A hétfőn véget ért átigazolási időszakra úgy fogunk visszaemlékezni, mint arra a januárra, amikor megint elszabadult a hülyeség, és horribilis összegek röpködtek kisebb szünet után újra a Premier League-ben. Erről azonban mindenki értesülhetett már, úgyhogy mi inkább öt olyan üzletet választottunk ki, amik nem hozták lázba a médiát, szerintünk azonban fontosak.

1. Jason Puncheon (Southampton - Blackpool)


Jason Puncheon még csak 24 éves, de már rengeteg klubban megfordult, legutoljára a Southamptonban, ahol azonban az új managerrel, Nigel Adkinsszel nem találta meg a hangot, ezért kölcsönadták az eggyel magasabb osztályban (!) játszó Millwallnak. Itt rögtön az első meccsén mesterhármast ért el a Crystal Palace ellen, úgyhogy érthető, hogy a Millwall meg is akarta végleg vásárolni. Közbeszólt azonban Ian Holloway, és ugyan kölcsönben, de megszerezte a szélsőt, aki mostantól már a Premier League szélsőhátvédei ellen bizonyíthat. Arra, hogy az ugrás nem lesz túl nagy neki, maga Holloway a biztosíték.

2. Charlie Austin (Swindon - Burnley)


Charlie Austin az angol futball egyik legújabb sikersztorija: két éve ilyenkor még kőművesként dolgozott, mellette lőtt 46 gólt 48 meccsen a liga kilencedik vonalában szereplő Poole Town csapatában. Innét hozta el 2009 nyarán a Swindon, ahol szintén jól folytatta: 57 meccsen 32 gól volt az eredménye. A Swindon már nyáron is nehezen tudta csak megtartani a jó felépítésű, 21 éves csatárt, most pedig már nem volt kiút: több klubbal is tárgyalhatott, végül a Burnley lett a nyertes. Sokat várunk tőle a Champóban is!

3. Bradley Wright-Phillips (Plymouth - Charlton)


A mostanában annyiszor bántott Shaun Wright-Phillips féltestvére, Bradley sokáig nem találta a helyét, sem a Manchester Cityben, sem utána a Southamptonban (itt egy kínos lopási ügybe is belekeveredett), végül a Plymouth Argyle csapatában egy hosszú sérülést követően, a harmadosztályban kezdett el villogni, olyannyira, hogy ő vezeti a League One góllövőlistáját az idén. Az anyagi nehézségekkel küzdő Zarándokok végül nem is tudták megtartani, és január 24-én eladták a feljutásért harcoló Charltonnak, ahol rögtön az első meccsén győztes gólt lőtt a Colchester ellen.

4. Gary Madine (Carlisle - Sheffield Wednesday)


A Carlisle saját nevelésű csatára már 17 évesen bemutatkozott az első csapatban, de aztán sokáig nem tudta állandósítani a formáját, még akkor sem, amikor tavaly kölcsönvette a Coventry. Az idei szezonban viszont végre magára talált, több gólt lőtt, mint eddigi pályafutása alatt összesen, és nem csoda, hogy elvitte a Sheffield Wednesday, ahol az első három meccsén két gólt is szerzett. Madine még mindig csak húszéves, 196 centijével pedig el lehet képzelni, mennyire nem szeretnek ellene játszani a védők.

5. Elliot Benyon (Torquay - Swindon)


A Swindon Charlie Austint újra egy alacsonyabb osztályból érkező csatárral pótolta - igaz, Benyon nem olyan lentről, hanem csak egy vonallal lejjebbről jött. A Torquay csatáraként tavaly és idén is nagyon jó szezont produkált, és ugyan sok extrát nem csinált, viszont valahogy mindig jókor érkezett a kapu elé - ez az, amiről azt szokás mondani, hogy nem lehet megtanulni. A Swindon gyakorlatilag aprópénzért, 65 ezer fontért vásárolta meg a 23 éves Benyont, és Danny Wilson manager nagyon várja, hogy náluk is minél előbb formába lendüljön, mert egyelőre nagy csalódás az idei szereplésük.