Rúgd és fuss!

Gyorshír: a várakozásoknak megfelelően Gary Megson lett a Sheffield Wednesday managere, remélhetőleg jobban fog teljesíteni, mint legutóbb a Boltonnál, vagy azt megelőzően a Nottinghamnél. Ebben segíthet a Vörös Mourinhónak az is, hogy játékosként hosszabb időt töltött a Baglyoknál a nyolcvanas években.

Kirúgták a Sheffield Wednesday managerét, Alan Irvine-t és ugyanezen a napon mutattak ajtót a Brentfordot irányító Andy Scottnak is. Eleve nem vagyunk hívei a spanyolos, „három vereség után rúgjuk ki az edzőt” szemléletnek, de Irvine és különösen Scott is bizonyította már, hogy talán érdemes lenne jobban megbízni benne, de most mégsem ez történt.

Alan Irvine esetében mondjuk lehet igazságuk azoknak, akik szerint ilyen játékoskerettel a Sheffield Wednesdaynek nem a tizenkettedik helyen kellene állnia, hanem sokkal előrébb. Irvine alig több mint egy éve vette át a Baglyokat Brian Lawstól, ám az anyagi gondokkal küzdő csapat zuhanórepülését nem tudta megállítani, és a jelek szerint ez a folyamat egy osztállyal lejjebb is folytatódott. Pedig Irvine kinevezése egyáltalán nem tűnt rossz ötletnek: a korábban David Moyes másodedzőjeként dolgozó edzőt a Preston szerződtette 2007-ben, és a klubot először megmentette a kieséstől, a következő évben pedig rögtön a playoffba vezette. A következő szezon azonban már nem sikerült jól, a Preston újra a kiesés ellen harcolt, Irvine-t pedig menesztették 2009 végén. A szurkolók akkor szimpatizáltak ugyan Irvine-nal, de többen is bírálták a rosszul sikerült átigazolásai illetve a taktikai merevsége miatt.

A Sheffield Wednesday szurkolói most hasonló kifogásokat emeltek vele szemben, és a többségnek az a véleménye, hogy Irvine rendes arc ugyan, de most váltani kellett, hiszen a liga egyik legerősebb keretével rendelkező csapat közelebb van a kieső helyekhez, mint a feljutáshoz. Időközben ugyanis a Baglyokat régi ismerősünk, a korábbi Portsmouth- illetve Leicester-tulajdonos, Milan Mandaric vásárolta meg, és miután ráncba szedte a pénzügyeket, adott pénzt Irvine-nak, hogy vásároljon néhány, ezen a szinten jónak számító játékost. Gary Madine nevét épp két nappal ezelőtt írtuk itt le, de a Motherwelltől érkező középhátvéd, Mark Reynolds vagy a Plymouth benini védője, Réda Johnson neve is jól cseng. Velük együtt sem sikerült azonban jól a január, és a december közepe óta nyeretlen Wednesday pocsék sorozattal csúszott egyre lejjebb, az utolsó csepp a pohárban pedig a Peterborough elleni 5-3-as vereség volt. A lehetséges utódok között többek között Gary Megson nevét emlegetik – hát, ha ez igaz, akkor annyira azért nem irigyeljük a Baglyok szurkolóit.

Andy Scott kirúgása már inkább megosztotta a szurkolókat: róla ugyebár a feltörekvő brit managerek között írtunk, egyebek között azt, hogy az első teljes szezonjában megnyerte a Brentforddal a negyedik ligát, a következő évben pedig gond nélkül bent maradt a League One-ban. Idén mi már a playoff helyek valamelyikére tippeltük a Méheket, ám csapnivalóan kezdték a szezont, és tíz forduló után mindössze két győzelem szerepelt a nevük mellett. Utána azonban Scott összekapta a csapatot, amely meggyőző teljesítménnyel mászott felfelé a tabellán, január elsejére már ott volt a playoff helyek közvetlen közelében, ám ekkor egy újabb rossz sorozat vette a kezdetét, a Brentford hét egymás után következő meccsen nem tudott nyerni, legutoljára pedig még az újonc Dag & Red is elkalapálta 4-1-re. A tulajdonosok ekkor döntöttek úgy, hogy inkább nem várják meg, hogy Scott képes-e újra megállítani a zuhanást és menesztették.

