Hát most mégis mit lehet mondani? Anglia súlyos vereséget szenvedett, tönkreverték, szétzúzták, hazazavarták a németek, és ugyan most mindenki Lampard meg nem adott szabályos góljáról beszél még egy-két napig, de aztán már csak az fog megmaradni a köztudatban, hogy Németország 4-1-re legyőzte Angliát a vébé nyolcaddöntőjében.

Soha még angol csapat nem szenvedett ilyen súlyos vereséget világbajnokságon, pedig a játékosanyagot tekintve nem ez volt a leggyengébb angol keret a vébék történetében. Mégis a négy évvel ezelőttihez hasonlóan most is úgy kell elhagynia a tornát, hogy egyetlen jó meccset sem játszott, és igazából nem is hiányzik senkinek – azzal a különbséggel, hogy négy éve veretlenül esett ki a csapat a negyeddöntőben, miután könnyedén továbbjutott a csoportból, de most még ez az elégtétel sem adatott meg.

Nem célunk beállni a sorba, és közhelyeket papolni az angol utánpótlásnevelés problémáiról, a technikai képzettség vélt vagy valós hiányáról, meg a sok külföldiről a Premier League-ben, ezt majd megteszik mások, akik jobban belelátnak a dolgokba. Annyit viszont tudunk tenni, hogy megnézzük az angol válogatott legutóbbi egy évét.

2009 szeptemberében Anglia 5-1-re legyőzte az egy évvel korábbi idegenbeli 4-1-es győzelem után a selejtezőcsoportbeli legnagyobb vetélytársát, Horvátországot. Érdemes megnézni a csapatot: Robert Green, Glen Johnson, John Terry, Matthew Upson, Ashley Cole, Aaron Lennon (David Beckham, 81), Gareth Barry, Frank Lampard, Steven Gerrard (James Milner, 81), Wayne Rooney, Emile Heskey (Jermain Defoe, 60). Csaknem teljesen megegyezik a németek által agyonvert csapattal. Ezen a mérkőzésen Wayne Rooney megdöntött egy több mint ötvenéves rekordot, hiszen annyi gólt lőtt egy selejtezősorozatban, mint amennyit angol játékos korábban még soha (ez volt a nyolcadik). Emile Heskey, akinek a csapatba állítása miatt sokan bírálták Capellót, hasznosan játszott, és megmutatta, vele párban tud játszani Rooney a legjobban. Gerrard és Lampard nem zavarták egymást, előbbi előzékenyen kihúzódott a balszélre, Barry remekül tartotta össze a középpályát, és volt egy gyors szélső is Lennon személyében (korábban Walcott játszott a helyén). Na, ebből a csapatból 2010 nyarán nem látszott semmi.

Már az előjelek sem voltak biztatóak: a csapat túlnyomó többsége hosszú heteket, sőt, hónapokat hagyott ki sérülések miatt a szezonban (Johnson, Ferdinand, a két Cole, Lennon, Barry, Walcott); Gerrard élete legrosszabb szezonját futotta a Liverpoollal; Heskey kikerült a csapatából és alig-alig játszott, akkor se túl jól; Terry magánéleti botránya beárnyékolta az egész tavaszt. Rooney szeptember óta nem tudott gólt lőni a válogatottban, ráadásul áprilisban meg is sérült a Bayern ellen, és onnantól kezdve már nem volt az igazi, hiába játszott előtte élete formájában. Mindezektől függetlenül is a vébé előtti előkészületi meccseken nyilvánvalóvá vált, hogy a Capello által kitalált és a selejtezőkön jól működő szisztéma már nem működik. Ilyenkor jön az a bizonyos B-terv, ám mint az később kiderült, Capellónak ilyenje nem volt. Nem volt kapusa sem, és a vébé előtt még Rio Ferdinand is kidőlt.

