Rúgd és fuss!

Az a ritka helyzet állt elő most a magyar bajnokságban, hogy egy Angliában kifejezetten jó csapatoknál dolgozó edző vállalt munkát itthon, úgyhogy az elmúlt hetekben kicsit pihenő blogot Paulo Sousa angliai ténykedésének bemutatásával támasztjuk fel újra. Arról több újság is beszámolt, hogy a portugál dolgozott három Championship-csapatnál is (QPR, Swansea, Leicester), és hogy a maximum, amit egy klubnál töltött, egy év volt.

Mi itt a Rúgd és fuss!-nál sosem titkoltuk, hogy ellenérzéseink voltak a portugál világfival szemben, de azt azért mi is elismerjük, hogy a Leicesternél töltött három hónapot leszámítva Sousa nem vallott szégyent Angliában. A Queens Park Rangersnél, első angliai klubjánál például gyakorlatilag eleve elrendelt volt a kudarca, hiszen a rendkívül komoly ambícióival kérkedő klubon egész Anglia csak röhögött azalatt a három év alatt, amíg az olasz F1-maffiózó, Flavio Briatore volt QPR elnöke. Ez idő alatt a csapat közelébe se nagyon került a feljutásnak, ami nem is csoda, hiszen olyan szorgalmasan rugdalta ki a managereket, hogy az még egy olasz csapatnak is a becsületére vált volna, ráadásul a konfliktusok oka a legtöbbször az volt, hogy Briatore rendszeresen belepofázott az összeállításba. Ebben az időszakban, 2008 novemberében nevezték ki Paulo Sousát is a QPR managerévé, aki régi ismerősünket, Iain Dowie-t váltotta a poszton.

A középszerű argentin és spanyol légiósokkal gyengített keretet Sousa ugyan megkísérelte gatyába rázni (el is érte azzal a megbecsülésünket, hogy közülük pártól elbúcsúzott), de a jelek arra mutattak, hogy nem egyhamar lesz feljutásra esélyes csapat a QPR-ból. Ugyan a portugál masszív csapatot épített, amit nehéz volt legyőzni, legalább ennyire nem volt könnyű kikapni sem tőle, úgyhogy 26 meccsből mindössze hetet nyert meg, amíg a klub kispadján ült. 2009 áprilisában azonban mégsem erre hivatkozva bocsátották el, hanem azért, mert állítólag bizalmas információt szolgáltatott ki azzal, hogy elárulta egy újságírónak, nem az ő döntése volt, hogy a klub gólerős csatárát, Dexter Blackstockot az ő beleegyezése nélkül adták el a Nottinghamnek. Ugyan ezt megelőzően pont két meccset is elveszített a csapat sorozatban, a szurkolók közül mégsem követelte senki Sousa fejét, úgyhogy a döntés jókora felzúdulást keltett a londoni klub hívei között, akiknek a túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy ostobaság volt idejekorán kirúgni a portugál edzőt, mint ahogy azelőtt Iain Dowie-t is. Nem véletlen, hogy a QPR csak azután jutott fel, hogy 2010 elején Briatorét az F1-es botránya után lemondatták az elnöki posztról.

Sousa munkájára ugyanakkor mások is felfigyeltek, így amikor 2009 nyarán az élvonalbeli Wigan elcsábította a Swansea spanyol managerét, Roberto Martinezt, a portugált nevezték ki a walesi klub managerének. A Swansea az azt megelőző idényben jutott fel a Championshipbe, és egyből a nyolcadik helyig jutott, Sousa alatt a csapat egy hellyel jutott feljebb, és csak az utolsó fordulóban maradt le a playoffról, Ian Holloway csodálatos Blackpoolja mögött. A Swansea-nál töltött egy év alatt a leginkább azt rótták föl Sousának, hogy túlságosan defenzív szellemben játszatta a csapatot, de legalábbis nem lőttek túl sok gólt. Ez utóbbiban kétségkívül szerepe lehetett annak, hogy nem sikerült megtalálnia a Martinezzel együtt a Wiganhez távozó Jason Scotland utódát, mert a helyére hozott Craig Beattie nem bizonyult igazi góllövőnek.

