Help Sales ÁSZF

Szolgálati közlemény

Nem haltunk meg, de most egyelőre inkább itt frissülünk.

0 Tovább

A két barátságos meccs elé

Amikor októberben Anglia végre bebiztosította a részvételét a jövő nyári Európa-bajnokságon, Fabio Capello megfogadta, hogy a két novemberi barátságos meccset arra fogja felhasználni, hogy kipróbáljon pár új játékost, illetve felkészítse a csapatot a Wayne Rooney nélküli játékra. Ez elméletben nagyon jól hangzik, azonban a jelenleg Capello rendelkezésére álló játékosokat elnézve könnyen lehet, hogy már megbánta ezt az elhamarkodott kijelentést, és valójában már annyira hiányzik neki különösen a spanyolok elleni meccs, mint púp a hátára.

Sosem titkoltuk, hogy gyűlöljük a spanyol futballt, de azért mi is pontosan tudjuk, hogy a világ ténylegesen legjobb válogatottja érkezik jövő szombaton a Wembleybe, amely ellen Angliának a legerősebb felállásában sem lenne most sok esélye, így viszont még egy nagy, önbizalom-romboló pofon is benne van a pakliban. Azt ugye nem nagyon kell ragozni, hogy ha van angol játékos, aki gond nélkül beférne a spanyol csapatba is, akkor az Wayne Rooney. Ő ugye már eleve nincsen, de sérülés miatt biztosan hiányozni fog a középpályáról Steven Gerrard, Jack Wilshere és az a Tom Cleverley is, akinek ez lett volna a nagy alkalom, hogy a vetélytársak távollétében végre bizonyíthasson, de hát nem fog. Szintén sérült a balszélen egyértelmű választásnak tűnő Ashley Young, és akkor a barátságos meccsek előtt menetrendszerűen váratlanul sérültet jelentő három-négy játékosról még nem is tudunk.

A helyzet a középpályán a legnehezebb: az említett sérültek nélkül csak Scott Parker, James Milner, Gareth Barry és Frank Lampard áll rendelkezésre, ráadásul Capello utalt rá korábban, hogy Fat Frankre csak csereként számít, Barryt pedig jó lenne végre elfelejteni. Így azonban nehéz lesz, főleg, ha Capello átáll a 4-3-3-ra, ami önmagában nem lenne rossz döntés, most viszont egyszerűen nincsenek meg a kellő emberek hozzá. A fentieken kívül nem nagyon van olyan angol középpályás, aki rendszeresen játszik és válogatott szintű teljesítményt is nyújt. Illetve dehogy: Joey Bartont például gond nélkül bevetnénk, de Capello nyilvánvalóan nem meri, pedig Rooney játékában sokkal inkább benne van a piros lap, mint az övében. Rajta kívül csak fiatalok jöhetnek szóba, akik talán nyárig fejlődnek annyit, hogy beférjenek a felnőtt válogatottba: Jack Rodwell például, de őt a norvégok és a belgák ellen tétmeccset játszó U21 csapattól kéne kikönyörögni. De az ellen a spanyol csapat ellen pályára küldeni őket, ahová a PL idei szezonjának talán legjobb játékosa, David Silva sem biztos, hogy befér, olyan, mintha a vágóhídon debütálnának.

Az remélhetőleg biztos, hogy a 4-4-2-t elfelejti Capello az Eb-re, és erre a 4-3-3 mellett a német válogatott által divatossá tett 4-2-3-1-es felállás is szóba jöhet még. A gond ezzel csak az, hogy Rooneyn kívül nem nagyon van játékos, akinek feküdne a csatár mögötti szerepkör, amiben például Özil játszik a németeknél, vagy Sneijder a hollandoknál. A többi csatár közül egyiknek sincs ilyen játékintelligenciája, szélsőt (például Youngot) behozni középre pedig már csak azért is kockázatos, mert nem véletlenül játszanak a klubjukban sem középen. Egyetlen játékos van, akinek szerintünk feküdne ez a pozíció: kár, hogy a harmincéves Joe Cole az, aki ugyan a Lille-ben rendszeresen játszik, és nem is rosszul, de félő, hogy ő már túl van a pályafutása csúcsán. Ha őt nem hívja meg Capello a keretbe, akkor ezt a játékrendet nem is kéne erőltetni.

Furcsa módon több olyan poszt is akad ugyanakkor, ahol viszont túljelentkezés van: ilyen a jobbszélsőé, ahol Theo Walcott, Adam Johnson, Aaron Lennon és Gabriel Agbonlahor is bevethető, továbbá Capello számolna a fiatal Alex Oxlade-Chamberlainnel is, és ne feledjük, hogy a csatárok közül Daniel Sturridge és Danny Welbeck is gyakran játszik jobbszélsőt a klubjában. Ezzel szemben a balszélre Young távollétében csak a nem túl nagy formában játszó Stewart Downing jut eszünkbe, esetleg valakit átprogramozni a jobb oldalról. Csatárposztra egyértelműen Sturridge és Welbeck közül valamelyik a jelölt – Bent, Crouch vagy Defoe nyilvánvalóan csak Montenegró szintű csapatok ellen lehet megoldás, a két fiatalban viszont ennél sokkal több van, még ha most egyelőre nem is tartanak ott.

Nem beszéltünk még a védelemről: Rio Ferdinand hála istennek nem lesz, és Terrynek sem szám most sok szerepet a kapitány, Chris Smalling hiánya viszont bosszantó, őt megnéztük volna középen. Jobbhátvédként Kyle Walkert és Micah Richardsot is inkább kipróbálnánk, mint Glen Johnsont, viszont Phil Jonestól kicsit tartunk: nagyon jó dolgokra képes, de középhátvédként elég sok helyezkedési hibát is vét. Mi Gary Cahill, Phil Jagielka és Joleon Lescott közül választanánk ki a két kezdő belső védőt, Ashley Cole helye pedig biztos a kezdőcsapatban, noha vélhetően Leighton Bainest is ki akarja próbálni komolyabban Capello. Vagyis az előjelek alapján egy Hart – Walker, Cahill, Lescott, Baines – Milner, Parker, Barry – Walcott, Welbeck, Downing kezdő tizenegyet vízionálnánk a spanyolok ellen. De hogy ez jó lenne-e nekünk, abban már jóval kevésbé vagyunk biztosak.

(A poszt még a két meccsre készülő keret kihirdetése előtt íródott.)

1 Tovább

Cicababa lett a Mansfield Town új főnöke!

A ligából 77 év után 2008-ban kipottyanó Mansfield Town vezetői a középszerű szereplés ellenére elsősorban nem új játékosok megszerzésén fáradoztak a nyáron, hanem úgy vélték, a klub a pályán kívül szorul megerősítésre, így a 29 éves Carolyn Stillt nevezték ki új ügyvezetővé.

Still kisasszony (aki jelenleg az angol futball legfiatalabb klubvezetőjének számít) ugyan állítólag politikatudományi tanulmányokat is folytatott, majd később a divatiparban alapozta meg a karrierjét, egyelőre azonban nem nagyon látjuk miképpen fog hozzájárulni a klub felemelkedéséhez, bár az általunk sokra tartott Karren Bradyt is csak a méreteiről vagy éppen kedvenc popsztárjáról faggatták az első időkben az újságírók. Az új ügyvezető céljai mindenesetre figyelemreméltónak tűnnek: "Különböző kezdeményezésekkel akarom felrázni a szurkolókat, kapcsolatba lépve velük, hogy kiderüljön, mire is vágynak". Lehet, hogy új idők köszöntenek a Mansfield szurkolóira?

0 Tovább

A lényeg nem változik. Premier League, csapatonkénti kalauz

Befejeződött az átigazolási szezon, kialakultak a végleges keretek és most már végre a Rúgd és fuss! számára is véget ért a nyár - itt a Premier League részletes, csapatonkénti kalauza. A tőlünk megszokott bennfenteskedéssel, brit szemellenzővel és némi szemétkedéssel tippeltük meg a végeredményt, amit nyilván nem fogunk eltalálni, de hát a tippelésnek nem is ez a lényege. De értékeltük az átigazolásokat és megpróbáltuk kitalálni, ezek ismeretében mire számíthatunk idén.

1. Manchester United

A nyár mérlege: Hiába nyert tavaly bajnokságot a United, nyilvánvalóan Sir Alex is tudta, hogy leginkább a vetélytársak bénázásainak köszönhető a cím, semmint a csapat ellenállhatatlan játékának. A kétkedőket, ha más nem, a Barcelona elleni BL-döntő biztosan meggyőzhette arról, hogy frissíteni kell, és visszavonulásával Edwin Van Der Sar és Paul Scholes tovább siettette a változtatásokat. Ferguson gyorsan döntött, és júliusra már ki is alakult az új keret, de David De Gea, Phil Jones és Ashley Young mellett csak a kölcsönből visszatérő Tom Cleverley és Danny Welbeck volt erősítés, az egész nyáron emlegetett Wesley Sneijder maradt az Interben. A fent felsoroltakon kívül csak kiegészítő emberek távoztak, a keret pedig egyértelműen fiatalodott.

