A Guardianban Paul Hayward pár nappal ezelőtt kissé elszállt stílusban, de érdekes gondolatokkal elemezgette az Arsenal utóbbi éveit. Arról írt, hogy miközben az Arsenal Wenger alatt évről-évre lenyűgöző tud lenni támadásban, a védelemmel hosszú ideje gond van. A verhetetlen csapat azért tudott verhetetlen lenni, véli Hayward, mert a hátsó ötös az Adams, Dixon, Keown, Bould, Winterburn által meghatározott eggyel előző korszakhoz hasonlóan egyetlen organizmusként működött, erős volt és áthatolhatatlan. A szakíró szerint jó kapus és vele összeszokott, jó hátvédek nélkül nincs igazán jó Wenger-féle Arsenal, mert ha az elöl játszók nem támaszkodhatnak száz százalékig a védelemre, az egész koncepció szétesik.

A Birmingham ellen ma a Wembleyben pontosan ez történt: az Arsenal által bekapott első első gólt még menti, hogy Zigic egyszerűen túl magas, de a második az év vicce volt, Koscielny határnagy lukat rúgott, Szczesnyről kipattant, Martins röhögve berúgta. Az Arsenal szomorú középhátvédje kapott egy tockost a Kékek valamelyik játékosától (nyilván Bowyertől), de guillotine-t érdemelt volna, hogy stílszerűek legyünk.

A Birmingham vitán felül megérdemelte a kupát. Dolgoztak mint az állat, ellepték a védőharmadot, ha egy centivel hosszú volt egy labda, arra már lecsaptak. McLeish manager stratégiában megverte Wengert, hibátlan volt a haditerve, hibátlanul cserélt, és bár a Birmingham kapusa, Foster volt a mezőny legjobbja, az esélytelennek tartott csapat végig nem volt alárendelt, pláne nem kétségbeesett.

Mindig jó hír, ha nem a "nagy négyes" (vagy akárhányas) valamelyik tagja húz be egy kupát, szóval szép volt, Birmingham! Az Arsenalnak pedig sokkal jobb védelemre és sokkal több alázatra van szüksége, ha a maradék három verseny közül, amiben még érdekeltek, legalább egyet meg akarnak nyerni.