A Swansea Sousa idején az azóta világszerte divatossá vált 4-2-3-1-es formációban játszott, aminek köszönhetően egyesek lelkesen üdvözölték a Hattyúk „stílusos” futballját, míg mi inkább csak arra figyeltünk föl, hogy „hivatalos bemutatkozásán igazi gigerli módjára háromrészes bézs öltönyt viselt barna bőrcipővel, de mindezt zokni nélkül”. Hiába nem sikerült azonban a rájátszást érő helyre jutnia a csapatával, ez is elég volt ahhoz, hogy Sousa egy szinttel feljebb léphessen, és a nagy terveket szövögető Leicester City szerződtette tavaly nyáron.

A Leicesternél adott volt a cél: fel kell jutni a Premier League-be, ami a pénzen nem fog múlni. Sousa remek csapatot örökölt a tulajdonos Milan Mandariccsal összekülönböző és a Hullhoz távozó Nigel Pearsontól, ő pedig látványos támadófocit ígért, amihez minden segítséget meg is kapott. Mi mégsem voltunk meggyőzve arról, hogy ő lenne a megfelelő megoldás a Rókák kispadján, de arra még mi sem számítottunk, hogy ennyire ne jöjjön össze Sousának a leicesteri kaland. A piperkőcös portugál négy hónapig sem húzta, miután kilenc meccsből mindössze egyet tudott megnyerni, hatot viszont elveszített, és így októberre a Championship sereghajtója volt a májusban még a feljutásért küzdő klub. Sousát menesztették (mondjuk Mandaric idején a Leicesternél is egymásnak adták a kilincset a managerek), bár ő ezt nehezményezte: „Miután mindenki arról beszélt a klubnál, hogy hosszútávon gondolkoznak, igencsak meglepő, hogy kilenc meccs után már el is bocsátottak” – mondta.

És ez volt Paulo Sousa utolsó megnyilvánulása Angliában, ahol lehet, hogy nem ért el nagy sikereket, de visszatekintve a három állomáshelyén egynél sikeresnek nevezhető a ténykedése, a másik kettőnél pedig istenigazából nem kapott elég időt ahhoz, hogy megmutassa, mit tud. Más kérdés, hogy Fehérváron sem valószínű, hogy túlzottan türelmes lesz vele a vezetés, ha esetleg ott is olyan lassan lendül bele a csapat, mint tavaly a Leicester, úgyhogy jobban teszi, ha megszokja, hogy manapság már ritkán van olyan, hogy edző hosszútávra tervezhessen.

Természetesen nemcsak a Premier League-ben szorongatják idegesen a mobiljukat a managerek és az ügynökök, hanem alsóbb osztályokban is. Lássunk most párat az elmúlt napok legérdekesebb játékosüzleteiből a Champóban!

Az egyik legváratlanabbat kétségkívül az automatikus feljutásra is esélyes Swansea húzta: a walesi klub visszavásárolta azt a Leon Brittont (a képen), aki csak nyáron hagyta el a Hattyúkat a Sheffield United kedvéért. A Pengék azonban csapnivalóan szerepelnek idén, a 28 éves, alacsony (165 centis!) középpályás viszont már-már legenda a Swansea szurkolói körében, hiszen nyolc idényt húzott le a csapatnál, és Brendan Rodgers nem kérdés, hogy hasznát tudja majd venni.

Beleerősített a szintén feljutásra ácsingózó Norwich is, Paul Lambert januárban eddig két új játékost igazolt, igaz, egyikük sem nagy név: Marc Tierney (25 éves) a Colchester balhátvédje, és az MK Dons 31 éves erőcsatára, Aaron Wilbraham érkezett, míg az eddig kölcsönben levő Leon Barnett immár véglegesen a Kanáriké lett. És lehet, hogy itt még nincs vége, mert állítólag a Norwich vezetői komolyan gondolják a feljutást.