Mire lesz ez elég: Sokan hiányolnak ugyan egy világklasszis támadó középpályást a Unitedből, mi viszont még hiszünk abban, hogy a keleti olajmilliárdosok ellen nem pont a saját fegyverükkel kell felvenni a versenyt. Főleg, ha egy csapatnak ennyire erős az utánpótlása (ahonnét még várható a közeljövőben pár új név), mint a Unitednek, ahol ráadásul Ferguson már korábban is igazolta, nem esik kétségbe, ha a saját fiataljaihoz kell nyúlnia. Szerintünk az idei bajnokságot is behúzza a csapat, és az első meccseken mutatott lendületes támadófoci után még csak bajunk se lenne ezzel.

Kulcsember: Wayne Rooney. Tavaly elbírta a csapat a magához képest gyenge formáját is, most viszont végre kipihente magát és újra a régi. Ha megússza komolyabb sérülés és kurvázás nélkül, nem látunk rá okot, hogy ne az augusztusban látott formáját nyújtsa a jövőben sem.



2. Manchester City

A nyár mérlege: Az olajmilliókból sikerült egy újabb világklasszist Angliába hozni Sergio Agüero személyében, megvették Samir Nasrit és Gael Clichyt az Arsenaltól, a legnagyobb meglepetést viszont a totálkáros Owen Hargreaves szerződtetésével okozták. Mivel Carlos Téveznek nem sikerült dobbantania, City-mércével igazán nagy név nincs a távozók között. Minden arra utal, hogy tovább erősödött az amúgy sem gyenge keret.

Mire lesz ez elég: A City már hosszabb ideje ott van a „minden értelmes ember ellene szurkol” kategóriában, ez pedig idén még inkább így lesz. És bár Manciniék repülőrajtot vettek, azért lesznek még nehéz meccseik, és jönnek pillanatok, amikor majd Agüero is megbánja, hogy Angliába igazolt. Az előrelépés tavalyhoz képest így is meglesz, de azért meglepő, hogy Mancini olaszként pont a védelmet nem erősítette meg igazán, úgyhogy ha valahol, akkor ott majd meg lehet fogni a Cityt. Máskülönben az UEFA meghirdetett szigorú szabályain kívül sajnos nem látunk más eszközt arra, hogy hosszú távon megállítsuk az őrületet. Azt pedig nagyon reméljük, hogy Adam Johnson és James Milner amint lehet, elmenekülnek innét valami normális csapathoz.

Kulcsember: Joe Hart. A Citynél egymást érik a világklasszis csatárok és támadó középpályások, hátrébb viszont már nem annyira félelmetes a csapat, a legutóbb kezdő Zabaleta, Kompany, Lescott, Clichy négyestől még egy középcsapat csatárai sem szabadna, hogy megijedjenek. Úgyhogy Joe Hartnak fokozott szerepe lesz, nem mellesleg azt is bizonyítania kell majd, hogy hosszú idő után tényleg klasszis kapusa van Angliának.


3. Chelsea

A nyár mérlege: Az unalmas olasz manager helyett jött egy fiatal portugál, akitől Abramovics nyilvánvalóan azt várja, hogy az elmúlt év botladozásai után újra Európa elitjébe vezesse a Chelsea-t. Ehhez megvette neki Juan Matát és Raul Meirelest, meg néhány embert a jövő csapatába, mint például a nagy tehetség Romelu Lukaku. Plusz sikerült lepattintani olyan ballasztokat, mint Zsirkov vagy Benayoun.

Mire lesz ez elég: Andre Villas-Boas feladata lesz majd az, amihez Carlo Ancelotti nem volt elég tökös: lebontani és újjáépíteni a Mourinho-csapatot. Ez nyilván fokozatosan megy majd végbe, de idén már sem Frank Lampard, sem Didier Drogba helye nem biztos a kezdőcsapatban, és ez másokra is áll a régi gárdából. Az ilyesmi átmenet sosem könnyű, idén sem lesz az, ezért nem hisszük, hogy bronzéremnél több is lenne a Chelsea-ben.

Kulcsember: Daniel Sturridge. A Chelsea- és a Man City-féle szörnyszülött csapatok nagy bűne, hogy általában ebek harmincadjára juttatják az utánpótlást. Most Villas-Boas pont egy volt City-nevelésű játékossal cáfolhat rá minderre: a fiatal csatár nyilvánvalóan már most sokkal hasznosabb, mint az Anelka fémjelezte öregedő sztárocskák. Sturridge remekül játszott tavaly a Boltonban és a nyári előkészületi meccseken is, és Josh McEachrannal együtt a jövő Chelsea-jének alapembere lehet.


4. Liverpool

A nyár mérlege: Ahogy azt sejteni lehetett, a Dalglish-forradalom nem állt meg a januárban érkezett két új csatárral, hanem további komoly igazolások érkeztek: Jordan Henderson, Charlie Adam, Stewart Downing, és még a kiegészítő emberek közé is olyanok jöttek, mint Craig Bellamy, az uruguayi Sebastien Coates, valamint a cserekapus Doni. Cserébe sikerült megszabadulni Benitez és Hodgson hulladékától, egyedül az utolsó pillanatban távozó Raul Meireles lesz az közülük, aki hiányozni fog.

Mire lesz ez elég: Szeretnénk azt hinni, hogy ez a Liverpool akár a bajnoki címre is esélyes lehet, de erre sajnos még várnunk kell. A jelenlegi helyzetben a BL-indulást jelentő negyedik hely is siker, legyen először ez a cél. King Kenny és Steve Clarke kettőse a garancia rá, hogy a most már elég erős keretből erős csapat alakuljon ki.

Kulcsember: Luis Suárez. Mivel Steven Gerrardról senki sem tudja, hogy lesz-e még valaha futballista belőle, a csapat másik világklasszisára fokozott teher nehezedik majd. Pláne, hogy a nyáron sem pihenhetett túl sokat, hiszen meg kellett nyernie a Copa Americát – igaz, az állítólagos túlhajtottságból egyelőre nem sok látszik. Suárez semmivel sem rosszabb, mint a City agyonhype-olt dél-amerikai csatárai, és ezt idén be is fogja bizonyítani.


5. Arsenal

A nyár mérlege: Hát ez nem a Hetvenéves Vénasszony nyara volt. Nyilván sosem fog kiderülni, hogy ez az átigazolási időszak az ő vagy az igazgatótanács hibájából lett így elcseszve, de a lényeg az, hogy az Arsenal az utolsó pillanatban tömködte be azokat a lyukakat, amiket már hónapokkal korábban tudott mindenki, hogy bizony be kell majd tömni. Wengerről sem tudni, hogy a közvéleményt nézte-e hülyének, vagy magából csinált hülyét, amikor még akkor is bőszen bizonygatta, hogy Fabregas és Nasri nem mennek sehová, amikor már mindkettőnek be volt csomagolva a bőröndje. Rajtuk kívül elment Clichy és még páran, jött Gervinho, Andre Santos, Per Mertesacker, Mikel Arteta, Youssi Benayoun, valami koreai csatár és a szokásos fiatalok is. Probléma lehet viszont, hogy Tomás Rosickytől nem sikerült megszabadulni.

Mire lesz ez elég: Szerintünk ebből nem lesz jövőre BL. Míg a vetélytársak többségének már a bajnoki rajt előtt kialakult az alapcsapata, a Vénasszony kapkodva rohanhat majd utánuk, ráadásul az érkezett nevek közül nem egy rosszabbul cseng, mint akit pótolnia kell majd. Nyilván nem a Man Utd elleni nyolc kapott gólból kell kiindulni, de mégis ennél jobban semmi nem jellemezte, milyen példátlan káosz uralkodott augusztusban ennél a klubnál.

Kulcsember: Theo Walcott. Ha nincs Jack Wilshere sérülése, őt mondtuk volna, de utóbbit novembernél előbb nemigen látjuk, úgyhogy nincs más hátra, Walcottnak végre be kell bizonyítania, hogy hosszútávon is lehet rá számítani és már nem csak egy tehetséges, ügyes kisfiú. Wenger régóta ígéri, hogy igazi támadót farag belőle, most már ideje, hogy így is legyen.


6. Tottenham Hotspur

A nyár mérlege: Az Arsenal mellett a Spursé volt az átigazolási időszak másik nagy vesszőfutása. Mi bizony azok közé tartozunk, akik szerint el kellett volna adni az ügyes, de azért nem pótolhatatlan Luka Modricot a Chelsea-nek, és az érte kapott sok-sok pénzből venni három jó játékost. Így viszont ’Arry Redknapp nyakán maradt egy duzzogós irányító, miközben a védelemre és a csatársorra is ráfért volna az erősítés, ehhez képest csak egy másik középpályás, Scott Parker érkezett, valamint kölcsönbe Adebayor és ingyen a negyvenéves Friedel. Az bölcs döntés, hogy a fizetési listáról lehúztak pár embert (Peter Crouch a legnagyobb név közülük), de most eléggé úgy viselkedett a Spurs, mint egy klub, amelynek elfogyott a pénze. Lehet, hogy tényleg?

Mire lesz ez elég: Azt ’Arry sem gondolhatja komolyan, hogy ez a keret felveheti a versenyt a nagymenőkkel, de még a negyedik hely is elég távolinak tűnik jelenleg. Amiben bízhat, az az, hogy talán maradt még valamennyi pénz, amit nyáron nem sikerült elkölteni, és januárban még erősíthet valamennyit a csapat, illetve az adhat még okot a reménykedésre, hogy így is maradt azért pár nagyszerű játékos a Spursnél, kár, hogy egyikük (Rafael Van der Vaart) épp most dőlt ki másfél hónapra.

