Rúgd és fuss!

Legutóbbi bejegyzésünk óta sem csillapodik a managerkeringő Angliában, szedjük össze gyorsan, mi minden történt Roy Keane menesztése óta a Football League-ben!

Maradjunk is az Ipswichnél, ahol gyorsan meglett Keano utódja, a két éve munkanélküli Paul Jewell személyében. A 46 éves Jewell (a képen) eddig két bravúrnak köszönheti edzői hírnevét: a kilencvenes évek végén a Bradford csapatát vitte fel 77 év után újra az első osztályba, ráadásul sikerült is bent tartania az első évben, majd ugyanezt vitte véghez a Wigannel, mely azóta is a Premier League-ben szerepel. A nagyfejű liverpooli továbbá egyik csapattal sem esett ki, hiszen a Bradford első PL-szezonja után (melyet az idióta klubelnök csalódásnak minősített, amiért csak 17. lett a klub) lemondott, míg a Wigant a második PL-évad után hagyta ott, mert úgy érezte, mindent kihozott a csapatból. Azóta viszont egy rosszul sikerült húzás megtépázta kissé a hírnevét. Az, hogy vele esett ki a Derby a Premier League-ből három éve, az senkit se lepett meg, hiszen reménytelen helyzetben, bevallottan a Championshipre készülve vette át a Kosokat Billy Daviestől, de ott is folytatódott a szenvedés és 2008 karácsonyára már nyilvánvaló volt, hogy ebből egyhamar nem lesz visszajutás. Jewell lemondott és most az Ipswichnél mutathatja meg, hogy ez csak kisiklás volt.
Szerintünk: Egy esélyt mindenképpen érdemel, mindenesetre a csapat az Arsenal ellen megmutatta, hogy nem reménytelen eset.

Ennél jóval bátrabb húzás, hogy a Crystal Palace a klub élő legendáját, a semmilyen komoly edzői tapasztalattal nem bíró Dougie Freedmant nevezte ki managernek. A 36 éves Freedmanről itt már írtunk egyszer, és fontos róla megjegyezni, hogy összesen tíz évet töltött el a Palace-nél játékosként, ahol csatárként 330 meccsen 95 gólt szerzett. Ő tavaly március óta segédedzőként dolgozott a klubnál, ahol George Burley távozása miatt ürült meg a kispad január legelején.
Szerintünk: Kétféleképpen is elsülhet, de lehet, hogy pont erre az új lendületre várt a Palace.

Még nem jelentették be hivatalosan, de mindenki tudni véli, hogy Eddie Howe, a Bournemouth managere egy osztállyal feljebb, a Burnley kispadján folytatja. Howe-ról itt már megírtuk, hogy a legtehetségesebb fiatal edzőnek tartják Angliában, aki még mindig csak 33 éves, és mivel a Bournemouth kitűzött célját, a bennmaradást már gyakorlatilag most elérte, azt se lehet mondani, hogy cserbenhagyja a Cseresznyéket.
Szerintünk: Lehet, hogy még túl korai ez neki, de igazából nem sok okot látunk rá, hogy ne sikerülne neki a jóval komolyabb anyagi lehetőségekkel bíró Burnley-nél, ami a Bournemouth-nál.

Darren Fergusont december végén rúgták ki a Prestontól, és most visszamegy oda, ahonnét alig több mint egy éve kellett távoznia: igen, az ifjabbik Ferguson lesz ismét a Peterborough managere. Ne feledjük, ő volt az, aki két feljutást is produkált a Posh-sal, bár most, hogy Darrag MacAnthony tulajdonos elzárta a pénzcsapot, sokkal nehezebb dolga lesz, ha megint a Championshipbe akar jutni. Gary Johnsonért pedig kár, de most rosszkor volt rossz helyen.
Szerintünk: Van az a mondás a folyóról, meg hogy kétszer nem szokás belelépni, lehet, hogy ez most se hülyeség.

