Help Sales ÁSZF

Két súlyos sérülés, egy súlyos betegség a Football League-ben

Zajlik az élet a Championshipben és lejjebb is, minden egyes forduló váratlan eredmények sorozatát hozza, közben azonban el is veszítettünk pár játékost: van, akit hónapokra, és van, akit többet már nemigen láthatunk a futballpályán. Chris Armstrong, a Reading balhátvédje például ilyen. Rá leginkább a Premier Leauge-ben is szereplő, Neil Warnock-féle Sheffield United sziklakemény balhátvédjeként emlékezhetünk, de egy sorral előbbre is feltalálta magát. Armstrong 2008 nyarán szerződött a Readinghez, ahol rögtön első szezonjában a szurkolók a szavazatok 80 százalékával az év játékosának választották. Azóta viszont nem sokat láthattuk játszani, hiszen 2009 decemberében sclerosis multiplexet állapítottak meg nála az orvosok, de Armstrong (az alábbi képen) még ezzel együtt is játszott hét meccset a Championshipben ebben a szezonban, de kiderült, a súlyos betegség mellett sajnos nem folytathatja tovább és a héten bejelentette visszavonulását.

Charlie Austint már néhány hete bemutattuk ezen a blogon: a 21 éves csatár most januárban került a Swindontól egy osztállyal feljebb, a Burnley csapatához. Utóbbi managere, Eddie Howe azonban nem sokáig örülhetett a jó vételnek, hiszen Austin a múlt héten edzésen olyan szerencsétlenül esett a vállára, hogy az kificamodott, és meg is kell operálni, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban már nem is léphet többet pályára. Mivel a Burnley csatárai közül Martin Paterson és Steve Thompson is sérült, Howe gyorsan cselekedett, és elhozta kölcsönbe az Aston Villa húszéves tehetségét, Nathan Delfounesót, aki rögtön első meccsén tegnap győztes gólt lőtt a Hull otthonában. Mindenesetre Charlie Austinnak gyors gyógyulást kívánunk!

Hasonlóan teszünk Anthony Pilkingtonnal is: aki látta az Arsenal – Huddersfield kupameccset, annak feltűnhetett a vendégek jól cselező, agilis szélsője, aki többször is zavarba hozta a londoniak védőit (a fenti képen Almunia kapussal versenyez a labdáért), és vele nem akart mezt cserélni Fabregas. A 22 éves játékos abszolút kulcsember idén a Terriereknél, a szezonban eddig 14 gólt szerzett, ezért is nagy csapás Lee Clark manager számára, hogy tegnap a Rochdale elleni meccsen nagyon súlyos sérülést szenvedett: a legelső jelentések szerint a szárkapocs-csontja és a bokája is eltört, egyelőre nem tudni, mennyi ideig lesz majd távol. Hát nem vagyunk túl vidámak, na, de reméljük, fog ő még újra ilyen gólokat lőni!

0 Tovább

Megbukott a skót gólrekorder a Middlesbroughban

Nyáron a Championship egyik legnagyobb potenciális sztárjaként emlegette mindenki Kris Boydot (igen, mi is), miután a Rangers csatárát megvásárolta a Middlesbrough. Az azóta távozó Boro manager, Gordon Strachan húzása azonban nem jött be, Boyd szenvedett a csapatban, és eddig mindössze hat gólt szerzett a szezonban, holott a skót Premier League megalakulása (1998) óta ő lőtte ott a legtöbb gólt, összesen 164-et. A 27 éves Boyd nem mindig fért be a gyengélkedő Boro kezdőcsapatába, és most kölcsön is vette a feljutásért küzdő Nottingham Forest. A playoff-helyen álló Forest skót managere, Billy Davies még bízik abban, hogy ki tudja hozni a maximumot Boydból, ráadásul vannak, akik szerint a csapatba pont egy jó befejező csatár hiányzik. Most a bajnokság végéig Boyd bizonyíthatja, hogy ő volt a hiányzó láncszem.