Szintén a League One-ból igazolt a gödörben levő Derby County is, mégpedig a Notts County 29 éves középpályását, Ben Daviest vették meg a Kosok hosszabb huzavona után. Nigel Clough manager különösen Davies pontrúgásaiban bízik majd. A kieső helyen álló Scunthorpe még egy osztállyal lejjebb talált magának játékost, a Morecambe 25 éves szélsője, Mark Duffy személyében. A rossz nyelvek szerint a Vas már a kiesésre és a jövő szezonra készül. A Watford pedig szokásához híven ismét kölcsönjátékosokban bízik: most az Aston Villa osztrák csatára, Andreas Weimann és a Tottenham 19 éves szélsője, Andros Townsend érkeztek, és Malky Mackay managert ismerve egyikük se jár ezzel rosszul.

A Reading viszont igazi skalpot szerzett Sean Morrison személyében: a Swindon húszéves középhátvédje a harmadosztály egyik legkeresettebb játékosa volt. Rajta kívül hozott a Royals egy non-league csatárt is, az Eastleigh támadója, Brett Williams személyében. És ugyan még január elején történt igazolásokról van szó, de akkor már említsük meg az új tulajdonosokkal rendelkező Hull két új csatárát: egyik nagy favoritunk, Matty Fryatt a Leicestertől, míg Aaron McLean a Peterborough-tól érkezett.

Hát őrületes izgalmakkal, de véget ért a League One 46 fordulós küzdelemsorozata idén, és már csak a rájátszás van hátra. Bár az már eldőlt korábban, hogy a Swansea menthetetlenül megnyeri idén a bajnokságot, mint ahogy az is, hogy a Leeds United nem kapja vissza a levont 15 pontját, ezzel maradt számukra a rájátszás. Ha visszakapta volna, akkor lényegesen kevesebb a kérdőjel az utolsó fordulóra, hiszen ebben az esetben a yorkshire-i klub kéz a kézben jutott volna fel a walesiekkel, ami tükrözné is az erőviszonyokat, ám nem így történt, és így valódi thrillernek bizonyult az utolsó játéknap.



Ugyebár néhány hete mi leírtuk a Nottingham Forestet, mint az egyenes feljutásra esélyes csapatot, ám az azóta eltelt fordulók ránk cáfoltak – de ettől még örül a Rúgd és fuss! teljes alkotógárdája. A már-már páholyban levő Carlisle ugyanis megtette azt a szívességet, hogy egymás után háromszor is kikapott, így az utolsó fordulóra az erőn felül teljesítő Doncaster és az egy ponttal mögötte álló Forest is beelőzte a Carlisle-t, amelynek így már nem a saját kezében volt a sorsa.

Egyszerű volt a képlet: ha a Doncaster nyer a Cheltenham otthonában, akkor feljut. Ha nem, akkor a Forest léphet előre győzelem esetén, és a vele azonos pontszámú, de jóval gyengébb gólkülönbségű Carlisle-nak csak az első kettő bukása esetén lett volna esélye. A tábla alsó fele is érdekes volt: a Luton és a Port Vale már kiesett, de a csodával határos módon menekülő Bournemouth-nak megvolt az esélye a bennmaradásra, ehhez vagy a Crewe, vagy a már említett Cheltenham gárdáját kellett volna megelőznie, míg a náluk egy ponttal kevesebbet gyűjtő Gillingham már csak óriási szerencsével maradhatott bent.

Az várható volt, hogy a Doncasterre pokoli nehéz feladat vár az életéért küzdő Cheltenham ellen, míg a Forest a már biztonságban levő Yeovilt fogadta – igen, azt a csapatot, amely tavaly egy ötössel szégyenítette meg a Nottinghamet saját szurkolói előtt a playoffban. A Carlisle-nak a szintén menekülő Bournemouth jutott, a Gillingham Leedsben próbált csodát tenni, míg a Crewe a playoffról lemaradó Oldham ellen bizonyíthatott. Nem tette, az Oldham hamar elhúzott, és végül egy négyest osztott ki az Alexnek, amely innentől kezdve csak a többi eredményben bízhatott.

