. percben be is talált Király Gábor kapujába, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt.

A folytatás azonban már nem volt ennyire sikeres, mint a bemutatkozás: az elkövetkező 18 hónapot folytonos térdproblémái miatt az oldalvonalon kívül töltötte, és egy porcleválás miatt háromszor is a kés alá kellett feküdnie még 18 éves kora előtt. A sérüléséből való visszatérést követően sem tudott azonban sok időt a pályán tölteni, mivel mikor már éppen kezdett volna formába lendülni (és két gólt is lőtt már a szezonban) egy Bolton elleni meccsen újra megsérült, miután Meite csúnyán letalpalta Vaughan lövésre lendülő balját, elpattant egy ér a bokájában, és ömlött a vér Vaughan lábából. Ugyan emiatt a sérülés miatt nem kellett hónapokat kihagynia, az idény utolsó szakaszában már további gólokat is szerzett, sőt a szurkolók a szezon legjobb fiatal játékosának is megválasztották. A kálváriája azonban ezzel együtt még mindig nem ért véget, a következő szezonban kifordult a válla, és a térde továbbra is rakoncátlankodott, úgyhogy felgyógyulását követően rá sem várt más, mint a többi fiatal angol játékosra: kölcsönadták alsóbb osztályú kluboknak, hogy játékba lendüljön.

Egy év kölcsönben töltött idő után a mostani idény elején Vaughan a Palace-hoz került, ahol rögtön az első meccsén mesterhármassal debütált, azonban egy buta kiállítás és az azt követő eltiltás miatt már nem tudta ott folytatni, ahol abbahagyta. Az eredeti háromhónapos kölcsönidőszak végén Vaughan visszatért anyaegyesületéhez, de lábra kaptak olyan pletykák, hogy a Celtic, a Derby és a Leicester is szívesen vinné.  Vaughan azonban mégis a Palace-t választotta (talán a szép emlékek miatt!), és a megállapodás értelmében a klubnak a szezon végén opciója van, hogy végleg megszerezze a játékost. A Palace nagyon kényes helyzetben van, és bár a játékosállomány nem indokolná a rossz szereplést, a kiesőhelyek elkerüléséért vívott harcban bizony gólokra lesz szükség.

A magyar sajtó is cikkezett a hétvégi szexista botrányról, amikor is a két kommentátor, Andy Gray és Richard Keys a Wolves-Liverpool meccs előtt szexista megjegyzéseket tett Sian Massey partjelzőre, aki történetesen egy hölgy. Gray és Keys Massey külsejéről beszélgettek és persze arról, hogy egy nő hogyan is érthetné meg a lesszabályt, de még a West Ham alelnöke, Karren Brady is megkapta tőlük a magáét. A Sky fegyelmit indított a kommentátorok ellen, hangsúlyozva, hogy abban a hitben mondták a fentieket, hogy a mikrofonjuk ki volt kapcsolva.

Kedden azonban egy újabb, tavaly decemberi felvétel került elő, melynek hatására a Sky azonnal elbocsátotta Grayt. Ezen a riporter annyit mond a társa mikrofonját megigazító Charlotte Jackson műsorvezetőnőnek, miközben az ágyékára mutat, hogy "Charlotte, ezt is le tudod húzni?". Charlotte Jackson - akinek a nevét beütve egyébként érdekes képeket dob fel a Google - fel sem veszi az ugratást, a Sky viszont nagyon is komolyan vette. Gray most perelni fog, és ugyan valóban nem viselkedett úriemberhez méltóan, de mintha kissé túl nagy feneket kerítenének ennek a dolognak.

Maradjunk tehát magánál Andy Graynél: az 55 éves műsorvezető ugyanis maga is játékos volt, méghozzá nem is akármilyen. Csatárként játszott többek között az Aston Villában, a Wolvesban és az Everton csapatában is, és hússzoros skót válogatott volt, bár se a '78-as, se a '82-es vébére nem vitték ki. Pályája legjobb éveit az Aston Villánál töltötte, ahol 1978-ban futballista társai az év játékosának szavazták meg Angliában, de sokan emlékszünk rá az Evertonnál töltött két idényéből: itt bajnokságot, FA kupát és KEK-et nyert, a Rapid Wien elleni döntőt pedig - ahol Gray gólt is szerzett - a magyar televízió is közvetítette élőben. (Emlékezetes az egy évvel korábbi kupadöntő is a Watford ellen, ahol Gray utólag bevallotta, hogy szabálytalan volt a gólja). A sikeres játékos pályafutást sikeres médiakarrier követte: 1992 óta a Sky futballközvetítéseinek arca Richard Keysszel együtt.