A Crystal Palace-hoz hasonlóan a Charlton is egy nemrég visszavonult klublegendát kért fel managernek: Chris Powell, az egykori ötszörös angol válogatott balhátvéd legszebb éveit a Charltonnál töltötte, de előtte és utána is sok klubban játszott, még tavaly tavasszal, negyvenévesen is pályára lépett a Leicesterben. Most ő lett Phil Parkinson utódja, és Paul Ince mellett jelenleg ő a másik fekete manager a teljes Football League-ben.
Szerintünk: Ez is mélyvíz a javából, de valamiért bízunk Powellben.

A Bristol Roversnél David Penney váltotta Paul Trollope-ot. A 46 éves Penney hozta fel annak idején a Doncastert előbb a negyed-, majd a harmadosztályba, ahonnét aztán a Darlington kispadjára ült át, az anyagi gondok sújtotta klubbal viszont nem ért el hasonló eredményeket. 2009-ben az Oldham következett, de egy év után mennie kellett, fő indokként a csökkenő nézőszámokat hozták fel.
Szerintünk: Egy nagy dobás még van Penney-ben, bár nem biztos, hogy pont a Gázfejekkel.

Végül a negyedosztályú Aldershot menesztette Kevin Dillont, aki ugyan tavaly a playoffba vitte a csapatot, idén viszont mindössze 22 meccsből hatot nyert meg. Utódja az egykori Wimbledon- és Bolton-csatár, a most 42 éves Dean Holdsworth lett, aki tavaly a Newport County csapatát vitte fel a Conference legmagasabb osztályába, most pedig playoff-helyen hagyta a klubot az eggyel magasabb osztályban küzdő Aldershot kedvéért.
Szerintünk: Hajrá!

Bár itt a Rúgd és fuss!-on nem igazán szeretjük a gazdag tulajdonosuk által felfuttatott, felkapaszkodott csapatokat, a Peterborough előtt fejet kellett eddig hajtanunk. A Posh („Puccosok”) becenévre hallgató, és eddig nem sok emlékezeteset produkáló klubot 2006 őszén vette meg egy ír ingatlanmágnás, Darragh MacAnthony, és elég sok pénzt ölt bele, de nemcsak ennek tulajdonítható, hogy a Peterborough két év alatt két osztályt lépett felfelé, és idén már a Championshipben kezdte az idényt, noha két éve ilyenkor még a League Two-ban nyomta. A Posh szimpatikus módon nem külföldi varázslókban bízott, hanem az angol alsóbb osztályok tehetségei közül mazsolázva épített ütőképes csapatot, a menedzser pedig Sir Alex Ferguson fia, Darren lett.

A mindenkit meglepő tavalyi feljutás után azonban jött a borítékolható megtorpanás, amihez persze az is hozzájárult, hogy a Championship azért sokkal erősebb liga a League One-nál, itt már komoly a különbség a két liga között. A Peterborough nem is nagyon bírta a tempót, és a zömmel fiatal, alsóbb osztályokban szocializálódott játékosokból álló csapat az utolsó helyen fordult a novemberbe, bár nem túlzottan leszakadva. MacAnthony azonban úgy döntött, hogy valamit lépni kell, ezért Darren Ferguson vitte el a balhét a csapat rossz szereplése miatt, és távozni kényszerült. A lépés nem volt túl népszerű, a szurkolók nagyobbik része pontosan tudta, hogy Fergusonnak nagyon sokat köszönhet a klub, és úgy érezték, két ilyen év után igazán érdemelt volna még egy kis türelmet, de nem így történt. Ferguson tehát ment, a helyére pedig nem egy nagy név, hanem Mark Cooper érkezett az ötödosztályú Kettering csapatától.

