Rúgd és fuss!

Tegnap már beszámoltunk ugyan a Liga Kupa döntőjéről, de azontúl, hogy az Arsenal védelme továbbra is rettenetesen ingatag lábakon áll, a Birmingham pedig hősiesen küzdött, azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy hosszú idő után egy igazi vérbeli kupadöntőt lehetett látni, ahol egyszerre volt égbekiáltó bírói tévedés, csúnya belemenések sorozata, remekbeszabott gól és egy kapitális védelmi hiba, aminek köszönhetően végül a kevésbé esélyes Birmingham nyerte el a kupát. Az Arsenalnál a meccs előtt biztosak voltak abban, hogy hat év után végre újra nyernek valamit, még olyan nyilatkozatokat is lehetett olvasni, amennyiben győznek, akkor az egyébként sérült és így a meccset kihagyni kényszerülő csapatkapitány, Fabregas emeli majd magasba a kupát.

Az idén ötvenéves kupasorozat történetében azonban nem először fordult elő, hogy az Arsenal egy nála jóval esélytelenebb ellenféllel szemben bukta el a döntőt. Ezúttal két olyan mérkőzést idézünk fel, amelyek előtt bizony nem sokan fogadtak volna arra, hogy nem a londoniak vihetik haza majd a serleget.

A Guardianban Paul Hayward pár nappal ezelőtt kissé elszállt stílusban, de érdekes gondolatokkal elemezgette az Arsenal utóbbi éveit. Arról írt, hogy miközben az Arsenal Wenger alatt évről-évre lenyűgöző tud lenni támadásban, a védelemmel hosszú ideje gond van. A verhetetlen csapat azért tudott verhetetlen lenni, véli Hayward, mert a hátsó ötös az Adams, Dixon, Keown, Bould, Winterburn által meghatározott eggyel előző korszakhoz hasonlóan egyetlen organizmusként működött, erős volt és áthatolhatatlan. A szakíró szerint jó kapus és vele összeszokott, jó hátvédek nélkül nincs igazán jó Wenger-féle Arsenal, mert ha az elöl játszók nem támaszkodhatnak száz százalékig a védelemre, az egész koncepció szétesik.

A Birmingham ellen ma a Wembleyben pontosan ez történt: az Arsenal által bekapott első első gólt még menti, hogy Zigic egyszerűen túl magas, de a második az év vicce volt, Koscielny határnagy lukat rúgott, Szczesnyről kipattant, Martins röhögve berúgta. Az Arsenal szomorú középhátvédje kapott egy tockost a Kékek valamelyik játékosától (nyilván Bowyertől), de guillotine-t érdemelt volna, hogy stílszerűek legyünk.

A Birmingham vitán felül megérdemelte a kupát. Dolgoztak mint az állat, ellepték a védőharmadot, ha egy centivel hosszú volt egy labda, arra már lecsaptak. McLeish manager stratégiában megverte Wengert, hibátlan volt a haditerve, hibátlanul cserélt, és bár a Birmingham kapusa, Foster volt a mezőny legjobbja, az esélytelennek tartott csapat végig nem volt alárendelt, pláne nem kétségbeesett.

Mindig jó hír, ha nem a "nagy négyes" (vagy akárhányas) valamelyik tagja húz be egy kupát, szóval szép volt, Birmingham! Az Arsenalnak pedig sokkal jobb védelemre és sokkal több alázatra van szüksége, ha a maradék három verseny közül, amiben még érdekeltek, legalább egyet meg akarnak nyerni.

Ugye nem egyedül mi nem értettük, hogy a City drukkerei miért a pályának hátatfordítva ünneplik Viera gólját a Notts County ellen? Nos utánajártunk és kiderítettük, hogy ez nem más, mint az új lelátói divat, a poznanozás (Do The Poznan)! A szokatlan ünneplés (amit a szurkolók a Man City Lech Poznan elleni tavalyi őszi Európa Liga-meccsen lestek el lengyel kollégáiktól) abból áll, hogy a gól után egy teljes szektorban a szurkolók egy hátraarcot követően egymásba karolnak, és egy ütemre elkezdenek ugrálni, amitől az embernek olyan érzése támad, mintha leszakadna a ház (ahogy egyébként itt is látható). Mit nem adnánk érte, ha egyszer mi is résztvehetnénk egy jó kis poznanozásban!

