A balul sikerült világbajnoki szereplést követően Fabio Capello a korábbiakhoz képest bátrabban (bár szerintünk korántsem elég bátran) kezdett tehetséges fiatal játékosokat meghívni az angol keretbe az unalomig megszokott nevek helyett. Capello válogatási elvei azonban nem csak a fiatalokkal kapcsolatosan változtak meg, hanem egyik elődjéhez hasonlóan előszeretettel kezdett meghívót küldeni olyan játékosoknak, akiknek a neve korábban szinte fel sem merült, ha az angol válogatottról volt szó. Így került a válogatott közelébe régi kedvencünk, Bobby Zamora, aki talán még a világbajnokságra is kiutazott volna, ha nem sérül le, vagy a mindenki által gyűlölt Kevin Davies, akinek a beválogatását éppen ezeken az oldalakon üdvözöltük. Úgy tűnik azonban, hogy a sor folytatódik, mivel a holnapi franciák elleni barátságos meccsre készülő angol keretbe számos feltörekvő tehetséges fiatal mellett Capello a fiatalnak nem igazán mondható Jay Bothroydot is meghívta. Bothroyd beválogatása több szempontból is különleges: egyrészt ugye a másodosztályú klubok játékosainak nem nagyon szokás meghívót küldözgetni, másrészt meg ha netán pályára is lépne az eddig remek szezont produkáló csatár, akkor ő lehetne a Cardiff City első angol válogatott labdarúgója.

Na de pályára fog-e lépni egyáltalán, és ha igen, akkor lesz-e folytatása a válogatottbeli karrierjének, vagy ő is a számos "one cap wonder" egyike lesz csak? Bothroyd kapcsán összeszedtük azokat a játékosokat, akik csupán egyszer ölthették magukra a háromoroszlános mezt, egy csapatra való ki is jön belőlük, bár a klasszikus 4-4-2-es felállás nem jött össze, mivel Paul Konchesky és Zat Knight is összeszedte valahogy a második válogatottságát. Íme tehát az egyszeresek válogatottja.

1 Chris Kirkland

Sokan gondolták egykor, hogy a Wigan jelenlegi kapusa kirobbanthatatlan lesz az angol válogatottból, de folyamatos sérülések miatt nem nagyon lehetett számolni vele, bár azt amit Robinson vagy Carson produkált, ő is simán tudta volna hozni. A 2006-os vb egyik előkészületi meccsén a görögök ellen kapott ugyan egy félidőt, de az utazó keretbe már nem fért be. A beválogatása azonban így sem volt teljesen haszontalan, mivel az apja a haverjaival együtt annak idején 100-1-hez fogadott arra, hogy az akkor 11 éves srác 30 éves kora előtt az angol válogatott kapuját fogja őrizni. Fejenként tízezer font ütötte a markukat.

2 Michael Ball

Sexy Sven angol szövetségi kapitányként a kispadon töltött első meccsén az volt az ember érzése, hogy szinte bárki bekerülhetett a válogatottba, így fordult többek között elő, hogy az Evertonban egyébként akkoriban beállóst játszó Ball a spanyolok elleni meccs második félidejét a védelem baloldalán játszotta végig. Ashley Cole és Wayne Bridge felbukkanása azonban hamar véget vetett Ball háromoroszlános karrierjének, amin még az sem tudott segíteni, hogy akkoriban szép summának számító 6 millió font fejében a Rangershez igazolt.

3 Anthony Gardner

2004 márciusában egy svédek elleni barátságos meccsen a sérülésekkel megtizedelt angol csapat védelmének közepére az az Anthony Gardner állt be, aki gyakorlatilag akkoriban a Spursnél sem nagyon tudott a kezdőcsapat közelébe kerülni. A teljesítménye nem nagyon volt meggyőző, sőt a svédek gólt is szereztek róla, úgyhogy nem annyira meglepő, hogy a neve nem merült fel többször a válogatott keret összeállításakor. Jelenleg a Crystal Palace védelmében izzít, bár azt is inkább a kispadon teszi.

4 David Dunn

Az U21-es válogatott egykori sztárja egy portugálok elleni meccs szünetében nyolcadmagával lépett csereként pályára, de egy emlékezetes megmozdulás nem fűződött a nevéhez. Akkori menedzsere, Graeme Souness ennek ellenére fényes nemzetközi karriert jósolt neki, amiből aztán végül többek között a sorozatos sérüléseinek köszönhetően nem lett semmi, pedig a tavalyi szezon őszi felében mutatott formája miatt többen ismét a válogatottba követelték a Blackburn középpályását.