Kulcsember: Gareth Bale. A balhátvédből szélsővé konvertált walesit kicsit idejekorán szavazták meg a játékostársak az év játékosának a Premier League-ben, hiszen elég egyenetlenre sikerült a tavalyi szezon. Most itt az alkalom, hogy hétről-hétre bizonyítsa, nem kétszeri csoda volt, amit Maiconnal csinált.


7. Stoke City

A nyár mérlege: Tony Pulis először két öregedő és sérülékeny, de még mindig rendkívül hasznos angol középhátvédet szerzett meg a nyáron Jonathan Woodgate és Matthew Upson személyében, méghozzá ingyen. Aztán sokáig semmi, majd az utolsó napon sikerült behúznia három jó igazolást is: Peter Crouch és Wilson Palacios a Spurstől abszolút passzolnak a Stoke stílusába, és ugyanez mondható el Cameron Jerome-ra is. A távozók között ráadásul nincs is komolyabb név, de a Bet365 fogadóirodából meggazdagodó Peter Coates tulajdonos már figyelmeztette is a szurkolókat, hogy ne gondolják, minden évben ilyen sok pénzt fognak költeni.

Mire lesz ez elég: Ugyan sokan a világ minden kincséért sem vallanák be ezt, de a Stoke bizony eddig sem volt rossz csapat, most pedig már a Top 6-ra ők jelentik a legnagyobb veszélyt. Azon már rég túl vagyunk, hogy csak Rory Delap bedobásaiból lennének képesek gólt szerezni, minden csapatrész egyformán erős is, úgyhogy már csak azért kell imádkozniuk a Stoke szurkolóinak, nehogy az Európa Liga túl sokat vegyen ki a csapatból. Ha ezt megússzák, a klub történetének legjobb Premier League-szereplése lesz ez.

Kulcsember: Jermaine Pennant. A két szélsőnek, Matthew Etheringtonnak és Pennantnak köszönhető, hogy a csapat a rossz híre ellenére szép támadásokat is vezet. Közülük tavaly az egykori fenegyerek teljesített jobban, nyolc gólpasszig jutott a szezonban, idén ez még több lehet.


8. Aston Villa

A nyár mérlege: Végképp elmúltak már az idők, amikor Randy Lerner a zsebébe nyúlt azért, hogy a Villa az első négy helyezés valamelyikét vehesse célba. Idén jó pénzért eladták a klub két angol válogatott szélsőjét, Ashley Youngot és Stewart Downingot, ingyen távozott a kapus Brad Friedel, és elment még pár olyan játékos is, akikkel az új manager, Alex McLeish nem számolt. Utóbbi kinevezése körül volt egy kis huzavona, de úgy gondoljuk, hogy nem volt rossz húzás, és kezdetnek az igazolásai is biztatóak: a kapuba Shay Given jött, a távozó kreativitás pótlására érkezett Charles N’Zogbia, és a Spurstől az utolsó pillanatban elhozott Alan Hutton és Jermaine Jenas is komoly erősítés.

Mire lesz ez elég: Manapság a Villa számára egy erős középmezőny egyelőre a maximum, de kis szerencsével akár még meglepetést is okozhat. McLeish számára a fiatalok beépítése mellett az igazi próbatétel az lesz, hogy Gérard Houllier tavalyi ámokfutása után újra összekapja azokat a játékosokat, akikről a klub már majdnem lemondott, gondolunk itt például Stephen Irelandre és Stephen Warnockra. A Villa kerete még mindig nem rossz a távozók ellenére sem, és ha hagyják McLeisht nyugodtan dolgozni, ez a biztos középmezőny idén csak a kezdet lesz.

Kulcsember: Darren Bent. A csapatban a legtöbb játékos inkább a társak helyzetbe hozásában erős, úgyhogy Bentnek csak hoznia kell a formáját, és akár meg lehet a húsz körüli lőtt gól is.


9. Wolverhampton Wanderers

A nyár mérlege: Mick McCarthy mindenkit megtartott, akit szeretett volna, és a tavalyi kölcsön után végleg megvette Jamie O’Harát, de az igazi nagy húzás Roger Johnson megvásárlása volt a Birminghamtől.

Mire lesz ez elég: Tavaly ugyebár a Wolves mindenkit képes volt megverni, mint ahogy bárkitől ki is kaphatott. Akkor is egyértelmű volt, hogy a játékoskeret nem rossz, csak meg stabilizálni kéne a jó formát. McCarthy végre felismerte, hogy egy irányítani is képes középhátvéd hiányzik, mindenki más már megvolt eddig is: a szélvészgyors Matt Jarvistól a gólerős Steven Fletcherig és a nagycsapatok által is körüludvarolt Kevin Doyle-ig nagyszerű játékosok játszanak a Farkasoknál. Szóba sem kerülhet idén a kiesés, de ha esetleg mégis, akkor fájó szívvel, de el kell köszönni Mick McCarthytól.

Kulcsember: Roger Johnson. Meglepő, hogy a Wolvesnak sikerült megkaparintani, hiszen a volt Birmingham-középhátvéd erősebb csapatba is beférne, de ha már így alakult, itt kell összefognia a csapat korábban leggyengébb pontjának számító védelmet. Az, hogy egyből ő lett a csapatkapitány, megmutatja, milyen fontos szerepet szánnak itt neki.


10. Sunderland

A nyár mérlege: Steve Bruce nem sokat vacakolt, már júniusban elkezdett vásárolni, és nyár végére pont egy csapatra való új játékos érkezett a Stadium of Lightba. Rá is fért a Sunderlandre a frissítés, hiszen tavaly majdnem elfogyott a csapat a sok sérülés miatt, de nem lehet a formahanyatlást csak erre fogni. Az érkezők közül a két Man Utd-veterán védő, John O’Shea és West Brown a legnagyobb nevek, de a Blackpool tavalyi legjobb játékosa, az örökmozgó David Vaughan is jó húzás, a szupertini Connor Wickham pedig akár egy fantasztikus igazolás is lehet, de csak idővel. A Jordan Hendersonért kapott 20 millióból és a januárban távozott Darren Bentért járó összegből persze lehetett is vásárolni.

Mire lesz ez elég: Ugyan rosszindulatúan “Hájfejű Mank Gecinek” is nevezzük, azért alapjában véve jó véleménnyel vagyunk Steve Bruce-ról. Szerintünk idén végre nem lesznek olyan hosszú hullámvölgyek, mint az előző két szezonban, és meglesz a Top 10 helyezés a végén, amit állítólag a tulajdonos el is vár. Csak éppen meg kéne találni a legjobb felállást a keretből, de Bruce képes lesz erre.

Kulcsember: Lee Cattermole. A még mindig csak 23 éves csapatkapitányról leginkább a sok piros lap ugrik be mindenkinek, úgyhogy neki van miben fejlődnie. Amúgy is fontos poszt az övé a középpálya tengelyében, és ha idén sem higgad le, bőven akad jelentkező a helyére a keretből.


11. West Bromwich Albion

Ez történt a nyáron: A tavalyi hősies tavasz után Roy Hodgson már a középmezőnyt tűzte ki célul a nyáron, és leginkább a védelem megerősítése volt a cél, hiszen a tavalyi 71 kapott gól rengeteg. Érkezett hát végre egy jó kapus Ben Foster személyében, a védelembe alsóbb osztályokból jöttek játékosok, előre pedig klubrekord összegért megvették Shane Longot, miközben Peter Odemwingie-t is sikerült megtartani. Ja és végül Gera Zoltán is visszatért!

Mire lesz ez elég: Nem téveszt meg bennünket a West Brom gyenge rajtja, a csapat össze fog állni, és nem is lesznek mindig ilyen nehéz ellenfelei. Hodgsonnak meg kéne találnia a védelem helyes összetételét, esetleg bátrabban nyúlni a fiatalokhoz - például a kölcsönből visszajött, U21 válogatott Craig Dawsonhoz. Mindenesetre adottak a feltételek ahhoz, hogy ne kelljen a kieséstől rettegni a szurkolóknak, mint tavaly a szezon nagyobbik részében.

Kulcsember: Ben Foster. A tavaly 71 kapott gólnál nem kell komolyabb érv a kapus fontosságára vonatkozóan. Mindenesetre a Stoke ellen már elment rajta egy meccs, többet már nem nagyon hibázhat, de ha a tavalyi formáját hozza, akkor nem is lesz gond.


12. Everton

Ez történt a nyáron: Egészen az utolsó napig az égvilágon semmi. Aztán eladták Jermaine Beckfordot és Mikel Artetát, helyettük meg két kölcsönjátékos jött, egy emlékezetből leírhatatlan nevű argentin csatár és a holland Royston Drenthe a Real Madridtól.

Mire lesz ez elég: Hiába végez most már tizedik éve példaértékű munkát David Moyes, nem lehet örökké fillérekből versenyezni. Pénz nincs az Evertonnál és ugyan tavaly erőn felül teljesítve megvolt a hetedik hely, idén már be kell érni egy kicsit gyengébb szerepléssel. Katasztrófa nincs, de ha így mennek tovább a dolgok, akkor még lehet.

Kulcsember: Ross Barkley. Mi, hogy egy 17 éves játékostól függ az Everton szezonja? Ez így persze túlzás, de a saját nevelésű középpályás a nyáron beverekedte magát a kezdőcsapatba, és a remények szerint feledtetheti akár Artetát is. Persze az igazi az lenne, ha a fejlődésben némiképp megtorpanni látszó Jack Rodwell-lel együtt vennék a hátukra a csapatot.