Jutalmul az Arsenal elleni döntetlenért Barry Hearn klubelnök a szezon végén Las Vegasba viszi a Leyton Orient futballistáit. Mint azt magunk is megírtuk, a harmadosztályú klub eddig sosem produkált nyereséget, ám az FA kupa-újrajátszás az Emiratesben végre pozitív tartományba lökte a klub pénzügyeit. "A Mandalay Bay szállódában fogunk lakni, ahol sok barátom is van" - lelkendezett Hearn, akinek a tervei szerint szerencsejátékozni és bulizni fognak a három-négy nap alatt. Azt is elárulta, hogy ugyancsak Las Vegas volt beígérve a játékosoknak, ha a playoffba jutnak, úgyhogy most valami mást kell kitalálnia erre az esete. Ez utóbbi egyébként nem lehetetlen: a kelet-londoni klub jelenleg a 11. helyen áll 43 ponttal, öt ponttal lemaradva a rájátszást jelentő hatodik helyen álló MK Dons csapatától.

Mégsem telt ez a kupaforduló sem igazi meglepetés nélkül, az Everton szombati bravúros továbbjutása a Chelsea ellen sem volt már semmi, de az FA kupa hagyományaihoz az passzol a leginkább, ha a kiscsapat képes nemcsak az osztályokban mérhető különbségen felülkerekedni, mint ahogy azt a Leyton Orient tette a négy trófea begyűjtésére készülő Arsenal ellen. A londoni kiscsapat amúgy is a figyelem középpontjába került az elmúlt hetekben, mivel a klub tulajdonosa levelet írt a brit miniszterelnök David Cameronnak kérve, hogy fontolja meg az Olimpiai Stadionnal kapcsolatos végleges döntést, hiszen a West Ham United beköltözése az Orient pályájának közvetlen közelében található stadionba előreláthatóan katasztrofálisan érintené a harmadosztályú klub meccseinek látogatottságát.

Egyelőre azonban már az utolsó percekben kiharcolt újrajátszással is szépen telemtömhetik a kasszát (állítólag az Orient emberemlékezet óta nem produkált nyereséget), és ezt többek között a Spurstől kölcsönvett fiataloknak köszönhetik, ugyanis az egyenlítő gólt megelőzően Russel Slade manager már pályára küldte Tom Carrollt és Paul-José M'Pokut is, akiknek sikerült felfrissíteniük az Orient játékát.

Azt már el sem merjük képzelni mi lehetett volna az eredmény, ha a szintén Spurs-játékos, ifjúsági válogatott csatárt, a 17 éves Harry Kane-t is becserélik, aki eddig az Orient mezében lejátszott öt meccsen már három gólt is szerzett. Kane esküdt ellensége a manapság a játékosok által előszeretettel viselt nyakmelegítőnek (aminek a betiltását már a FIFA is fontolgatja, de persze nem a férfias játék védelmében, hanem a sérülések elkerülése érdekében), és állítólag fogadkozott, ha összetalálkozik egy Arsenal-játékossal, akinek sál lesz a nyakában, bizony nem fogja magát türtőztetni, és nyomban orrbaveri az illetőt. Csak remélni lehet, hogy a megismételt mérkőzésre csípős hidegben fog sor kerülni és ezúttal Harry Kane is a pályára lép, hiszen gólokra bizony szüksége lesz az Orientnek!

Eddig még sose írtunk itt a blogon a legrangosabb európai kupasorozatról, de ha ilyen meccseket játszanának a Bajnokok Ligájában, mint amilyen ez a Milan-Spurs volt, akkor eszünkbe se jutott volna, hogy más elfoglaltságot keressünk magunknak kedd vagy szerda esténként. Ez a meccs ugyanis a régi időket idézte, amikor még nem egy FIFA 2011 Playstation meccsre hasonlított egy-egy összecsapás, hanem a csapatok egymásnak estek a szó szoros értelmében, főleg, ha egy olasz és egy angol klubról volt szó. Hiszen ma este ki nem pattant fel a kanapéról fel kiállítást reklamálva Flamini páros lábbal történő becsúszását követően, főleg miután cinikusan az óráját mutogatta a bírónak a hosszúra nyúló ápolást kifogásolva, vagy amikor Gattuso először Joe Jordan nyakának ugrott az oldalvonalnál, majd a lefújás után szabályosan lefejelte a Spurs másodedzőjét, aki nem mellesleg a Milan játékosa volt 1981 és 83 között? Ráadásul mindezek után egy remek kontratámadásból színtiszta angol gól született (egy indítással Lennon lépett ki  és vitte el a labdát a védő mellett, majd középre tálalt, ahol Crouch érkezett és magabiztosan  használta ki a ziccert), az már csak hab volt a tortán, hogy  az utolsó másodpercekben Ibrahimovics gólját nem adták meg, mivel a lövése előtt két kézzel taszította el magától a meccs egyik legjobbját, a Spurs csapatkapitányát, Michael Dawsont. Az mindenesetre mindenki számára kiderült ezen az estén, hogy ez a Spurs megnyerheti a Bajnokok Ligáját is akár.