Bár Ferguson menesztésével mi sem értettünk egyet, Cooper szerződtetése továbbra is azt a Peterborough-t mutatja, amit megszerettünk: nem a nagy nevek bűvöletében és nem is az egzotikumban bíznak, hanem edző- és játékos-szinten is a feltörekvő tehetségekben. A Posh keretében alig található máshonnét ismert játékos, a Norwichtól vett utánpótlás válogatott kapuson, Joe Lewison kívül mindenki itt szerzett nevet. Így a skót B válogatottban már bemutatkozó 24 éves balszélső, George Boyd az ötödosztályú Stevenage csapatától érkezett; a gólerős, 25 éves Craig Mackail-Smith a Dagenham & Redbridge-től, míg ékpárja, Aaron McLean (26) a Grays Athletictől. A 21 éves középpályásra, Paul Coutts-ra a skót sokadosztályú Cove Rangersnél figyeltek fel, a 22 éves Chris Whelpdale-re a Billericay Townnál, és a sor még folytatható. Idén év közben elhozták már a Grimsby Town védőjét, Ryan Bennett-et, aki 19 évesen (!) már klubja kapitánya volt, illetve egy másik védőt, Scott Griffiths-t is (24, szintén Dag & Red).

 

Úgy teljes a kép, hogy ha már foglalkoztunk a League One-nal, akkor a Football League legalsóbb osztálya is kapjon egy összegzést így év végén. Itt ugyan nincsenek olyan bukott óriások, mint a Leeds vagy a Nottingham Forest, a legnevesebb klub talán a pár éve még a Premier League-ben két szezont is lehúzó Bradford City, aztán a Notts County és persze a Wimbledon utódaként megalakult Milton Keynes Dons.

Az MK Dons igazából a szép új világ emblematikus futballcsapata: a klubot 2004-ben megszerző tulajdonos, Pete Winkelman gyakorlatilag ellopta a csődbe ment Wimbledon ligahelyét, miután a szebb napokat is látott klub elköltözött a Londontól nem messze levő Milton Keynes-i stadionba. Winkelman önhatalmúlag megváltoztatta a csapat nevét és színét, és Milton Keynes-nek lett egy komoly futballcsapata a semmiből.

A „Franchise FC” (a magyar gyakorlatban erre sok példát találunk, Angliában azonban eleddig ismeretlen volt ez a módszer) tavaly már majdnem feljutott, de akkor Martin „Mad Dog” Allen csapata elvérzett a rájátszásban, Allen pedig nyáron elment a Leicesterhez, ahol csak öt meccset ért meg. A helyére érkező játékoslegenda, Paul Ince már tavaly is megmutatta, hogy managerként sem akárki, miután benntartotta a Macclesfield csapatát. A Donsszal sem sokat szarakodott, szeptemberben a táblázat élére állt, és gyakorlatilag ott is maradt végig. Tette mindezt annak ellenére, hogy a nyáron elveszítette legértékesebb játékosát, a csatár Izale McLeod-ot, akit a Charlton vásárolt meg, ahol az első szezonjában nem sok vizet zavart. Ince hozott néhány tapasztalt harcost: Morrissey haverját, Kevin Gallent a Queen’s Park Rangersből, illetve Ince volt csapattársát, a sokszoros skót válogatott középpályást, Colin Cameront, akivel a Wolvesban játszottak együtt. Az MK Dons igazi hőse azonban az ír középpályás, Keith Andrews volt, aki megtáltosodott idén, és váratlanul ontani kezdte a gólokat – rajta kívül egyébként még hárman kerültek be a League Two idei válogatottjába: a védő Danny Swailes és Dean Lewington, illetve a West Brom-nevelés középpályás, Lloyd Dyer. Ugyan mereven elutasítjuk azt a szellemiséget, amit a Milton Keynes Dons képvisel, de nem tagadhatjuk le, hogy Ince szimpatikus csapatot hozott össze, és kíváncsian várjuk, mire lesz elég mindez egy osztállyal feljebb.