13. Bolton Wanderers

Ez történt a nyáron: Hiába került szóba minden második nap, Gary Cahill végül maradt a csapatban, úgyhogy csak Johan Elmander és Matt Taylor ment el a fontosabb emberek közül, viszont jött pár hasznosnak tűnő új játékos, mint Nigel Reo-Coker vagy Chris Eagles, bár igazi nagy dobás nem érkezett. Kölcsönben jöttek fiatalok is, valamint az Angliából egyszer már elmenekülő Tuncay Sanli.

Mire lesz ez elég: Nincs szerencséje Owen Coyle-nak a sérülésekkel, hiszen alig, hogy a tavasszal súlyos térdsérülést szenvedő Stuart Holden végre újra edzésbe állt, hosszú hónapokra kiesett másik két játékosa. A csatárposztra érkező David Ngogból ráadásul egyelőre nem nézzük ki, hogy igazi gólvágó lenne, de azért van jó híre Coyle-nak, hogy majd esetleg ránk cáfoljon. A Bolton szórakoztató meccseket fog majd vívni idén, lesz pár értékes skalpjuk is, de nagyságrendileg nem hinnénk, hogy több pontot szerez a csapat, mint tavaly, viszont a minimum, vagyis a bennmaradás tutira meglesz.

Kulcsember: Chris Eagles. Miután a koreai Lee nyáron olyan súlyosan megsérült, hogy az egész szezont ki kell hagynia, a Burnleytől most megvett Eaglesre hárul a feladat, hogy némi mágiát csempésszen a Bolton néha kiszámítható futballjába.


14. Newcastle United

Ez történt a nyáron: Nehezen érthető, ami ennél a klubnál történik. Ha a télen eladott Andy Carrollt is beleszámítjuk, a Newcastle rövid idő alatt megszabadult a négy kb. legfontosabb játékosától (Carroll mellett Kevin Nolan, Joey Barton és José Enrique is távozott idén). Helyettük ráadásul csupa Angliában kipróbálatlan külföldi jött, illetve Carrollt nem is sikerült pótolni és az érte kapott 30 millió a jelek szerint ment is a bankba.

Mire lesz ez elég: Jól rajtoltak a Szarkák, de azért meglesz még a böjtje ennek a funkciótlan adok-veszeknek. Alan Pardew-t amúgy szimpatikusnak tartjuk, és nem is rá vall ez a korlátlan franciaimádat (a nyáron öt francia ajkú játékos is érkezett), gyaníthatóan neki nincs sok beleszólása ezekbe a dolgokba, márpedig az ilyesminek nem szokott jó vége lenni. Az nem hinnénk, hogy komoly baj lenne a Newcastle-lal idén, de előre sem fognak lépni.

Kulcsember: Steven Taylor. A saját nevelésű középhátvédnek remélhetőleg végleg sikerült tavaly rendezni a szerződésével kapcsolatos problémákat, sérülés sem fogja zavarni és végre megmutathatja, hogy az egyik legjobb képességű angol középhátvéd. Az argentin Coloccinivel mindenesetre a PL egyik legbiztosabb védőkettősét alkotják.


15. Queens Park Rangers

Ez történt a nyáron: A legfontosabb, hogy sikerült megszabadulni a gyűlöletes Briatore, Ecclestone tulajdonosi tengelytől, és ugyan Tony Fernandes sem feltétlenül a kedvencünk, de a Forma-1-es bohócoknál csak jobb lehet. Ráadásul az érkezése után sikerült szerződtetni olyan kipróbált játékosokat, mint Joey Barton, Shaun Wright-Phillips vagy Luke Young, és már előttük is jött DJ Campbell és Jay Bothroyd. Gyakorlatilag két-három poszt kivételével mindenhová új ember érkezett.

Mire lesz ez elég: Ha nincs Fernandes tőkeinjekciója, akkor a QPR-t a kiesők közé soroltuk volna, így viszont Neil Warnocknak hoznia kell a biztos bennmaradást, főleg, hogy a tavalyi szezon sztárja, Adel Taarabt is maradt a csapatnál. Persze a sok új emberből nem két perc alatt lesz csapat, de ez a névsor garancia arra, hogy ne legyenek kiesési gondjai a Championshipet meglepetésre utcahosszal megnyerő csapatnak. Buzsáky Ákosnak persze ez nem feltétlenül jó hír, de talán Warnock nem feledkezik meg a Fehér Peléről sem.

Kulcsember: Adel Taarabt. A marokkói játékmesterről régóta lehetett tudni, hogy nagy tehetség, de a tavalyi volt az első szezon, amikor végre állandósítani tudta a formáját. Ha túlteszi magát a csalódáson, amiért nem engedték el a Paris Saint-Germainhez, akkor a Premier League-ben is uralkodni fog, egyikeként a kevés játékosnak, aki megtartja a helyét a tavalyi kezdőcsapatból.


16. Norwich City

Ez történt a nyáron: A két év alatt kétszer is feljutó Norwich két éve ilyenkor még a harmadosztály alsó felében szomorkodott, de Paul Lambert manager vállaltan többel számol a League 1-t megnyerő játékosai közül a legmagasabb osztályban is. Melléjük hozott egy sor játékost nyáron, akik szintén a másod-harmadvonalból érkeztek. Közülük a két fiatal szélső, Elliott Bennett és Anthony Pilkington okozhat majd meglepetést, de a nagycsapatoktól érkező kölcsönjátékosoktól is sokat várunk. Számottevő távozó nem volt.

Mire lesz ez elég: Merésznek hathat a jóslat, hogy egy viszonylag fiatal, tapasztalatlan és túlnyomórészt a Premier League-ben kipróbálatlan játékosokból álló csapattól ilyen jó szereplést várunk, de szerintünk a Norwich bent fog maradni. A rendkívül bátor és helyenként kifejezetten látványosan játszó Kanárik persze beleszaladnak majd egy-két nagy pofonba is, de Paul Lambert nem véletlenül az egyik legígéretesebb brit manager, és nagyon boldogok lennénk, ha ez a csapat megmutatná, nem csak olcsó dél-amerikai vagy spanyol importból lehet csapatot építeni Angliában.

Kulcsember: Grant Holt. Bár Lambert gyakran variálja a csatárkettősét, általában a nagydarab, régivágású center Holt biztos pont, mellette cserélődnek a többiek. Holt eddig megfordult mind a három alsóbb ligában, és mindegyikben rengeteg gólt szerzett - miért lenne ez másként most?


17. Blackburn Rovers

Ez történt a nyáron: A hülye tulajdonos paródiáját nyújtó indiaiak sokáig csak annyit tudtak felmutatni, hogy eladták a Man Utd-nak Phil Jonest, és vettek két sötét ló délszláv játékost. Végül aztán utolsó nap sikerült szerződtetniük a Liverpoollal és az Arsenallal is hírbe hozott Scott Dannt Jones pótlására, a csatársorba pedig jött a skót reménység, David Goodwillie és a kipróbált Yakubu, no meg a Sheffield United tehetsége, Jordan Slew. És ez már így annyira nem rossz.

Mire lesz ez elég: Ettől még továbbra is kaotikus a helyzet a klubnál, és még mindig nem tudja senki, mit is akarnak a csirkemilliárdos tulajdonosok, akik azért nyáron is bedobták PR-igazolásként Raul nevét, amiből persze ugyanúgy nem lett semmi, mint korábban Ronaldinhóból. Nyilvánvalóan megérdemelnék a kiesést, de az utolsó napok igazolásaiból úgy tűnik, talán valaki oldalba vágta őket. Nem világverő ez a keret sem, de talán bent fog maradni, végül is Steve Keannek tavaly már sikerült egyszer a bravúr.

Kulcsember: Scott Dann. Amikor tavaly Dann megsérült, a Birmingham még biztos bentmaradó helyen állt, szóba sem jött a kiesés, aztán meg tudjuk, mi történt. Erre is alapozva gondoljuk azt, hogy a középhátvédnak köszönhetően legalább a Blackburn védelme megoldja a feladatot.


18. Fulham

Ez történt a nyáron: Először is Mark Hughes - aki minden tiszteletünket elvesztette, miután kiderült, hogy egy autónepper az ügynöke - felállt a kispadról, hogy aztán két szék közül a pad alá essen és ne kapjon állást sehol. Helyére érkezett Martin Jol, aki sokáig csak John-Arne Riisét csábította vissza Angliába számottevő játékosként néhány ismeretlen külföldi fiatal mellett, majd utolsó nap megvette a holland bajnokságban nagy gólvágónak számító Bryan Ruizt. Gera Zoltánt viszont elengedte.

Mire lesz ez elég: Simán lehet, hogy nem lesz igazunk, de most bátrak leszünk. Minden évben van egy “too good to go down” csapat, amely végül mégis kiesik, idén szerintünk Al-Fayed klubja lesz az. Martin Jol egy stabil, még Roy Hodgson által összerakott csapatot örökölt, mely azonban már öregecske kicsit, ráadásul egyből szét is verte a bevált Hangeland, Hughes védőkettőst a darabos Senderos kedvéért. Az igazolásai kockázatosnak tűnnek (Ruizról majd később), és gyengén is rajtolt a csapat, ráadásul az Európa Liga miatt már június vége óta meccseket játszanak a fiúk, ami rövidesen púp lesz a hátukon.

