A balul sikerült világbajnoki szereplést követően Fabio Capello a korábbiakhoz képest bátrabban (bár szerintünk korántsem elég bátran) kezdett tehetséges fiatal játékosokat meghívni az angol keretbe az unalomig megszokott nevek helyett. Capello válogatási elvei azonban nem csak a fiatalokkal kapcsolatosan változtak meg, hanem egyik elődjéhez hasonlóan előszeretettel kezdett meghívót küldeni olyan játékosoknak, akiknek a neve korábban szinte fel sem merült, ha az angol válogatottról volt szó. Így került a válogatott közelébe régi kedvencünk, Bobby Zamora, aki talán még a világbajnokságra is kiutazott volna, ha nem sérül le, vagy a mindenki által gyűlölt Kevin Davies, akinek a beválogatását éppen ezeken az oldalakon üdvözöltük. Úgy tűnik azonban, hogy a sor folytatódik, mivel a holnapi franciák elleni barátságos meccsre készülő angol keretbe számos feltörekvő tehetséges fiatal mellett Capello a fiatalnak nem igazán mondható Jay Bothroydot is meghívta. Bothroyd beválogatása több szempontból is különleges: egyrészt ugye a másodosztályú klubok játékosainak nem nagyon szokás meghívót küldözgetni, másrészt meg ha netán pályára is lépne az eddig remek szezont produkáló csatár, akkor ő lehetne a Cardiff City első angol válogatott labdarúgója.