Rúgd és fuss!

Még nagyjából egy órán keresztül tart nyitva a transfer window Angliában, de már így is éppen elég őrült dolog történt, elég csak arra gondolni, hogy valószínűleg  több mint 100 millió fontért cseréltek klubot játékosok az átigazolási időszak utolsó napján, amiből háromszor meg lehetett volna vásárolni a jelenleg a Premier League nyolcadik helyén álló Blackburn Roverst. Nyilván a játékosokért felajánlott átigazolási díjak  teljesen elszakadtak a valóságtól, de ebben már sajnos semmi újdonság nincs, legfeljebb annak lenne érdemes egyszer utánagondolni, miért is alakulhatott mindez így.

Az viszont még ezen is túltesz, hogy az angol válogatott egykori szövetségi kapitánya a Leicester City menedzsereként állítólag képes volt leigazolni azt a játékost, aki két egymást követő tornán is kiejtette az angolokat. Mindannyian emlékszünk még arra, ahogy Ricardo kapuskesztyű nélkül, tenyérbemászóan mosolyogva védi ki Darius Vassell egyébként végtelenül gyatrán elvégzett tizenegyesét, hogy aztán az utolsó büntetőt ő maga vágja be David James kapujába a 2004-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében (egyébként két év múlva, a németországi vébén nagyjából ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg). Számunkra egyébként teljesen érthetetlen, mi késztethette Sven-Göran Erikssont arra, hogy leszerződtesse az angol futballszurkolók egykori első számú közellenségét, aki az elmúlt négy évben leginkább a Betis kispadját koptatta. Talán így próbál meg Sexy Sven leszámolni a múlt szellemeivel, vagy a korábban szintén általa leigazolt Darius Vassell önbizalmát akarja házi tizenegyesrúgó-versenyekkel helyreállítani, mivel a csatár gyakorlatilag a hat éve elhibázott büntető óta képtelen magára találni?

Emlékezhetünk rá, hogy mennyire nehezen viselte két hete Cesc Fabregas, hogy a másodosztályú Ipswich megérdemelten legyőzte az Arsenalt a Liga kupa elődöntőjének odavágóján. Azóta a visszavágón az Ágyúsok simán nyertek, akárcsak a Leeds elleni megismételt FA kupamérkőzésen, úgyhogy sokan azt hitték, helyreállt a világ rendje. A most hétvégi FA kupafordulóban azonban egy újabb alsóbb osztályú csapat keserítette meg az Arsenal életét: a harmadosztályú Huddersfield végig hősiesen küzdött az egy félidőn át emberhátrányban játszó Arsenallal szemben, és csak egy ajándék tizenegyes mentette meg a neves fővárosi klubot egy újabb megismételt meccstől.

A tizenegyest a csereként beálló Fabregas értékesítette, ennek ellenére láthatóan feszült volt, és lökdösődött is egyet a Huddersfield húszéves jobbhátvédjével, Jack Hunttal (utóbbin egyáltalán nem játszott, hogy első meccsét játssza kezdőként a Terriereknél, a kiállítást is ő harcolta ki). A meccs után aztán a vendégek szerint Fabregas még a mezcserénél sem csillapodott le: "Két srác is kérte a mezét, de elküldte őket a picsába. Nagy játékos, de micsoda köcsög!" - háborgott a Twitterén az ugyancsak remekül játszó Huddersfield-szélső, Anthony Pilkington. Ő később elnézést kért a kirohanásáért, a Twitterjét pedig felfüggesztették, míg az Arsenal vasárnap este azt közölte, hogy Fabregas két mezt is adott a huddersfieldieknek. A következő fordulóban is harmadosztályú csapat, a Leyton Orient otthonába látogat majd az Arsenal, akkor vajon mi lesz Fabregas műsora?

