Rúgd és fuss!

"Torres, mi az állás?" - énekelték a Liverpool szurkolói a Stamford Bridge-en. Ancelotti kezdőként vetette be az 50 milliós Torrest, aztán a 73. percben utánaküldte a 25 milliós David Luizt is. De akkor Torres már nem volt a pályán: a 66. percben Kalou állt be helyette; addig Torres volt az a mezőnyjátékos, aki a legkevesebbszer ért a labdához. Dalglish közben be se hozta az új igazolás Suarezt, pedig nem is volt másik rendes csatára.

Ha az őrült szombatra nem is tudott rátenni ez a vasárnap, a poén megvan a forduló végére: a sértett/felbőszített Liverpool a hazai pályán nagyon nehezen verhető Chelsea-n feszült, izgalmas, bár nem túl jó meccsen állt bosszút. Ízlés szerint lehet ennek a vélhető lelki összetevőit, a Liverpool-szívet kiemelni, vagy éppen Dalglish ósdi (vagy ellenkezőleg: forradalmi?!) ötvédős taktikáját.

Az biztos, hogy a Liverpool nem játszott jól (hosszú labdák, bizonytalan szélsők), de a Chelsea meg még rosszabbul játszott. Azzal együtt alakulhatott volna fordítva is, a végeredményhez kellett Cech és Ivanovic bénázása (aminek volt egy nem elhanyagolható előzménye már az első félidőben, akkor zavarták egymást, utána meg nagyot ordítoztak egymással; a gól előtt aztán udvariasan egymásra vártak, amit az utóbbi fordulókban roppant termékeny Raul Meireles köszönt meg szépen), a Chelsea egy-két tizenegyest kért számon a bírón, de a Liverpoolnak meg volt Rodriguez Miksa révén egy egy méterről kapufára lőtt helyzete.

0-1, de ettől még persze lőhet majd győztes gólt Torres BL-döntőben, meg a Liverpool is lehet a szezon végén tizenkettedik. Ancelotti - vagy aki ragaszkodott a pár napja igazolt Torres szerepeltetéséhez - mindenesetre elgondolkodhat azon, amit Trevor Francis a minap elmesélt: amikor őt 1979-ben (rekordösszegért!) Brian Clough a Nottingham Forestbe vitte, akkor bizony nem negyvenezer ember előtt,  rangadón játszott először új csapatában, hanem a Notts County tartalékjai ellen szervezett alkalmi meccsen, amit "húsz néző látott, meg két kutya".

És Drogba és Anelka is, Ancelotti nem viccel. Joe Cole sérült, Carroll szintén, úgyhogy Dalglish ha akarna sem tudna hasonló felállásban kiállni. (De nyilván nem akar, mert Suarezt cserének nevezte megint.)

A West Bromwich Albion igazgatótanácsa bejelentette, hogy azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól a csapat vezetőedzőjét, az olasz Roberto Di Matteót.

Az erről szóló közleményben megköszönik neki a feljutást, de azt írják: mivel három hónapja tart a csapat mélyrepülése (legutóbbi 18 meccsükből csak hármat nyertek meg, 13-at elvesztettek), lépniük kellett. A közlemény direkt aláhúzza, hogy a WBA-nál nem hajigálják ki ok nélkül az edzőket, hiszen közel 11 év alatt Di Matteo mindössze a negyedik manager vagy vezetőedző volt. Tömörségre törekvő címünk sugallatával ellentétben egyébként Di Matteo valóban nem managerként, hanem a kontinentális modellnek megfelelő felállásban, Dan Ashworth sportigazgató beosztottjaként dolgozott. Az igazgatók azt is megköszönték neki, hogy remekül beilleszkedett ebbe a felállásba, amelyben most új embert keresnek a helyére, addig pedig Michael Appleton, az első csapat edzője látja el feladatait.

Békésebb keretek között esett szó az Arsenal 1996 óta hivatalban levő managere, Arsene Wenger utódlásáról: a 61 éves francia mester (aki e hét szombatján állította fel csapatával ez előny-leadás Premiership-rekordját) a News of the World bulvárlap tudósítása szerint azt nyilatkozta a Vecernje Novosti című szerb lapnak, hogy nagyon szeretné, ha a jugoszláv/szerb futball legendája, Dragan Stojkovic követné majd a kispadon. A legendásan megbízható NotW híradásából persze nem derül ki, hogy Wenger rávezető kérdésre mondta-e, hogy "persze, persze" (ha mondott egyáltalán valamit), vagy komolyan kell venni a dolgot, annyi azonban biztos, hogy a népszerű Pixi a japán Grampus Eightnál Wenger játékosa volt, ma pedig ugyanott sikeres edző. Szóval még az is lehet, hogy nem teljes kamuról van szó, amikor azt idézik az idős mestertől, hogy évente legalább egyszer összefut Pixivel Londonban, egyébként meg pont ugyanazt gondolják a fociról ők ketten.

