Rúgd és fuss!

A bárányszemű gnóm megmentette Angliát. Mitől is? Még szerencse, hogy ilyen hosszú a neve, így simán elérte Stevie „Seggnyaló” Gerrard csodás keresztpasszát, és egy óra után beállította az úgynevezett „kulturált végeredményt”. Kettő-egy a törökökből, arabokból és mongolokból verbuvált Svájc ellen, akiknél az egyik legényt viccen kívül úgy hívták, hogy Nkufo. Az utóbbi hallatán viszont rögtön kedvem támadt megrendezni a „leghülyébb nevű futballisták Angliában” vetélkedőt. Meg is fogjuk rendezni.  

Ami a meccset (derbit? örökrangadót?) illeti, az új főnök, az a Pó-vidéki csalogány, nem okozott csalódást. Ahogy megjövendöltük, csatárt csak dísznek nevezett a kezdőbe, Wazza lett az előretolt ék, hogy a levegő másik ura, Joe Cole segíthesse a rohamozásban. Vagyis egyik sem oda került, ahol lennie kellett volna. Rooonaldo fiú életében nem volt klasszik befejező, Colenak pedig valamivel jobban áll a bal szellő. Így persze, nem meglepő módon, az első félidő egzisztencialista modorban csordogált, tanácstalankodás, feleslegesség, álmosító közöny mindkét oldalon. Új Beckhamünk, David Bentley (jól jegyezzék meg ezt a nevet!!) két-három, fotósok közé kanyarodó beíveléssel vetette észre magát, James unalmában megeresztett néhány sutáskodást a kapu előtt (az egyiknél pl. Eggiman, azaz a Tojásember fejelhetett!!), a többiek pedig, mint Fischerpali fénykorában, igyekeztek sebesen szabadulni a labdától. Sokat rontott az amúgy is lehangoló összképen, hogy a csapat most debütáló új piros meze a Vasas röplabdaszakosztályának nyolcvanötös viseletét idézi, vagyis kurvabéna. Még szerencse, hogy volt egy zseni is a pályán, na ő végül bebőrözött két-három szőkített törököt az alapvonalnál és Jermaine „Jackson” Jenas lezseren bepöckölte a vezetést. De amúgy: dermesztő unalom.  Kutya egy érzés, nem kívánom senkinek, amikor egy angol válogatott mérkőzésről elkalandozik a figyelem...  

Láss csodát, a második félidőben megtáltosodott a három oroszlán! Egymást követték a szemet gyönyörködtető angol támadások, félelmetes cselsorozatoknak, távoli bombáknak, bámulatos trükköknek tapsolhatott a Wembley népe. Csak vicceltem. Senki sem táltosodott meg, viszont Svájc egyenlített. Rájuk fért tehát az élénkülés, és azért ne legyünk igazságtalanok, jött is hamar a válasz, és a Cole-t váltó Robotikus Pálcatest vezérletével végül mintegy három és fél perc erejéig még nyomasztó angol fölény is kialakult a pályán. Mindenki várta a végét, ne tagadjuk, de azt sem, hogy jó volt viszontlátni ezt a felforgatott kompániát, ezeket a szeretnivaló, tehetséges fiatalembereket. Sok még a formálnivaló és kell majd némi rendettevés a fejekben, bár a labda gömbölyű stb., de javaslom higgyünk a Mesternek, aki így morfondírozott a meccs után: „I think we did some very good things and created many chances.”  Kár, hogy pont akkor nem néztünk oda.

Sebaj, megvan a három pont, ez a lényeg. Fabio bácsi köszönjük! Csak így tovább! Come On England!

És akkor kezdődjék a beígért vetélkedő. Aki a legjobbat mondja, az kap egy szerkesztőségi meglepetést.

Szerintem a leghülyébb nevű futballista, aki valaha pályára lépett Angliában:

BAKARY SAGNA *

Ti jöttök.

*Ok, elismerem, nála az arcberendezés is szépen harmonizál a névvel.

Mérhetetlen megkönnyebbüléssel olvasom, hogy Capello úr máris rácáfolt egyik komoly aggályunkra.

Beszél angolul. Már töri. Ismer angol szavakat. Megtartott egy edzést angol nyelven!!!

"It was all English. It surprised me, he was really good," - mondja Stevie G.