Kulcsember: Bryan Ruiz. Mondunk egy nevet: Afonso Alves. Mondunk még egyet: Georgiosz Szamarasz. Mondunk egy harmadikat: Mateja Kezman. Mindhárman ontották a gólokat a holland bajnokságban, mégis megbuktak a Premier League-ben. Nagy kérdés, hogy Ruiz is az ő útjukat járja-e majd. Ha nem, akkor még ránk is cáfolhat a csapat.


19. Swansea

Ez történt a nyáron: A Premier League történetének első walesi csapata klubrekordért megvette a Championship tavalyi gólkirályát, Danny Grahamet, és egy holland válogatott kapust, Michel Vorm személyében. Jöttek még mások is, de nagy szerepük leginkább nekik lehet, no meg a Spursből kölcsönbe érkező fiatal védőnek, Steven Caulkernek, miután a védelem egyik oszlopa, Alan Tate egy bizarr golfbalesetben fél évre lesérült.

Mire lesz ez elég: Brendan Rodgers nagyszerű csapatot formárt a Hattyúkból, de sajnos az utóbbi időben rendszerint bebizonyosodó alapigazság szerint a playoff győzteseként feljutó csapat általában kiesik, és félő, hogy erre nem fog tudni rácáfolni. Ügyes játékosok alkotják a Swansea-t, akik sokpasszos, labdatartáson alapuló, modern focit játszanak, nem is lesz vesszőfutás ez a szezon, de végül attól tartunk, ez még kevés, pláne, hogy az első három fordulóban még gólt lőnie sem sikerült a csapatnak.

Kulcsember: Scott Sinclair. A tehetséges szélső karrierjét sok angol fiataléhoz hasonlóan majdnem tönkrevágta a Chelsea, szerencsére a korábban ott dolgozó Rodgers még jókor nyúlt utána, és Sinclair volt a tavalyi szezon legnagyobb hőse a Swansea-ban. Remélhetőleg idén a Premier League-ben is megállja majd a helyét, még ha a csapatának ez esetleg nem is sikerül.


20. Wigan Athletic

Ez történt a nyáron: A csapat sztárjai közül csak N’Zogbia távozott (illetve a Man Utd-be visszatérő Cleverley), a helyükre kisebb nevek érkeztek, közülük Shaun Maloney egyszer már hazamenekült Angliából Glasgow-ba. Végleg megvették az ománi kapust, Ali Al-Habszit, és jött még pár kisebb formátumú igazolás, viszont Hugo Rodallegát sikerült megtartani.

Mire lesz ez elég: Már olyan régóta mondjuk, hogy Roberto Martinez csapata ki fog esni, hogy a végén már mi sem leszünk biztosak benne, de ha azt vesszük, hogy tavaly végig kieső helyen álltak, és csak az utolsó előtti fordulóban, a West Ham totális balfaszságának köszönhetően kaptak mentőövet, akkor még egyszer nem lehet ilyen szerencséjük. Főleg, hogy nem erősödtek számottevően, és az első három fordulóban a három újonctól csak öt pontot tudtak szerezni.

Kulcsember: James McCarthy. A még mindig csak húszéves, skótból írré lett középpályás a Wigan egyik koronaékszere, és már évek óta hírbe hozzák sztárcsapatokkal is, nyilvánvalóan jobban jár a rendszeres játéklehetőséggel. Akármi is lesz a vége, McCarthy jövőre nem a Championshipben fog játszani.

1 Tovább

Joey Bartont átadólistára tette a Newcastle

Hónapok óta húzódó történet végére tett most pontot a Newcastle United, amikor a honlapján közölte, hogy a 28 éves középpályást átadólistára kerül és ingyen elvihető - holott még egy év hátravan a szerződéséből. Indoklás nincs, de azok után, hogy Barton a Twitterén élesen bírálta a klub átigazolási politikáját, nyilvánvaló, hogy ez lehetett a fő ok. "Ha nem befolyásolná a csapat morálját és szítana nyugtalanságot az öltözőben, egész biztos, hogy José megjegyzése csak a jéghegy csúcsa lenne" - írta tegnap, utalva a spanyol balhátvéd, José Enrique korábbi nyilatkozatára, amelyben bírálta a Newcastle vezetőségét, amiért az elengedi a csapat legnagyobb sztárjait. Tény, hogy idén előbb eladták Andy Carrollt a Liverpoolnak, anélkül, hogy azóta is pótolták volna, pedig elképesztő pénzt kaptak érte, nyáron pedig elengedték a kapitányt, Kevin Nolant, és most Bartonon a sor az alapemberek közül. Fogalmunk sincs, mi történik Newcastle-ban, de akármi is az, elég nyugtalanító lehet a szurkolók számára.

Ami Bartont illeti, a következő klubjáról csak találgatni lehet, de miután kiderült májusban, hogy nem hosszabbít vele szerződést a Newcastle, hírbe hozták már a Man Utd-dal, az Arsenallal és még több más Premier League-élcsapattal is. Az angol labdarúgás fenegyereke (avagy az "érzelmes huligán") nemrég közölte azt is, hogy barátnője gyereket vár, ő pedig mostanában inkább a Twitterén keménykedik, így Newcastle-szurkolókkal keveredik verbális csetepatékba, már amikor éppen nem Smiths-dalszövegeket posztol. Az biztos, hogyha ugyanazt a teljesítményt nyújtja a pályán, mint a tavalyi szezonban, akkor a legtöbb csapatba beférne, úgyhogy kíváncsian várjuk a sztori folytatását.

0 Tovább

Angolok a Csatornán túl – 10 olyan futballista, aki a kontinensen is sikert aratott

Az idei nyár soha véget nem érőnek tűnő átigazolási huzavonái mellett szinte alig kapott figyelmet az a hír, hogy a Bayern München leszerződtette a harmadosztályú Tranmere Rovers 18 éves szélsőjét, Dale Jenningset. Ugyan minket a legkevésbé sem lepett meg, hogy Jennings az új idényt már nem a harmadik számú liverpooli klubnál fogja megkezdeni, de mi sokkal inkább egy Championship-klubot tartottunk lehetséges befutónak, nem mintha a német bajnoksággal bármi bajunk is lenne, ahol többnyire hazai játékosokból álló csapatok játszanak rettenetesen izgalmas meccseket hétről-hétre, zsúfolásig telt lelátók előtt. Jennings átigazolásával kapcsolatban az igazi kérdés az, hogy az idegen környezetben be tud-e majd illeszkedni és helyt tud-e állni a Bundesligában (bár egyelőre a negyedosztályban szereplő tartalékcsapathoz fog kerülni), de úgy tűnik, nyelvi problémái állítólag nem nagyon lesznek, hiszen jelenlegi edzője szerint a halkszavú srác németül ugyanúgy fog tudni érthetetlenül motyogni, mint ahogy azt egyébként angolul teszi.

Ráadásul hosszú idő után nem Jennings az egyedüli angol, aki külföldre igazol (az U21-es válogatott csapatkapitánya, Michael Mancienne a Hamburghoz szerződve próbálja meg helyrepofozni a félrecsúszni látszó karrierjét), úgyhogy éppen itt az ideje, hogy eloszlassunk egy régi tévhitet, miszerint a brit játékosok eleve kudarcra vannak ítélve, ha úgy döntenek, hogy elhagyják a szigetországot és egy külföldi bajnokságban próbálnak szerencsét. A többséggel ellentétben ugyan mi úgy véljük, hogy David Beckham egyáltalán nem égett le a kontinensen, sőt Michael Owen madridi kiruccanása sem volt egyértelmű kudarc, de elméletünk alátámasztására álljon itt tíz olyan angol futballista, akik külföldön is szép karriert futottak be, ugyanis minden Blissettre jut egy Francis, Rushra egy Lineker, vagy Gascoigne-ra egy Platt!

Jimmy Greaves

Az angol futball történetének egyik leggólerősebb csatára (aki csak egy balszerencsés sérülés miatt került ki a csapatból a ’66-os hazai világbajnokságon) miután kevesellte klubja, a Chelsea ambícióit, kapva-kapott a Milan ajánlatán, és az 1961-62-es szezont már Olaszországban kezdte meg. A szigetországi játékosoknak az olasz bajnokságban óriási respektjük volt akkoriban (köszönhetően a Szelíd Óriásnak, a walesi John Charlesnak, akit egyébként a Juventus történetének egyik legjobb idegenlégiósává is megválasztottak), és Greavsie sem hozott szégyent honfitársaira: 12 meccsen kilencszer zörgette meg a hálót. Az már sokkal nagyobb baj volt, hogy időközben új edző került a csapathoz, aki ki nem állhatta a rómaiakat,a szárdokat, vagy a firenzeieket, a spanyolokat és a franciákat meg egyenesen rühellte, úgyhogy el lehet képzelni mit is gondolhatott az angolokról. Mindezek mellett Greavesnek valószínűleg a Londonban megszokott kocsmai élet is hiányozhatott, így még idény közben visszamenekült a Spurshöz.