Az emberemlékezet legvadabb meccseit és eredményeit produkálták a Premier League csapatai szombaton: a 8 meccs közül egyetlen olyan volt, amit az első gólt elérő csapat meg tudott nyerni, 5 fölött volt a meccsenkénti gólátlag, született egy mesterhármas (Tevez) és egy mesternégyes (Saha), a Newcastle egyenesen történelmi módon (egy nagyképű Arsenal és egy szétesett Dowd bíró hathatós segítségével) állt fel négygólos hátrányból. Folytatódott a januárban igazolt játékosok jó szereplése: Carew másfél góllal járult hozzá a lelőhetetlen Stoke hazai győzelméhez a kétszer is vezető Sunderland ellen, az ifjú - Tottenham-tulajdonú, a QPR után most a Villának kölcsönadott - jobbhátvéd Kyle Walker pontot érő góllal ünnepelte a Fulham ellen, hogy behívták a felnőtt válogatottba, Sturridge ismét gólt lőtt a Boltonban (sokra ugyan nem mentek vele végül). A nap embere mindettől függetlenül George Elokobi, a Wolverhampton kameruni védője, aki egy bombafejessel és egy nagylelkűen Kevin Doyle-nak ajándékozott góllal gondoskodott arról, hogy a Manchester United semmiképpen ne lehessen veretlenül a bajnok: a magasan első Vörös Ördögök és a tökutolsó Farkasok meccsében az volt talán a legmeddöbentőbb, hogy a MU sztárjai mennyire nem tudták nyomás alá helyezni a Wolves védelmét: nem voltak kétségbeesett becsúszások a gólvonalon, mázlival kipattanó labdák vagy ilyesmi. Merlin McCarthy fiai fegyelmezetten lehozták a meccset, pedig a mostanában az ilyesmit rutinszerűen gyakorló Manchesternek egy teljes félideje volt a fordításra.

Na, hát erre a felfordulásra kéne rátenni egy lapáttal a forduló eredetileg csúcsmeccsnek kinéző párosításának, a Chelsea-Liverpoolnak. Torres, blabla, ezt mindenki tudja, nem ragozzuk, beharangozóként inkább az előző forduló egy méltatlanul kevés figyelmet kapott momentumára emlékeztetünk, már csak azért is, mert ez is alátámasztja: néha onnan jönnek a legszórakoztatóbb dolgok, ahonnan az ember a legkevésbé várná.

Salomon Kalou, a Chelsea elefántcsontparti csatára ugyanis olyan gólörömet mutatott be kedden, a Sunderland elleni elegáns gólja után, ami egyszerre tanúskodott politikai tudatosságról, összafrikai szolidaritásról és humorérzékről:

A Bangles együttes Walk Like an Egyptian című múlt századi slágerének videójából kölcsönvett mozdulattal Kalou a kairói tüntetőknek üzent (az ötletet pedig talán a ghanai válogatottól vette, melynek tagjai a három évvel ezelőtti Afrikai Nemzetek Kupa bronzmeccsén éppen a Kalout is felvonultató Elefántcsontpart ellen ünnepelték így a győzelmet), a vasárnapi meccsen pedig, ebben biztosak lehetünk, Torresnek fognak ennél sokkal vaskosabb dolgokat üzenni a vendégszurkerek, akár játszik a spanyol, akár nem. Ő viszont, ezt megígérte, nem fog üzenni, és nem csókolja meg a Chelsea-jelvényt, akármi is legyen.

Magyar idő szerint délután 5-kor kezdődik a meccs.

Valamiért az az érzésünk, hogy lesznek még izgalmas átigazolási hírek a transfer window hátralévő öt napja alatt, amikről be is számolunk majd itt a blogon, például rögtön itt is van egy: az Everton csatára, James Vaughan a szezon végéig visszatér kölcsönbe a Crystal Palace-hoz. Bizonyára sokán már nem is emlékeznek a még mindig csak 22 éves csatárra, aki öt évvel ezelőtt óriási tehetségként robbant be az angol futballba.

Vaughan, aki egyébként 13 évesen korosztályában Nagy-Britannia harmadik legjobb idejét futotta 100 méteren, az Everton történetének legfiatalabb játékosa lett, amikor Moyes mester pályára küldte a Crystal Palace elleni bajnokin a 16 éves és 271 napos csatárt. Ugyan azóta ezt a rekordot már megdöntötte Jose Baxter, viszont Vaughan továbbra is a Premier League legfiatalabb gólszerzőjének mondhatja magát (korábban Michael Owen, Cesc Fabregas, Wayne Rooney és James Milner is büszkélkedhettek ezzel a címmel), mivel annak a meccsnek a 87. percben be is talált Király Gábor kapujába, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt.

A folytatás azonban már nem volt ennyire sikeres, mint a bemutatkozás: az elkövetkező 18 hónapot folytonos térdproblémái miatt az oldalvonalon kívül töltötte, és egy porcleválás miatt háromszor is a kés alá kellett feküdnie még 18 éves kora előtt. A sérüléséből való visszatérést követően sem tudott azonban sok időt a pályán tölteni, mivel mikor már éppen kezdett volna formába lendülni (és két gólt is lőtt már a szezonban) egy Bolton elleni meccsen újra megsérült, miután Meite csúnyán letalpalta Vaughan lövésre lendülő balját, elpattant egy ér a bokájában, és ömlött a vér Vaughan lábából. Ugyan emiatt a sérülés miatt nem kellett hónapokat kihagynia, az idény utolsó szakaszában már további gólokat is szerzett, sőt a szurkolók a szezon legjobb fiatal játékosának is megválasztották. A kálváriája azonban ezzel együtt még mindig nem ért véget, a következő szezonban kifordult a válla, és a térde továbbra is rakoncátlankodott, úgyhogy felgyógyulását követően rá sem várt más, mint a többi fiatal angol játékosra: kölcsönadták alsóbb osztályú kluboknak, hogy játékba lendüljön.

Egy év kölcsönben töltött idő után a mostani idény elején Vaughan a Palace-hoz került, ahol rögtön az első meccsén mesterhármassal debütált, azonban egy buta kiállítás és az azt követő eltiltás miatt már nem tudta ott folytatni, ahol abbahagyta. Az eredeti háromhónapos kölcsönidőszak végén Vaughan visszatért anyaegyesületéhez, de lábra kaptak olyan pletykák, hogy a Celtic, a Derby és a Leicester is szívesen vinné.  Vaughan azonban mégis a Palace-t választotta (talán a szép emlékek miatt!), és a megállapodás értelmében a klubnak a szezon végén opciója van, hogy végleg megszerezze a játékost. A Palace nagyon kényes helyzetben van, és bár a játékosállomány nem indokolná a rossz szereplést, a kiesőhelyek elkerüléséért vívott harcban bizony gólokra lesz szükség.

Az 1997-es finn-magyar vb-selejtező klasszikusát idéző mega-bénázással ajándékozott szerda este győzelmet a Fulham a Liverpoolnak: Torres lövése Hangelandon irányt változtatva lett kapufa, a kipattanóval pedig a Stockdale-ben megbotló Pantsil minden liverpooli segítség nélkül bevette saját kapuját. A végén az egykor szebb napokat látott hazaiakat hosszú percekre beszorította a kiesőzóna veszélyes közelségét érző Fulham (Gera a 63. percben állt be, de, ahogy a sportnapilapos kollégák írnák, MÉG Ő SEM tudott fordítani az eredményen), a védők arra rúgták a labdát, amerre álltak, de a 3 pont az 3 pont. Hughes mesternek volt viszont egy szép dekázása az oldalvonalnál.

A Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Blackburn Rovers kettő-nullra verte a West Bromwich Albion csapatát, és ezzel már a hetedik a tabellán - igaz, egy meccsel többet játszott az összes közvetlenül utána következőnél. Állítólag a kanadai David Hoilett ritkán látható nagy gólt lőtt, de emellett a mérkőzés egy rekordról marad emlékezetes: ilyen sok országból még sose játszottak egy meccsen se Angliában, mint ezen. Amikor ugyanis a cseh Roman Bednar csereként pályára lépett, 22-re emelkedett a pályán képviselt nációk száma, és ennyi korábban még sosem volt egy meccsen. Biztosan vannak, akik szerint ez fantasztikus dolog: nyilván ugyanazok, akik szerint jó ötlet lenne Hongkongba vagy Miamiba vinni a Premier League-meccseket. Nekik is üzenjük, hogy nem.

A ma reggeli brit bulvársajtóban megjelent hírek szerint a jelenleg a Stoke Citynél szereplő Jermaine Pennant előző állomáshelyén, Zaragozában felejtette az autóját. A legnagyobb vicc az egészben az, hogy nem egy szakadt Vauxhallról, hanem egy Porschéról van szó, amit állítólag egy vasútállomás parkolójában hagyott kb. öt hónapja a szélső. A spanyol klub illetékesei értesítették Pennantet az autója hollétéről, de a játékos tagadta, hogy az az övé volna, vagy egyáltalán bármi köze is lenne hozzá. Mindenestre az autó rendszáma árulkodó, hiszen a normális esetben betűkből és számokból álló kombináció helyett a kivagyi "P33NNT" szerepel a szóbanforgó Porschén.

