Rúgd és fuss!

Már régóta szerettünk volna itt a blogon írni az angol futball legmocskosszájúbb, legeredetibb, legszórakoztatóbb, legbunkóbb és egyben legangolabb menedzseréről, a Rúgd és fuss! egyik nagy ikonjáról, Henry James Redknappről, azaz Dirty Harryról. Valahogy azonban erről mindig lekéstünk, pedig lett volna rá alkalom elég: például amikor az angol szövetségi kapitányi poszt egyik várományosaként emlegették José Mourinho és Fabio Capello mellett; amikor korrupciós vádak miatt a rendőrség letartóztatási paranccsal kopogtatott be poole-i otthonába; vagy éppen pont egy hete, amikor 25 éves menedzseri karrierjét ünnepelte. Az élet és a Tottenham Hotspur azonban a segítségünkre sietett, ugyanis a gyatra szezonkezdet után nyolc meccsből két pontot szerző észak-londoni klubnál végül úgy döntöttek, hogy szélnek eresztik a teljes szakmai stábot Damien Comollistul, Gustavo Poyetestül, Marcos Alvarezestül és Juande Ramosostul, és a csapatnál még kölyökjátékosként megforduló, Spurs-drukker hírében álló Harry Redknappet nevezik ki új menedzserré.

Harry Redknapp kinevezése meglepő és egyben bátor lépés a tulajdonos Daniel Levy részéről (akinek a fejében az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult meg az, hogy megszabadul a klubjától), ugyanis azok a klubok, amelyek a Fat Fourhoz kívánnak csatlakozni a jól bevált trendi recept alapján kizárólag a gyűlöletes szakmai-igazgató-plusz-külföldi-menedzser-modellel képzelik el a sikeres jövőt. Na, ha egyvalamire mérget vehetünk, akkor az az, hogy a Spursnél, amíg Dirty Harry marad a menedzser, a director of football poszt betöltetlen marad.

A West Ham United-játékosként nem sok emlékezeteset alkotó Redknapp ("Hiába játszott nálunk Moore, Hurst és Peters, átlagos helyezésünk nagyjából mindig a 17. körül volt, el lehet képzelni tehát, hogy mi, a többi nyolc mennyire szarok is voltunk.") menedzseri karrierje úgy indult, hogy kevesen gondolhatták azt akkoriban, hogy ez az ember még huszonöt év múlva is a kispadon fog ücsörögni, nemhogy egy menő londoni klub menedzsere lesz. 1983 telén ugyanis a Bournemouth frissen kinevezett menedzsereként a Lincoln City ellen 9-0-ás vereséget szenvedett, és ha ez még nem lett volna elég, a következő meccsüket pedig 5-0-ra bukták el a Cseresznyék. A bizalom azonban ennek ellenére 9 évig töretlen maradt vele szemben, ebbe az időszakba kupabravúr, feljutás és kiesés is belefért bőven.

Nagyjából tíz évvel később azonban már korábbi klubját dirigálta menedzser asszisztensként egy felkészülési meccsen, ahol egy dühödt szurkoló az egész első félidőben a csapat játékát gyalázta, és Redknapp megunva a lelátó felől érkező folyamatos szitkozódást, megkérdezte tőle, hogy tudná-e esetleg jobban csinálni? A várható választ követően azonban 'Arry váratlan lépésre szánta el magát: a vagánykodó drukkert mindenki megdöbbenésére a pályára küldte. A döntés helyesnek bizonyult, ugyanis a csávó gólt szerzett, őt magát pedig alig egy hónap múlva menedzserré nevezték ki.

Érdekes, hogy Redknapp negyedszázados karrierje során a Bournemouth és a West Ham United mellett csupán két csapatnál fordult meg: a Portsmouthnál (kétszer is) és a Southamptonnál. A Szenteket egyébként éppen a szomszédvár Pompey miatt hagyta ott bajnokság közben, ami érthető módon nem annyira tetszett a szurkolóknak. Az egyedüli igazi sikerét is a Portsmouth-szal érte el, nem véletlenül tartotta a klubot spirituális otthonának, bármit is akart ezzel mondani.

Piszkos Harry azonban a West Ham Unitednél töltött évei alatt alapozta meg mindazt, amiért Anglia-szerte egyszerre vált híressé és hírhedtté: előszeretettel épített be tehetséges fiatalokat a csapatába (az ő nevéhez fűződik Rio Ferdinand, Joe Cole, Jermaine Defoe, valamint saját unokaöccse, Frank Lampard mélyvízbe dobása is), kitűnő érzékkel választotta ki az általa leszerződtetni kívánt játékosokat, kétes átigazolási ügyekbe keveredett, gyakorlatilag folyamatosan káromkodott, és állítólag nem csak akkor, amikor élő adásban interjú közben fejbe találta egy eltévedt labda, valamint végtelenül vicces nyilatkozatokat adott, amelyekben még saját játékosait sem kímélte: "John Hartsonnak rosszabb az előélete, mint Hasfelmetsző Jacknek"; "Dani annyira jóképű srác, hogy még a feleségem is ráindulna, sőt még én magam sem tudom eldönteni, hogy pályára küldjem vagy inkább megdugjam"; "A külföldi játékosokkal minden sokkal nehezebb: többségük leszarja a golfot, nem járnak lóversenyre, és még csak nem is isznak".

Mindezeken felül Redknapp jellemzően előszeretettel visz be egy-két gyomrost a Csatornán túlra valószínűleg a külföldi menedzserek bőröndjében átkerülő hóbortnak: a dietetikának. Ugyanis Dirty Harry a Hetvenéves Vénasszonnyal, új észak-londoni kollégájával ellentétben nem hisz a korszerű táplálkozásban: "Szóljanak majd, ha valaki bebizonyítja, hogy egy tányér tészta elfogyasztása segít a pontosabb passzolásban". Redknapp szintén teljesen értetlenül áll az új divat előtt, miszerint a játékosoknak a meccsek utáni mihamarabbi regenerálódás érdekében enniük kell valamit, legyen akár hajnali kettő, mivel az ő játékoskorában "még bőven elegendő volt másfajta módon tankolni reggel fél háromig - bár lehet, hogy ezért régimódinak fognak majd tartani".

Bárhogyan is fog alakulni Henry James Redknapp és a Tottenham Hotspur közös sorsa, abban biztosak lehetünk, hogy a Spurs játékosai megnyugodhatnak: valószínűleg nem fog többé előfordulni az, ami a hálistennek gyakorlatilag a teljes feledés homályába vesző svájci menedzser, Christian Gross alatt, aki megpróbálta megtiltani a klub veteránjának, Gary Mabbuttnek, hogy meccsnapokon hagyományos, kiadós angol reggelit fogyasszon.