Kevin Keegan

Miután gyakorlatilag minden létező serleget begyűjtött a Liverpoollal, egy jól előkészített átigazolási ügylet keretén belül 1977 nyarán a friss KEK-győztes Hamburger SV-hez szerződött az angol futball első igazi szupersztárja. A Bundesligában azonban nem indult minden nagyon könnyedén King Kev számára, klubja rögtön egy megalázó hatost kapott korábbi csapattársaitól a Szuperkupa döntőjében, úgyhogy egy félévvel később már átigazolási kérelmet nyújtott be. Az újonnan kinevezett klubmenedzser, Günter Netzer gyors rendcsinálásba kezdett, a csapategységet megbontó bajkeverőket eladta, új játékosokat igazolt, sőt a jugoszláv Branko Zebec személyében új edzőt is szerződtetett. Az áttörés ekkor már nem is maradt el: Keegan szárnyakat kapott, és a második idényében egészen a bajnoki címig repítette a Hamburgot, amely 19 év után vihette haza a salátástálat. A németek által csak Hatalmas Egérnek becézett csatár ráadásul két egymást követő szezonban még az aranylabdát is megnyerte, de az igazi népszerűsége mégiscsak azzal mérhető, hogy az általa felénekelt kislemezdal harminchárom héten keresztül szerepelt a német slágerlistán.

Tony Woodcock

A nottinghami születésű csatár miután először kihagyhatatlanná vált Brian Clough Forestjének kezdőjéből, bajnoki címet nyert, a liga legjobb fiatal játékosává választották, megnyerte a BEK-et, sőt mindezek tetejébe még a válogatottban is bemutatkozhatott, úgyhogy sokakat meglepett, hogy több olasz, spanyol és francia klub ajánlatát visszautasítva 1979 nyarán az 1. FC. Köln csapatához szerződött. Woodcock eszméletlen hamar volt képes alkalmazkodni az új, kissé merevebb környezethez, nem véletlen, hogy a későbbiekben azt nyilatkozta, hogy meg van arról győződve, hogy német felmenőkkel is rendelkezik. A játékostársai egy németek elleni barátságos meccsen azzal ugratták, hogy jobb lenne, ha átmenne az ellenfél öltözőjébe, ha már úgyis hat klubtársa öltözik ott, de végül is sikerült minden kétkedőt elhallgattatnia, mivel egy szöglet után ő fejelte a szépítő gólt a szintén kölni Schumacher hálójába. Annyira otthon érezte magát Németországban, hogy csak 17 év elteltével tért vissza Angliába, játékospályafutása végeztével először edzői képesítést szerzett, edzősködött, majd klubmenedzser lett különböző német csapatoknál.

Trevor Francis

Miután 1980-ban tizennégy év után felnyitották a sorompót a külföldi játékosok előtt, Francis az elsők között érkezett meg Olaszországba a brit futballisták közül, ahol a Sampdoria alkalmazásába állt. Hiába nyerték meg sorozatban az angol klubok a legrangosabb európai kupát, a legmenőbb bajnokságnak mégis az olasz számított a nyolcvanas években, ahol minden magára valamit is adó futballista megfordult, hiszen sütött a nap, jókat lehetett enni, és csillagászati fizetéseket lehetett zsebre tenni (Francis például megengedhette, hogy 800 fontért vásároljon magának bőrnadrágot!). Francis azonban nemcsak a divatos butikokban, hanem a futballpályán is helytállt: az ő góljai is kellettek ahhoz, hogy a Samp története során először elnyerje az olasz kupát. Francis Genovában eltöltött három idénye azonban ennél nagyobb nyomot hagyott, mivel nem kis mértékben neki köszönhetően majdnem fél tucat brit játékos fordult meg később a klubnál, az ő ideje alatt kezdte bontogatni szárnyait a klub legendás csatárkettőse, Vialli és Mancini, sőt Fabio Capello mindmáig a legjobb brit légiósnak tartja, aki valaha megfordult az olasz bajnokságban.

Mark Hateley

Kevesen emlékeznek már arra, hogy a Milan úgynevezett holland korszaka előtt volt egy brit korszak is: megfordult a piros-feketéknél a fogatlan skót, Joe Jordan, az azóta kultikus státuszt élvező Luther Blissett, a duplatüdejű Ray Wilkins, valamint az 1984-ben U21-es Európa-bajnokságot nyert angol csapat hórihorgas centere, Mark Hateley is. Mondjuk az is igaz, hogy akkoriban a Milan nem a bajnoki címért vagy európai kupákért szállt harcba, hanem a totóbotrány miatt a másodosztályba száműzött klub újra megpróbálta megszilárdítani a helyét a Serie A-ban. A harcmodora, zord ábrázata és hajviselete miatt Attilának becézett támadó nem ontotta ugyan a gólokat az angolnál sokkal defenzívebb olasz bajnokságban, de egy milánói derbin szerzett bombafejesgólja máig emlékezetes minden Milan-drukker számára, mivel sokan ezt tartják a klub újbóli felemelkedése kezdetének. Hateley három évet húzott le Milánóban, hogy aztán Monacóba szerződjön Arsène Wenger hívására, aki akkoriban még nem feltétlenül csak elefántcsontparti tinédzserekre vetett szemet.

Gary Lineker

Az európai kontinensen akkoriban még nem nagyon ismert befejezőcsatár (a nevének kiejtésével nem csak a magyar riportereknek gyűlt meg a bajuk) a mexikói világbajnokságon került a reflektorfénybe, miután a lengyeleknek lőtt mesterhármasával szinte egymaga lőtte tovább Angliát a csoportkörből, sőt hat találattal ő lett a vébé gólkirálya is. Több sem kellett a Barcelona akkori edzőjének, Terry Venablesnek, aki, nem kevés pénzért, azonnal le is igazolta honfitársát az Evertontól. A befektetés azonban hamar megtérült, hiszen Lineker már az első bajnoki meccsén duplázott, sőt később a szezonban legendás mesterhármast szerzett az ősi rivális Madrid elleni rangadón. Lineker hamar elsajátította a helyi szokásokat, megtanulta a nyelvet, és a csapattársai is megkedvelték. A csatár barcelonai ideje alatt a csapat kupát és KEK-et is nyert, El Tel távozását követően azonban már nem számított alapembernek, sőt Cruyff rögeszméje (azaz, hogy játékosait előszeretettel játszatta a megszokottól eltérő poszton) miatt egyhamar a jobbszélen találta magát a lesipuskás center. Ugyan ott sem vallott szégyent, de amikor bejelentkezett érte a Spurs, nem sokat teketóriázott, és azonnal igent mondott. A sikerét azonban az is bizonyítja, hogy barcelonai kalandjairól tévésorozat is készült, amit itthon a Középcsatár címen vetítettek a kilencvenes évek elején.

Glenn Hoddle

Bár egyértelműen korának legtechnikásabb középpályásának számított, Hoddle mégsem tudta meggyőzni sem a szurkolókat, sem az egymást követő szövetségi kapitányokat arról, hogy bérelt helye lenne a válogatottban. Ő volt az angol futball "luxuscikke", akire igazából nem volt szükség a megszokott 4-4-2-es felállásban, így klubjában, az akkoriban egyébként a legkorszerűbb támadófutballt játszó Tottenham Hotspurben is a középpálya jobb szélére szorult. Senki sem értette, hogy miért nem próbál inkább szerencsét a kor legdivatosabbjának számító olasz bajnokságban, de egy nápolyi szerződése kizárólag a rakoncátlankodó térde miatt hiúsult meg. Pályafutása vége felé azonban összejött végül a külföldi szerződés: Wenger Monacója tárt karokkal fogadta a cseleiről és remek indításairól ismert irányítót, ahol az eddigi posztjaitól eltérően közvetlenül a center (Mark Hateley) mögött szerepelhetett. Ugye mondani sem kell, hogy a Monaco hat év után újra bajnoki címet nyert, Hoddle-t pedig a bajnokság legjobb külföldi játékosának választották meg. Aki pedig nem tudná, az, hogy az akkoriban Angliában tökéletesen ismeretlen Arsène Wengert az Arsenal szerződtette, szinte kizárólag egykori játékosának Glenn Hoddle-nak köszönhető, aki meleg szavakkal ajánlotta be őt a klub igazgatójának, David Deinnek.

Chris Waddle


Méltattuk már itt a blogon a fiatal éveit egy kolbásztöltő üzemben lehúzó, klasszikus focistahajáról ismert szélsőt, aki ugyan már Angliában is elismert játékos volt, de igazi világsztár mégis csak a kontinensre történő szerződése után vált belőle. Az ördögi cseleiről és váratlan elfutásairól ismert Waddle a kor sztárcsapatában, az Olympique de Marseille-ben egyhamar a közönség kedvencévé vált többek között ilyen és ehhez hasonló megmozdulásai miatt, bár saját bevallása szerint legalább három hónap telt el, amíg hozzászokott az idegen környezethez, a forrósághoz és a francia nyelvhez. Olyan játékosokkal futballozott Marseille-ben együtt, mint Deschamps, Francescoli, Tigana, Sauzée, Stojkovic vagy Papin, de sokat elárul népszerűségéről, hogy a Stade de Vélodrome közönsége mégis őt nevezte el Magic Chrisnek. Az ott töltött három idénye alatt mindháromszor begyűjtötte a francia bajnoki címet, de a legrangosabb európai kupában valahogy soha nem jött össze a végső siker (az OM pont egy évvel a távozása után tudott BEK-et nyerni), sőt az aranylabda-szavazáson is csapattársa, Jean-Pierre Papin mögé szorult, pedig sokak szerint neki kellett volna megkapnia a díjat. A klub szigorú hátvédjével, Basile Bolival felénekelt duettje is nagy sikert aratott, bár az is igaz, hogy nem volt idegen számára a zeneipar világa, hiszen Hoddle-lal közösen felvett dala már a brit slágerlistákat is megjárta korábban.