0 Tovább

Az egykori lett szövetségi kapitány a Northampton élén

Tegnap megírtuk, hogy Ian Sampsont elküldték a Northamptontól, miután sorozatban hét meccsen át nyeretlen maradt a Cipészekkel. Rendkívül hamar aztán jött is a bejelentés az utódról, aki némiképp meglepő választás, hiszen Gary Johnson tavaly ilyenkor még a másodosztályú Bristol City managere volt. Az idei szezont a harmadosztályú Peterborough kispadján kezdte, most pedig még egy vonallal lejjebb vállalt munkát. Johnson az elmúlt év sikertelenségei ellenére is elismert managernek számít a Football League-en belül, ezért kicsit meglepő, hogy elfogadta a negyedosztály alsó felében tanyázó Northampton hívását. De volt ő már lett szövetségi kapitány is, szóval a nehéz feladattól sem riad meg!

0 Tovább

A futballpálya egykori fenegyerekei a pókerasztalnál

Azt eddig is tudtuk, hogy a futballisták szabadidejükben leginkább golfozni járnak, vagy pókereznek, a nyomorultjabbja meg nyilván a Playstationt nyomja orrba-szájba, de hogy külön pókerversenyt is szerveznek nekik, azt szégyenszemre be kell vallanunk, nem igazán tudtuk. Így őszinte megdöbbenéssel vettük észre tegnap este a sportcsatorna képernyőjén Lee Sharpe-ot amint éppen bedobja vacak lapjait (Korda Gyuri bácsi szavaival "A Szívtipró bedobta!!!", nyilvánvalóan utalva Sharpe nőügyeire), és amikor a kamera végigmegy a többi játékoson, szépen kiderül, hogy nem a Man United egykori fenegyereke az egyedüli futballista az asztalnál: ott ül John Aldridge (Liverpool), Tony Cascarino (Millwall, Chelsea, Olympique de Marseille), Ray Parlour (Arsenal), Norman Whiteside (Man United), és a kevésbé ismert Steve Sedgley (Tottenham Hotspur) is. Sajnos a rombuszmintás pulcsiban és franciás sálban ücsörgő Lee Sharpe esik ki elsőként (bár Klárika szerint Tony Cascarino - a képen - sokkal jobb pasi nála!), és a végét sem várjuk meg, így nem derül ki, hogy végül ki nyerte el a győztesnek járó trófeát, az viszont egyértelmű, hogy még így is óriási zrí volt. Reméljük, hogy egy sorozatról van szó, amiből még el tudunk majd csípni egy-két részt!

1 Tovább

Végleges: a West Hamé az Olimpiai Stadion

Ahogy az várható volt, a brit kormány és a londoni polgármester is jóváhagyta a londoni Olimpiai Stadion hasznosításáért felelős társaság, az Olympic Park Legacy Company februári döntését, amely a West Ham United által benyújtott pályázatot támogatta a Tottenham Hotspurével szemben.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a kiválasztást megelőző időszak nem volt ennyire zökkenőmentes, de úgy látszik, hogy a futópálya megőrzése és a közcélú hasznosítás ígérete minden illetékest meggyőzött. Újdonság az ügyben viszont, hogy egyes sajtóértesülések szerint Boris Johnson londoni polgármester támogatásáról biztosította a Tottenham Hotspur vezetőit az új stadionba való költözésükkel kapcsolatban, ami akár még jó hír is lehet a Spurs drukkerei számára, bármit is akart a bohókás polgármester érteni ezalatt.