A világbajnoki kudarctól megneszült angol labdarúgó szövetség (az FA) nyilvánosságra hozta úgynevezett Fiatal Labdarúgó Fejlesztési Vizsgálatának eredményeit, illetve azt a 25 pontos ajánlást, amelyet az átvilágítás nyomán megfogalmaztak.

A Rúgd és fuss! olvasóinak nem lesz meglepetés, hogy Trevor Brookingnál igazán kevés bárkit is becsülünk többre az angol futballban úgy általában, de amit az FA labdarúgás-fejlesztési igazgatójaként most produkált, arra sajnos nem lehetünk büszkék: a 25 pont csupa általánosság és/vagy magától értetődő dolog. Nem kizárt persze, hogy éppen mostantól javul majd meg a fiatal focisták kiválasztásának, felkészítésének és versenyeztetésének egész rendszere Angliában, hiszen általánosságokra hivatkozva is lehet jó programot csinálni, de a dokumentum maga elég bánatos egy olvasmány a sok "azonosítani kell", "gondoskodni kell róla", "felül kell vizsgálni" és "együtt kell működni" miatt.

A szobában mindeközben van egy elefánt, amit ez a dokumentum egyáltalán nem érint: az angol első osztály élcsapataiban nincs valami sok angol játékos, és aki ott van, gyakran az is keveset játszik. Amíg ez nem változik meg, addig egyszerűen nincs miről beszélni. Kinevezhetnek akárhány ifiügyi fődezőt (állítólag Gareth Southgate lesz az, és az U21-főnök Stuart Pearce-t is magában foglaló Capello-stábtól függetlenül dolgozik majd; összehangolt fejlesztés, oh!), amíg a PL-managerek nem látják úgy, hogy jól járnak az angol játékosokkal, a válogatott sem fog jobb eredményeket elérni.

Lehet persze azt mondani, hogy a fiatalok tudatos fejlesztésének-felépítésének éppen ez a távlatos célja, de - még ha négy országnyi távolságból mondjuk, akkor is igaz - akkor érdemes lett volna a sok óhajtó mondat közé legalább egynek ezt is bevenni, drága Sir Trevor!

Hosszú hallgatás után állt újra a sajtó képviselői elé az angol válogatott szövetségi kaptánya. Fabio Capello a dánok elleni február 9-én Koppenhágában megrendezésre kerülő barátságos meccsel kapcsolatban többek között azon sajnálkozott, hogy nem vitte ki a világbajnokságra a jelenleg egyre jobb formába lendülő Theo Walcottot, de ami már sokkal érdekesebb, az az, hogy előállt azzal az ötlettel is, hogy ezentúl a védősor előtt fog számítani az Arsenal tehetséges tinédzserére, Jack Wilshere-re!

Ugyan mi itt a blogon egy decemberi írásunkban már temettük Capellót, és a funkciótlan ragaszkodását a vébén leszerepelt játékosokhoz, de úgy látszik, hogy az olasz mégis komolyan gondolja a fiatalítást. Ugyan Capello nem feltétlenül gondolja azt, hogy Wilshere képes lenne betölteni az irányító posztot (mivel szerinte a hosszú indítások nem éppen a srác erőssége, amivel mi vitatkoznánk, gondoljunk csak az Ipswich ellen Bendtnernek adott álompasszára), de a technikai képzettsége abszolút alkalmassá teszi az angol válogatottban hiányposztnak számító középső (kicsit védekezőbb stílusú) középpályás szerepkörére (itt persze nem egy Makelele-típusú szűrőre kell gondolni, Capello ezt sugalló hasonlata nyilván nettó hülyeség). Mi annak idején James Milnert javasoltuk erre a posztra, de Wilshere talán még nála is jobb választás, és nem csak azért, mert a klubjában is ezen a poszton játszik. Ráadásul Capello látszólag a többi fiatallal (Adam Johnson, Welbeck, Henderson, Carrol és Gibbs) is elégedett, úgyhogy a végén lehet, hogy még valami jó is kisülhet az egészből.

