Rúgd és fuss!

Befejeződött az átigazolási szezon, kialakultak a végleges keretek és most már végre a Rúgd és fuss! számára is véget ért a nyár - itt a Premier League részletes, csapatonkénti kalauza. A tőlünk megszokott bennfenteskedéssel, brit szemellenzővel és némi szemétkedéssel tippeltük meg a végeredményt, amit nyilván nem fogunk eltalálni, de hát a tippelésnek nem is ez a lényege. De értékeltük az átigazolásokat és megpróbáltuk kitalálni, ezek ismeretében mire számíthatunk idén.

1. Manchester United

A nyár mérlege: Hiába nyert tavaly bajnokságot a United, nyilvánvalóan Sir Alex is tudta, hogy leginkább a vetélytársak bénázásainak köszönhető a cím, semmint a csapat ellenállhatatlan játékának. A kétkedőket, ha más nem, a Barcelona elleni BL-döntő biztosan meggyőzhette arról, hogy frissíteni kell, és visszavonulásával Edwin Van Der Sar és Paul Scholes tovább siettette a változtatásokat. Ferguson gyorsan döntött, és júliusra már ki is alakult az új keret, de David De Gea, Phil Jones és Ashley Young mellett csak a kölcsönből visszatérő Tom Cleverley és Danny Welbeck volt erősítés, az egész nyáron emlegetett Wesley Sneijder maradt az Interben. A fent felsoroltakon kívül csak kiegészítő emberek távoztak, a keret pedig egyértelműen fiatalodott.

Mire lesz ez elég: Sokan hiányolnak ugyan egy világklasszis támadó középpályást a Unitedből, mi viszont még hiszünk abban, hogy a keleti olajmilliárdosok ellen nem pont a saját fegyverükkel kell felvenni a versenyt. Főleg, ha egy csapatnak ennyire erős az utánpótlása (ahonnét még várható a közeljövőben pár új név), mint a Unitednek, ahol ráadásul Ferguson már korábban is igazolta, nem esik kétségbe, ha a saját fiataljaihoz kell nyúlnia. Szerintünk az idei bajnokságot is behúzza a csapat, és az első meccseken mutatott lendületes támadófoci után még csak bajunk se lenne ezzel.

Kulcsember: Wayne Rooney. Tavaly elbírta a csapat a magához képest gyenge formáját is, most viszont végre kipihente magát és újra a régi. Ha megússza komolyabb sérülés és kurvázás nélkül, nem látunk rá okot, hogy ne az augusztusban látott formáját nyújtsa a jövőben sem.

2. Manchester City

A nyár mérlege: Az olajmilliókból sikerült egy újabb világklasszist Angliába hozni Sergio Agüero személyében, megvették Samir Nasrit és Gael Clichyt az Arsenaltól, a legnagyobb meglepetést viszont a totálkáros Owen Hargreaves szerződtetésével okozták. Mivel Carlos Téveznek nem sikerült dobbantania, City-mércével igazán nagy név nincs a távozók között. Minden arra utal, hogy tovább erősödött az amúgy sem gyenge keret.

Mire lesz ez elég: A City már hosszabb ideje ott van a „minden értelmes ember ellene szurkol” kategóriában, ez pedig idén még inkább így lesz. És bár Manciniék repülőrajtot vettek, azért lesznek még nehéz meccseik, és jönnek pillanatok, amikor majd Agüero is megbánja, hogy Angliába igazolt. Az előrelépés tavalyhoz képest így is meglesz, de azért meglepő, hogy Mancini olaszként pont a védelmet nem erősítette meg igazán, úgyhogy ha valahol, akkor ott majd meg lehet fogni a Cityt. Máskülönben az UEFA meghirdetett szigorú szabályain kívül sajnos nem látunk más eszközt arra, hogy hosszú távon megállítsuk az őrületet. Azt pedig nagyon reméljük, hogy Adam Johnson és James Milner amint lehet, elmenekülnek innét valami normális csapathoz.

Kulcsember: Joe Hart. A Citynél egymást érik a világklasszis csatárok és támadó középpályások, hátrébb viszont már nem annyira félelmetes a csapat, a legutóbb kezdő Zabaleta, Kompany, Lescott, Clichy négyestől még egy középcsapat csatárai sem szabadna, hogy megijedjenek. Úgyhogy Joe Hartnak fokozott szerepe lesz, nem mellesleg azt is bizonyítania kell majd, hogy hosszú idő után tényleg klasszis kapusa van Angliának.

3. Chelsea

A nyár mérlege: Az unalmas olasz manager helyett jött egy fiatal portugál, akitől Abramovics nyilvánvalóan azt várja, hogy az elmúlt év botladozásai után újra Európa elitjébe vezesse a Chelsea-t. Ehhez megvette neki Juan Matát és Raul Meirelest, meg néhány embert a jövő csapatába, mint például a nagy tehetség Romelu Lukaku. Plusz sikerült lepattintani olyan ballasztokat, mint Zsirkov vagy Benayoun.

Mire lesz ez elég: Andre Villas-Boas feladata lesz majd az, amihez Carlo Ancelotti nem volt elég tökös: lebontani és újjáépíteni a Mourinho-csapatot. Ez nyilván fokozatosan megy majd végbe, de idén már sem Frank Lampard, sem Didier Drogba helye nem biztos a kezdőcsapatban, és ez másokra is áll a régi gárdából. Az ilyesmi átmenet sosem könnyű, idén sem lesz az, ezért nem hisszük, hogy bronzéremnél több is lenne a Chelsea-ben.

Kulcsember: Daniel Sturridge. A Chelsea- és a Man City-féle szörnyszülött csapatok nagy bűne, hogy általában ebek harmincadjára juttatják az utánpótlást. Most Villas-Boas pont egy volt City-nevelésű játékossal cáfolhat rá minderre: a fiatal csatár nyilvánvalóan már most sokkal hasznosabb, mint az Anelka fémjelezte öregedő sztárocskák. Sturridge remekül játszott tavaly a Boltonban és a nyári előkészületi meccseken is, és Josh McEachrannal együtt a jövő Chelsea-jének alapembere lehet.

4. Liverpool

A nyár mérlege: Ahogy azt sejteni lehetett, a Dalglish-forradalom nem állt meg a januárban érkezett két új csatárral, hanem további komoly igazolások érkeztek: Jordan Henderson, Charlie Adam, Stewart Downing, és még a kiegészítő emberek közé is olyanok jöttek, mint Craig Bellamy, az uruguayi Sebastien Coates, valamint a cserekapus Doni. Cserébe sikerült megszabadulni Benitez és Hodgson hulladékától, egyedül az utolsó pillanatban távozó Raul Meireles lesz az közülük, aki hiányozni fog.

Mire lesz ez elég: Szeretnénk azt hinni, hogy ez a Liverpool akár a bajnoki címre is esélyes lehet, de erre sajnos még várnunk kell. A jelenlegi helyzetben a BL-indulást jelentő negyedik hely is siker, legyen először ez a cél. King Kenny és Steve Clarke kettőse a garancia rá, hogy a most már elég erős keretből erős csapat alakuljon ki.