A második helyen végzett Peterborough United sem az a patinás, nagy hagyományokkal bíró csapat, melynek életében akkor kezdődött új szakasz, amikor 2006-ban egy fiatal ír ingatlanmágnás, Darragh MacAnthony lett a csapat tulajdonosa, aki sokkal magasabb osztályban képzelte el a Peterborough jövőjét, mint a League Two. A csapathoz tavaly került új manager is, Sir Alex Ferguson fia, Darren személyében, aki első teljes szezonjában teljesítette a tulajdonos elvárását, és az első pár hónap töketlenkedése után tavasszal begyújtotta a rakétákat, és a Donsszal együtt elhúzott a mezőnytől, hogy fordulókkal a befejezés előtt már feljusson a harmadosztályba. A Peterborough elég sokat költött, hogy egy ütőképes, fiatal csapat alakuljon ki, mindezt zömmel alsóbb osztályú tehetségeket igazolva sikerült elérni. Itt játszik a liga gólkirálya, Aaron McLean, aki a Grays Athletictől érkezett, és idén 29 gólt szerzett, de nagy fogásnak bizonyult az angol U21 válogatott kapus, Joe Lewis szerződtetése a Norwichtól (400 ezer fontért!), illetve a Stevenage tehetséges balszélsője, George Boyd is, míg a saját nevelésűek közül említést érdemel még a balhátvéd Jamie Day, akit PL csapatokkal is hírbe hoztak már több ízben. Így aztán hiába a pénzes nagybácsi, meg a parvenüség, a Peterborough-t sem tudjuk utálni, sőt, szurkolunk a Posh-nak, hogy jövőre ne valljon szégyent.

A harmadik helyezett Hereford United története sokkal szebb a másik két egyenesági feljutónál (a League Two-ból ugyanis négyen jutnak már fel). A Bikák a hetvenes években ugyan egy szép évet még a másodosztályban is eltöltöttek, de azóta nagyrészt a negyedik vonalban küzdöttek, sőt, pár évet szégyenszemre még a Conference-ben is el kellett tölteniük. Hogy a reménytelenségből is volt kiút, azt egyesegyedül egy embernek köszönhetik: Graham Turnernek. Turner korábban az Aston Villa és a Wolves managere is volt, de igazi legenda a Herefordnál lett. 1995 óta edzősködik itt, és ezzel Sir Alex után ő a második legrégebben hivatalban levő manager a ligában. Többször lemondott már a kilátástalan anyagi helyzet miatt, de mindannyiszor meggyőzték, hogy folytassa. Turner 1998-ban többségi tulajdonos lett, azóta ő az elnök és manager egyszemélyben, és fillérekből, ingyen megszerzett játékosokból épített egy stílusosan futballozó csapatot, mely 2006-ban jutott fel a Conference-ből, és két év után újabb egy osztállyal léphet feljebb. A csapatot segítették Turner nagyszerű kölcsönigazolásai is: a házi gólkirály Theo Robinson a Watford játékosa, akárcsak a francia Toumani Diagouraga, míg az ugyancsak fontos gólokat szerző Gary Hooper a Southend tehetsége. A Hereford és Turner mesébe illő sztorija remélhetőleg folytatódik jövőre is.

A playoffban vetélkedő kvartettből igazából nekünk mindegy, ki jut fel, mindegyikük mellett szól valami: a Stockport mellett a 103 év folyamatos ligatagság, a Rochdale mellett a két fiatal csatár, Adam Le Fondre és Chris Dagnall, a Darlington mellett a liga legnagyobb befogadóképességű stadionja, míg a Wycombe mellett a manager, a Borussia Dortmunddal BL-t is nyert skót középpályás, Paul Lambert személye.

Említést érdemel még a liga szegénylegénye, a szebb napokat is látott Rotherham, melytől idény közben 10 pontot is levontak, illetve a Lincoln City managere, Peter Jackson, akit gégerákkal kezeltek a bajnokság utolsó heteiben, de addigra már biztonságba kormányozta a Lincoln hajóját. Kiesett a tönk szélére került Mansfield és a nagy múltú walesi Wrexham, helyükre az Aldershot érkezett, míg a másik helyért Nick Hornby második kedvenc csapata, a Cambridge United játszik majd az Exeter City csapatával.

A 2007-2008-as bajnokság végeredménye:

1. MK Dons
2. Peterborough
3. Hereford
4. Stockport
5. Rochdale
6. Darlington
7. Wycombe
8. Chesterfield
9. Rotherham
10. Bradford
11. Morecambe
12. Barnet
13. Bury
14. Brentford
15. Lincoln
16. Grimsby
17. Accrington
18. Shrewsbury
19. Macclesfield
20. Dag & Red
21. Notts Co
22. Chester
23. Mansfield
24. Wrexham