0 Tovább

Elbukott a Swindon és a Northampton edzője is

Hol van már a tavaly május, amikor a Swindon a Wembleyben játszott playoff-döntőt a Championshipbe való feljutásért a Millwall ellen? Akkor Danny Wilson (a képen) volt a League One egyik ünnepelt managere, azóta viszont sok jó nem történt vele és a csapatával: a Vörösbegyek ugyanis csapnivalóan szerepelnek ebben a szezonban, 33 meccsen 31 pontot szerezve, amivel kieső helyen állnak. Persze az sem könnyítette meg Wilson dolgát, hogy a tavaly összesen 45 gólt szerző csatárkettős, Billy Paynter és Charlie Austin sincs már a csapatnál, őket pedig a jelek szerint nem sikerült pótolni. Wilsonnak (aki korábban a Barnsley-val már a Premier League-ben is dolgozott edzőként) a Southampton elleni 4-1-es vereség tette be a kaput, ezt követően mondott le. Már megvan az utód is, a liga fregoliembere, Paul Hart személyében: vele utoljára a Crystal Palace kispadján találkozhattunk tavaly májusban, de dolgozott már a QPR, a Portsmouth és a Nottingham Forest kispadján is.

Távozott az egy osztállyal lejjebb szerencsétlenkedő Northampton Town managere is: Ian Sampson 2009 szeptembere óta irányította a csapatot, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A feljutást megcélzó Northampton hét meccs óta nyeretlen, és jelenleg a League Two 16. helyén áll. Utód még nincs, de valamikor biztosan lesz.

0 Tovább

Volt játékosában bízik a Brentford, vált a Bradford

Rég voltak már managerváltásról szóló hírek, úgyhogy most itt van kettő, mindjárt két hasonló nevű klubtól! A harmadosztályú Brentford esetében ugye megírtuk, hogy menesztették a Méheket a negyedosztályból feljuttató Andy Scottot, az pedig most lett biztos, hogy a klub akkor csak ideiglenesen megbízott csatárát, Nicky Forstert véglegesítették a manager poszton. A 37 éves Forster ugyan nevezve van játékosként is, de eddig egyszer sem állította be magát a csapatba. A Brentford jelenleg a 14. helyen áll a League One-ban, Forster kinevezése óta hat meccsen tizennégy pontot szerzett.

A Rúgd és fuss! egyik kedvenc pofozóbábuját, Peter Taylort ezúttal a jobb sorsra érdemes, jelenleg a negyedosztály 20. helyén szerénykedő Bradford kispadját kellett otthagynia. Egyelőre Peter Jackson, a Lincoln és a Huddersfield volt managere az utódja, de vélhetően nem ő lesz a végleges megoldás.

0 Tovább

Nem először esett pofára az Arsenal a Liga Kupa döntőjében

Tegnap már beszámoltunk ugyan a Liga Kupa döntőjéről, de azontúl, hogy az Arsenal védelme továbbra is rettenetesen ingatag lábakon áll, a Birmingham pedig hősiesen küzdött, azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy hosszú idő után egy igazi vérbeli kupadöntőt lehetett látni, ahol egyszerre volt égbekiáltó bírói tévedés, csúnya belemenések sorozata, remekbeszabott gól és egy kapitális védelmi hiba, aminek köszönhetően végül a kevésbé esélyes Birmingham nyerte el a kupát. Az Arsenalnál a meccs előtt biztosak voltak abban, hogy hat év után végre újra nyernek valamit, még olyan nyilatkozatokat is lehetett olvasni, amennyiben győznek, akkor az egyébként sérült és így a meccset kihagyni kényszerülő csapatkapitány, Fabregas emeli majd magasba a kupát.

Az idén ötvenéves kupasorozat történetében azonban nem először fordult elő, hogy az Arsenal egy nála jóval esélytelenebb ellenféllel szemben bukta el a döntőt. Ezúttal két olyan mérkőzést idézünk fel, amelyek előtt bizony nem sokan fogadtak volna arra, hogy nem a londoniak vihetik haza majd a serleget.

0 Tovább

Ashley Cole lelőtt egy embert!

Nem hittünk a szemünknek tegnap reggel a hírt olvasva, de mára már nagyon úgy néz ki, hogy nem csak vaklárma volt a sztori: Ashley Cole (30) a Chelsea és az angol válogatott balhátvédje a cobhami edzőközpontban légpuskával megsebesített egy a klubnál szakmai gyakorlaton lévő srácot! Önmagában már az is érthetetlen, hogy egy futballista minek flangál egy fegyverrel az öltőzőben és az edzőpályán, főleg, hogy az a legnagyobb kaliberű légpuska, amit Nagy Britanniában engedély nélkül tartani lehet. Cole bevallása szerint nem tudott arról, hogy a fegyver töltve van, és azzal magyarázkodott, hogy a golyó éppen hogy csak súrolta a diákot, aki ráadásul jól felfújta az egész ügyet.

Ilyen és ehhez hasonló esetek valószínűleg korábban is megtörténtek az angol futballban, de amíg Robin Friday, Peter Marinello és társaik (például Paul Ince!) sztorijaiban mindig volt egy jó adag humor, ezen egyáltalán nem volt kedvünk még elmosolyodni sem. Azt nyilván mindenki tudta eddig is, hogy Ashley Cole egy végtelenül nyomorult alak, de a korábbi nyavalygásai csak a saját szánalmas bénaságát tették egyértelművé, ez az incidens azonban már azt is bizonyítja, hogy mennyire nem mennek jól mostanában a dolgok a Chelsea-nél. Ashley Cole és John Terry ugyanis mindketten időzített bombák, gyakorlatilag bármikor kiderülhet róluk egy újabb idióta sztori.  Az igazán elgondolkodtató viszont az, hogy ezek ketten az angol válogatott "oszlopai", akik nélkül sokan el sem tudják képzelni a kezdő tizenegyet, szerintünk meg éppenhogy amíg Cashley-nek, JT-nek és társaiknak bérelt helye van az angol csapatban, addig a válogatottól nem is nagyon lehet majd többre számítani az elmúlt évek lélektelen szerepléseinél.

0 Tovább

Az évtized luftja után nyerte meg a Birmingham a Liga Kupát

A Guardianban Paul Hayward pár nappal ezelőtt kissé elszállt stílusban, de érdekes gondolatokkal elemezgette az Arsenal utóbbi éveit. Arról írt, hogy miközben az Arsenal Wenger alatt évről-évre lenyűgöző tud lenni támadásban, a védelemmel hosszú ideje gond van. A verhetetlen csapat azért tudott verhetetlen lenni, véli Hayward, mert a hátsó ötös az Adams, Dixon, Keown, Bould, Winterburn által meghatározott eggyel előző korszakhoz hasonlóan egyetlen organizmusként működött, erős volt és áthatolhatatlan. A szakíró szerint jó kapus és vele összeszokott, jó hátvédek nélkül nincs igazán jó Wenger-féle Arsenal, mert ha az elöl játszók nem támaszkodhatnak száz százalékig a védelemre, az egész koncepció szétesik.

A Birmingham ellen ma a Wembleyben pontosan ez történt: az Arsenal által bekapott első első gólt még menti, hogy Zigic egyszerűen túl magas, de a második az év vicce volt, Koscielny határnagy lukat rúgott, Szczesnyről kipattant, Martins röhögve berúgta. Az Arsenal szomorú középhátvédje kapott egy tockost a Kékek valamelyik játékosától (nyilván Bowyertől), de guillotine-t érdemelt volna, hogy stílszerűek legyünk.

A Birmingham vitán felül megérdemelte a kupát. Dolgoztak mint az állat, ellepték a védőharmadot, ha egy centivel hosszú volt egy labda, arra már lecsaptak. McLeish manager stratégiában megverte Wengert, hibátlan volt a haditerve, hibátlanul cserélt, és bár a Birmingham kapusa, Foster volt a mezőny legjobbja, az esélytelennek tartott csapat végig nem volt alárendelt, pláne nem kétségbeesett.

Mindig jó hír, ha nem a "nagy négyes" (vagy akárhányas) valamelyik tagja húz be egy kupát, szóval szép volt, Birmingham! Az Arsenalnak pedig sokkal jobb védelemre és sokkal több alázatra van szüksége, ha a maradék három verseny közül, amiben még érdekeltek, legalább egyet meg akarnak nyerni.

1 Tovább

Rúgd és fuss!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek