Rúgd és fuss!

Most van az, hogy nem hallgathatunk tovább. Amúgy is egy vicc, ami a Premier League-ben történt mostanában, legyen szó akár Robinhóról, akár Berbatovról, de az elmúlt két nap végképp betelt a pohár. Először Kevin Keegan helyzete lehetetlenül el a saját klubjánál, egy nappal később pedig Alan Curbishley áll fel a West Ham kispadjáról. Senkinek ne legyen kétsége: mindketten ugyanazért távoznak (jó, Keegan még nem, de ez most mindegy is tulajdonképpen).

Az angol elsőosztályú klubok tulajdonosai ugyanis valamiért azt gondolják, hogy jó ötlet, ha van egy úgynevezett szakmai igazgató, aki a teljes szakmai munkát felügyeli, beleértve az igazolásokat is, és gyakorlatilag a főnöke a managernek. Pedig mint azt tudjuk, az angol futballban a manager mindenható: ő állítja össze a csapatot, ő vesz és ad el játékosokat, és ebbe maximum annyi beleszólása lehet a tulajdonosnak, hogy megmondja, mennyi pénz jut minderre. Nos, az új modell szerint a manager gyakorlatilag csak egy tréningruhás edzőbá', és a stratégiai döntéseket a mindenkori szakmai igazgató hozza. Nézzük meg, hogy működött idáig ez a kontinensen elterjedt, de Angliában újnak számító megoldás. Pontosabban nem teljesen új, hiszen van rá példa, hogy a director of football kicsit visszább vesz az arcából (lásd Nick Hammond a Readingnél), és akkor működőképes a dolog. Viszont a klasszikus modell eddig csak bajt szült.

A Portsmouth 2004-ben Harry Redknapp vezetésével elég jól haladt, hogy azzá váljon, amivé mostanában lett: erős középcsapattá. Az akkori tulaj, Milan Mandaric úgy gondolta, hogy még jobb lesz, ha beülteti régi haverját és honfitársát, Velimir Zajecet szakmai igazgatónak. Rossz ötlet volt: Piszkos Harry feldühödött 2004 őszén és lemondott, a helyére pedig természetesen a bézbólsapkás hiéna, Zajec ült. Aki emlékszik rá, tudja, hogy katasztrofális eredménnyel: miután hozott egy-két balkáni cimborát a kezdőcsapatba, egymás után jöttek a vereségek, csoda, hogy kiesés nem lett a dologból. Zajec végül Mandariccsal együtt távozott, és azóta senki sem emleget director of footballt Portsmouthban.

A Tottenhamnél Frank Arnesen, a volt dán klasszis lett szintén 2004-ben szakmai igazgató, de hamar lelépett a Chelsea kedvéért. Helyére a francia Damien Comolli érkezett, aki aztán gyakorlatilag egyszemélyben volt felelős Martin Jol, a rokonszenves holland maci bukásáért. Comolli nevéhez fűződnek ugyanis az olyan katasztrofális igazolások, mint Younes Kaboul, Kevin-Prince Boateng, Ricardo Rocha, Gilberto, Hossam Ghaly, Paul Stalteri, Benoit Assou-Ekotto és még sorolhatnánk a sok flop-ot, akik nem kevés pénzbe kerültek a Spursnek, és legtöbbjüktől még mindig nem sikerült megszabadulni. Amikor tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy a Spurs védelme rendkívül sebezhető, Comolli válasza Younes Kaboul volt, a balhét viszont nem ő, az igazolásokért felelős szakmai igazgató, hanem Jol vitte el. Juande Ramosnak talán valamivel nagyobb a tekintélye, de nem lennénk meglepve, ha a szemüveges francia neki is beleköpne a levesébe előbb vagy utóbb.

Emlékezhetünk rá, hogy viselte José Mourinho, amikor Avram Grant került fölé direktornak (segítünk: rosszul), és lehet, hogy van még több példa is, de most nincs energiánk megkeresni őket. Mindenesetre ezek eddig fényesen igazolták, hogy ez a koncepció bizony egy méretes baromság.

A Newcastle United hájfejű tulajdonosa, Mike Ashley most januárban nevezte ki Dennis Wise-t szakmai igazgatónak, de a hír kicsi nyilvánosságot kapott a Keegan visszatérése miatti eufória közepette. Pedig érdemes elgondolkodni ezen: Dennis Wise, aki sem játékosként, sem edzőként nem említhető egy lapon Kevin Keegannel, hirtelen a főnöke lesz az utóbbinak. Micsoda képtelen baromság ez, már bocsánatot kérek. És persze nem is tartott sokáig. Wise - két spanyol bűntársával együtt - idejekorán magához ragadta a hatalmat, és az átigazolások is az ő szája ízük szerint történtek. Sejtettük, hogy a La Ligából érkező noname játékosok nem King Kev kívánságára jöttek a St James' Parkba, ám az igazi kenyértörés oka az volt, hogy Keegan kérését semmibe véve adták el a Villának James Milnert. Történetünk szempontjából lényegtelen, mi lesz az Ashley-Wise-Keegan konfliktus vége, a baj már megtörtént.

Végül itt van Curbs. A West Hamnél idén márciusban az olasz Gianluca Nani (ki hallott már róla?) lett a szakmai igazgató. Oké, hogy Curbishley-nek voltak tavaly megkérdőjelezhető igazolásai, de az egy dolog, az pedig egy másik dolog, hogy idén nyáron már nem ő az, aki dönt az igazolásokról, viszont ettől még a felelősség az övé. Tessék öreg, itt vannak ezek a játékosok, csinálj belőlük jó csapatot! - ez lehet, hogy Olaszországban így megy, de Angliában nem. Így aztán az átigazolási időszak legvégén a West Ham eladott két alapembert (Anton Ferdinand és George McCartney), és hozott kölcsönbe egy kivénhedt olasz csatárt meg valami nigériai balhátvédet. Sőt, a Daily Mail azt is tudni véli, hogy Naniék megpróbálták eladni a tudta nélkül Dean Ashtont is a Spursnek, illetve Craig Bellamyt a Manchester Citynek, de ez végül nem jött össze. Nem csoda, hogy Curbs arcul csapva érezte magát, mint ahogy gyakorlatilag mindenki, akinek van véleménye az ügyről és nem teljesen hülye, függetlenül attól, hogy érdekli-e a West Ham, vagy sem.

Magunk részéről már várjuk, hogy mikor ültetnek az arab sejkek Mark Hughes nyakára valami svájci nagyágyút szakmai igazgatónak, mint ahogyan azt is, hogy előbb vagy utóbb vágják ki ezt az egész director of football-modellt a kukába.