Azért javaslom kezeljük némi fenntartással homlokmentes barátunk hízelgő szavait:

1. Gerrard egyértelműen a csapatkapitányi címre aspirál, ez a minimum, hogy összevissza fényezi az új edzőbát.

2. Korábban 6 évig dolgozott együtt egy svéd úriemberrel, aki a huzamos angliai tartózkodás ellenére sem volt képes közepesre gyúrni megközelítőleg 100 szóból álló angol nyelvtudását.

Hozzá képest Capello motyogása egy Laurence Olivier nagymonológ.

Tudjuk, hogy késő bánat, de képtelenek vagyunk kiheverni a végtelen csalódást, amit Fabio Capello kinevezése okozott. Miért is bosszantó ez ennyire?

Először is: a szövetség - szokás szerint - a leggyávább megoldást választotta. Tegye fel a kezét, aki angol kapitány akar lenni, sikították a horvát meccs másnapján, és aki a legjobban nyújtózkodott, az kapta a melót. Ja nem is, először még bravúrosan bedőltek a páholyban ásítozó Józsika, a kis zsenigyerek tréfájának, pedig ő nem is jelentkezett, csak a fejét vakarta, és persze gúnyosan legyintett, amikor megpróbálták a kispadra csalogatni.
Természetesen nem várhattunk mást. A kijutás elbukása abból a szánalmasan gyenge csoportból kódolva volt az FA utóbbi években tanúsított ügyetlenkedéseiben. A felejthetetlen müncheni 5-1 óta eltelt hat év alatt sikerült közös erővel a közröhej szintjére süllyeszteni az angol nemzeti tizenegyet. Pedig már 2002-ben látni kellett volna, hogy Sexy Sven képtelen használható és pláne izgalmas csapatot formálni a primadonnák gőgös bandájából. Meggyőződésem, hogy a Brazília elleni második félidővel kezdődött az a rémálom, amiből azóta sincs ébredés. A negyeddöntőben kiesés kifinomult specialistája lett Anglia, a kiszámíthatóság és középszer nagyhatalmává. Mindeközben a kifogáskeresés és magyarázkodás tudományában még a mágikus magyarokat is sikerült túlszárnyalni. Kedvencünk a balszerencse. Meg a pálya talaja. Továbbá az elbizakodottság. Máskor meg a kishitűség. És a Gerrard-Lampard. Ne feledjük a kapusgondokat. Az utánpótlás hiánya. Az idegenajkúakkal felhígult Premiership. A hőség. A sajtó nyomása. A lelki teher. Az orosz műfű. A taktikai sivárság. Formánkívüliség. És persze Beckham. A balszerencsét mondtuk már? Na jó.

És akkor végre jönnek a félelmetes horvátok és összeomlik a kártyavár és McClaren hazamegy és mindenkitől esernyőt kap karácsonyra és új kor hajnala virrad Angliára.

A tényt, hogy Capello egy fasz, sose vitatta senki. Ismerjük a sztorit, de nem árt felidézni: legutóbbi munkahelyén arra a nem kis varázslatra volt képes, hogy a bajnoki cím ellenére kirúgták, mert megálmodta és össze is hozta minden idők legcsúnyábban futballozó Real Madridját. Persze a diktátor úr az erély és a következetesség fedettpályás championja is. Tavaly januárban bejelenti, hogy Becks-szel nem hosszabbít, az gyorsan aláír egy soccer-csapathoz, Capello erre teátrálisan kirakja a kezdőből, majd mikor látja, hogy a csúnya játék ezúttal kevés lesz a sikerhez, visszaengedi őt, és sebesen visszavonja a sok gonoszságot, amit összehisztizett Beckhamről. Egy edző, aki nem tűri, ha támadásokat kezdeményez a csapata. Kedvenc kézmozdulata a „mindenki tűnés hátra” kódjelű lendítés, valószínűleg szíve szerint az 5-5-0 formációt alkalmazná, és egy interjúban így teszi helyre a látványos futballért reklamálókat: „ugyan, elmúltak már azok az idők.” Értse meg, kedves mester, vastagon leszarjuk a sok scudettóját, és a lilakeretes szemüvegeit, a kortárs képzőművészeti gyűjteményét, a vasfegyelem iránti elhivatottságát, továbbá, hogy mekkora motivátor hírében áll. Eleget bosszankodtunk Sexy Sven és Macca kínkeserves évei alatt. Angolhon futballt akar látni.

