Anglia barátságos mérkőzésen kettő-egyre legyőzte Dániát idegenben. Ez már önmagában tök jó, de minek lehetett még örülni szerda este azon kívül, hogy megadták Darren Bent 9 centis lesről lőtt egyenlítő gólját? Megpróbáltuk összeszedni, még úgy is, hogy Frank Lampard és Gareth Barry is játszott a meccsen, amire még mindig nem találunk épkézláb magyarázatot.

1. Jack Wilshere. Ugyan az Arsenal 19 éves középpályása csak az első félidőt töltötte a pályán, nagyon meggyőző volt, amit mutatott. Mivel Capello csak papíron játszott 4-4-2-t (hamar kiderült, hogy az angolok felállása valójában a divatos 4-2-3-1, mivel Rooney visszalépett "irányítónak"), Wilshere-nek nem kellett "szűrőt" játszania, hanem Lamparddal váltották egymást, hol az egyik, hol a másik lépett fel a támadásokhoz. Wilshere ebben is és a labdaszerzésben is otthon volt. Ha mondjuk tétmeccsen Fat Frank helyett Gerrard játszik ugyanezen a poszton, az még akár működőképes is lehet. Mellesleg igazi cuki pasi!

2. Sebesség. Emlékszünk még a focivébén lassított tempóban játszó angol válogatottra? Na, hát ebből Koppenhágában keveset láttunk. Láthattunk viszont korszerű akciókat, gyors kontrákat, elszántságot, ráadásul a második félidőben Anglia úgy nyerte meg a meccset, hogy egyetlen ún. világklasszisa sem volt a pályán (bár aki látta Wayne Rooney első félidőbeli teljesítményét, annak az életben nem jutott volna eszébe ez a szó róla). Sokat szerencsétlenkedtek a fiúk, de mindkét gólt lendületes támadások idézték elő, szó sem volt itt ívelgetésről.

3. Sztárok nélkül is megy. Igen, a meccs végére már tényleg csak John "JT" Terry maradt a pályán a nemzetközileg is jegyzett futballisták közül, ám a két gólt Aston Villa-játékosok lőtték, a visszatérő és hónapok óta élete formájában játszó Scott Parker megmutatta, hogy nem csak a West Hamben tud villogni (a dánok a szünet után már kevesebbszer is rohantak át a középpályán), Stewart Downingnak pedig tényleg jót tett, hogy áthozták a jobbszélre.

4. James Milner. Őt sokat szokás szidni, már a vébén is, meg azóta is szinte egyfolytában, és még mi magunk is úgy gondoljuk, hogy neki nem a balszélen van az igazi helye, hanem középen, egy sorral hátrébb (mondjuk ahol ma Lampard, majd Barry sétálgatott), de ő tényleg jól játszott. Gólpasszt nem adott, mint Walcott a másik szélen, de végig magabiztosan, erőteljesen futballozott, hol a saját kapuja előtt mentett fejjel, hol a dán tizenhatosnál trükközött - örülünk, hogy rá lehet számítani.

5. Glen Johnson gólpassza. Szegénynek pedig nincs jó éve, múlt év végén még az akkori managere, Roy Hodgson bírálta nyilvánosan, azóta pedig balhátvédet játszik a Liverpoolban, mert Martin Kelly semmivel sem rosszabb idén, mint ő, illetve nincs arra a posztra nagyon senki más. Most ugyan megint volt könnyelműen eladott labdája a saját térfelén, de abból szerencsére nem lett gól, viszont mindenki arra fog emlékezni ebből a meccsből, ahogy erőszakosan elvette a labdát Krohn-Delhitől, és aztán kitűnő ütemben tálalt Ashley "Wanker" Young elé, aki az első gólját lőtte a válogatottban.

+1. Bennünket ugyan hivatalosan nem érdekel, de a dánok 18 éves 8-asa, Christian Eriksen tényleg nagyon jó játékos. Lehet, hogy jövő ilyenkor már a Premier Leauge-ben látjuk viszont?

Hát ennyi volt, hazudik, aki azt mondja, hogy ezek a meccsek teljesen feleslegesek. És ezen az sem változtat, hogy a lényeg majd a fontos mérkőzéseken dől el.