David Platt

Alig tizenkét hónappal a kilencvenes vébén a belgáknak lőtt álomgólja után David Platt újra Olaszországban találta magát, mivel a Bari akkor brit átigazolási rekordnak számító összegért (5,5 millió font) igazolta le az Aston Villa középpályását. A beilleszkedés mondhatni remekül sikerült, hiszen Platt középpályás létére 11 gólt szerzett a nem éppen nyíltsisakos támadójátékról elhíresült ligában, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy újdonsült klubját megmentse a kieséstől. Platt azonnal tovább is állt: először a Juventushoz került (ahol ugyan részese lehetett az UEFA-kupa győzelemnek, bár leginkább a kispadon jutott neki hely), de egy év után végül Roberto Mancini hathatós közbenjárására a Sampdoriánál kötött ki. A későbbi angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson alatt a Samp látványos támadójátékáról vált híressé, amiben a középpálya eszének, Plattnek is nagy érdemei voltak. A Sampdoria Platt első idényében ugyan megnyerte az olasz kupát, de a következő szezonban már trófea nélkül maradtak a genovai kékek, mivel épp Platt későbbi klubja, az Arsenal (ahová állítólag Dennis Bergkamp kifejezett kérésére szerződtették) verte ki őket a KEK elődöntőjében. Platt managerként aztán később visszatért Genovába, de megfelelő edzői papírok híján a kispadra sem ülhetett le, így nem volt meglepetés, hogy kirúgták, és végül a szezon végén a csapat is kiesett. Olasz kapcsolata azonban mindmáig él: jelenleg régi haverja, Mancini segítőjeként dolgozik a Citynél.

Steve McManaman

A Liverpool bármelyik oldalon bevethető remek cseleiről és pazar összjátékáról híres szélsője nagy visszhangot kiváltva hagyta ott szülővárosát, hogy a Bosman-döntés első haszonélvezőjeként a Real Madridhoz igazoljon. Úgy tűnt, hogy Macca azonban a lehető legrosszabbkor igazolt Madridba, hiszen az őt szerződtető Hiddinket kirúgták, és egyúttal kisöpörték a padlást is: távozott Mijatovic, Suker, Panucci és Seedorf is. Az utód, Vicente Del Bosque által újjáalakított csapat azonban a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt, ahol McManaman többek között félig-meddig lecsúszott kapásgóljával győzték le a Valenciát. A második idényében McManaman azonban kikerült a csapatból, ugyanis az újonnan megválasztott elnök, Florentino Pérez által meghirdetett átigazolási politika első lépéseként leigazolták a helyére Figót a Barcelonától, és a csapat meghatározó játékosai közül többen is távozni kényszerültek. McManaman azonban kitartott, hiába fogadta el a klub a Middlesbrough, a Chelsea, valamint később olasz klubok ajánlatát is, a mellőzött szélső inkább vállalta a harcot a csapatba kerülésért, ami további sztárok folyamatos szerződtetése miatt egyre nehezebb feladatnak bizonyult. Ugyan innentől kezdve leginkább csereként szállt be a meccsek utolsó 20-25 percére, de kitartásának köszönhetően a szurkolók és a játékostársak megbecsülését is kiváltotta, és nem mellesleg a trófeái számát is szépen gyarapította mindaddig, amíg Beckham leigazolása után végül is továbbállt Madridból. Azonban McManaman spanyolországi sikerét nem csak ez bizonyítja, hanem az is, hogy a legkevésbé sem hízelgő véleményéről ismert Cruyff azt nyilatkozta róla, hogy "nála jobb társat nehéz elképzelni a pályán".

0 Tovább

Már megint nem bírnak magukkal az angol futballisták!!!

Ashley Cole légiutaskísérőt fektetett le, miközben órák választották el attól, hogy nyilvános csókkal könyörögje vissza magát a feleségéhez! Tudatta a lakossággal vasárnap a Mirror, mely ezzel a - Roy Greenslade, a médiaveterán Guardian-blogger szerint igen béna - sztorival szállt versenybe a megszűnt News of the World olvasóiért. Kerry Meades, akit a lap Cheryl hasonmásának nevez, azt nyilatkozta az újságnak, hogy a szállodai szobában, ahol a fent említett ágy elhelyezkedett, egy ajándékcsomagolásban díszlő Hustler-fehérneműkészletet is látott, amit Ashley "biztosan Cherylnek vett". A részletek megismerhetőek a hosszadalmas cikkből, melyben Ashley-t általunk egyelőre nem felderített okból a "szerelempatkány" névvel illetik. Sportszakmai szempontból a legérdekesebb az egészben az, hogy kiderül: az angol válogatott balhátvédje bizony rendszeresen dohányzik.

Hogy a túlfizetett labdarúgók túl sok szabadidejüket viccesebb módon is elüthetik, az a Telegraphból derült ki, ahol a Manchester City játékosainak amatőr képei tekinthetők meg. A téma örömteli módon nem valakinek a herezacskója, hanem az úgynevezett plankolás, vagyis a random helyeken vízszintesen fekvés. A cikk szerzőjével nem tudunk egyetérteni abban, hogy Joe Hart edzőtermi fekvése csak középszerű lenne (bár az alátét kicsit tényleg levon az értékéből), az viszont egyértelmű, hogy Micah Richards a legnagyobb király a sütővel. SWP mozgó plankolását mi sem ajánljuk senkinek otthoni kipróbálásra, de be kell vallanunk: nagyot nőtt szemünkben a szélső.

0 Tovább

Az angol válogatott jövője

Az angol nemzeti válogatottat körülvevő hangulat kezd egyre inkább a tíz-tizenöt évvel ezelőtti magyaréra emlékeztetni: akkor lehetett ennyi véleményt olvasni az utánpótlás-képzés fontosságáról és hasonlókról idehaza (akkor még egész sok ember bízott benne, hogy egyszer a magyar foci is újra jó lesz). Az angolok most jutottak ide: részint a válogatott tavalyi újabb lebőgése, részint a Barcelona és a Man Utd közötti egyenlőtlen küzdelem a BL-döntőben, és kis részben az évről évre egyre kevesebb új, a Premier League-ben is lehetőséget kapó angol tehetség indukálta ezeket a vitákat. Az angol szövetség is érzi, hogy lépni kell: év elején kinevezték Gareth Southgate-et Sir Trevor Brooking mellé az utánpótlás-nevelés felügyelőjévé, és vannak tervek francia mintájú edzőközpontról, meg úgy az egész angliai játékosképzés gyökeres átalakításáról is, de ezek ugyebár csak tervek, és még ha egyszer szárba szökkennek is, a kézzel fogható hatásuk évek múlva lesz csak érezhető.

Márpedig az élet nem állt meg, jövőre újra felnőtt Európa-bajnokságot rendeznek, két év múlva pedig vb Brazíliában. Az egykori „Golden Generation" képviselői egymás után köszönnek el az aktív futballtól, vagy ha nem, akkor csak Fabio Capello vaskalapossága tartja őket a válogatottban. Egyértelműen itt a nemzedékváltás ideje, csakhogy az utóbbi években már a '81 után született generáció is megmutathatta magát, és ott nincs sok Beckham, Scholes, Gerrard vagy Ferdinand kaliberű klasszis, hanem Milnertől, Downingtól, Dawsontól vagy Benttől várhatják a csodát a szurkolók. Valószínűleg nem kiabáljuk el, ha az mondjuk, belőlük már nemigen lesz világklasszis futballista. Persze vannak a nyolcvanas évek szülöttei között ilyenek is: hogy mást ne mondjunk, Wayne Rooney, és utalnak rá jelek, hogy még Ashley Young, Theo Walcott, Adam Johnson vagy Aaron Lennon sem mondták ki az utolsó szót, mégis, az igazán érdekes az, hogy a mostani tizenévesek közül kikerülnek-e majd valódi klasszisok.

Az igazság az, hogy az elmúlt években az angolok egyáltalán nem szerepeltek rosszul a különböző korosztályos tornákon: játszott döntőt az elmúlt két évben az U21 és az U19 válogatott is (mindkettő a 2009-es Eb-n), az U17 Eb-t pedig tavaly Anglia nyerte. Idén már annyira nem ment jól: az idei U21 Európa-bajnokságon nem sikerült továbbjutni a csoportból (nagymértékben Stuart Pearce töketlenségének köszönhetően), míg az U17 világbajnokságon a németek jelentették a végállomást a nyolcaddöntőben – igaz, a selejtezőkben pont Európa strébereit, a spanyolokat sikerült kiütni. De korosztályos győzelmekkel önmagában semmire nem megy senki: a lényeg úgyis az, hogy a felnőtt csapat számára mennyiben sikerül a tehetségekből kész játékosokat nevelni. Márpedig ha kizárólag a 21 éven aluliakból (1990 után születettekből) állítunk össze csapatot, az nem is tűnik rossznak, és nem mondom, hogy egy hasonló spanyol, német stb. csapatnál feltétlenül jobb lenne, de ha mondjuk ennek a 11 játékosnak és a melléjük választott tartalékoknak töretlen marad a fejlődése (ami Angliában sajnos nem mindig egyértelmű), akkor nem ismétlődhet meg még egyszer a tavalyi dél-afrikai szégyen. Mi bennük látjuk az angol válogatott jövőjét: Butland - Flanagan, Caulker, Jones, Robinson - Rodwell, Wilshere, McEachran - Oxlade-Chamberlain, Sterling - Wickham. Érdemes lesz pár évvel később megnézni, mi lett belőlük.

1. Jack Butland (Birmingham)

Pont a kapusok terén mondjuk annyira nem jó a helyzet, továbbra sem bukkant fel az új Gordon Banks, de a most 18 éves Butland már végigvédett egy olyan Európa-bajnokságot, amit végül az angol válogatott megnyert, következésképpen annyira rossz nem lehet.

2. John Flanagan (Liverpool)

A jobbhátvéd Flanagan viszont pont úgy került a csapatunkba, hogy egészen addig tudomást sem vettek róla a korosztályos válogatottak, amíg idén tavasszal Kenny Dalglish be nem tette a nagycsapatba, ahol megbízható, kemény és bátor játékával cáfolt rá a 18 évére.

3. Jack Robinson (Liverpool)

A másik szélsőhátvéd posztra is liverpooli játékost képzelünk el: a még mindig csak 17 éves Robinson még tavaly mutatkozott be az első csapatban, ahol nála fiatalabb még sosem játszott, idén pedig éles meccseken is jól állta a sarat, sokat fogunk még róla hallani.

4. Jack Rodwell (Everton)

Róla már régóta tudjuk, hogy sokra hivatott, bár az idei U21 Eb-n nem villogott úgy, mint két éve. A 21 éves Rodwellnél mindenesetre nem tudunk jobb választást az angoloknál hagyományosan nehezen betölthető védekező középpályás posztra, lévén mind a védekezésben, mind az előrejátékban kiváló.

5. Steven Caulker (Tottenham)

A 19 éves középhátvéd példaszerűen fejlődik: két éve egy teljes szezont töltött a harmadosztályú Yeovil nagycsapatánál, tavaly már egy osztállyal feljebb játszott a Bristolban, idén pedig a PL-újonc Swansea-hoz kerül kölcsönbe, jövőre a Spurs kezdőcsapata jön!

6. Phil Jones (Manchester United)

A Blackburn 19 éves védőjéért nem véletlenül fizetett ki sok pénzt Sir Alex a nyáron: fiatal kora és egy súlyos sérülés ellenére már mögötte van 35 PL-meccs, és a mostani U21 Eb-n is sokak szerint az angolok legjobbja volt. Chris Smallinggal hosszú időre jó párost alkothatnak a védelem közepén.

7. Alex Oxlade-Chamberlain (Southampton)

Egyelőre csend van a 17 éves szélső körül, pedig az Arsenal és a Man Utd már régóta kerülgetik a Theo Walcottot és Gareth Bale-t is kitermelő southamptoni akadémia legújabb slágerét. Az egykori angol válogatott szélső, Mark Chamberlain fia az elmúlt szezon válogatottjába is bekerült a League One-ban, gyors, ügyes és gólerős is.

8. Jack Wilshere (Arsenal)

Őt már nem kell bemutatni, lévén már alapembere a nagyválogatottnak is. Egy kicsit még túl visszavontan játszik, többet kéne vállalnia a kapu előtt, és akkor már Guardiola sem sajnálhatná le többé, de 19 évesként ez is szép, amit eddig elért.

9. Connor Wickham (Sunderland)

A tavalyi U17 Eb-győztes angol válogatott legnagyobb sztárját némi meglepetésre happolta el a nagy klubok elől idén nyáron a Sunderland. Wickham régóta a legtehetségesebb angol csatár, 18 évesen már olyan szólógólt lőtt a Championshipben, hogy csak na, új klubjánál pedig remélhetőleg játéklehetőséget is kap majd.

10. Josh McEachran (Chelsea)

Az előbb emlegetett U17 Európa-bajnok csapat másik kulcsembere még a fiataljaival nem túl türelmes Chelsea-nél is bekerült párszor az első csapatba, bár ott visszavontan játszott. A 18 éves McEachran technikás, jól lát a pályán és remekül is passzol, és ha André Villas-Boas is úgy akarja, komolyabb szerepet is játszhat idén a klubjában.

11. Raheem Sterling (Liverpool)

A még mindig csak 16 éves Sterlingről már írtunk egyszer, azóta pedig az idei U17 Eb-n sem okozott csalódást. A Liverpool szélsője gyors, gólerős és távolról is jól lő, és ugyan édesanyja inkább a jamaicai válogatottban látná szívesen, remélhetőleg megmarad angolnak a jövőben is.

Tartalékok:

George Long (Sheffield United, kapus, 17 éves)
Declan Rudd (Norwich, kapus, 20 éves)
Andre Wisdom (Liverpool, középhátvéd, 18 éves)
Nathaniel Clyne (Crystal Palace, szélsőhátvéd, 20 éves)
Conor Coady (Liverpool, középpályás/középhátvéd, 18 éves)
Dale Jennings (Tranmere Rovers, balszélső, 18 éves)
Harry Kane (Tottenham, csatár, 17 éves)
Ravel Morrison (Manchester United, középpályás, 18 éves)
Benik Afobe (Arsenal, csatár, 18 éves)
Nathaniel Chalobah (Chelsea, középhátvéd, 16 éves)
Nick Powell (Crewe Alexandra, támadó középpályás, 17 éves)
Hallam Hope (Everton, csatár, 17 éves)

Találkozunk 2018-ban!

1 Tovább

Joey Barton, az érzékeny huligán

Többször írtunk már itt a blogon az angol futball börtönt is megjárt ügyeletes pszichopatájáról, akinek a nevéhez annyi balhé fűződik, hogy azt még egy liverpooli dokkmunkás is megirigyelné: egy évvégi összeállításban felidéztük a Pedersennek bevitt gyomrosát, de megemlékeztünk arról is, amikor újfent kirohant az angol válogatott tagjai ellen, gyakorlatilag végképp eljátszva az esélyét annak, hogy ebben az életben valaha még egyszer magára húzhassa az angol válogatott mezét.

Joey Barton a pályán azonban élete egyik legjobb idényét produkálta: a Newcastle igazi vezéregyénisége volt végig a szezonban, elég csak az Arsenal elleni meccsre gondolni, sőt az ember már kezdte azt hinni, hogy tényleg jó útra tért, hiszen egy kis szokásos kakaskodás, vagy egyesek szerint náci karlendítést imitáló gólöröm mit számít, hát nem igaz? És ha mindez még nem lenne elég, a teljes megújulás érdekében többek között állítólag a Vampire Weekend menedzsere is segédkezett Barton új imidzsének kialakításában, aminek eredményeképpen az egykori külvárosi suttyóból egy igazi hipster arcot varázsoltak, akivel még az Esquire is lehozott egy interjút méghozzá egy elég erős képanyag kíséretében.

Az interjúban egyébként Barton többek között arról is vallott, hogy fiatalkorában Tom nevű unokabátyja hifijén általában Smiths-lemezeket hallgatott az ágyon heverészve és a plafont bámulva, de azt is megtudhatjuk, hogy 2007 decembere óta egy korty alkoholt sem ivott, és még a tavalyi feljutást is egy csésze teával ünnepelte, miközben természetesen körülötte folyt a pezsgő. Egyszóval Bartonból sikerült divatos portékát faragni, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az egyébként nagy futballrajongó hírében álló Morrissey állítólag meghívta a Twitterén magát zenebuzinak valló játékost a Glastonbury fesztiválra, de a legutolsó átigazolási pletykák szerint az Arsenal is fontolgatja a Newcastle Unitedtől elvágyódó Barton szerződtetését. Ezen egyébként nagyon kellett röhögnünk, főleg ahogy magunk elé képzeltük a jelenetet, amikor a lecserélése miatt elégedetlenkedő Barton egészen egyszerűen leüti az oldalvonal mellett magyarázó Arsène Wengert! 

2 Tovább

Új mezben a Kanárik

A Premier League-be idén feljutott klubok közül egyértelmű, hogy a Norwich a legszimpatikusabb a Rúgd és fuss! szerzői számára, az általunk nagyra tartott egykori skót válogatott középpályás, Paul Lambert a látványos futballt előtérbe helyezve két év alatt hozta fel a harmadosztályból a klubot, amelynek a tulajdonosa Delia Smith, az angol Kudlik Júlia, és nem mellesleg az egyik igazgatósági tagja pedig Nagy-Britannia legszellemesebb alakja, Stephen Fry. A keret ráadásul csupa rokonszenves játékosból áll (hogy csak párat említsünk: Grant Holt, Wes Hoolahan, Andrew Surman vagy Zak Whitbread), és Lambert eddigi nyári igazolásai is pont ugyanebbe a vonalba illenek: elhozta Steve Morisont a Millwalltól és a Premier League legfiatalabb gólszerzőjét, James Vaughant az Evertontól, de állítólag már tárgyalások folynak Robert Snodgrass és Bradley Johnson (Leeds United) megszerzéséről is. Egyszóval, ha valaki netán nem tudná eldönteni melyik csapatnak drukkoljon a következő szezonban, annak bátran ajánlhatjuk a Kanárikat!

Akit pedig mindez még mindig nem győzött volna meg, az nézze meg a Norwich új mezét bemutató őrülten menő videót, amelyben a manager, Paul Lambert és a játékosok (Grant Holt, Simeon Jackson, Russel Martin, Wes Hoolahan és John Ruddy) viccesen űznek gúnyt a híresen piperkőc digókból (az új mez gyártója az olasz Errea cég). Hajrá Kanárik!

0 Tovább

Rúgd és fuss!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek