Újabb rekord fűződik Arsène Wenger nevéhez, mivel elsőként a Bajnokok Ligája történetében csapatát ugyanabból az országból származó külföldi játékosokból álló védelemmel küldte pályára a Braga elleni múlt hét szerdai csoportmeccsen. Egyébként ez bajnokin korábban is előfordult (a 2008/2009-es idényben négy alkalommal is a Sagna-Gallas-Silvestre-Clichy négyes alkotta a hátvédsort), de az ilyesmi az embernek szinte már fel sem tűnik, mondjuk olykor azt is nehéz megmondani, hogy egyáltalán francia játékosról van szó, vagy éppenséggel olyanról, aki az egykori francia gyarmatokról jön. És, hogy mivel magyarázza a jelenséget maga a Hetvenéves Vénasszony? Hát azzal, hogy jobban ismeri őket, lévén ő maga is francia, meg hát ugye könnyebben is szót ért velük. Dolgozott azonban már Wenger keze alatt színtiszta angol védelem is, és még ott sem voltak nagyon gondjai azzal, hogy megértesse magát, pedig velük kapcsolatban nyilván nem csak a nyelvi nehézségekkel kellett megküzdenie. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy akár teljesen máshogy is alakulhatott volna a francia menedzser londoni karrierje, ha nem az angol klubfutball történetének egyik legjobb védelmét örökli meg elődeitől.