A Cheltenham is hamar megszerezte a vezetést, és onnantól irtózatos küzdelem indult meg a pályán. A Donny – köszönhetően főként a Stock, Wellens kettősnek a középpályán – a kapujukhoz szögezte a házigazdákat, de csak helyzetekig jutott. Eközben a Forest gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Yeovil ellen, és amikor a vendégek szépítettek, Lewis McGugan egy szép szabadrúgásgóllal újra visszaállította rendet. A Carlisle meccsén nem esett gól, viszont a Gillingham egy-nullra vezetni tudott az Elland Roadon. A szünetben tehát a Forest volt a direkt feljutó, a Gillingham imádkozhatott, hogy a Doncaster fordítson, és a Bournemouth ne szerezzen gólt.

A második félidőben aztán egy darabig csend volt, csak a Carlisle szerezte meg a vezetést, hogy aztán a Cherries tíz percre rá kiegyenlítsen, míg a Leeds Bradley Johnson szép kapásgóljával egalizált. Aztán negyedórával a vége előtt felpörögtek az események: Paul Green berúgta a Doncaster sokadik helyzetét, és nem sokkal később a Yeovil is talált még egy gólt, így a Forest szurkolói kezdhették rágni a körmüket. A nottinghami játékosok is elkezdtek pánikolni, félő volt, hogy a nyomás nélkül játszó Yeovil talál még egy gólt, miközben a Doncaster minden erejével a győzelmet hajszolta a Cheltenham ellen. Hiába lőttek azonban kapufát, gólt a Cheltenham csatára, Paul Connor szerzett egy ritka ellenakció végén, és mivel az eredmény már egyik pályán sem változott az automatára hajtó csapatok meccsein, a Forest két év után visszakerült a Championshipbe!

A Leeds a végén még sót dörzsölt a Gillingham sebeibe, és Trésor Kandol révén a győzelmet is megszerezte. És mivel az ötödik Southend sovány döntetlent játszott a kieső Port Vale-lel, mindez azt jelentette, hogy Gary McAllister legényei beelőztek, és ők játszhatnak majd a tavaszt csúnyán elszúró Carlisle-lal, míg a csalódott Doncasternek a Southend jut majd. A hősies Cheltenham mellett a leszereplő Crewe is megúszta a kiesést, szegény Bournemouth pedig az elmúlt hetek erőfeszítései dacára mégis búcsúzni kénytelen.

Néhány szó még a harmadosztály idei idényéről: azt senki sem vitatta, hogy idén a Swansea teljes mértékben rászolgált a feljutásra. A spanyol Roberto Martinez – korábban a klub játékosa is volt – rögtön első managerként töltött évében sikerre vitte csapatát, és a spanyol és holland futballistákkal megerősödött Swansea októbertől kezdve végig ott volt az élbolyban, szinte végig kiemelkedve a mezőnyből. Hogy a Championshipben ez mire lesz elég, az odébb van, mindenesetre a csapat trinidadi gólgyárosa, Jason Scotland (aki tényleg skót csapattól, a St. Johnstone-tól érkezett múlt nyáron) igazi egyéniség lehet egy osztállyal feljebb is.

A Nottingham nagyon úgy tűnt, hogy idén is képes elcseszni a feljutást, és a többiek bénázása is kellett ahhoz, hogy végül ne így legyen. Colin Calderwood nagyon fiatal és tehetséges keretet hozott össze, melyben van perspektíva, mi inkább magát a managert érezzük gyenge láncszemnek, de remélhetőleg tanult az elmúlt két év hullámvasútjából, és egy-két tapasztalt harcos leigazolásával jövőre nem a kiesés ellen fog majd küzdeni a Forest.