Kulcsember: Luis Suárez. Mivel Steven Gerrardról senki sem tudja, hogy lesz-e még valaha futballista belőle, a csapat másik világklasszisára fokozott teher nehezedik majd. Pláne, hogy a nyáron sem pihenhetett túl sokat, hiszen meg kellett nyernie a Copa Americát – igaz, az állítólagos túlhajtottságból egyelőre nem sok látszik. Suárez semmivel sem rosszabb, mint a City agyonhype-olt dél-amerikai csatárai, és ezt idén be is fogja bizonyítani.

5. Arsenal

A nyár mérlege: Hát ez nem a Hetvenéves Vénasszony nyara volt. Nyilván sosem fog kiderülni, hogy ez az átigazolási időszak az ő vagy az igazgatótanács hibájából lett így elcseszve, de a lényeg az, hogy az Arsenal az utolsó pillanatban tömködte be azokat a lyukakat, amiket már hónapokkal korábban tudott mindenki, hogy bizony be kell majd tömni. Wengerről sem tudni, hogy a közvéleményt nézte-e hülyének, vagy magából csinált hülyét, amikor még akkor is bőszen bizonygatta, hogy Fabregas és Nasri nem mennek sehová, amikor már mindkettőnek be volt csomagolva a bőröndje. Rajtuk kívül elment Clichy és még páran, jött Gervinho, Andre Santos, Per Mertesacker, Mikel Arteta, Youssi Benayoun, valami koreai csatár és a szokásos fiatalok is. Probléma lehet viszont, hogy Tomás Rosickytől nem sikerült megszabadulni.

Mire lesz ez elég: Szerintünk ebből nem lesz jövőre BL. Míg a vetélytársak többségének már a bajnoki rajt előtt kialakult az alapcsapata, a Vénasszony kapkodva rohanhat majd utánuk, ráadásul az érkezett nevek közül nem egy rosszabbul cseng, mint akit pótolnia kell majd. Nyilván nem a Man Utd elleni nyolc kapott gólból kell kiindulni, de mégis ennél jobban semmi nem jellemezte, milyen példátlan káosz uralkodott augusztusban ennél a klubnál.

Kulcsember: Theo Walcott. Ha nincs Jack Wilshere sérülése, őt mondtuk volna, de utóbbit novembernél előbb nemigen látjuk, úgyhogy nincs más hátra, Walcottnak végre be kell bizonyítania, hogy hosszútávon is lehet rá számítani és már nem csak egy tehetséges, ügyes kisfiú. Wenger régóta ígéri, hogy igazi támadót farag belőle, most már ideje, hogy így is legyen.

6. Tottenham Hotspur

A nyár mérlege: Az Arsenal mellett a Spursé volt az átigazolási időszak másik nagy vesszőfutása. Mi bizony azok közé tartozunk, akik szerint el kellett volna adni az ügyes, de azért nem pótolhatatlan Luka Modricot a Chelsea-nek, és az érte kapott sok-sok pénzből venni három jó játékost. Így viszont ’Arry Redknapp nyakán maradt egy duzzogós irányító, miközben a védelemre és a csatársorra is ráfért volna az erősítés, ehhez képest csak egy másik középpályás, Scott Parker érkezett, valamint kölcsönbe Adebayor és ingyen a negyvenéves Friedel. Az bölcs döntés, hogy a fizetési listáról lehúztak pár embert (Peter Crouch a legnagyobb név közülük), de most eléggé úgy viselkedett a Spurs, mint egy klub, amelynek elfogyott a pénze. Lehet, hogy tényleg?

Mire lesz ez elég: Azt ’Arry sem gondolhatja komolyan, hogy ez a keret felveheti a versenyt a nagymenőkkel, de még a negyedik hely is elég távolinak tűnik jelenleg. Amiben bízhat, az az, hogy talán maradt még valamennyi pénz, amit nyáron nem sikerült elkölteni, és januárban még erősíthet valamennyit a csapat, illetve az adhat még okot a reménykedésre, hogy így is maradt azért pár nagyszerű játékos a Spursnél, kár, hogy egyikük (Rafael Van der Vaart) épp most dőlt ki másfél hónapra.

Kulcsember: Gareth Bale. A balhátvédből szélsővé konvertált walesit kicsit idejekorán szavazták meg a játékostársak az év játékosának a Premier League-ben, hiszen elég egyenetlenre sikerült a tavalyi szezon. Most itt az alkalom, hogy hétről-hétre bizonyítsa, nem kétszeri csoda volt, amit Maiconnal csinált.

7. Stoke City

A nyár mérlege: Tony Pulis először két öregedő és sérülékeny, de még mindig rendkívül hasznos angol középhátvédet szerzett meg a nyáron Jonathan Woodgate és Matthew Upson személyében, méghozzá ingyen. Aztán sokáig semmi, majd az utolsó napon sikerült behúznia három jó igazolást is: Peter Crouch és Wilson Palacios a Spurstől abszolút passzolnak a Stoke stílusába, és ugyanez mondható el Cameron Jerome-ra is. A távozók között ráadásul nincs is komolyabb név, de a Bet365 fogadóirodából meggazdagodó Peter Coates tulajdonos már figyelmeztette is a szurkolókat, hogy ne gondolják, minden évben ilyen sok pénzt fognak költeni.

Mire lesz ez elég: Ugyan sokan a világ minden kincséért sem vallanák be ezt, de a Stoke bizony eddig sem volt rossz csapat, most pedig már a Top 6-ra ők jelentik a legnagyobb veszélyt. Azon már rég túl vagyunk, hogy csak Rory Delap bedobásaiból lennének képesek gólt szerezni, minden csapatrész egyformán erős is, úgyhogy már csak azért kell imádkozniuk a Stoke szurkolóinak, nehogy az Európa Liga túl sokat vegyen ki a csapatból. Ha ezt megússzák, a klub történetének legjobb Premier League-szereplése lesz ez.

Kulcsember: Jermaine Pennant. A két szélsőnek, Matthew Etheringtonnak és Pennantnak köszönhető, hogy a csapat a rossz híre ellenére szép támadásokat is vezet. Közülük tavaly az egykori fenegyerek teljesített jobban, nyolc gólpasszig jutott a szezonban, idén ez még több lehet.

8. Aston Villa

A nyár mérlege: Végképp elmúltak már az idők, amikor Randy Lerner a zsebébe nyúlt azért, hogy a Villa az első négy helyezés valamelyikét vehesse célba. Idén jó pénzért eladták a klub két angol válogatott szélsőjét, Ashley Youngot és Stewart Downingot, ingyen távozott a kapus Brad Friedel, és elment még pár olyan játékos is, akikkel az új manager, Alex McLeish nem számolt. Utóbbi kinevezése körül volt egy kis huzavona, de úgy gondoljuk, hogy nem volt rossz húzás, és kezdetnek az igazolásai is biztatóak: a kapuba Shay Given jött, a távozó kreativitás pótlására érkezett Charles N’Zogbia, és a Spurstől az utolsó pillanatban elhozott Alan Hutton és Jermaine Jenas is komoly erősítés.