Amilyen hirtelen robbant be és lett keresett játékos, olyan gyorsan el is tűnt az újságok címoldaláról Jimmy Bullard. A 32 éves középpályás az elmúlt fél évet a másodosztályban töltötte, ahol vagy játszott a Hull csapatában, vagy nem, a vége felé pedig már inkább nem. Most egykori mentora, Paul Jewell nyúlt a hóna alá, aki annak idején a Wigannél is az edzője volt, és új klubjához, az Ipswich-hez hozta el kölcsönbe.

Ennyi a hír, és így végképp eldőlni látszik, hogy vége Bullard elsőosztályú karrierjének. Már amikor először játszott a Wigannel a Premier League-ben, akkor is 27 éves volt, de sorozatos remeklései és vicces image-e hamar meghozták neki a hírnevet, ami akkor sem kopott meg, amikor már a Fulham játékosaként több mint egy évet kellett kihagynia sérülés miatt. Harmincadik életévében még az angol válogatott keretbe is meghívták, de végül egyszer se léphetett pályára. 2009 januárjában meglepetésre átigazolt a Hullhoz, ott azonban kétszer is elég komolyan megsérült, úgyhogy összesen másfél év alatt 15 PL meccsen játszott csak a Tigriseknél. Most az Ipswichnél még kap egy utolsó esélyt, de meglepődnénk, ha látnánk még egyszer a Premier League-ben, ahol hiába töltött el öt szezont, még száz meccsen sem játszott összesen. Mégis sokáig fogunk rá emlékezni, például ezért, meg ezért, az egyik legszerethetőbb játékos volt a ligában, hosszú és boldog életet kívánunk neki!

Valamiért az az érzésünk, hogy lesznek még izgalmas átigazolási hírek a transfer window hátralévő öt napja alatt, amikről be is számolunk majd itt a blogon, például rögtön itt is van egy: az Everton csatára, James Vaughan a szezon végéig visszatér kölcsönbe a Crystal Palace-hoz. Bizonyára sokán már nem is emlékeznek a még mindig csak 22 éves csatárra, aki öt évvel ezelőtt óriási tehetségként robbant be az angol futballba.

Vaughan, aki egyébként 13 évesen korosztályában Nagy-Britannia harmadik legjobb idejét futotta 100 méteren, az Everton történetének legfiatalabb játékosa lett, amikor Moyes mester pályára küldte a Crystal Palace elleni bajnokin a 16 éves és 271 napos csatárt. Ugyan azóta ezt a rekordot már megdöntötte Jose Baxter, viszont Vaughan továbbra is a Premier League legfiatalabb gólszerzőjének mondhatja magát (korábban Michael Owen, Cesc Fabregas, Wayne Rooney és James Milner is büszkélkedhettek ezzel a címmel), mivel annak a meccsnek a 87. percben be is talált Király Gábor kapujába, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt.

A folytatás azonban már nem volt ennyire sikeres, mint a bemutatkozás: az elkövetkező 18 hónapot folytonos térdproblémái miatt az oldalvonalon kívül töltötte, és egy porcleválás miatt háromszor is a kés alá kellett feküdnie még 18 éves kora előtt. A sérüléséből való visszatérést követően sem tudott azonban sok időt a pályán tölteni, mivel mikor már éppen kezdett volna formába lendülni (és két gólt is lőtt már a szezonban) egy Bolton elleni meccsen újra megsérült, miután Meite csúnyán letalpalta Vaughan lövésre lendülő balját, elpattant egy ér a bokájában, és ömlött a vér Vaughan lábából. Ugyan emiatt a sérülés miatt nem kellett hónapokat kihagynia, az idény utolsó szakaszában már további gólokat is szerzett, sőt a szurkolók a szezon legjobb fiatal játékosának is megválasztották. A kálváriája azonban ezzel együtt még mindig nem ért véget, a következő szezonban kifordult a válla, és a térde továbbra is rakoncátlankodott, úgyhogy felgyógyulását követően rá sem várt más, mint a többi fiatal angol játékosra: kölcsönadták alsóbb osztályú kluboknak, hogy játékba lendüljön.