Amikor azonban májusban összeállította az előzetes, 30 fős keretet, nagyjából mindenki egyetértett abban, hogy a sérült Beckham és Bobby Zamora kivételével tényleg a legjobb 30 angol játékos szerepelt a keretben. A gondok akkor kezdődtek, amikor a két, igen-igen gyenge játékot hozó előkészületi meccs után Capello leszűkítette a keretét 23 fősre. Az olasz mestert láthatóan egyáltalán nem érdekelte a játékosok pillanatnyi formája, és érthetetlen módon egyetlen szempont érvényesült nála: minél idősebb egy játékos, annál jobb. Így maradhatott otthon a Premier League egyik legjobb idei védője, Michael Dawson (később Ferdinand sérülése utat nyitott neki a keretbe, de persze semmit nem játszott), és jöhetett helyette a West Hammel botladozó Upson. Így maradhatott otthon a valóban formán kívüli Walcott és a tavasz legkellemesebb meglepetése, Adam Johnson, és mehetett helyettük a Man City kispadján szerencsétlenkedő, reménytelen Shaun Wright-Phillips. Így nem kapott lehetőséget a kapuban a remek formában védő Joe Hart, hanem jöhetett Robert Green egy gyengécske idény után. Capello ezekkel a maradék esélyét is elveszítette, hogy bármit is frissíthessen, végérvényesen bemanőverezte magát egy zsákutcába: vagy feltámadnak a selejtezők hősei, vagy nincs B-terv. Hát, nem támadtak fel.

Ha értékelni kell Anglia vébé-szereplését, teljesen nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag nincs játékos, akinek ne tehetnénk szemrehányást. Ha mégis van ilyen, akkor az a Greent váltó David James, akit négyszer hoztak kiszolgáltatott helyzetbe saját védői a németek ellen. A két szélsőhátvéd, Glen Johnson és Ashley Cole még a jobbak közé tartoztak eddig, a de a németek ellen ők is sokat hibáztak, bár ebben a Terry, Upson belső kettőst nem tudták megverni. Upson legalább fejelt egy gólt és hősiesen mentett Szlovénia ellen, de Terry németek elleni összeomlására nincsenek szavak. Ezután a teljesítménye után tényleg azt mondjuk, hogy menjen isten hírével, és jöjjön Dawson, Gary Cahill, Shawcross, Jagielka vagy bárki más, de ebből a fejetlen rohangálásból (meg a meccs előtti felelőtlen nyilatkozgatásaiból) többet nem kérünk. (Upson meg már úgyis 31 éves, menni fog ő magától is.)

A középpályán a legnagyobb csalódást Gareth Barry okozta, pontosabban bebizonyosodott, hogy nem lehet egyetlen, védekezéshez is értő középpályással pályára lépni, főleg, hogy Barry a klubcsapatában sem szűrőt játszik. Lampard a német meccsig azt az alibifutballt hozta, amit vártunk tőle, viszont a németek ellen legalább végre lőtt egy gólt, de ilyen az ő szerencséje, hogy azt sem adták meg. Gerrard sajnos tragikus volt, bár legalább konzekvensen ugyanazt hozta, mint a Liverpoolban: pontatlan labdák tömkelege, nagyítóval sem lehetett felfedezni a világ egyik legjobb középpályását. Milner a jobb szélen nem játszott rosszul, megtette, amit kértek tőle, volt pár jó beadása, de nem véletlen, hogy ő a Villában is a pálya közepén virágzott ki igazán, szélsőnek ő túl darabos és lassú. Azzal, hogy Capello valamiért Lennont kiáltotta ki bűnbaknak az Algéria elleni szenvedés után, gyakorlatilag lemondott a gyors szélsőkről, de hogy helyette miben bízott, az nem derült ki. Defoe és Rooney is gyors csatárok, de egyetlen gyors akció nem futott végig a pályán a németek ellen, csak a középre ívelésekből vagy távoli lövésekből szerezhetett volna gólt Anglia. Defoe ennyit tud, legalább ő lőtt egy győztes gólt is, de Rooney látványos szenvedése mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Valószínűleg sosem derül ki, mi is történt vele pontosan: megsérült vagy csak tényleg hirtelen júniusra került pocsék formába, de ahhoz képest, hogy Anglia tőle várta, hogy majd a sereg élére áll, csúfos kudarcot vallott, egyszerűen nem lehetett ráismerni. Azt pedig, hogy pont a legjobb játékosai játsszanak formán kívül, nemcsak Anglia nem tudná elviselni.

Capello erre még rátett egy lapáttal: mintha direkt bennünket akart volna idegesíteni, 1-4-nél képes volt beküldeni a gödörben levő, amúgy is gólképtelen Heskey-t (Crouch legalább néha szokott gólt lőni a válogatottban), és még egyszer játszhatott Wright-Phillips is (Lennon pedig nyom nélkül eltűnt). Don Fabio sajnos nem tudott megbirkózni a feladattal, hogy újra kitalálja Angliát, és amíg a selejtezőkben tényleg szépen összerakta a csapatot, a vébén bizony csúnyán megbukott, ezt kár szépíteni.

Az, hogy ne lennének ügyes fiatal játékosok Angliában, ostobaság. A különbség az, hogy Joachim Löw hozzá mert nyúlni a német fiatalokhoz, és képes volt kihagyni neves játékosokat is (Kuranyi), túltette magát Ballack sérülésén (tényleg, hiányzott ő bárkinek is?) míg Capello görcsösen ragaszkodott az alapcsapatához, csak azt nem vette észre, hogy már nem 2008-2009-et írunk.

Szokás mondani, hogy egy játékos 28-30 éves kora között van a csúcson, akkor van ereje teljében. Ebben az angol keretben a túlnyomó többséget ez a korosztály tette ki, és látni kell, hogy a 2012-es Eb-n az alábbi játékosok már mind 30 fölött lesznek: Green, Gerrard, Ashley Cole, Joe Cole, Terry, Barry, Carrick, Crouch, Wright-Phillips, Warnock. Vegyük ehhez hozzá, akik már most is öregnek számítanak: James, Carragher, Heskey, Lampard, Upson és Ferdinand, úgyhogy pont itt az ideje egy könyörtelen fiatalításnak. Nem azt mondjuk, hogy mindenkit gondolkodás nélkül ki kell dobálni a fenti névsorból, de a többségnek bizony semmi keresnivalója az angol válogatottban. Reményeink szerint olyan szövetségi kapitány jön majd, aki adott esetben Terryt vagy Gerrardot, sőt, Rooney-t is ki meri majd hagyni, ha az nem szolgál rá a válogatottságra.

Persze felmerül a kérdés, hogy de akkor mégis kit játszasson. Nos, a közvetlenül az állítólagos Golden Generation (hahaha!) utáni korosztály sajnos nagyon vékony: az 1982 és ’84 között született angol játékosokat csak Defoe, Dawson és Glen Johnson képviselték a vébén, de akik otthon maradtak, azokban sem lett volna köszönet – nincs ember a világon, aki Jenast, Downingot, Darren Bentet vagy Bentleyt követelte volna a csapatba. Ezt a generációs szakadékot kell átugrani, mert utána már jobb a helyzet: Rooney ugyebár ’85-ös, a nála egy évvel fiatalabb Milner és mások pedig még mindig fejlődhetnek valamit. A 23 éves Lennon és Adam Johnson személyében gyors, technikás szélsői is vannak Angliának (el ne felejtsük a még mindig csak 21 éves Walcottot), és ott van Joe Hart, aki hosszú évekig elsőszámú kapus maradhat. Ráadásul Anglia tavaly döntőt játszott az U21-es és az U19-es Európa-bajnokságon, idén pedig megnyerte az U17-es Eb-t, hosszú idő után. Úgyhogy fiatalok vannak, csak játszatni kéne őket a klubcsapataikban és egy olyan kapitány kellene, aki bátran hozzájuk mer majd nyúlni.

Illúzióink azért nincsenek: nehéz idők jönnek, Anglia most jó időre kiírta magát a nagy válogatottak közül (hasonlóan az olaszokhoz), és egy teljesen szétvert nemzeti csapatot kell újjáépíteni. Mégis azt gondoljuk, hogy erre volt szükség a bátor lépésekhez, és talán jobb is ez így, mintha megint veretlenül esett volna ki ez a bagázs, panaszkodva a tizenegyesekre és a szerencsére. Most kaptak egy pofont, ami remélhetőleg eléggé fog sajogni még évek múlva is, tanulni viszont pont nagyon jól lehet belőle.