Mire lesz ez elég: Manapság a Villa számára egy erős középmezőny egyelőre a maximum, de kis szerencsével akár még meglepetést is okozhat. McLeish számára a fiatalok beépítése mellett az igazi próbatétel az lesz, hogy Gérard Houllier tavalyi ámokfutása után újra összekapja azokat a játékosokat, akikről a klub már majdnem lemondott, gondolunk itt például Stephen Irelandre és Stephen Warnockra. A Villa kerete még mindig nem rossz a távozók ellenére sem, és ha hagyják McLeisht nyugodtan dolgozni, ez a biztos középmezőny idén csak a kezdet lesz.

Kulcsember: Darren Bent. A csapatban a legtöbb játékos inkább a társak helyzetbe hozásában erős, úgyhogy Bentnek csak hoznia kell a formáját, és akár meg lehet a húsz körüli lőtt gól is.

9. Wolverhampton Wanderers

A nyár mérlege: Mick McCarthy mindenkit megtartott, akit szeretett volna, és a tavalyi kölcsön után végleg megvette Jamie O’Harát, de az igazi nagy húzás Roger Johnson megvásárlása volt a Birminghamtől.

Mire lesz ez elég: Tavaly ugyebár a Wolves mindenkit képes volt megverni, mint ahogy bárkitől ki is kaphatott. Akkor is egyértelmű volt, hogy a játékoskeret nem rossz, csak meg stabilizálni kéne a jó formát. McCarthy végre felismerte, hogy egy irányítani is képes középhátvéd hiányzik, mindenki más már megvolt eddig is: a szélvészgyors Matt Jarvistól a gólerős Steven Fletcherig és a nagycsapatok által is körüludvarolt Kevin Doyle-ig nagyszerű játékosok játszanak a Farkasoknál. Szóba sem kerülhet idén a kiesés, de ha esetleg mégis, akkor fájó szívvel, de el kell köszönni Mick McCarthytól.

Kulcsember: Roger Johnson. Meglepő, hogy a Wolvesnak sikerült megkaparintani, hiszen a volt Birmingham-középhátvéd erősebb csapatba is beférne, de ha már így alakult, itt kell összefognia a csapat korábban leggyengébb pontjának számító védelmet. Az, hogy egyből ő lett a csapatkapitány, megmutatja, milyen fontos szerepet szánnak itt neki.

10. Sunderland

A nyár mérlege: Steve Bruce nem sokat vacakolt, már júniusban elkezdett vásárolni, és nyár végére pont egy csapatra való új játékos érkezett a Stadium of Lightba. Rá is fért a Sunderlandre a frissítés, hiszen tavaly majdnem elfogyott a csapat a sok sérülés miatt, de nem lehet a formahanyatlást csak erre fogni. Az érkezők közül a két Man Utd-veterán védő, John O’Shea és West Brown a legnagyobb nevek, de a Blackpool tavalyi legjobb játékosa, az örökmozgó David Vaughan is jó húzás, a szupertini Connor Wickham pedig akár egy fantasztikus igazolás is lehet, de csak idővel. A Jordan Hendersonért kapott 20 millióból és a januárban távozott Darren Bentért járó összegből persze lehetett is vásárolni.

Mire lesz ez elég: Ugyan rosszindulatúan “Hájfejű Mank Gecinek” is nevezzük, azért alapjában véve jó véleménnyel vagyunk Steve Bruce-ról. Szerintünk idén végre nem lesznek olyan hosszú hullámvölgyek, mint az előző két szezonban, és meglesz a Top 10 helyezés a végén, amit állítólag a tulajdonos el is vár. Csak éppen meg kéne találni a legjobb felállást a keretből, de Bruce képes lesz erre.

Kulcsember: Lee Cattermole. A még mindig csak 23 éves csapatkapitányról leginkább a sok piros lap ugrik be mindenkinek, úgyhogy neki van miben fejlődnie. Amúgy is fontos poszt az övé a középpálya tengelyében, és ha idén sem higgad le, bőven akad jelentkező a helyére a keretből.

11. West Bromwich Albion

Ez történt a nyáron: A tavalyi hősies tavasz után Roy Hodgson már a középmezőnyt tűzte ki célul a nyáron, és leginkább a védelem megerősítése volt a cél, hiszen a tavalyi 71 kapott gól rengeteg. Érkezett hát végre egy jó kapus Ben Foster személyében, a védelembe alsóbb osztályokból jöttek játékosok, előre pedig klubrekord összegért megvették Shane Longot, miközben Peter Odemwingie-t is sikerült megtartani. Ja és végül Gera Zoltán is visszatért!

Mire lesz ez elég: Nem téveszt meg bennünket a West Brom gyenge rajtja, a csapat össze fog állni, és nem is lesznek mindig ilyen nehéz ellenfelei. Hodgsonnak meg kéne találnia a védelem helyes összetételét, esetleg bátrabban nyúlni a fiatalokhoz - például a kölcsönből visszajött, U21 válogatott Craig Dawsonhoz. Mindenesetre adottak a feltételek ahhoz, hogy ne kelljen a kieséstől rettegni a szurkolóknak, mint tavaly a szezon nagyobbik részében.

Kulcsember: Ben Foster. A tavaly 71 kapott gólnál nem kell komolyabb érv a kapus fontosságára vonatkozóan. Mindenesetre a Stoke ellen már elment rajta egy meccs, többet már nem nagyon hibázhat, de ha a tavalyi formáját hozza, akkor nem is lesz gond.

12. Everton

Ez történt a nyáron: Egészen az utolsó napig az égvilágon semmi. Aztán eladták Jermaine Beckfordot és Mikel Artetát, helyettük meg két kölcsönjátékos jött, egy emlékezetből leírhatatlan nevű argentin csatár és a holland Royston Drenthe a Real Madridtól.

Mire lesz ez elég: Hiába végez most már tizedik éve példaértékű munkát David Moyes, nem lehet örökké fillérekből versenyezni. Pénz nincs az Evertonnál és ugyan tavaly erőn felül teljesítve megvolt a hetedik hely, idén már be kell érni egy kicsit gyengébb szerepléssel. Katasztrófa nincs, de ha így mennek tovább a dolgok, akkor még lehet.

Kulcsember: Ross Barkley. Mi, hogy egy 17 éves játékostól függ az Everton szezonja? Ez így persze túlzás, de a saját nevelésű középpályás a nyáron beverekedte magát a kezdőcsapatba, és a remények szerint feledtetheti akár Artetát is. Persze az igazi az lenne, ha a fejlődésben némiképp megtorpanni látszó Jack Rodwell-lel együtt vennék a hátukra a csapatot.

13. Bolton Wanderers

Ez történt a nyáron: Hiába került szóba minden második nap, Gary Cahill végül maradt a csapatban, úgyhogy csak Johan Elmander és Matt Taylor ment el a fontosabb emberek közül, viszont jött pár hasznosnak tűnő új játékos, mint Nigel Reo-Coker vagy Chris Eagles, bár igazi nagy dobás nem érkezett. Kölcsönben jöttek fiatalok is, valamint az Angliából egyszer már elmenekülő Tuncay Sanli.