A mai brit újsághírek szerint a Leeds United menedzsere, Simon Grayson megtiltotta játékosainak, hogy nyakmelegítőt vegyenek fel a ma esti Arsenal elleni kupavisszavágón. "A meccsen ne a nyakmelegítő, hanem a futás tartsa melegen a játékosokat" - nyilatkozta a szigorú menedzser. A jelenségre már egyébként korábban mi is felfigyeltünk egy karácsony előtti fagyos hétfő estén lejátszott Everton - Man City találkozó kapcsán, de elég hosszú időbe telt, amíg rájöttünk, hogy mi is a furcsa különbség a két csapat között. Hát persze az volt, hogy a City játékosai szinte kivétel nélkül harisnyában, kesztyűben és sálban futottak ki a pályára, míg a liverpooli kékek igazi férfi módjára dacoltak a tévé képernyőjén keresztül is érezhető hideggel. Utólag még arra is fény derült, hogy az acélos tekintetű David Moyes fenyegette meg a szertárost, hogy ne merjen se sálat, se kesztyűt bekészíteni a játékosainak az öltözőbe, mert azon nyomban kirúgatja.  

A témában természetesen nagy kedvencünk, az Ipswich Town egykori menedzsere, Roy Keane is megszólalt, aki soha nem rejtette véka alá sommás véleményét, legyen szó akár a futballistafeleségekről, a játékosok funkciótlan autógyűjtési szenvedélyéről, vagy a stadionok díszpáholyaiban rákos szendvicset majszoló mihasznákról. Arra a felvetésre, hogy az ő korában a játékosok még nem viselhettek ilyesmit a meccsek alatt, azt felelte Keano: "Dehogyisnem, csak azóta mind puhányok lettek. Akkoriban talán egyedül John Barnes viselt kesztyűt, de az az ember legalább tudott focizni. Először kesztyű, aztán harisnya, most meg már sál is. Mi jöhet még, ember?" Természetesen a Rúgd és fuss! szerzői mind bólogatni tudnak csak Keano szavai hallatán, tényleg szükséges egy futballistának úgy kinéznie, mint egy bebugyolált öregasszonynak?

Ha spekuláció is, de érdekes helyzet állhat elő a Daily Mirror mai információja szerint, hiszen Kenny Dalglish a múlt hétvégén állítólag megfigyelőket küldött a Barnsley meccsére, a 23 éves Adam Hammill miatt. Lehet, hogy már elkésett ezzel, ugyanis a Sky úgy tudja, a Wolverhampton áll a legközelebb az 500 ezer fontért vihető remek szélső leigazolásához.

Ha a Liverpool mégis komolyan ringbe szállna Hammillért, az pikáns lenne, hiszen a klub saját nevelésű játékosáról van szó, aki 2009 augusztusáig állt a csapat alkalmazásában. Sőt, tagja volt a 2006-ban ifjúsági FA kupát nyert csapatnak is, de felnőtt tétmeccsen nem kapott lehetőséget a Liverpoolban. Hammill eddig is biztatóan játszott, de tavaly valósággal kivirágzott a Barnsleyban, és nem véletlenül lett a Championship egyik legkeresettebb játékosa. Ráadásul egy gyors, gólerős, jól cselező szélsőről van szó - pont ilyet nagyítóval is hiába keresnénk a Liverpool keretében.

Hogy Hammill akkor is itt tartana-e, ha annak idején Rafa Benitez nem mond le róla, azt persze senki sem tudja, az viszont tény, hogy valamiért abból a bizonyos ifjúsági FA kupagyőztes csapatból senkinek sem sikerült az áttörés, pedig a Liverpool egymás után két évben is megnyerte a sorozatot. Akkor sokan reménykedtek abban, hogy itt az új liverpooli aranygeneráció, ehhez képest az egy szem Jay Spearingen kívül senki nem került az első csapat közelébe sem, pedig, hogy mást ne mondjunk, Adam Johnson, Jack Wilshere, David Wheater vagy Daniel Sturridge is megnyerte a sorozatot egykor a csapatával. Az egykori liverpooli hősök közül Hammill mellett Jack Hobbs (Leicester) és Paul Anderson (Nottingham Forest) játszanak még a másodosztályban, a többieket lejjebb kell keresni. Van olyan klub (a League Two alsó felében található Accrington Stanley), ahol négyen (!) is játszanak az egykori győztes csapatból: Jimmy Ryan, Charlie Barnett, Ray Putterill és Craig Lindfield. Hogy a liverpooli fiatalokból miért nem került ki új Carragher vagy Gerrard, arra csak Rafa Benitez és a fiatalok egykori edzője, Steve Heighway tudhatja a választ.

Most viszont Hammill bizonyíthat, vélhetően a Wolvesnál. Más kérdés, hogy a spekulációban szintén erős Daily Mail tudni véli, hogy Hammill érkezése megnyithatja az utat a hasonló stílusban játszó Matt Jarvis előtt - akit szerintük épp a Liverpool figyel...