Arra, hogy kicsit elszaladt mellette a világ, nemcsak a mostani botránya a jó példa, hanem az alábbi kijelentése is: "Azt mondják, hogy a futballistáknak pocsék zenei ízlésük van, de én vitatkoznék ezzel. Jelenleg az autómban a Corrs, Cher, Phil Collins, Shania Twain és Rod Stewart lemezeit hallgatom."

Vagyunk egypáran, akiknek a kezdődő futball-anglomániáját masszívan táplálta egy nyolcvanas évek végi tévéműsor, ahol az angol kupa legérdekesebb meccseit foglalták össze félórában. Ezt a műsort Foci angol módrának hívták, amit már a nagyon is közelgő rendszerváltást sejtető nyugatias reklám vezetett fel szombat délutánonként, és az ember a szomszéddal akkor is felvetette videóra a műsort, ha egyébként nem is volt lejátszója. Itt lehetett először szembesülni azzal, hogy az FA Cup tényleg a futball egyik legcsodálatosabb intézménye, ahol bármi megtörténhet: a kiscsapat legyőzi a nagycsapatot, lehet drukkolni az "underdognak", a pályán nagyon sok sár tud lenni, amiben bizony elakad a labda, a játékosok magukat cseppet sem kímélik, és a Norwich általában mindig szellemes támadójátékkal rukkol elő. Ehhez képest az utóbbi években az elsőosztályú klubok mintha félvállról vennék a kupát, a legnagyobbak az elődöntőt megelőző csatározásokig legfeljebb a tartalékcsapataikkal állnak ki, és úgy tűnik, hogy az angol kupa rengeteget vesztett a presztízséből, legalábbis azóta, hogy Stanley Matthews számára a kétfülű serleg magasba emelése a Wembley díszpáholyában világbajnoki győzelemmel, de minimum három egymást követően sorozatban megnyert bajnoki címmel ért fel. Sosem csináltunk titkot abból itt a blogon, hogy nosztalgiával tekintünk vissza az angol futball korábbi időszakaira, ezúttal ennek hangot is adunk: a Rúgd és fuss! ezúttal legendás FA Kupa-mérkőzéseket idéz fel, kedvet csinálva a mai kupafordulóhoz.

"Nem tudjuk kényszeríteni" - mondta Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke, amikor csapata átigazolási terveiről nyilatkozva elmondta: megkeresték az Everton 26 éves balhátvédjét, Leighton Bainest.

Baines állítólag már Capello tavaly nyári vb-csapatából is (legalább részben) azért maradt ki, mert a svájci edzőtáborban kitört rajta a honvágy, most pedig megmondta a német csapat vezetőinek, hogy ő nem akar elköltözni Liverpoolból és kész. (Baines a liverpooli agglomeráció egyik kisvárosába, Kirkbybe való, szóval gyakorlatilag szülőhelyén játszik.)

Baines döntése az év első jó híre a kínlódó Everon és managere, David Moyes számára, hiszen a támadó szellemű (és gyönyörű dolgokra képes: lásd a Manchester City elleni decemberi gólját) hátvéd a csapat egyik legfontosabb embere.

Sohasem csináltunk titkot abból itt a blogon, hogy bizony nosztalgiával gondolunk vissza a nyolcvanas évek angol klubfutballjára. Akkoriban a balszélső balszélső volt, tizenegyest akkor fújt be a bíró, ha igazi szabálytalanság történt, a menedzser csak akkor változtatott a kezdőcsapaton, ha valamelyik játékosa súlyosan megsérült, a külföldiek száma ugye korlátozva volt, a stadionoknak még rendes nevük volt, és a csapatok mezein általában hosszú évekig ugyanaz a reklámfelirat díszelgett. Pedig nem ment minden ilyen simán, már ami a mezeken szereplő reklámok angliai megjelenését illeti: míg a kontinensen már rég bevett szokás volt, hogy a különböző csapatok szerelésén sörök, áruházláncok, elektronikai cikkek, vagy autók logói virítottak, az angol szövetség igyekezett gátat szabni a klubok ilyesfajta bevételeinek.