Mire lesz ez elég: Nincs szerencséje Owen Coyle-nak a sérülésekkel, hiszen alig, hogy a tavasszal súlyos térdsérülést szenvedő Stuart Holden végre újra edzésbe állt, hosszú hónapokra kiesett másik két játékosa. A csatárposztra érkező David Ngogból ráadásul egyelőre nem nézzük ki, hogy igazi gólvágó lenne, de azért van jó híre Coyle-nak, hogy majd esetleg ránk cáfoljon. A Bolton szórakoztató meccseket fog majd vívni idén, lesz pár értékes skalpjuk is, de nagyságrendileg nem hinnénk, hogy több pontot szerez a csapat, mint tavaly, viszont a minimum, vagyis a bennmaradás tutira meglesz.

Kulcsember: Chris Eagles. Miután a koreai Lee nyáron olyan súlyosan megsérült, hogy az egész szezont ki kell hagynia, a Burnleytől most megvett Eaglesre hárul a feladat, hogy némi mágiát csempésszen a Bolton néha kiszámítható futballjába.

14. Newcastle United

Ez történt a nyáron: Nehezen érthető, ami ennél a klubnál történik. Ha a télen eladott Andy Carrollt is beleszámítjuk, a Newcastle rövid idő alatt megszabadult a négy kb. legfontosabb játékosától (Carroll mellett Kevin Nolan, Joey Barton és José Enrique is távozott idén). Helyettük ráadásul csupa Angliában kipróbálatlan külföldi jött, illetve Carrollt nem is sikerült pótolni és az érte kapott 30 millió a jelek szerint ment is a bankba.

Mire lesz ez elég: Jól rajtoltak a Szarkák, de azért meglesz még a böjtje ennek a funkciótlan adok-veszeknek. Alan Pardew-t amúgy szimpatikusnak tartjuk, és nem is rá vall ez a korlátlan franciaimádat (a nyáron öt francia ajkú játékos is érkezett), gyaníthatóan neki nincs sok beleszólása ezekbe a dolgokba, márpedig az ilyesminek nem szokott jó vége lenni. Az nem hinnénk, hogy komoly baj lenne a Newcastle-lal idén, de előre sem fognak lépni.

Kulcsember: Steven Taylor. A saját nevelésű középhátvédnek remélhetőleg végleg sikerült tavaly rendezni a szerződésével kapcsolatos problémákat, sérülés sem fogja zavarni és végre megmutathatja, hogy az egyik legjobb képességű angol középhátvéd. Az argentin Coloccinivel mindenesetre a PL egyik legbiztosabb védőkettősét alkotják.

15. Queens Park Rangers

Ez történt a nyáron: A legfontosabb, hogy sikerült megszabadulni a gyűlöletes Briatore, Ecclestone tulajdonosi tengelytől, és ugyan Tony Fernandes sem feltétlenül a kedvencünk, de a Forma-1-es bohócoknál csak jobb lehet. Ráadásul az érkezése után sikerült szerződtetni olyan kipróbált játékosokat, mint Joey Barton, Shaun Wright-Phillips vagy Luke Young, és már előttük is jött DJ Campbell és Jay Bothroyd. Gyakorlatilag két-három poszt kivételével mindenhová új ember érkezett.

Mire lesz ez elég: Ha nincs Fernandes tőkeinjekciója, akkor a QPR-t a kiesők közé soroltuk volna, így viszont Neil Warnocknak hoznia kell a biztos bennmaradást, főleg, hogy a tavalyi szezon sztárja, Adel Taarabt is maradt a csapatnál. Persze a sok új emberből nem két perc alatt lesz csapat, de ez a névsor garancia arra, hogy ne legyenek kiesési gondjai a Championshipet meglepetésre utcahosszal megnyerő csapatnak. Buzsáky Ákosnak persze ez nem feltétlenül jó hír, de talán Warnock nem feledkezik meg a Fehér Peléről sem.

Kulcsember: Adel Taarabt. A marokkói játékmesterről régóta lehetett tudni, hogy nagy tehetség, de a tavalyi volt az első szezon, amikor végre állandósítani tudta a formáját. Ha túlteszi magát a csalódáson, amiért nem engedték el a Paris Saint-Germainhez, akkor a Premier League-ben is uralkodni fog, egyikeként a kevés játékosnak, aki megtartja a helyét a tavalyi kezdőcsapatból.

16. Norwich City

Ez történt a nyáron: A két év alatt kétszer is feljutó Norwich két éve ilyenkor még a harmadosztály alsó felében szomorkodott, de Paul Lambert manager vállaltan többel számol a League 1-t megnyerő játékosai közül a legmagasabb osztályban is. Melléjük hozott egy sor játékost nyáron, akik szintén a másod-harmadvonalból érkeztek. Közülük a két fiatal szélső, Elliott Bennett és Anthony Pilkington okozhat majd meglepetést, de a nagycsapatoktól érkező kölcsönjátékosoktól is sokat várunk. Számottevő távozó nem volt.

Mire lesz ez elég: Merésznek hathat a jóslat, hogy egy viszonylag fiatal, tapasztalatlan és túlnyomórészt a Premier League-ben kipróbálatlan játékosokból álló csapattól ilyen jó szereplést várunk, de szerintünk a Norwich bent fog maradni. A rendkívül bátor és helyenként kifejezetten látványosan játszó Kanárik persze beleszaladnak majd egy-két nagy pofonba is, de Paul Lambert nem véletlenül az egyik legígéretesebb brit manager, és nagyon boldogok lennénk, ha ez a csapat megmutatná, nem csak olcsó dél-amerikai vagy spanyol importból lehet csapatot építeni Angliában.

Kulcsember: Grant Holt. Bár Lambert gyakran variálja a csatárkettősét, általában a nagydarab, régivágású center Holt biztos pont, mellette cserélődnek a többiek. Holt eddig megfordult mind a három alsóbb ligában, és mindegyikben rengeteg gólt szerzett - miért lenne ez másként most?

17. Blackburn Rovers

Ez történt a nyáron: A hülye tulajdonos paródiáját nyújtó indiaiak sokáig csak annyit tudtak felmutatni, hogy eladták a Man Utd-nak Phil Jonest, és vettek két sötét ló délszláv játékost. Végül aztán utolsó nap sikerült szerződtetniük a Liverpoollal és az Arsenallal is hírbe hozott Scott Dannt Jones pótlására, a csatársorba pedig jött a skót reménység, David Goodwillie és a kipróbált Yakubu, no meg a Sheffield United tehetsége, Jordan Slew. És ez már így annyira nem rossz.

Mire lesz ez elég: Ettől még továbbra is kaotikus a helyzet a klubnál, és még mindig nem tudja senki, mit is akarnak a csirkemilliárdos tulajdonosok, akik azért nyáron is bedobták PR-igazolásként Raul nevét, amiből persze ugyanúgy nem lett semmi, mint korábban Ronaldinhóból. Nyilvánvalóan megérdemelnék a kiesést, de az utolsó napok igazolásaiból úgy tűnik, talán valaki oldalba vágta őket. Nem világverő ez a keret sem, de talán bent fog maradni, végül is Steve Keannek tavaly már sikerült egyszer a bravúr.

Kulcsember: Scott Dann. Amikor tavaly Dann megsérült, a Birmingham még biztos bentmaradó helyen állt, szóba sem jött a kiesés, aztán meg tudjuk, mi történt. Erre is alapozva gondoljuk azt, hogy a középhátvédnak köszönhetően legalább a Blackburn védelme megoldja a feladatot.

18. Fulham

Ez történt a nyáron: Először is Mark Hughes - aki minden tiszteletünket elvesztette, miután kiderült, hogy egy autónepper az ügynöke - felállt a kispadról, hogy aztán két szék közül a pad alá essen és ne kapjon állást sehol. Helyére érkezett Martin Jol, aki sokáig csak John-Arne Riisét csábította vissza Angliába számottevő játékosként néhány ismeretlen külföldi fiatal mellett, majd utolsó nap megvette a holland bajnokságban nagy gólvágónak számító Bryan Ruizt. Gera Zoltánt viszont elengedte.

Mire lesz ez elég: Simán lehet, hogy nem lesz igazunk, de most bátrak leszünk. Minden évben van egy “too good to go down” csapat, amely végül mégis kiesik, idén szerintünk Al-Fayed klubja lesz az. Martin Jol egy stabil, még Roy Hodgson által összerakott csapatot örökölt, mely azonban már öregecske kicsit, ráadásul egyből szét is verte a bevált Hangeland, Hughes védőkettőst a darabos Senderos kedvéért. Az igazolásai kockázatosnak tűnnek (Ruizról majd később), és gyengén is rajtolt a csapat, ráadásul az Európa Liga miatt már június vége óta meccseket játszanak a fiúk, ami rövidesen púp lesz a hátukon.

Kulcsember: Bryan Ruiz. Mondunk egy nevet: Afonso Alves. Mondunk még egyet: Georgiosz Szamarasz. Mondunk egy harmadikat: Mateja Kezman. Mindhárman ontották a gólokat a holland bajnokságban, mégis megbuktak a Premier League-ben. Nagy kérdés, hogy Ruiz is az ő útjukat járja-e majd. Ha nem, akkor még ránk is cáfolhat a csapat.

19. Swansea

Ez történt a nyáron: A Premier League történetének első walesi csapata klubrekordért megvette a Championship tavalyi gólkirályát, Danny Grahamet, és egy holland válogatott kapust, Michel Vorm személyében. Jöttek még mások is, de nagy szerepük leginkább nekik lehet, no meg a Spursből kölcsönbe érkező fiatal védőnek, Steven Caulkernek, miután a védelem egyik oszlopa, Alan Tate egy bizarr golfbalesetben fél évre lesérült.

Mire lesz ez elég: Brendan Rodgers nagyszerű csapatot formárt a Hattyúkból, de sajnos az utóbbi időben rendszerint bebizonyosodó alapigazság szerint a playoff győzteseként feljutó csapat általában kiesik, és félő, hogy erre nem fog tudni rácáfolni. Ügyes játékosok alkotják a Swansea-t, akik sokpasszos, labdatartáson alapuló, modern focit játszanak, nem is lesz vesszőfutás ez a szezon, de végül attól tartunk, ez még kevés, pláne, hogy az első három fordulóban még gólt lőnie sem sikerült a csapatnak.

Kulcsember: Scott Sinclair. A tehetséges szélső karrierjét sok angol fiataléhoz hasonlóan majdnem tönkrevágta a Chelsea, szerencsére a korábban ott dolgozó Rodgers még jókor nyúlt utána, és Sinclair volt a tavalyi szezon legnagyobb hőse a Swansea-ban. Remélhetőleg idén a Premier League-ben is megállja majd a helyét, még ha a csapatának ez esetleg nem is sikerül.

20. Wigan Athletic

Ez történt a nyáron: A csapat sztárjai közül csak N’Zogbia távozott (illetve a Man Utd-be visszatérő Cleverley), a helyükre kisebb nevek érkeztek, közülük Shaun Maloney egyszer már hazamenekült Angliából Glasgow-ba. Végleg megvették az ománi kapust, Ali Al-Habszit, és jött még pár kisebb formátumú igazolás, viszont Hugo Rodallegát sikerült megtartani.

Mire lesz ez elég: Már olyan régóta mondjuk, hogy Roberto Martinez csapata ki fog esni, hogy a végén már mi sem leszünk biztosak benne, de ha azt vesszük, hogy tavaly végig kieső helyen álltak, és csak az utolsó előtti fordulóban, a West Ham totális balfaszságának köszönhetően kaptak mentőövet, akkor még egyszer nem lehet ilyen szerencséjük. Főleg, hogy nem erősödtek számottevően, és az első három fordulóban a három újonctól csak öt pontot tudtak szerezni.

Kulcsember: James McCarthy. A még mindig csak húszéves, skótból írré lett középpályás a Wigan egyik koronaékszere, és már évek óta hírbe hozzák sztárcsapatokkal is, nyilvánvalóan jobban jár a rendszeres játéklehetőséggel. Akármi is lesz a vége, McCarthy jövőre nem a Championshipben fog játszani.

A Premier League-be idén feljutott klubok közül egyértelmű, hogy a Norwich a legszimpatikusabb a Rúgd és fuss! szerzői számára, az általunk nagyra tartott egykori skót válogatott középpályás, Paul Lambert a látványos futballt előtérbe helyezve két év alatt hozta fel a harmadosztályból a klubot, amelynek a tulajdonosa Delia Smith, az angol Kudlik Júlia, és nem mellesleg az egyik igazgatósági tagja pedig Nagy-Britannia legszellemesebb alakja, Stephen Fry. A keret ráadásul csupa rokonszenves játékosból áll (hogy csak párat említsünk: Grant Holt, Wes Hoolahan, Andrew Surman vagy Zak Whitbread), és Lambert eddigi nyári igazolásai is pont ugyanebbe a vonalba illenek: elhozta Steve Morisont a Millwalltól és a Premier League legfiatalabb gólszerzőjét, James Vaughant az Evertontól, de állítólag már tárgyalások folynak Robert Snodgrass és Bradley Johnson (Leeds United) megszerzéséről is. Egyszóval, ha valaki netán nem tudná eldönteni melyik csapatnak drukkoljon a következő szezonban, annak bátran ajánlhatjuk a Kanárikat!

Akit pedig mindez még mindig nem győzött volna meg, az nézze meg a Norwich új mezét bemutató őrülten menő videót, amelyben a manager, Paul Lambert és a játékosok (Grant Holt, Simeon Jackson, Russel Martin, Wes Hoolahan és John Ruddy) viccesen űznek gúnyt a híresen piperkőc digókból (az új mez gyártója az olasz Errea cég). Hajrá Kanárik!

Nemrégiben azt írtuk itt a blogon a kieséssel kapcsolatos esélyeket latolgatva, hogy a West Hamnek kifejezetten jót szokott tenni, ha időnként kiesik, és aztán megújulva tér vissza az elsőosztályba. A kiesés ugyanis nem újdonság a klub történetében: azzal együtt, hogy a Kalapácsosok több trófeát gyűjtöttek be mint sok városi riválisuk, többször és rendszeresen megfordultak az angol futball alsóbb osztályaiban. Legutóbb például a kétezres évek közepén, de a hetvenes-nyolcvanas években gyakorlatilag folyamatosan lifteztek az élvonal és a másodosztály között, sőt az utolsó serlegüket is ekkor gyűjtötték be, amikor az egész ország legnagyobb meglepetésére másodosztályúként kalapálták el (nudge-nudge) a sokkal esélyesebbnek tartott Arsenalt a legendás Trevor Brooking guggolva szerzett fejesgóljával az 1980-as kupadöntőben.