Itt már inkább hajlunk rá, hogy hibáztak: ebből a pénz nélküli, hosszabb ideje csak tengődő londoni kiscsapatból Scott a maximumot hozta ki, ő juttatta fel őket a harmadosztályba és tartotta is bent a klubot az első évben. Egy rossz sorozat után még kellett volna hagyni egy kis időt neki, hiszen már többször is bizonyított, és ugyan valóban voltak az utóbbi időben megkérdőjelezhető döntései, talán kicsit ki is csúszott a kezéből a gyeplő, de ha valaki, ő tudta, hogy kell a Méheket motiválni. Andy Scott még mindig csak 38 éves, remélhetőleg tanult a hibáiból és legközelebb magasabb osztályban is viszontlátjuk majd.

A hétfőn véget ért átigazolási időszakra úgy fogunk visszaemlékezni, mint arra a januárra, amikor megint elszabadult a hülyeség, és horribilis összegek röpködtek kisebb szünet után újra a Premier League-ben. Erről azonban mindenki értesülhetett már, úgyhogy mi inkább öt olyan üzletet választottunk ki, amik nem hozták lázba a médiát, szerintünk azonban fontosak.

1. Jason Puncheon (Southampton - Blackpool)

Jason Puncheon még csak 24 éves, de már rengeteg klubban megfordult, legutoljára a Southamptonban, ahol azonban az új managerrel, Nigel Adkinsszel nem találta meg a hangot, ezért kölcsönadták az eggyel magasabb osztályban (!) játszó Millwallnak. Itt rögtön az első meccsén mesterhármast ért el a Crystal Palace ellen, úgyhogy érthető, hogy a Millwall meg is akarta végleg vásárolni. Közbeszólt azonban Ian Holloway, és ugyan kölcsönben, de megszerezte a szélsőt, aki mostantól már a Premier League szélsőhátvédei ellen bizonyíthat. Arra, hogy az ugrás nem lesz túl nagy neki, maga Holloway a biztosíték.

2. Charlie Austin (Swindon - Burnley)

Charlie Austin az angol futball egyik legújabb sikersztorija: két éve ilyenkor még kőművesként dolgozott, mellette lőtt 46 gólt 48 meccsen a liga kilencedik vonalában szereplő Poole Town csapatában. Innét hozta el 2009 nyarán a Swindon, ahol szintén jól folytatta: 57 meccsen 32 gól volt az eredménye. A Swindon már nyáron is nehezen tudta csak megtartani a jó felépítésű, 21 éves csatárt, most pedig már nem volt kiút: több klubbal is tárgyalhatott, végül a Burnley lett a nyertes. Sokat várunk tőle a Champóban is!

3. Bradley Wright-Phillips (Plymouth - Charlton)

A mostanában annyiszor bántott Shaun Wright-Phillips féltestvére, Bradley sokáig nem találta a helyét, sem a Manchester Cityben, sem utána a Southamptonban (itt egy kínos lopási ügybe is belekeveredett), végül a Plymouth Argyle csapatában egy hosszú sérülést követően, a harmadosztályban kezdett el villogni, olyannyira, hogy ő vezeti a League One góllövőlistáját az idén. Az anyagi nehézségekkel küzdő Zarándokok végül nem is tudták megtartani, és január 24-én eladták a feljutásért harcoló Charltonnak, ahol rögtön az első meccsén győztes gólt lőtt a Colchester ellen.

4. Gary Madine (Carlisle - Sheffield Wednesday)

A Carlisle saját nevelésű csatára már 17 évesen bemutatkozott az első csapatban, de aztán sokáig nem tudta állandósítani a formáját, még akkor sem, amikor tavaly kölcsönvette a Coventry. Az idei szezonban viszont végre magára talált, több gólt lőtt, mint eddigi pályafutása alatt összesen, és nem csoda, hogy elvitte a Sheffield Wednesday, ahol az első három meccsén két gólt is szerzett. Madine még mindig csak húszéves, 196 centijével pedig el lehet képzelni, mennyire nem szeretnek ellene játszani a védők.

5. Elliot Benyon (Torquay - Swindon)

A Swindon Charlie Austint újra egy alacsonyabb osztályból érkező csatárral pótolta - igaz, Benyon nem olyan lentről, hanem csak egy vonallal lejjebbről jött. A Torquay csatáraként tavaly és idén is nagyon jó szezont produkált, és ugyan sok extrát nem csinált, viszont valahogy mindig jókor érkezett a kapu elé - ez az, amiről azt szokás mondani, hogy nem lehet megtanulni. A Swindon gyakorlatilag aprópénzért, 65 ezer fontért vásárolta meg a 23 éves Benyont, és Danny Wilson manager nagyon várja, hogy náluk is minél előbb formába lendüljön, mert egyelőre nagy csalódás az idei szereplésük.