Le a kalappal a Doncaster előtt: lesz ami lesz a playoffban, számunkra Martinez mellett Sean O’Driscoll az év managere. Korlátozott anyagi erőforrások mellett egy stílusosan focizó, egységes csapatot rakott össze a Bournemouth-tól érkező ír edző, és tényleg kevésen múlott a feljutás. A drámai bukás viszont nem hinnénk, hogy jó hangulatba hozza a fiúkat a playoffra, mi inkább az unalmas pontgyűjtő Southendet tartjuk esélyesnek a győzelemre. Steve Tilson együtt tartotta a tavaly még a Championshipben vitézkedő csapat magját, és még a gólgyáros Freddy Eastwoodot is sikeresen pótolta a Spurs nevelés Lee Barnard révén. Nincs is komolyabb bajunk a Rákászokkal, de azért lehetőleg ne ők jussanak fel, na.

A másik párosításban szinte minden a Leeds mellett szól. A pillanatnyi forma, az elmúlt hetek eredményei, a pályán elért eredmények (ne feledjük, pontlevonás nélkül a Leeds jó tíz pontot verne a Carlisle-ra), a játékoskeret – ezek mind a Fehérek sikerét ígérik, de azért ne írjuk le a Carlisle csapatát sem. A cumbriai klub az év elején azzal keltett feltűnést, hogy rögtön az első forduló után (!) kirúgta a managert, Neil McDonaldot – aki most éppen a Leeds edzői teamjében dolgozik McAllister mellett. Utódja, a szigorú arcú John Ward a Cheltenham csapatát hagyta ott a komolyabb ambíciókat dédelgető Carlisle kedvéért, és egészen április elejéig úgy is tűnt, felviszi a legészakibb angol város csapatát a másodosztályba, de aztán jött a bolondos hónap katasztrofális eredménysora. Nem jött jókor a rekordigazolás, a Blackburnből érkező csatár, Joe Garner kiesése sem – a mindössze húszéves támadó 14 gólt szerzett az idényben, mielőtt megsérült volna február végén. Az a sejtésünk, hogy akármi is lesz a klubjával, őt rövidesen magasan osztályban láthatjuk majd.

Említést érdemel a hoppon maradottak közül még az Oldham: John Sheridan csapata jó focit játszott, elsőként verte meg a Leedset az Elland Roadon, és kiverte az FA kupából az Evertont. Az újságokba leginkább viszont annak kapcsán került be, hogy itt játszik az a Lee Hughes, aki hároméves börtönbüntetése utána az Oldhamnél térhetett vissza a profi futballba, és a bizalmat nyolc góllal hálálta meg. Az év meglepetéscsapata lehetett volna a Brighton, ha kicsit hamarabb ébred, így a Ray Wilkins öccse, Dean által vezetett klub éppen csak, de lemaradt a rájátszásról. Hosszú hónapokig úgy nézett ki, hogy a londoni kiscsapat, a Leyton Orient lesz a bajnokság hőse, ám a Martin Ling vezette csapat parádés szezonkezdet után télen kipukkadt, és a helyére került. Örülünk, hogy bennmaradt a brit futball egyik utánpótlás-nevelő fellegvára, a Crewe Alexandra (egyebek között Dean Ashton és Danny Murphy is a klub akadémiájának növendéke), viszont vérzik a szívünk a Bournemouthért. A csődközeli helyzetben is csaknem csodát tevő Cseresznyéket visszavárjuk jövőre, de vélhetően ezt a harcot már a 18 éves walesi tinicsatár, a Premier League klubok által figyelt Sam Vokes nélkül kell megvívniuk. A szintén pontlevonással sújtott Luton Town története még szomorúbb, főleg, ha azt nézzük, hogy két éve ilyenkor még egy sokra hivatott kerettel és managerrel csatázott a Championshipben. Azóta viszont se játékosok, se Mike Newell, se Championship. Kár.