Egy év kölcsönben töltött idő után a mostani idény elején Vaughan a Palace-hoz került, ahol rögtön az első meccsén mesterhármassal debütált, azonban egy buta kiállítás és az azt követő eltiltás miatt már nem tudta ott folytatni, ahol abbahagyta. Az eredeti háromhónapos kölcsönidőszak végén Vaughan visszatért anyaegyesületéhez, de lábra kaptak olyan pletykák, hogy a Celtic, a Derby és a Leicester is szívesen vinné.  Vaughan azonban mégis a Palace-t választotta (talán a szép emlékek miatt!), és a megállapodás értelmében a klubnak a szezon végén opciója van, hogy végleg megszerezze a játékost. A Palace nagyon kényes helyzetben van, és bár a játékosállomány nem indokolná a rossz szereplést, a kiesőhelyek elkerüléséért vívott harcban bizony gólokra lesz szükség.

Az 1997-es finn-magyar vb-selejtező klasszikusát idéző mega-bénázással ajándékozott szerda este győzelmet a Fulham a Liverpoolnak: Torres lövése Hangelandon irányt változtatva lett kapufa, a kipattanóval pedig a Stockdale-ben megbotló Pantsil minden liverpooli segítség nélkül bevette saját kapuját. A végén az egykor szebb napokat látott hazaiakat hosszú percekre beszorította a kiesőzóna veszélyes közelségét érző Fulham (Gera a 63. percben állt be, de, ahogy a sportnapilapos kollégák írnák, MÉG Ő SEM tudott fordítani az eredményen), a védők arra rúgták a labdát, amerre álltak, de a 3 pont az 3 pont. Hughes mesternek volt viszont egy szép dekázása az oldalvonalnál.

A magyar sajtó is cikkezett a hétvégi szexista botrányról, amikor is a két kommentátor, Andy Gray és Richard Keys a Wolves-Liverpool meccs előtt szexista megjegyzéseket tett Sian Massey partjelzőre, aki történetesen egy hölgy. Gray és Keys Massey külsejéről beszélgettek és persze arról, hogy egy nő hogyan is érthetné meg a lesszabályt, de még a West Ham alelnöke, Karren Brady is megkapta tőlük a magáét. A Sky fegyelmit indított a kommentátorok ellen, hangsúlyozva, hogy abban a hitben mondták a fentieket, hogy a mikrofonjuk ki volt kapcsolva.

Kedden azonban egy újabb, tavaly decemberi felvétel került elő, melynek hatására a Sky azonnal elbocsátotta Grayt. Ezen a riporter annyit mond a társa mikrofonját megigazító Charlotte Jackson műsorvezetőnőnek, miközben az ágyékára mutat, hogy "Charlotte, ezt is le tudod húzni?". Charlotte Jackson - akinek a nevét beütve egyébként érdekes képeket dob fel a Google - fel sem veszi az ugratást, a Sky viszont nagyon is komolyan vette. Gray most perelni fog, és ugyan valóban nem viselkedett úriemberhez méltóan, de mintha kissé túl nagy feneket kerítenének ennek a dolognak.

Maradjunk tehát magánál Andy Graynél: az 55 éves műsorvezető ugyanis maga is játékos volt, méghozzá nem is akármilyen. Csatárként játszott többek között az Aston Villában, a Wolvesban és az Everton csapatában is, és hússzoros skót válogatott volt, bár se a '78-as, se a '82-es vébére nem vitték ki. Pályája legjobb éveit az Aston Villánál töltötte, ahol 1978-ban futballista társai az év játékosának szavazták meg Angliában, de sokan emlékszünk rá az Evertonnál töltött két idényéből: itt bajnokságot, FA kupát és KEK-et nyert, a Rapid Wien elleni döntőt pedig - ahol Gray gólt is szerzett - a magyar televízió is közvetítette élőben. (Emlékezetes az egy évvel korábbi kupadöntő is a Watford ellen, ahol Gray utólag bevallotta, hogy szabálytalan volt a gólja). A sikeres játékos pályafutást sikeres médiakarrier követte: 1992 óta a Sky futballközvetítéseinek arca Richard Keysszel együtt.

Arra, hogy kicsit elszaladt mellette a világ, nemcsak a mostani botránya a jó példa, hanem az alábbi kijelentése is: "Azt mondják, hogy a futballistáknak pocsék zenei ízlésük van, de én vitatkoznék ezzel. Jelenleg az autómban a Corrs, Cher, Phil Collins, Shania Twain és Rod Stewart lemezeit hallgatom."

Ősszel már bejárta az internetet az a gól, amit Dale Jennings, a Tranmere Rovers akkor 17 éves támadója lőtt a Plymouthnak. Jennings a bal szélen kapott labdát és az összes útjába kerülő védő mellett elsüvítve szerzett hasonló gólt, mint amilyet az ugyanennyi idős Michael Owen lőtt az argentinoknak az 1998-as focivébén. Jenningsről azóta sokat cikkeztek a sajtóban, és a BBC blogján is megjelent két hete egy bejegyzés, mely szerint mindenki a Southampton 17 éves tehetségéről, Alex Oxlade-Chamberlainről beszél, miközben Jennings is van akkora reménység.

Nos, azóta a balszélsőt és csatárt is játszó, villámgyors játékost már több Premier League csapat is kinézte magának, és az ára nyilván tovább emelkedik, ha a megfigyelők látják azt a gólt, amit a hétvégén lőtt a Southampton elleni kettő-nullás győzelem alkalmával. Ebből nemcsak az derül ki, hogy elképesztően gyors, de a helyzetfelismerés is az erőssége, ahogy elpörgeti kapásból a labdát a kétségbeesetten visszafutó Kelvin Davis mellett. (A vesztes csapatban amúgy játszott Oxlade-Chamberlain is, akit a Hetvenéves Vénasszony is bevallottan szeretne megkaparintani.) Jenningshez még annyit, hogy gyerekként a Liverpoolban játszott, a Vörösök azonban nem tartották elég tehetségesnek és elengedték, ezt követően került a Tranmere-hez. Az biztos, hogy a Liverpoolban nem fejlődhetett volna ennyit, de előállhat még olyan helyzet, hogy Kenny Dalglish verni fogja a fejét a falba, amiért kollégái ilyen könnyedén lemondtak a srácról.

És ha már Owen került szóba: igaz, hogy ő ugyanennyi idősen már világbajnokságon, világklasszisok ellen művelt hasonlókat, viszont az ő pályafutása nagyjából 26 éves korában véget is ért. Vagyis lehet, hogy nem is olyan baj, ha Jennings még alsóbb osztályban focizik egy-két évet, később viszont tovább ér majd.

UPDATE: Még egy videó, az idei szezon Jennings-góljaival.

A Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Blackburn Rovers kettő-nullra verte a West Bromwich Albion csapatát, és ezzel már a hetedik a tabellán - igaz, egy meccsel többet játszott az összes közvetlenül utána következőnél. Állítólag a kanadai David Hoilett ritkán látható nagy gólt lőtt, de emellett a mérkőzés egy rekordról marad emlékezetes: ilyen sok országból még sose játszottak egy meccsen se Angliában, mint ezen. Amikor ugyanis a cseh Roman Bednar csereként pályára lépett, 22-re emelkedett a pályán képviselt nációk száma, és ennyi korábban még sosem volt egy meccsen. Biztosan vannak, akik szerint ez fantasztikus dolog: nyilván ugyanazok, akik szerint jó ötlet lenne Hongkongba vagy Miamiba vinni a Premier League-meccseket. Nekik is üzenjük, hogy nem.