A minap mutatták be a sajtó képviselőinek az FA új főszponzorát, amely az elkövetkezendő három és fél évben fogja támogatni az angol szövetséget. Az FA több hónap után kötelezte el magát a Vauxhall autógyártó céggel, miután a korábbi támogatójával (Nationwide) nagyképűen nem hosszabbított szerződést, gondolván a világbajnokság után sokkal zsírosabb üzletet köthet majd a remek szereplés eredményeképpen. Nos, a terv nem vált be, de a Vauxhall állítólag még így is többet volt hajlandó áldozni évente az angol futballra, mint azt elődje tette volna, sőt tervei között szerepel a világ legrégebbi futballtornájának, a British Home Championshipnek az életrekeltése is.

A 19. század nyolcvanas éveinek elején a brit csapatok (Anglia, Skócia, Wales és Írország válogatottjai) már viszonylag rendszeres időközönként mérkőztek meg egymással, a bökkenő csak az volt csupán, hogy az egyes szövetségek eltérő szabályokat alkalmaztak, így a találkozókon mindig a hazai csapat szövetsége által elfogadott szabályok voltak irányadók. Nyilvánvalóan nem teljesen ideális helyzet orvoslása céljából a szövetségek képviselői elhatározták, hogy a szabályokat egységesítik, ekkor alapították meg a futball nemzetközi szabályozó testületét, az International Football Association Boardot (amelyet manapság sokan mihaszna, szenilis, konzervatív aggastyánok által vezetett gittegyletnek tartanak, akik szerintük csak azért nem járulnak hozzá semmilyen, a futballt tönkretevő funkciótlan szabálymódosításhoz, mert féltik az állásukat, de képzeljük csak el, mi történne, ha mindenféle jöttment az éppen aktuális érdekeinek megfelelően módosíthatná a szabályokat?), valamint az egymás között lejátszott mérkőzéseknek keretet adva pedig a világ első nemzetközi futballtornáját is létrehozták, amelyet évenként kívántak megrendezni.

A kezdetben az idény közben megrendezett találkozókat egészséges rivalizálás jellemezte (amelyekre nemcsak a szurkolók készültek, hanem maguk a játékosok is türelmetlenül várták a soron következő összecsapást), azonban olyan is előfordult, hogy a torna egyben világbajnoki selejtezőnek is minősült, mint például 1950-ben, amikor a két első helyezett vehetett volna részt a Brazíliában megrendezett világbajnokságon, de a skótok kijelentették, csak akkor mennek, ha az első helyen végeznek. A mindent eldöntő meccset 1-0-ra elbukták az angolok ellen, így a szigetországot csak Anglia képviselte a világbajnokságon, de abban sem volt sok köszönet, mivel az USA amatőrjeitől elszenvedett vereséget követően kellett szégyenszemre hazakullogniuk a tornáról. Nemcsak világbajnoki részvételről döntött azonban a minitorna végeredménye, hanem a világ legjobb csapata címről is, mivel amikor a friss világbajnok Angliát győzte le Skócia a Wembleyben 1967 tavaszán, a skótok vihették haza egy évre a kupát, és a szurkolók csapatukat tréfásan “nemhivatalos világbajnokként” ünnepelték, amelyből azóta egyébként egy komplett virtuális világbajnokság ötlete fejlődött ki. A skótok nemcsak az aktuális világbajnokot, hanem az ősi ellenségüket győzték le, ráadásul a Wembley szent gyepén (méltóképpen visszavágva az angolok kiütéses győzelmére 1961-ből), így teljesen érthető volt a szurkolók extázisa, akik a mérkőzést követően tömegével rohantak be békésen ünnepelni a pályára. Tíz évvel később a skótok szintén az utolsó meccsen győztek Anglia ellen a Wembleyben egy rendkívül kiélezett meccsen, a lefújás után a szurkolók szintén ellepték a gyepet, az ünneplés azonban egyáltalán nem volt békésnek mondható, mivel a skót szurkolók gyakorlatilag mindent elvittek, ami mozdítható volt, a gyeptégláktól kezdve, a keresztlécen át a hálóig.

A hetvenes évek végétől kezdve aztán a versengés kezdte elveszteni a barátságos jellegét, mivel az észak-írországi politikai helyzet erősen rányomta a bélyegét a tornára: 1981-ben például az angol és a walesi válogatott sem volt hajlandó Belfastba utazni az utcai zavargások miatt, így a torna félbeszakadt, amire azelőtt a két világháború idején kívül nem volt példa. De nemcsak az északír konfliktus okozott problémát, hanem az egyre súlyosabb jelenséggé váló huliganizmus is, mivel az angol szurkolók bizonyos csoportjai előszeretettel használták ezeket a meccseket arra, hogy felvonatozzanak Glasgow-ba balhéból beverni egy-két fejet. Ez egyébként pont egybeesett azzal, amikor a nemzetközi eseménynaptár egyre sűrűbbé kezdett válni, így a mérkőzések időpontját is nehezebb volt már leegyeztetni és a tornát az idény végeztével egy hét alatt bonyolították le. Miután azonban legfőképpen az angol válogatott szívesebben mérkőzött erősebb kontinentális vagy dél-amerikai ellenféllel, a szövetségek sem kezelték már rangján az eseményt (az angolok például már nem a legerősebb csapatukkal léptek pályára), és az Európa-bajnokságok és világbajnokságok árnyékában kicsit ódivatúvá váló torna 100 éves fennállását követően megszűnt, mivel az angol szövetség (akikhez később a skótok is csatlakoztak) jelezte, hogy 1984-től nem kíván részt venni a tornán.

A torna újraélesztésének ötlete azóta már többször is felmerült, hiszen a korábbi akadályok megszűntek: az északír konfliktus rendezése megtörtént, egy futballmeccsre kilátogatva sem kell attól tartani, hogy az ember feltétlenül bevert orral megy haza, jó példa erre, hogy az angol válogatott rendre kerül össze szigetországi ellenféllel a különböző selejtezőcsoportokban, és a mérkőzések a legkisebb rendbontás nélkül kerülnek megrendezésre. A látszat ellenére a tradíciónak még mindig jelentős szerepe van az angol futballban, és bizony sokan szívesen látnának újra brit minitornát az idény végén. Az angol szövetség új főszponzora (amely, ha igaz nemsokára szerződést köt a többi három brit szövetséggel is!) pont erre a nosztalgiára építve, valamint a totálisan érdektelen barátságos meccsek helyett állt elő a Home Internationals újraélesztésének ötletével, amit a tervek szerint először 2013-ban, az FA megalakításának 150 éves évfordulóján rendeznének meg. Nyilvánvaló, hogy a Vauxhall nagy pénzt kaszálna az évenként megrendezésre kerülő eseményen, és a szövetség is feltölthetné a kasszát, amely az új Wembley építésének egetverő költségei, valamint a sikertelen vb-rendezési pályázatra fordított összegek miatt eléggé kiürült. A szövetség képviselői azonban úgy nyilatkoztak, hogy a speciális alkalomra újjáélesztett tornának 2013 után valószínűleg nem lesz folytatása. A tavalyi világbajnokság kudarca világosan megmutatta, hogy az angol válogatott jelenleg nem képes felvenni a versenyt a kontinens legjobb csapataival, és ezen nem sokat segítene, ha az elmúlt 30 évben sajnos egyre gyengébb játékerőt képviselő skót vagy északír válogatottal csapna össze rendszeresen, azon meg egyenesen hangosan kacagnának az angol futball esküdt ellenségei, ha a világ által megleckéztetett angolok hazatérve bosszúból a szegény szomszédaikon vernék el a port.