Nos, a jóslatunk bevált, a West Ham egy fordulóval a bajnokság vége előtt már kiesett, amit a nagy ellenség Millwall szurkolói a wigani DW Stadium felett repülőgéppel kifeszített transzparenssel ünnepeltek, gúnyt űzve ezzel nemcsak a klubból, hanem annak manageréből is. A szakírók nagyjából egyetértenek abban, hogy az idei kudarc egy rakás rossz döntésre vezethető vissza, amiért nemcsak a tulajdonosok, de a manager, az izraeli Avram Grant egyaránt felelőssé tehetők, szerintünk azonban nem januárban vagy tavaly nyáron, hanem már sokkal korábban kezdődtek a bajok a kelet-londoni klubnál.

Nagyjából úgy 2006 augusztusa táján kezdett félrecsúszni az egész, amikor egy Kia Joorabchian nevű szélhámos (akkor még szívből örültünk, hogy később nem ő, hanem valami izlandi konzorcium vette meg a klubot) az angol futball eddigi talán legbizarrabb átigazolási tranzakciója keretében elhozta Carlos Tévezt és Javier Mascheranót az Upton Parkba. Mint később kiderült az egész cirkusz csak arra volt jó, hogy megbontsa a csapategységet, és a gyengébb szereplés miatt a rokonszenves Alan Pardew-t kis idő múlva kitegyék az állásából, pedig a főleg fiatal brit játékosokból álló csapata az előző szezonban (nem mellesleg azonnal a feljutást követően!) az egyik legszemrevalóbb futballt játszotta a Premiershipben, és a nagy klasszikus meccsek sorába illő kupadöntőt is csak büntetőkkel bukta el a Liverpool ellen.

A Pardew-t váltó Alan Curbishley az első szezonjában még a kiesés elkerüléséért küzdött a csapattal, ami sikerült is az utolsó fordulóban, ráadásul éppen egy Tévez-gólnak köszönhetően az egyébként már bajnok Manchester United ellen. Az már más lapra tartozik, hogy sokáig veszélyben forgott a nagy nehezen kiharcolt bentmaradás, de végül nem sújtották pontlevonással a klubot a Tévez-tranzakció szabálytalanságai miatt, viszont a bírósági döntés alapján súlyos kártérítést kellett fizetni a kieső Sheffield Unitednek, ami ugye önmagában sem volt túl jó hír a klub számára a később begyűrűző pénzügyi válság közepette (a legviccesebb az volt persze az egészben, hogy az ügylet mögött álló Joorabchiant ezek után a klub átigazolási tanácsadójának nevezték ki!). Mindezek ellenére hiába kormányozta a higgadt Curbishley újra a középmezőnybe a csapatot a következő szezonban, a második teljes idénye kezdetén azonban felállt a kispadról, mert gyakorlatilag nem volt többé beleszólása az átigazolási kérdésekbe, a föléje kinevezett futballigazgató, az angol futballban addig teljesen ismeretlen Gianluca Nani a megkérdezése nélkül kezdte el adni-venni a játékosokat.

Curbs távozása után már nem csak a futballigazgató, hanem a manager is olasz lett: az izlandi tulajdonosok az edzői tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkező Gianfranco Zolát nevezték ki a csapat élére, amivel úgy tűnt, hogy a Ferguson-maffia mellett egy újabb csoportosulás, az egykori Chelsea-játékosok alkotta bagázs (Wise, Poyet, Di Matteo) is kezdett beszivárogni az angol kispadokra. Ezek után egyértelmű volt, hogy következő lépésként hamarosan digókkal lesz telepakolva a keret, de a Torinótól kölcsönvett vén Di Michelét csak Diamanti követte, és ő is csak egy fél évvel később, de még így is volt ott szemétből guberált játékos jónéhány, elég csak Behramira, Guillermo Francóra, Midóra, Diego Tristanra vagy akár Benny McCarthyra gondolni. Zola alatt azonban mindezek ellenére egész jól tartotta magát a csapat, és a 2008-09-es szezont végül a 9. helyen zárta pár ponttal maradva le csak az európai kupa indulást érő helyekről. Az előjelek azonban továbbra sem voltak kedvezőek: az izlandi tulajdonost elsöpörte a válság, sőt a klub mezszponzora (XL Airways) maga is becsődölt, így a szezonban sokáig a játékosok mezén elöl a saját mezszámuk virított, mintha versenylovak lennének. A helyzet állítólag annyira kilátástalan volt, hogy az Alessandro Diamanti leigazolásához szükséges pénzt is az új mezszponzor dobta össze. És ha mindez nem lett volna elég a bajból, a városi rivális Millwall elleni kupameccsen elszabadult a pokol: meccs előtti késelés, tömegverekedés, beözönlés a pályára, tisztára mint a hetvenes-nyolcvanas évek legkeményebb időszakában.

A West Hamet a teljes összeomlástól a Birmingham Cityn éppen túladó egykori pornóbárók mentették meg: David Gold és David Sullivan 2010 januárjában közösen többségi tulajdonrészt szereztek a klubban. Ekkor úgy tűnt, hogy régóta áhított stabilitás fog beköszönteni az Upton Parkba, főleg, hogy Gold gyerekkora óta a klub szurkolója. A helyzet azonban nemhogy nem lett jobb bizonyos szempontból, hanem a klub történetének legkaotikusabb időszaka érkezett el, amin nem lehet csodálkozni, hiszen Simon Jordan, főállású  playboy, a Crystal Palace egykori tulajdonosának szavaival élve "mit lehet várni olyan emberektől, akik műfaszt árultak a megélhetésük érdekében". A bentmaradást még kiharcoló Zolát két nappal a szezon vége után kirúgták mint macskát szarni, és nem kellett sokat várni az utóda megnevezésére sem: nem kis meglepetésre a Portsmouth-szal éppen kipottyanó, őshüllőre emlékeztető fejű Avram Grant került a Kalapácsosok élére. Ekkor már tudni lehetett, hogy sok jóra nem lehet majd számítani a csapattól, és ennek megfelelően Grant nagyjából azzal a szedett-vedett bandával vágott neki a bajnokságnak, amit megörökölt, megfejelve legfeljebb azt egy pár középszerű játékossal, akiket korábbi állomáshelyéről csábított át (Frédéric Piquionne, Tal Ben Haim). Ennek aztán meg is lett az eredménye, mivel a klub történetének legrosszabb rajtját sikerült produkálni, az első bajnoki pontot is csak egy hónappal a bajnokság kezdete után gyűjtötték be, sőt a november végi (!) Wigan elleni otthoni meccset a klubvezetés “Mentsük meg a szezont!” felkiáltással harangozta be.

