Az már egyaltalán nem újdonság, hogy az angol futball szereplői általában, és mind közül legfőképpen a szövetség illetékesei rendszeresen a legnagyobb bénaságokat képesek elkövetni (elég csak Sexy Sven különböző sejkekkel való ál-alkudozására, Steve McClaren kapitányi kinevezésére, a kapitányi karszalagért folytatott bugyuta versengésre, a Nagy Szexbotrányra, a lehallgatási ügyre, vagy éppen Lord Triesman legutóbbi gaffjára gondolni), de a mai majomcirkusz minden képzeletet felülmúlt. Az előzetes elképzelések szerint Fabio Capello ma hirdette volna ki hivatalosan a világbajnokságra utazó 23 fős keretét miután azzal a hét játékossal, akik nem tagjai az utazó keretnek személyesen közli a döntését. Itt azonban egy kis hiba csúszott a számításba, mivel az egyik kimaradó játékost sehogysem tudta elérni telefonon (vajon ki lehetett az és mit csinálhatott?), így nagyjából az átigazolási szezon utolsó óráira emlékeztető találgatás vette kezdetét, sőt egyes újságírók az információikat szinte azonnal közzétették twitter-oldalaikon, amiket az ember vagy elhitt vagy nem, amíg helyi idő szerint délután négy órakor ki nem derült a végleges névsor.

 

Kapusok (David James, Robert Green, Joe Hart):

Itt ugye nagyon sok változásra nem lehetett számítani, a nevek eleve tudottak voltak, legfeljebb az nyitott még, hogy június 12-én ki áll majd a kapuba. Capello azt nyilatkozta, hogy mindegyik kapusnak egyenlő esélye van, de valahogy mi mégis úgy gondoljuk, hogy a számkiosztásnál Robert Greennek fog jutni az egyes számú mez (ezzel alig több mint egy éve még ki is egyeztünk volna), de ma már mégis leginkább azt kívánjuk, hogy bárcsak ne lenne igazunk és egy vagány húzással, a bravúrjairól és remek tánctudásáról méltán híres Joe Hart kezdjen az USA ellen.

Hátvédek (Jamie Carragher, Ashley Cole, Rio Ferdinand, Glen Johnson, Ledley King, John Terry, Matthew Upson, Stephen Warnock):

Na itt viszont már igazán súlyos gondok vannak. Ki gondolta volna valaha, hogy egy angol válogatott legingatagabb csapatrésze éppen a védelem lesz? És manapság sajnos éppen erről van szó. Talán az jellemzi legjobban a helyzetet, hogy élete legnyomorultabb tavaszát átvészelő Ashley Cole visszatérése jelenti az egyedüli pozitívumot. Nincs jobbhátvéd (Glen Johnsonban meccsenként egy kapott gól mindig benne van és Carragher behívása sem tölt el nyugalommal egyetlen épeszű embert sem), a középhátvédek (Rio Ferdinand és John Terry) teljesen formán kívűl és elképesztő hibaszázalékkal nyomják végig a meccseiket. Ezek után tényleg komolyan foglalkoztat valakit az, hogy Baines vagy Warnock lesz Ashley Cole cseréje?

Középpályások (Gareth Barry, Michael Carrick, Joe Cole, Steven Gerrard, Frank Lampard, Aaron Lennon, James Milner, Shaun Wright-Phillips):

Annak csak örülünk, hogy ma reggel az orvosi stáb úgy döntött, hogy Gareth Barry egészséges és így részt vehet a világbajnokságon, hiszen ő Capello egyik alapembere volt a selejtezőkön (minden mérkőzésen játszott) és egyébként mi is jóval nyugodtabbak vagyunk, ha a pályán van. És itt el is érkeztünk a legnagyobb csalódáshoz: Capello úgy döntött, hogy nem viszi ki Adam Johnsont a világbajnokságra. Jinky (azaz Cselgép) nem azért volt a titkos favoritunk, mert a most befejeződött Championship-szezon legnagyobb sztárjának tartottuk tavaly szeptemberben (hol volt akkor még a Man City és a válogatott), hanem tényleg úgy gondoltuk, hogy ő lehet a meglepetésember, a titkos fegyver, aki bejön, mindenkit kicselez és a beadásából egyből gól születik. Ráadásul ballábas szélső, amilyen ugye az angol válogatottnál emberemlékezet óta nem fordult elő. Ehelyett még csak nem is Walcott (akinek a karrierje tényleg megtorpanni látszik) lett a tagja a keretnek, hanem az az SWP, akit egyébként épp Johnson szorított ki tavasszal a City kezdőjéből. És ha valaki mégis azt gondolná, hogy Adam Johnson helyett Capello Joe Cole mellett tette le a voksát, annak innen üzenjük, hogy bizony ez egy nagy baromság.

 

Csatárok (Peter Crouch, Jermain Defoe, Emile Heskey, Wayne Rooney):

Ami a csatárokat illeti, itt sem történt semmi meglepő, hacsak nem vesszük komolyan a siránkozókat, akik azt hitték, hogy Emile Heskey helyett Darren Bent kap majd helyet az utazók között. Erről egyrészt egyszer már bővebben kifejtettük a véleményünket itt, másrészt minden ellenkező hiresztelés ellenére az angol válogatott két csatáros rendszerben fog felállni, ahol bizony Heskey-nek mindig is kulcsszerep jutott. Majd esetleg ha nem sikerül gólt lőni a hetvenedik percig, akkor jöhet a villámléptű Defoe, és ha a nyolcvanötödikig sem, akkor a nagy beteg test, azaz Peter Crouch. És abban továbbra is csak reménykedni lehet, hogy Wayne Rooney nem fog megsérülni, vagy nem állíttatja ki magát feleselegen.