Emlékezhetünk rá, hogy mennyire nehezen viselte két hete Cesc Fabregas, hogy a másodosztályú Ipswich megérdemelten legyőzte az Arsenalt a Liga kupa elődöntőjének odavágóján. Azóta a visszavágón az Ágyúsok simán nyertek, akárcsak a Leeds elleni megismételt FA kupamérkőzésen, úgyhogy sokan azt hitték, helyreállt a világ rendje. A most hétvégi FA kupafordulóban azonban egy újabb alsóbb osztályú csapat keserítette meg az Arsenal életét: a harmadosztályú Huddersfield végig hősiesen küzdött az egy félidőn át emberhátrányban játszó Arsenallal szemben, és csak egy ajándék tizenegyes mentette meg a neves fővárosi klubot egy újabb megismételt meccstől.

A tizenegyest a csereként beálló Fabregas értékesítette, ennek ellenére láthatóan feszült volt, és lökdösődött is egyet a Huddersfield húszéves jobbhátvédjével, Jack Hunttal (utóbbin egyáltalán nem játszott, hogy első meccsét játssza kezdőként a Terriereknél, a kiállítást is ő harcolta ki). A meccs után aztán a vendégek szerint Fabregas még a mezcserénél sem csillapodott le: "Két srác is kérte a mezét, de elküldte őket a picsába. Nagy játékos, de micsoda köcsög!" - háborgott a Twitterén az ugyancsak remekül játszó Huddersfield-szélső, Anthony Pilkington. Ő később elnézést kért a kirohanásáért, a Twitterjét pedig felfüggesztették, míg az Arsenal vasárnap este azt közölte, hogy Fabregas két mezt is adott a huddersfieldieknek. A következő fordulóban is harmadosztályú csapat, a Leyton Orient otthonába látogat majd az Arsenal, akkor vajon mi lesz Fabregas műsora?

Ugyan nem írtunk a meccsről itt a blogon, pedig a szerda esti Carling Cup-elődöntő első mérkőzése pontosan azt hozta, amiért az angol focit igazán szeretni lehet: a nehéz helyzetben lévő, menedzser nélküli másodosztályú Ipswich Town majdnem 30 ezer ember előtt legyőzte a tartalékosnak egyáltalán nem mondható Arsenalt. A Traktoros Fiúk a sikert ráadásul nagymértékben két magyar idegenlégiósuknak, a bravúros védéseket bemutató Fülöp Mártonnak, valamint a győztes találatot szerző Priskin Tamásnak köszönhették.

Az Arsenal csapatkapitánya, Cesc Fabregas a meccs másnapján egy nyilatkozatában a vereség okait az ellenfélben találta meg, "akik csak rögbiszerűen vágták előre a labdákat, amíg mi azt a földön megtartva játszani próbáltuk a futballt". Arra a kérdésre, hogy nem becsülték-e le alsóbbosztályú ellenfelüket (utalva arra, hogy a Chelsea pár napja hét góllal küldte haza az Ipswichet az FA Kupában), azt válaszolta, hogy "a saját szurkolóik előtt nagyon elszántak voltak, ráadásul a pályájuk talaja sem olyan minőségű, mint a Stamford Bridge-en, meglátjuk, mire mennek majd ellenünk az Emiratesben".