Az első angol csapat, amelyik fittyet hányt a tiltásnak és a mezére reklámfeliratot helyezett el, az a ligán kívüli Kettering Town volt. A Kettering Town játékosai ugyanis a menedzser, a korábbi Wolves-legenda, Derek Dougan közbenjárására és a helyi gumis vállalkozó nagy örömére Kettering Tyres feliratú mezben futottak ki a pályára 1976. januárjában a Bath City elleni meccsen. A szövetség azonban lecsapott és a felirat azonnali eltávolítását követelte. A ravasz Dougan ekkor a feliratot Kettering T-re változtatta, mondván az csak a csapat nevére utal, de a szövetség képviselői hajthatatlanok maradtak, és a kilátásba helyezett pénzbüntetés hatására a többi betű is szép lassan lekerült a mezről (érdekes egyébként, hogy a Kettering Town több mint harminc év elteltével ismét az érdeklődés középpontjába került, amikor idén januárban egy kupamérkőzés erejéig a játékosok mezén a Palestine Aid szerepelt, felhívva ezzel a figyelmet egy a palesztin területeken élők megsegítésére létrehozott szervezetre). Az áttörésre azonban már nem kellett sokáig várni: 1979-ben a csúcson lévő Liverpool és az egyik japán elektronikai cég megállapodása értelmében a Vörösök mezére a HITACHI felirat került, és ezt követően, ha nem is azonnal, de mindegyik csapat szert tett egy szponzorra, akinek a logója szigorúan a szövetség által engedélyezett méretben és betűnagysággal kikerülhetett a mezekre. Ezek az együttműködések némely esetben olyan sikeresek és hosszantartóak voltak, hogy a klub és a szponzor neve szinte egybeforrott. Lássuk, hogy milyen klubokról és milyen szponzorokról beszélünk!

JVC - Arsenal

Az egyik legkorábbi mezreklám volt az Arsenalé, ami az ember emlékezetében összekapcsolódik a George Graham által fémjelzett korszakkal, amikor az Ágyúsok hosszú idő után először elkezdtek nyeregetni ezt-azt. Például 1989-ben a bajnokságot az utolsó másodpercben lőtt Michael Thomas-góllal. Természtesen akkor is a JVC szerepelt a játékosok mezén, mint ugye akkor is, amikor évekkel később Dennis Bergkamp megérkezett a Highburybe. Talán nem véletlen, hogy amióta a japán elektronikai cég logója helyett egyéb szponzorok neve került az Arsenal mezére, már a csapat is egyre kevésbé rokonszenves?

HOLSTEN - Tottenham Hotspur

A Spurs óriási szolgálatott tett a magyar embernek, ugyanis bizonyítást nyert, hogy a német sörgyár nevében nem szerepel "I" betű! Különben önmagában is menő volt, hogy egy csapat mezén sörreklám szerepeljen, pláne, hogy ahhoz a sörhöz akkoriban még hozzá is lehetett férni. Az meg külön szívderitő volt, hogy a számítástechnika világába tett négy szezonos kitérő után az észak-londoni klub visszatért a megszokott sörhöz. Az már más kérdés, hogy a korábbi sikerek és a szemet gyönyörködtető támadófutball nem tért vissza a White Hart Lane-re, így három szezon után úgy látszik örökre elváltak a Spurs és a Holsten útjai.

SHARP - Manchester United

Egykor az volt az érzésünk, hogy a Man United mezén amíg világ a világ a japán elektronikai konszern neve fog szerepelni. Azonban mint mindennek, egyszer ennek is vége lett: 2000-ben jött a Vodafone és visszautasíthatatlan ajánlattal tett pontot egy 18 (!!!) éves gyümölcsöző együttműködés végére. Még belegondolni is szédítő: a MU mezszponzora már akkor a SHARP volt, amikor a Videoton kiverte őket az UEFA-kupából 1985 tavaszán, és David Beckham és barátai is még SHARP feliratú mezben emelték magasba a nagyfülű serleget 1999-ben! Nem véletlenül nevezik a szurkolók a Man United legsikeresebb korszakát úgy, hogy "The Sharp Years".

NEC - Everton

A liverpooli kékek ugyan az első sikerüket nem NEC-feliratú mezben érték el, ugyanis a nagy menetelés kezdetét jelentő 1984-es kupadöntőben az Everton mezén még a bizarr hangzású HAFNIA szerepelt (ami állítólag egy hűtőszekrénymárka, de erre azért nem vennénk mérget), de utána tíz éven keresztül le sem jött a bűvös három betű a dresszről. Az ember akkoriban csak sejtette, hogy itt valami elektronikai cuccról lehet csak szó, és mindenét odaadta volna egy NEC gyártmányú 60 perces magnókazettáért.

Carlsberg - Liverpool

Meglepő, hogy a Liverpool klasszikus szponzorának logója pont a nagy sikereket követően került fel a mezre: amikor a csapat sorban nyerte a bajnokságokat, hazai és európai kupákat a nyolcvanas években, Dalglish és társai Crown Paints (festék) és Candy (mosógép) feliratú mezekben feszítettek. Ugyan az egyik leghosszabban tartó együttműködés az, ami a Liverpool és a dán sörfőzde között jött létre 1992-ben, nagy sajnálatunkra azonban a jövő szezontól már a gyarmati időket idéző nevű Standard Chartered Bank neve és logója fog a Liverpool mezén díszelegni.