De nem csak a pályán, hanem a klubházban sem volt minden rendben: az új tulajdonosok (megtámogatva állandó segítőjükkel, a hírhedten tökös Karren Bradyvel) minden energiájukat arra fordították, hogy a 2012-es Londoni Olimpiai Játékokra felépített stadion jövőbeni használati jogát megszerezzék, nem kímélve senkit és semmit (ahogy arról több ízben is beszámoltunk, ez végül sikerült is, bár az ügyben nagy valószínűséggel egy bíróság fogja kimondani a végső szót), de arra azért maradt idejük, hogy a továbbra is gyengélkedő csapat managerét a színfalak mögött megpróbálják megbuktatni. Avram Grant januárban többször is ultimátumot kapott a vezetőségtől, az előírt feltételeket ugyan mindegyik alkalommal sikerült teljesíteni, a tulajdonosok a háttérben azonban így is tárgyalni kezdtek Martin O’Neillel a csapat átvételéről, ami végül is azért hiúsult meg, mert a lapok idő előtt megszellőztették a tervezett cserét: hiába integetett a szurkolóknak könnyes szemmel Grant az Arsenal elleni vereséget követően, a legutoljára az Aston Villánál megfordult északír szakember visszakozott, és nem fogadta el a Kalapácsosok ajánlatát. Ekkor nem maradt más a tulajdonosok számára, meg kellett enniük, amit főztek (azaz kitartani Grant mellett), bár az alelnöki pozíciót betöltő Brady egy újabb ármánykodó húzással állítólag sms-eket küldözgetett a meghatározó játékosoknak, arra buzdítva őket, hogy buktassák meg a managerüket, az izraeli végül mégis a helyén maradhatott. Ez lehetett volna pedig a fordulópont a West Ham katasztrofális szezonjában, ha jött volna egy új manager, az talán felrázta volna a csapatot (nagyjából úgy, mint ahogy azt Roy Hodgson tette a West Bromnál), megmentve őket ezzel a kieséstől.

Sok mindenről szó esett eddig a kiesés lehetséges okait boncolgatva, egyedül magukról a játékosokról nem tettünk említést, pedig hát ugye ők is vastagon benne voltak  a kudarcban, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy 22 pontot sikerült elszórniuk nyert állásból. Sokan vélték úgy, hogy a West Ham kerete túl jó ahhoz, hogy kiessenek (és itt nyilván nem a középszerű idegenlégiósokra kell gondolni), hiszen ahol egykori és jelenlegi angol válogatott futballisták vannak a kezdőcsapatban és annak környékén (Robert Green, Matthew Upson, Kyeron Dyer, Wayne Bridge, Scott Parker, Carlton Cole), sőt az egyiküket még az év játékosának megválasztják, az a csapat nem végezhet a bajnoki tabella legalján. Nagy valószínűséggel a keret nagy része távozni fog a nyáron, így lehetőség nyílik majd a leghíresebb angol futballakadémiáról kikerült fiatalokból (Freddie Sears, Zavon Hines, Jack Collison, James Tomkins, Junior Stanislas, Jordan Spence) új csapatot építeni a következő managernek, akit ezúttal reméljük, hogy kicsit körültekintőbben választ ki majd a klubvezetés.

A helyzet nem lesz ismeretlen a klub számára, hiszen 2003-ban annak ellenére esett ki a West Ham a Premier League-ből, hogy többek között olyan játékosok alkották a keretet, mint David James, Glen Johnson, Joe Cole, Michael Carrick, Lee Bowyer, Trevor Sinclair, Jermain Defoe vagy Les Ferdinand, hogy aztán két év múlva egy fiatal tehetséges manager vezetésével és egy vadonatúj csapattal sikerüljön a visszajutás.

Nem nézhet nyugodt hetek elé az a szurkoló, akinek a kedvenc csapata a Premier League-ben szerepel, és a klub neve történetesen B-vel vagy W-vel kezdődik, kivéve persze a Boltont, ahol Owen Coyle néhol egész látványos támadójátékot játszó csapatot faragott Big Sam legendásan bunkó alakulatából, na meg a West Bromwich Albiont, hiszen a Liverpooltól idényközben kiutált Roy Hodgson nagyjából hasonló csodát visz véghez, mint pár éve, amikor a Fulhamet mentette meg a szinte biztosnak tűnő kieséstől. A többiek (Birmingham, Blackburn, Blackpool, Wigan, Wolves, West Ham) viszont nagy bajban vannak, négy fordulóval a bajnokság vége előtt régen nem látott kiélezett küzdelem várható a tabella alján, mivel elvileg még bármelyikük kieshet, ahogy persze meg is menekülhet a kieséstől. A tavalyi tudományosabb elemzés után ezúttal kevésbé az eszünkre, hanem sokkal inkább a szívünkre hallgattunk, amikor megpróbáltuk megjósolni melyik csapat fog jövőre a mihamarabbi visszakerüléséért a Championshipben küzdeni.

A Championshipbe tavaly feljutott klubok (Leeds, Norwich, Millwall) közül meglepetésünkre egyik sem a kiesés ellen küzd, sőt közülük akár még kettő is feljuthat a Premier League-be: a Norwich jelenleg az automatikus feljutást jelentő második helyen áll, a Leeds gyakorlatilag hónapok óta kirobbanthatatlan a rájátszást érő helyekről, ahová egyébként egy jól sikerült hajrával még a Millwall is odaérhet (főleg a legutóbbi győzelmük fényében, amit éppen a Leeds ellen arattak!). Ha a Leedsnek hét év szünet után sikerülne visszatérnie az angol futball élvonalába, akkor még egy feladattal kellene szembenéznie a klubnak: fel kellene fedniük a tulajdonosaik személyét, ahogy azt a Premier League képviselői a napokban egyértelművé tették.

Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy az angol futballklubok egyre inkább sötét gazemberek és nevetséges pojácák kedvenc játékszerévé válnak, ami ellen még a liga által bevezetett megfelelőségi teszt (fit and proper test) sem tud minden esetben megfelelő védelmet nyújtani. A szabályozás értelmében nem vállalhat vezető tisztséget és nem lehet tulajdonos olyan személy, aki többek között más klubban érdekeltséggel rendelkezik, korábban általa vezetett klubok fizetesképtelenné váltak, vagy egyébként a jogszabályok megtiltják a szerepvállalását, a klubok ennek megfelelően például kötelesek a ligának bejelenteni azon tulajdonosaik nevét, akik legalább 10%-os részesedéssel rendelkeznek. Egyértelmű, hogy a szabályok csupán attól óvják meg a klubokat, hogy azok olyan emberek kezébe kerüljenek esetleg, akiktől valószínűleg nem várható el, hogy az adott futballklub érdekeit tartsák szem előtt, nem védenek meg viszont a magukat milliomosnak kiadó szélhámosoktól, vagy azoktól, akiknek szimplán fogalmuk sincs hogyan kell egy klubot működtetni.