5 Gavin McCann

Nem sokan emlékeznek már arra, hogy 2001-ben a Sunderland bizony a Premiership élbolyához tartozott, ami többek között egy nagy munkabírású közzéppályásnak, Gavin McCann-nek volt köszönhető. McCannt be is hívták a válogatott keretbe, de a spanyolok elleni meccsen aztán hamar kiderült, hogy egy komolyabb ellenfél ellen már nem tudja úgy megtartani a labdát, mint odahaza, bár ebben a lámpaláz is biztos szerepet játszott. Azután lehúzott öt évet a Villánál, majd a Boltonnál is nyomta, ahol a szurkolók a haján lévő (sajnos nem természetes) fehér csík miatt a Borz becenevet adták neki.

6 Joey Barton

Az angol futball ügyeletes pszichopatája is csupán egy válogatottsággal büszkélkedhet, ami nem meglepő, hiszen hetekkel azelőtt, hogy megkapta behívóját a spanyolok ellen készülő keretbe, a válogatott kikezdhetetlen tagjait nyilvánosan mihaszna alakoknak nevezte, akik egy szánalmas világbajnoki szereplést követően nagy pénzért silány önéletrajzi könyveket adnak ki. Gerrard ugyan azóta megbocsátott neki, de Lampard nem, és valószínűleg az sem hajtja Barton malmára a vizet, hogy ennyi balhéval mint amennyi neki van, még egy liverpooli dokkmunkás sem nagyon büszkélkedhet.

 

7 Lee Bowyer

Bowyerről ugye már hosszan írtunk egyszer itt a blogon, amiből mindenki számára kiderülhetett, hogy bizony Bow sem csak egyszeres válogatott lenne, ha nem fűződtek volna kellemetlen botrányok a nevéhez. A portugálok elleni meccsen, amikor egyedüli alkalommal húzta fel az angol válogatott mezét egyébként még gólpasszt is adott, és abban szinte biztosak vagyunk, hogy tőle sohasem láthattuk volna azt a lélektelen téblábolást a pályán, ami az utóbbi években Frank Lampard védjegyévé vált.

8 Seth Johnson

Emlékszik még egyáltalán valaki erre a névre? A Leeds-drukkerek biztosan, hiszen ő volt az akit a Leeds 7 millió fontért igazolt le a Derbytól és mindenki azon nevetett, hogy az akkori elnök, Peter Ridsdale úgy ajánlott neki heti 38 ezer fontos fizetést magától, hogy az ügynökével bevallottan eredetileg 15 ezret akartak tőle kicsikarni. Johnson szerződtetése volt egyébként a karikatúrája mindannak, ami akkoriban a Leedsnél gazdálkodás címén ment. Szóval ő is szerepelt egyszer a válogatottban az olaszok ellen 2000 táján, azóta viszont már abbahagyta a futballt és akkorára hízott, mint egy hentes Smithfieldből.

9 Francis Jeffers

Az Everton-nevelés Jeffersre a Hetvenéves Vénasszony csapott le, miután el kellett hagynia nevelőegyesületét egy fizetésemelés körüli szóváltás miatt. Bár igazából a karrierjét végigkísérő sérülések miatt soha nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, a válogatottságig még így is eljutott: egy szégyenletes vereséggel végződött mérkőzésen ő szerezte az angolok egyedüli gólját az ausztrálok ellen. Talán éppen ez a gól juttatta el egészen Ausztráliáig, mivel sajnos az angol klubok már nem tartották rá igényt, főleg, hogy két éve egy edzőmeccsen brutálisan lefejelte az ellenfél egyik játékosát, ami után azonnal átadólistára is tette a Sheffield Wednesday akkori menedzsere, Brian Laws.

10 Michael Ricketts

Azzal általában mindenki egyetért, hogy egy kirobbanó formában lévő játékost nehéz nem figyelembe venni a meghívók postázásakor, már csak a közvélemény nyomása miatt is. Sven-Göran Eriksson sem tett másként, amikor a Bolton támadóját, Michael Rickettset behívta a hollandok ellen készülő angol keretbe 2002 februárjában. Ricketts karácsonyra már 12 gólnál járt a frissen feljutott Bolton csatársorában, a válogatottban nyújtott szánalmas teljesítménye viszont annyira elvette az önbizalmát, hogy a szezonban többször nem is zörgette már meg a hálót.

 

11 Dean Ashton

Az ő története igazán szomorú: az egykori Crewe Alexandra-nevelés Ashton szinte üstökösként robbant be az angol futballba 2004 táján és mindenki meg is volt győződve róla, hogy ő lesz az új Alan Shearer. Ashton történetében az a különösen tragikus, hogy pont a válogatott edzőtáborában sérült meg először, mielőtt bemutatkozhatott volna a görögök elleni barátságos meccsen 2006-ban. Ebből a sérüléséből már soha nem tudott igazán felépülni, bár 2008-ban mégis pályára lépett egy Trinidad és Tobago elleni barátságos meccsen, nem egészen másfél évre rá, 26 éves korában bejelentette a visszavonulását.