Rúgd és fuss!

A Guardianban Paul Hayward pár nappal ezelőtt kissé elszállt stílusban, de érdekes gondolatokkal elemezgette az Arsenal utóbbi éveit. Arról írt, hogy miközben az Arsenal Wenger alatt évről-évre lenyűgöző tud lenni támadásban, a védelemmel hosszú ideje gond van. A verhetetlen csapat azért tudott verhetetlen lenni, véli Hayward, mert a hátsó ötös az Adams, Dixon, Keown, Bould, Winterburn által meghatározott eggyel előző korszakhoz hasonlóan egyetlen organizmusként működött, erős volt és áthatolhatatlan. A szakíró szerint jó kapus és vele összeszokott, jó hátvédek nélkül nincs igazán jó Wenger-féle Arsenal, mert ha az elöl játszók nem támaszkodhatnak száz százalékig a védelemre, az egész koncepció szétesik.

A Birmingham ellen ma a Wembleyben pontosan ez történt: az Arsenal által bekapott első első gólt még menti, hogy Zigic egyszerűen túl magas, de a második az év vicce volt, Koscielny határnagy lukat rúgott, Szczesnyről kipattant, Martins röhögve berúgta. Az Arsenal szomorú középhátvédje kapott egy tockost a Kékek valamelyik játékosától (nyilván Bowyertől), de guillotine-t érdemelt volna, hogy stílszerűek legyünk.

A Birmingham vitán felül megérdemelte a kupát. Dolgoztak mint az állat, ellepték a védőharmadot, ha egy centivel hosszú volt egy labda, arra már lecsaptak. McLeish manager stratégiában megverte Wengert, hibátlan volt a haditerve, hibátlanul cserélt, és bár a Birmingham kapusa, Foster volt a mezőny legjobbja, az esélytelennek tartott csapat végig nem volt alárendelt, pláne nem kétségbeesett.

Mindig jó hír, ha nem a "nagy négyes" (vagy akárhányas) valamelyik tagja húz be egy kupát, szóval szép volt, Birmingham! Az Arsenalnak pedig sokkal jobb védelemre és sokkal több alázatra van szüksége, ha a maradék három verseny közül, amiben még érdekeltek, legalább egyet meg akarnak nyerni.

A West Bromwich Albion igazgatótanácsa bejelentette, hogy azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól a csapat vezetőedzőjét, az olasz Roberto Di Matteót.

Az erről szóló közleményben megköszönik neki a feljutást, de azt írják: mivel három hónapja tart a csapat mélyrepülése (legutóbbi 18 meccsükből csak hármat nyertek meg, 13-at elvesztettek), lépniük kellett. A közlemény direkt aláhúzza, hogy a WBA-nál nem hajigálják ki ok nélkül az edzőket, hiszen közel 11 év alatt Di Matteo mindössze a negyedik manager vagy vezetőedző volt. Tömörségre törekvő címünk sugallatával ellentétben egyébként Di Matteo valóban nem managerként, hanem a kontinentális modellnek megfelelő felállásban, Dan Ashworth sportigazgató beosztottjaként dolgozott. Az igazgatók azt is megköszönték neki, hogy remekül beilleszkedett ebbe a felállásba, amelyben most új embert keresnek a helyére, addig pedig Michael Appleton, az első csapat edzője látja el feladatait.

Békésebb keretek között esett szó az Arsenal 1996 óta hivatalban levő managere, Arsene Wenger utódlásáról: a 61 éves francia mester (aki e hét szombatján állította fel csapatával ez előny-leadás Premiership-rekordját) a News of the World bulvárlap tudósítása szerint azt nyilatkozta a Vecernje Novosti című szerb lapnak, hogy nagyon szeretné, ha a jugoszláv/szerb futball legendája, Dragan Stojkovic követné majd a kispadon. A legendásan megbízható NotW híradásából persze nem derül ki, hogy Wenger rávezető kérdésre mondta-e, hogy "persze, persze" (ha mondott egyáltalán valamit), vagy komolyan kell venni a dolgot, annyi azonban biztos, hogy a népszerű Pixi a japán Grampus Eightnál Wenger játékosa volt, ma pedig ugyanott sikeres edző. Szóval még az is lehet, hogy nem teljes kamuról van szó, amikor azt idézik az idős mestertől, hogy évente legalább egyszer összefut Pixivel Londonban, egyébként meg pont ugyanazt gondolják a fociról ők ketten.

Újabb rekord fűződik Arsène Wenger nevéhez, mivel elsőként a Bajnokok Ligája történetében csapatát ugyanabból az országból származó külföldi játékosokból álló védelemmel küldte pályára a Braga elleni múlt hét szerdai csoportmeccsen. Egyébként ez bajnokin korábban is előfordult (a 2008/2009-es idényben négy alkalommal is a Sagna-Gallas-Silvestre-Clichy négyes alkotta a hátvédsort), de az ilyesmi az embernek szinte már fel sem tűnik, mondjuk olykor azt is nehéz megmondani, hogy egyáltalán francia játékosról van szó, vagy éppenséggel olyanról, aki az egykori francia gyarmatokról jön. És, hogy mivel magyarázza a jelenséget maga a Hetvenéves Vénasszony? Hát azzal, hogy jobban ismeri őket, lévén ő maga is francia, meg hát ugye könnyebben is szót ért velük. Dolgozott azonban már Wenger keze alatt színtiszta angol védelem is, és még ott sem voltak nagyon gondjai azzal, hogy megértesse magát, pedig velük kapcsolatban nyilván nem csak a nyelvi nehézségekkel kellett megküzdenie. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy akár teljesen máshogy is alakulhatott volna a francia menedzser londoni karrierje, ha nem az angol klubfutball történetének egyik legjobb védelmét örökli meg elődeitől.