A Leeds United esetében egy ideig mindenki abban a hitben volt, hogy a klub tulajdonosa az angol futball egyik régi motorosa, Ken Bates, aki miután 17 millió fontos haszonnal adta el Roman Abramovicsnak a Chelsea részvényeit, 2005 januárjában felvásárolta a csődközeli helyzetbe jutott patinás klubot. A helyzet azonban jóval bonyolultabb ennél. A nagy kópé Bates 2009 elején egy bíróság előtt még úgy nyilatkozott, hogy másodmagával tulajdonosa annak a cégnek, amelyik a Leeds United részvényeivel rendelkezik, majd pár hónappal később egy másik bírósági eljárásban eskü alatt vallotta, hogy a korábbi nyilatkozatában "tévedett", ugyanis nem részvényes az érintett cégben, annak csak az ügyvezetői igazgatói tisztségét látja el, a részvények ugyanis egy svájci vagyonkezelő (trust) kezelésében vannak, amelyik viszont nem adhatja ki a tényleges tulajdonosok nevét. A Football League ugyan megelégedett azzal a válasszal, hogy semilyen magánszemély tulajdonos sem rendelkezik 10%-nál nagyobb részesedéssel a klubot tulajdonló holdingcégben, a Guardian azonban nem érte be ennyivel: számos, a Leeds tulajdonosi körét  firtató cikk jelent meg a lapban, amire válaszként a klub  vezetése kitiltotta az egyik legolvasottabb brit napilap újságíróit az Elland Roadról, akik azóta sem tudósíthatnak a helyszínen a Leeds meccseiről.

Mindannyian nagyon szorítunk azért, hogy a Leeds United visszafoglalja az őt megillető helyet az élvonalban (amihez persze egy pokolian nehéz playoffon keresztül vezet út, ami nem  szokott jól menni a Leedsnek), és akkor talán fény derül a rejtélyre: kik is valójában a tulajdonosai az egyik legpatinásabb angol futballklubnak.

Méghozzá, amint az megerősítetlen információként pár hete már megjelent a brit sajtóban (cáfolták akkor), a katari uralkodó család Qatar Holdings fantázianvű vagyonkezelő cégének. Az "egy forrásra" hivatkozó Daily Express szerint a United szurkolói körökben igen népszerűtlen tulajdonosai - az amerikai Malcolm Glazer és fiai - már csak "néhány részletről" tárgyalnak a vevővel. A vételár ÁLLÍTÓLAG 1,6 milliárd angol font lesz, ami 400 millióval kevesebb a Glazerék által eredetileg kért összegnél, de 100 millióval több, mint amit a SEJKEK eredetileg ajánlottak. (A Glazer család 2005-ben 790 millió fontot fizetett a klubért; az összeg nagyját bankkölcsönökből biztosították, melyekre a fedezetet maga a klub jelenti.)

Tegnap még arról számoltunk be itt a blogon, hogy a hétvégén kirúgott Roberto Di Matteo helyét, a decemberben a Newcastle éléről nagy meglepetésre eltávolított rokonszenves Chris Hughton veheti majd át, de állítólag nem sikerült a feleknek minden feltételben megegyezni, így végül a másik jelöltre, Roy Hodgsonra esett a klubvezetés választása.

A tavalyi szezon végén az év managerének választott Hodgson így alig több mint egy hónap után tér vissza, miután január elején a tarthatatlanul gyatra szereplés miatt közutálat közepette hagyta el a Liverpoolt. Mi mindenesetre örölünk a hírnek, mert igenis remek szakembernek tartjuk az öreg sármőrt (amit a Fulham tavalyi európai kupaszereplése is bizonyít), de a kieséstől fenyegetett West Brom rajongói is bizakodhatnak, mivel Hodgson három éve a csodával határos módon tartotta benn a Fulhamet az ott töltött első szezonjában.

A másodosztályú Swansea-tól az év elején kirúgott 34 éves albán-finn csatárral, az elsősorban önveszélyes gólörömeiről ismert Shefki Kuqival igyekszik betömni támadósorának tátongó likait Alan Pardew, a Newcastle managere. Carroll eladása és Ameobi sérülése után nem sok opciója maradt, a csapat nélküli Kuqit pedig az átigazolási határidő lejárta után is meg lehetett szerezni. Az albán korábban a Blackburnben és kölcsönben a Fulhamben is játszott (7 PL-gólja van eddig), meg több Championship-csapatban is. A Sky-nak azt nyilatkozta leigazolása után, hogy egyszerűen sokkolódott és nem talál szavakat az örömtől.

És ha már Newcastle: az ESPN-en (is) olvasható "jelentések szerint" minden bizonnyal Chris Hughton, a Newcastle-től decemberben elzavart manager lehet a kiesés ellen harcoló West Bromwich Albionnál a vasárnap felmentett vezetőedző, Roberto Di Matteo utóda. Hughtont, aki feljuttatta a Newcastle-t, a Szarkák közutálatnak örvendő tulajdonosa, Mike Ashley éppen a WBA elleni vereség után küldte el, hiába bíztak volna még a szurkolók a Tottenham és az ír válogatott egykori meghatározó emberében. A West Brom jelenleg - a Wiganénél jobb gólkülönbségének köszönhetően - nem áll kieső helyen, de az egyébként szimpatikus döntésnek (már ha tényleg ez lesz) van azért egy kis Championship felé kacsintó szaga (már ha egy kacsintásnak lehet szaga).

Egy kis visszatekintés az őrület hétvégéjére, megérdelmli, ráadásul igazán remek szövegekkel szórakoztatták a közönséget a csapatok vezetői:

Avram Grantnek, az ismét, ráadásul hazai pályán, ráadásul ún. hatpontos meccsen vereséget szenvedő, és ezzel az utolsó helyre kerülő West Ham edzőjének vasárnap volt a születésnapja, de persze nem tudott örülni: "Nem vagyok annyira boldog, a születésnapomat ezzel törölték. Hogy ünnepelnék? Nincs boldog születésnap, de nem én vagyok a fontos, hanem a csapat" - mondta Grant, aki egyre közelebb van ahhoz a szép egyéni teljesítményhez, hogy két egymást követő szezonban két különböző csapattal kiessen a PL-ből.

Kenny Dalglish, a Stamford Bridge-en meglepetésre győztes Liverpool managere arról beszélt, hogy nem az számít, ki ment el a csapattól, hanem az, hogy ki maradt ott: "Hát én személyesen azért jöttem ide, hogy nyerjünk három pontot, és ha Carlo Ancelotti játszott volna csatárt, akkor is három pontot akartam volna. Nekem csak azok az emberek fontosak, akiken vörös mez van."

Ancelotti szerint egyébként Torres jól játszott, csak nem volt elég tere elöl. A Chelsea edzője azt is elárulta, úgy tervezi, edzéseken csiszolja majd össze támadói játékát, "dehát ez normális".

Végezetül a Goodison Parkban 3-2-es vezetés után 5-3-as vereséget szenvedő, és egyre kockázatosabb mélységbe csúszó Blackpool managere, Ian Holloway szavait ajánljuk a futball taktikai vonatkozásai iránt is érdeklődő olvasóink figyelmébe: "Elfogynak a szavak, komolyan. Az első félidőben volt némi szerencsénk, azt mind tudjuk. A második félidőre bizakodóan jöttünk ki, erre puff, 2-1 oda. Azt hittem, ettől szétgurulunk, mint a franciadrazsé ['knocked us like skittles'], de a srácok megmutatták, milyen fából vannak faragva" - mondta megszokott színes stílusában, majd azon kesergett, hogy a Liverpool elleni győzelem alkalmával milyen klasszul meg tudták tartani az eredményt úgy, hogy átálltak öt védőre és négy középpályásra (lehet, hogy Dalglish innen vette az ötletet?!?), most viszont hiába volt a kettős védfal, az Everton bedarálta őket.