Rúgd és fuss!

A brit sportújságírók szövetsége a héten az év legjobb játékosának azt a Scott Parkert választotta, aki hosszú idő után tavasszal visszakerült a válogatottba, és klubjában, a kiesés ellen küzdő West Ham Unitedben is ő tartja egyedül a lelket. Mi igazából amiatt vagyunk csak szomorúak, hogy a pályafutása során a Charltonnál és a Chelsea-nél is megfordult Parker 30 évesen valószínűleg már nem fog hosszútávú megoldást jelenteni az angol válogatott középpályás gondjaira.

A sokakat meglepetésként érő díj kapcsán a Daily Telegraph előbányászott egy reklámot, ahol a 13 éves apródfrizurás Scotty (a reklámban Jimmy!) egy dél-londoni sorház hátsókertjében dekázgat, fittyet hányva haverjaira, akik épp a McDonald'sba hívják. A McDonald's egyébként a rettentően unalmas 1994-es világbajnokság főszponzora volt, ahová az angolok mellesleg végül ki sem jutottak.

Ahogy azt már korábban itt a blogon megjósoltuk, bizony nem ért véget a Londoni Olimpiai Stadion körüli herce-hurca: a Bajnokok Ligájából való kiesést követően a Spurs vezetői bejelentették, hogy bírósághoz fordulnak, sőt kisvártatva a Leyton Orient képviselői is úgy döntöttek, hogy nem hagyják annyiban és megtámadják a londoni polgármester és a brit kormány által márciusban már jóváhagyott döntést.

Amíg a Spurs vezetői azonban a West ham United pályázatában résztvevő Newhami Tanács által nyújtott kölcsön jogszerűségét vitatják (megvesztegetést sejtenek háttérben), addig az FA kupában idén vitézkedő Leyton Orient képviselői a Premier League és a Football League szabályzatának rendelkezéseire hivatkoznak, mivel az új stadion közvetlen közelsége gyakorlatilag ellehetetlenítené az idén a kupában is vitézkedő londoni kiscsapatot. Kiváncsian várjuk a fejleményeket az ügyben, mi továbbra is  (ahogy azt már itt bővebben kifejtettük) annak örülnénk a legjobban, ha az Olimpiai Stadion a játékok után kizárólag atlétikai célokat szolgálna, egyik klub sem költözne el a hagyományos környékéről, főleg nem közpénzből, és egy tulajdonos sem tudna érdemtelenül hasznot húzni egy zsíros ingatlanügyletből.

Bő két hónappal ezelőtt már kifejeztük sajnálkozásunkat, amiért Andy Scott-tól kissé talán elhamarkodottan megvált a Brentford. A tehetséges, még mindig csak 38 éves Scott most egy osztállyal lejjebb kapott megbízást: a Rotherham nevezte ki managernek. A Molnárok a League Two egyik legerősebb keretével rendelkeznek, mégis csak a 10. helyen állnak jelenleg, és Ronnie Moore kirúgását követően sem tudta őket talpra állítani a megbízott edzőpáros. A liga talán legjobb csatárát, Adam Le Fondre-t is foglalkoztató Rotherham egy jó hajrával a playoff helyek valamelyikére még beérhet, de valószínűbb, hogy Scottnak jövőre kell majd újra végigjárni azt az utat a negyedik ligában, amit a Brentforddal már egyszer sikerült. Andy Scott arról is nevezetes, hogy a Brentford managereként főleg londoni születésű játékosokat szerződtetett - vajon most a Rotherhamnél jönnek majd a yorkshire-i srácok?

Megvan a Football League első idei feljutója: miután a Brighton & Hove Albion kedd este egy fordulatos mérkőzésen 4-3-ra legyőzte a Dagenham & Redbridge csapatát, már behozhatatlan, 16 pontos előnyre tett szert az üldözőivel szemben. Gus Poyet és fiai tehát jövőre már a Championshipben játszanak, ismerjük meg hát kicsit jobban a Sirályokat!

19 nappal ezelőtt írtuk meg, hogy a negyedosztályból való kiesés ellen harcoló Barnet egykori sikeredzőjét, Martin Allent bízta meg azzal, hogy tartsa bent a Méheket a Football League-ben. Azóta három meccsen a Barnet a megszerezhető kilenc pontból hetet be is gyűjtött, de még mindig kieső helyen áll, igaz, azonos pontszámmal a már bennmaradó helyen álló Burton Albionnal. Hétfőn azonban váratlanul arról számolt be a sajtó, hogy a Veszett Kutya becenévre hallgató Allent nevezték ki a kiesés ellen egy osztállyal feljebb küzdő Notts County managerének, ami még akkor is furcsa, ha tudjuk, hogy Allen szerződés nélkül, kvázi szívességből ült le a Barnet kispadjára.

"A Barnet most már úgy tűnik, hogy nem fog kiesni" - mondja elég optimistán Allen. "Nekem pedig fenn kell tartanom magamat és a családomat, és fizetnem kell a számlákat. A County elveszítette mind a hét legutóbbi meccsét, úgyhogy valamit tenni kellett. Ez nem könnyű feladat. Meglátjuk, sikerül-e összekapni a csapatot, újra felpörgetni őket és kellő számú pontot gyűjteni" - tette hozzá a Veszett Kutya. A Notts County ugyanis Paul Ince kirúgása óta sem szerzett pontot (a hétvégén a félelmetesnek nem nevezhető Dagenham & Redbridge páholta el őket), úgyhogy a klubnak nem megbízott edzőre van szüksége, hanem egy rendes managerre. A mélyrepülésben lévő nottinghami csapatot pedig tényleg úgy tűnik, hogy csak egy Allenhez hasonlóan karakteres edző mentheti meg. Rossz esetben viszont még az is előfordulhat, hogy jövőre ellenfélként látogat csapatával a Barnethez, melynek szurkolóinak biztosan lesz hozzá egy-két kedves szava.

A Championship elmúlt három szezonját nézve mindegyikben megismétlődött egy törvényszerűség: a playoffot mindig az a csapat nyerte, amely rendszerint gyengébb játékerőt képviselt a közvetlen vetélytársaknál, viszont pont akkor lendült formába, amikor azt kell: a szezon legvégén. Emlékezzünk csak: a 2007-2008-as szezon elején senki sem várt feljutást a Hull Citytől, amely sokáig nem is jelezte az ilyen irányú ambícióit, de aztán február környéként a Phil Brown irányította Tigrisek elkezdték sorozatban nyerni a meccseket, és tavaszra már az automatikus feljutás sem tűnt lehetetlennek. Ez ugyan végül nem jött össze, de aztá a playoffot az örökifjú Dean Windass vezérletével sikerült megnyernie, és így lett meg végül öt szezon alatt a harmadik feljutás a menetelést a negyedik ligában kezdő Hullnak. Egy évvel később Owen Coyle csapata, a Burnley robbant be az első hat közé a végén, és a lendületnek köszönhetően eltakarították az útból a jobb erőkből álló Readinget, majd a döntőben a Sheffield Unitedet is legyőzték. Tavaly pedig a szezon előtt inkább a kiesésre esélyesnek tartott Blackpool az utolsó fordulóban biztosította csak be a playoff-helyezést, de ha már ott voltak, legyűrték a favoritnak tartott Nottingham Forestet, majd a döntőben egy csodálatos meccsen a Cardiffot is.

Idén elég sokáig nem lehetett látni, ki lesz az, aki a végén nevet, és nyilván a lakásunkat mi sem tennénk rá, de a jelek arra utalnak, hogy az idei szezon hőse a Reading lesz. Mielőtt bárki is felkapná a fejét, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy azért a Reading nem egészen Blackpool-szintű csapat, pláne, hogy nem is olyan régen lehúzott két szezont is a Premier League-ben, elmondjuk, hogy ez már nem ugyanez a csapat. Abból a bizonyos Steve Coppell-féle csapatból már csak a két izlandi, Ivar Ingimarsson és Brynjar Gunnarsson maradt meg hírmondónak, továbbá egy bizonyos Shane Long, aki akkoriban még csak a cserepadon ücsörgött. Idén viszont az ír támadó a Championship egyik leggólerősebb játékosává lépett elő, jelenleg húsz gólnál tart a bajnokságban, de azért hiba lenne az ő teljesítményével indokolni a jó szereplést. A Premier League-ből három éve kiesett Readinget elsőre a már említett Burnley ütötte el a visszajutástól, és akkor búcsúzott el Steve Coppell manager is. A helyére érkező Brendan Rogers fél év alatt megbukott, és amikor 2009 decemberében a tartalékcsapatot vezető Brian McDermott lépett a helyére megbízott edzőként, akkor még senki sem gondolta volna, hogy hosszabb távon is ő marad.

Márpedig McDermott hamar összekapta a csapatot: 2010 januárjában kiverte a kupából a Liverpoolt, és elkezdett a bajnokságban is felfelé mászni, úgyhogy meg is kapta a rendes állást. Ugyan a playoffig tavaly már nem sikerült felküzdenie magát a Readingnek, úgyhogy maradt a reménykedés, hogy majd jövőre. Pedig nyáron nem úgy nézett ki, hogy a csapattal számolni kell a feljutáskor, hiszen a Reading legjobb játékosa, az izlandi középpályás, Gylfi Sigurdsson eligazolt a Bundesligába, a helyére pedig nem is jött senki (bár azóta kiderült, a nyáron érkezett volt leedsi balhátvéd, Ian Harte pontrúgásai felérnek egy közepesen gólerős csatár hatékonyságával, annyi gólt szerez belőlük). Ennek megfelelően ez a blog sem várt sokat a Readingtől, amely nem is kezdett fényesen, nagyjából végig a középmezőnyben tanyázott. Aztán amikor kellett, februárban a csapat visszaváltott, és már tíz meccse veretlen, az utolsó hat meccsét pedig zsinórban megnyerte, amivel észrevétlenül playoff-helyre ért be. A legutolsó meccsén ráadásul azt a Nottinghamet verte idegenben, amelyet sikerült lelöknie a hatodik helyről. A hétgólos mérkőzés valódi thriller volt (a fenti videón látható az összefoglaló): 4-3-ra nyert a Reading, úgy, hogy először a vendégek vezettek, aztán fordított a Forest, majd lőtt két gólt ismét a Reading. Két perccel a vége előtt Lewis McGugan tizenegyesével úgy tűnt, pontot mentenek a hazaiak, ám a hosszabbításban Simon Church újra begyötörte valahogy a labdát a Forest kapujába, sőt, még belefért egy readingi büntető is, Long lövését Lee Camp azonban kivédte. Ezzel a Reading már az ötödik helyen áll, és jelen állás szerint rájuk érdemes tenni, ha el akarjuk találni a májusi playoff-döntő győztesét.

A Championshipbe tavaly feljutott klubok (Leeds, Norwich, Millwall) közül meglepetésünkre egyik sem a kiesés ellen küzd, sőt közülük akár még kettő is feljuthat a Premier League-be: a Norwich jelenleg az automatikus feljutást jelentő második helyen áll, a Leeds gyakorlatilag hónapok óta kirobbanthatatlan a rájátszást érő helyekről, ahová egyébként egy jól sikerült hajrával még a Millwall is odaérhet (főleg a legutóbbi győzelmük fényében, amit éppen a Leeds ellen arattak!). Ha a Leedsnek hét év szünet után sikerülne visszatérnie az angol futball élvonalába, akkor még egy feladattal kellene szembenéznie a klubnak: fel kellene fedniük a tulajdonosaik személyét, ahogy azt a Premier League képviselői a napokban egyértelművé tették.

Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy az angol futballklubok egyre inkább sötét gazemberek és nevetséges pojácák kedvenc játékszerévé válnak, ami ellen még a liga által bevezetett megfelelőségi teszt (fit and proper test) sem tud minden esetben megfelelő védelmet nyújtani. A szabályozás értelmében nem vállalhat vezető tisztséget és nem lehet tulajdonos olyan személy, aki többek között más klubban érdekeltséggel rendelkezik, korábban általa vezetett klubok fizetesképtelenné váltak, vagy egyébként a jogszabályok megtiltják a szerepvállalását, a klubok ennek megfelelően például kötelesek a ligának bejelenteni azon tulajdonosaik nevét, akik legalább 10%-os részesedéssel rendelkeznek. Egyértelmű, hogy a szabályok csupán attól óvják meg a klubokat, hogy azok olyan emberek kezébe kerüljenek esetleg, akiktől valószínűleg nem várható el, hogy az adott futballklub érdekeit tartsák szem előtt, nem védenek meg viszont a magukat milliomosnak kiadó szélhámosoktól, vagy azoktól, akiknek szimplán fogalmuk sincs hogyan kell egy klubot működtetni.

A Leeds United esetében egy ideig mindenki abban a hitben volt, hogy a klub tulajdonosa az angol futball egyik régi motorosa, Ken Bates, aki miután 17 millió fontos haszonnal adta el Roman Abramovicsnak a Chelsea részvényeit, 2005 januárjában felvásárolta a csődközeli helyzetbe jutott patinás klubot. A helyzet azonban jóval bonyolultabb ennél. A nagy kópé Bates 2009 elején egy bíróság előtt még úgy nyilatkozott, hogy másodmagával tulajdonosa annak a cégnek, amelyik a Leeds United részvényeivel rendelkezik, majd pár hónappal később egy másik bírósági eljárásban eskü alatt vallotta, hogy a korábbi nyilatkozatában "tévedett", ugyanis nem részvényes az érintett cégben, annak csak az ügyvezetői igazgatói tisztségét látja el, a részvények ugyanis egy svájci vagyonkezelő (trust) kezelésében vannak, amelyik viszont nem adhatja ki a tényleges tulajdonosok nevét. A Football League ugyan megelégedett azzal a válasszal, hogy semilyen magánszemély tulajdonos sem rendelkezik 10%-nál nagyobb részesedéssel a klubot tulajdonló holdingcégben, a Guardian azonban nem érte be ennyivel: számos, a Leeds tulajdonosi körét  firtató cikk jelent meg a lapban, amire válaszként a klub  vezetése kitiltotta az egyik legolvasottabb brit napilap újságíróit az Elland Roadról, akik azóta sem tudósíthatnak a helyszínen a Leeds meccseiről.

Mindannyian nagyon szorítunk azért, hogy a Leeds United visszafoglalja az őt megillető helyet az élvonalban (amihez persze egy pokolian nehéz playoffon keresztül vezet út, ami nem  szokott jól menni a Leedsnek), és akkor talán fény derül a rejtélyre: kik is valójában a tulajdonosai az egyik legpatinásabb angol futballklubnak.

A Liverpool egykori klasszis csatára, aki a héten tölti be a 36. születésnapját, utoljára Ausztráliában futballozott, a télen viszont hazatért és a Milton Keynes Dons edzői teamjéhez került, leginkább érthető módon a csatárokkal foglalkozik. Mivel azonban a Bury csapat jelenleg manager nélkül maradt, egy hétre a Manchester melletti kiscsapat stábját erősíti, méghozzá a megbízott edző, Richie Barker asszisztenseként, és a hétvégén a kispadon is ott fog ülni. A feljutásért is versenyben lévő League One klub rövidesen bejelenti majd a Scunthorpe-hoz távozott Alan Knill utódát is, addig viszont Fowler újabb tapasztalatokat szerezhet. Ki tudja, valamikor viszontláthatjuk-e managerként is egy kispadon?

A Newcastle pályán és pályán kívül egyaránt hírhedten brutális középpályása, Joey Barton vad kirohanást intézett az angol futballválogatott egyes tagjai ellen. Lampard "leszállóágban van", Gerrard "folyton sérült", mondta Barton, aki szerint Wilshere "nem rossz", Gareth Barry viszont kizárólag azért lehet válogatott, mert jó az ügynöke, illetve mert stréberként mindig helyesel, bármit mond a szövetségi kapitány. "Látták a vébén a németek elleni meccset, amikor Özil elment mellette? Hát mint a nyúl meg a teknős!"

Az egyszeres válogatott Barton a 2006-os vébé után is nekiment a válogatott tagjainak (a meccsekre visszaemlékezve nem feltétlenül ok nélkül), akkor Gerrard a védelmébe vette, Lampard viszont nyilvánosan megsértődött.

Barton ma úgy véli, azért nem lehet válogatott, mert az akkori nyilatkozata miatt még mindig nem bocsájtottak meg neki. Pedig, véli ő, egyértelmű, hogy jelenleg nincs nála jobb angol középpályás.

A Soccernet tudósítása szerint Barton egyébként minderről a kiváló So Foot legújabb számában beszél, szóval érdemes lesz figyelni a további híreket, hiszen a francia focimagazin többször került már olyan helyzetbe, hogy egy-egy éles nyilatkozatot az interjúalany később nem ismert el magáénak.

A folyton sérült középhátvédnek láthatóan rengeteg ideje van twitterezni, de egyébként sem véletlen, hogy az övé az egyik legnépszerűbb angol futballista Twitter, 725 ezer követővel. Rio Ferdinand most a Fulham stadionjánál emelt Michael Jackson-szobor miatt hallatta a hangját, és élesen bírálta Mohammed Al Fayed tulajdonost, aki ugyebár a pokolba küldte a tervét ellenző szurkolókat: "Egyáltalán szerette Michael Jackson a futballt?" - tette fel a kérdést tegnap a Twitteren Ferdinand. "Mit keres ennek a nagy embernek a szobra a Fulham stadionja mellett?" - folytatta, és nem állt meg itt. "Tegyenek ki egy posztert, de ne egy szobrot! Ilyet csak azok kapnak, akik nagy dolgokat vittek véghez a klubbal, nem csak feltűntek ott egy pillanatra" - háborgott tovább a védő. "Al Fayed azt mondta, hogy jó barátok voltak Jackóval. Hát akkor állíts szobrot a házadban, embeeeer!"

Ferdinand utána még viccelődött pár hírességgel, hogy ők is szobrot érdemelnek, amiért jártak már ebben vagy abban a stadionban. Így ezzel az erővel szerinte kaphatna szobrot Vilmos herceg is a Villa Parkban, Russell Brand a West Ham-pályán, vagy éppen a híres Fulham-szurkolók közül Lily Allen és Hugh Grant. Lily Allen válaszolt is, mondván, hogy a klub legendája, Johnny Haynes valóban érdemelt volna egy szobrot. Mellesleg Ferdinand lehet, hogy játszik a Chelsea elleni BL-negyeddöntőn szerdán, pedig voltak olyan hírek is, melyek szerint már ebben a szezonban nem is léphet pályára.