Hogy látunk-e futballt a három oroszlántól a közeljövőben, valószínűleg nem a szerdai Svájc elleni barátságos meccsen dől majd el. Viszont egy ilyen bohóctalálkozó pompás alkalom lehetne, hogy Capello megmutassa, alaptalanok a gonosz előítéleteink. A napokban kihirdetett, és vasárnapra 23-asra szűkített keret nem sok meglepetést tartogat. Abban ugyanis semmi furcsa nincs, hogy a debütáló mester lezseren kihagyta a századik válogatottsága előtt álló Beckhamet. Ugyan már, mit képzelt ez a széttetovált plakátfiú? Majd pont az EB-re készülő, félelmetes formában érkező Svájci gladiátorok ellen ajándékozzuk meg ezzel szép jubileummal? Hiszen nem is vagy játékban, öcsi! Hiszen ennyi kihagyás után tutira elfelejtettél beívelni, a szabadrúgásokról nem is beszélve. Az mind menne a sorfalba. You must be joking, David Beckingham! Az igazi vicc az, hogy közelgő selejtezők előtt a mostaninál ezerszer több kifogás merül majd fel, és az az ember, aki számtalan botrányos blamától mentette meg Angliát az utóbbi tíz évben, akinek gyakran a játékosok közül egyedüliként csillogott a lelkesedés és a büszkeség a szemében, hogy Angliáért futballozhat, valószínűleg örökre megragad kilencvenkilencen.

Ami a keret további újdonságait illeti, ha leszámítjuk az Aston Villa játékosok feltűnő elszaporodását, ezt a bandát McClaren is összerakhatta volna. Én speciel nem értem ezt az Agbonlahor mániát. Hivatkozhatunk arra, hogy nem klasszikus befejező csatár, de akkor is: ez a fickó november óta egyetlen gólt lőtt a Premiershipben, azt is a Wigan ellen. Apropó, tudja valaki, hogy a 70-es évek végén hol üzemelt a világ legjobb diszkója? Wiganben. Casinónak hívták és annyira menő hely volt, hogy a 78-as évvégi összesítésében a new york-i Paradise-t is megelőzve végzett a Billboard diszkóranglistájának élén. Pedig a Paradise az elektronikus zene Wembley-je ugyebár.

De vissza a csodacsapathoz. Lampard sérült, tehát még nem tudhatjuk meg, mi lesz Capello válasza a Nagy Gerrard – Lampard Dilemmára. Bár, ha belegondolunk, már nem is akkora nagy dilemma ez. Fat Frank annyira elviselhetetlenül gyengén futballozik a válogatottban (és újabban klubjában is), hogy igazából csak az a kérdés, hogy hosszútávon ki lehet helyette Stevie G párja középen. Mert ott a középpályán elég komoly gondokkal szembesülhet a mesterünk. Jobboldal üresen tátong, Wright-Phillipst egy formánkívüli Kellerjózsi is kilapítja, Bentleyben pedig egyelőre kevéssé tapinható a világverő őstehetség. Még szerencse, hogy van egy Joe Cole-unk. A keret egyébként első látásra tökéletesen rímel a fenti nyavalygásainkra. Összesen tizenegy védő, illetve védekező lelkületű labdarúgó, és 4 darab csatár, köztük egy gólképtelen újonc, továbbá egy liverpooli kispadkoptató. Lesz itt forradalom.

Capello mentségére szolgál, túl sok tér amúgy sincs a variálásra. Lássuk be, a kapust leszámítva minden poszton van legalább két ember, akinek mindig helye lesz a kezdőben. Hátul Ferdinand és Terry, középen Gerrard és Joe Cole, elöl meg Owen és Rooney. A kistörpe mondjuk mostanság tehetetlenül ficánkol a Newcastle támadósorában, de amíg a crouch-ok és walcottok a trónkövetelők, Misi fiú nyugodt lehet. Bazmeg, vessetek a mókusok elé, de akkor is az Owen – Heskey csatársorral mennénk a legtöbbre. Fájdalmas ezt kimondani 2008-ban, de akinek van jobb ötlete, kap tőlem egy dedikált Lineker sálat ajándékba.

De elég a borúlátásból és berzenkedésből.

Szétbasszuk a csokifaszú svejcieket és minden szép lesz.