Ezzel kapcsolatban a következőket üzenjük innen Fabregasnak: egyrészt az Ipswich pályája, a Portman Road többször kapta meg a legjobb minőségű pályának járó díjat a Championshipben, másrészt az is árulkodó, hogy tegnap este a meccset a Skysports stúdiójában kommentáló Paul Merson és Jamie Redknapp egyöntetűen Priskin megmozdulásait dícsérték, szembeállítva őt az egyébként magát a világ egyik legjobb támadójának tartó Nicklas Bendtnerrel.

Fabregas nem először bizonyítja be, hogy hiába került át a Csatornán túlra 16 éves korában, halvány fogalma sincs úgy általában az angol futballról, annak szellemiségéről vagy hagyományairól. Nagyon reméljük, hogy nyáron a Barcelona már tényleg egy visszautasíthatatlan ajánlattal fog előrukkolni hazacsábítása érdekében, nekünk mindenesetre a legkevésbé sem fog hiányozni.

A hétvégi kupaforduló bőven szolgált meglepetésekkel, elég csak a Burton Albion győzelmére gondolni a Middlesbrough ellen, vagy arra, hogy a szintén negyedosztályú Stevenage simán kiütötte az Alan Pardew alatt egyébként újra formába lendülő Newcastle Unitedet (a meccs végén a pályára berohanó szurkolók egyike pedig a győztes csapat hátvédjét, Scott Lairdet ütötte ki), sőt a League One középmezőnyében tanyázó Notts County Sunderland elleni idegenbeli győzelme is az a FA Cup legszebb hagyományait idézi. A brit sajtó által felkapott legviccesebb sztori is ehhez a meccshez kapcsolódik, de legalábbis a csapatok menedzsereihez, a két egykori csapattárshoz, Steve Bruce-hoz és Paul Ince-hez.

A meccs apropóján ugyanis Bruce felidézte, amikor Ince a nyolcvanas évek végén megérkezett az Old Traffordra, akkor egy szánalmas kelet-londoni gengszter imidzset próbált erőltetni, többek között például "Guv'nor"-nak becéztette magát a West Ham Unitedtől szerződtetett középpályás. Már ezt is mosolyogva fogadták a csapattársai, hát még azt a jelenetet, amikor egy Fergusonnal való összeszólalkozást követően a legközelebbi edzés előtt Ince helyett állítólag egy légpuska csöve kukucskált be az öltőzőajtón: "Jobb lesz, ha leszáll rólam és inkább betesz a kezdőbe szombaton!" szólt a hang az ajtó mögül. Azt nem tudjuk, hogy Ince akciója sikerrel járt-e és Sir Alex a fenyegetés hatására a kezdőcsapatba jelölte-e a fiatal középpályást a következő meccsen, azt viszont igen, hogy az elkövetkező öt évben elképzelhetetlen volt a United középpályája Paul Ince és egy másik őrült, egy bizonyos Roy Keane nélkül.

Az elhamarkodottság vádját is vállalva máris kiosztjuk az FA Kupa harmadik fordulója legjobban öltözött managerének járó díjat. A nyertes pedig nem lehet más, mint Paul Peschisolido, a Burton Albion főnöke!

A League Two-ban jelenleg a tizenkilencedik helyen álló Sörösök managere a csapat sárga-fekete színeivel csíkozott nyakkendőt, galambszürke mellényt, két árnyalattal sötétebb, elegáns öltönyt és barna bőrcipőt választott a Championshipben játszó (nemrég még Premier League-es) Middlesbrough elleni meccshez. És milyen jól tette, hiszen csapata bombameglepetésre, Shaun Harrad két góljával, győzött, és története során először a kupa negyedik fordulójába jutott.

Mr. Peschisolido, ha valaki nem emlékezne rá, ötvenháromszoros kanadai válogatott, 1992 és 2008 között végig angol csapatokban játszott - Birminghamtől Lutonig - csatárként. 2009 májusában ötven jelentkező közül választották ki a Burton manageri posztjára. Mindezidáig egyébként arról volt a leghíresebb, hogy az ő másfél méterről küldött fejesét ütötte ki földöntúli módon David Seaman, amikor bemutatta Élete Legnagyobb Védését (az Arsenal Sheffield United elleni FA-elődöntőjén, 2003-ban). Valamint arról, hogy az ő felesége a csinosnak mondott Karren Brady, aki a Birmingham City igazgatójaként az angol első osztály első női klubvezetője volt (napjainkban pedig a west Ham alelnöke).