Tegnap már beszámoltunk ugyan a Liga Kupa döntőjéről, de azontúl, hogy az Arsenal védelme továbbra is rettenetesen ingatag lábakon áll, a Birmingham pedig hősiesen küzdött, azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy hosszú idő után egy igazi vérbeli kupadöntőt lehetett látni, ahol egyszerre volt égbekiáltó bírói tévedés, csúnya belemenések sorozata, remekbeszabott gól és egy kapitális védelmi hiba, aminek köszönhetően végül a kevésbé esélyes Birmingham nyerte el a kupát. Az Arsenalnál a meccs előtt biztosak voltak abban, hogy hat év után végre újra nyernek valamit, még olyan nyilatkozatokat is lehetett olvasni, amennyiben győznek, akkor az egyébként sérült és így a meccset kihagyni kényszerülő csapatkapitány, Fabregas emeli majd magasba a kupát.

Az idén ötvenéves kupasorozat történetében azonban nem először fordult elő, hogy az Arsenal egy nála jóval esélytelenebb ellenféllel szemben bukta el a döntőt. Ezúttal két olyan mérkőzést idézünk fel, amelyek előtt bizony nem sokan fogadtak volna arra, hogy nem a londoniak vihetik haza majd a serleget.

Arsenal 1 Swindon Town 3, 1969

A messze nem tökéletes állapotban lévő gyepen (amiért leginkább a kitartó esőzés és az egy héttel korábban ott lebonyolított  Év Lova verseny volt a felelős) megrendezett döntőn a harmadosztályú Swindon meglepetésre még az első félidőben gólt szerzett, amivel majdnem ki is tudta húzni a meccs végéig, de pár perccel a lefújás előtt az Arsenal mégis egyenlíteni tudott: egy a kiszaladó kapusról felpörgő labdát fejelt az Arsenal centere, Bobby Gould az üres kapuba. A hosszabbításban mindenki (többek között élete első kupadöntőjét végigizguló 12 éves Nick Hornby) azt várta, hogy az Arsenal bedarálja a kiscsapatot, kivéve a későbbi Palace-legenda Don Rogers, aki élete meccsén két gólt is rúgott, hozzásegítve ezzel a Swindont története legnagyobb sikeréhez.

Luton Town 3 Arsenal 2, 1988

Majdnem húsz évvel később, az Arsenal a Liga Kupa védőjeként az akkoriban még elsőosztályú Luton Townnal találkozott, akiknek éppen pár héttel korábban szállt el azzal kapcsolatos reményük, hogy mindkét kupát elhódítsák, mivel az FA Kupa egyik elődöntőjében a későbbi győztes Wimbledon búcsúztatta a Kalaposokat.

Ezzel együtt senki sem kételkedett afelől, hogy az Arsenal megvédi majd a címet a ragyogó tavaszi napsütésben megrendezett találkozón. A Luton ugyan hamar vezetést szerzett Brian Stein révén, de a második félidőben aztán fordult a kocka: először Martin Haynes egyenlített egy kapu előtti kavarodás után, majd a nyurga Alan Smith juttatta vezetéshez a londoniakat negyedórával a vége előtt. Az Arsenal ekkor fokozta a nyomást, egyre másra jutottak helyzethez az Ágyúsok: Smith a kapufát találta el, Thomas és Rocastle kísérletét pedig a Luton remek napot kifogó kapusa, Andy Dibble hárította. A meccs fordulópontja azonban ezután következett: a Rocastle buktatásáért megítélt büntetőt megmagyarázhatatlan módon az Arsenal fiatal balhátvédje, Nigel Winterburn végezte el, és a lövését Dibble kapus bravúrral kitornászta. A kihagyott büntető bizony megbosszulta magát, hiszen pár perc múlva az Arsenal tizenhatosán belül a felszabadítani igyekvő Gus Ceasar (akit később bűnbaknak kiáltottak ki, ahogy arról Nick Hornby is részletesen beszámol a könyvében) nem találta el a labdát, ami pont elég volt a Luton egyenlítő góljához. És ahogy az már ilyenkor lenni szokott, az utolsó percben a Luton a győzelmet is megszerezte, egy szabadrúgásból indított akciót követően Brian Stein remekül pörgetett a hosszúba egy jobbról érkező beadást.