Rúgd és fuss!

Az angol harmadosztály kapcsán a legtöbben készpénznek veszik, hogy a két bukott óriás, a Leeds és a Leicester szerzi meg a két automatikus feljutó helyet, a többin pedig majd elmarakodik a maradék 22 csapat. Nos, mi nem így gondoljuk, ez túl egyszerű lenne, és ha van valami, ami elmondható a League One-ról, akkor az az, hogy egyáltalán nem egyszerű. Az alábbiakban kalauzunk a 2008-2009-es szezonról a harmadik vonalban.

Hát igen, itt nem feltétlenül a józan ész dominál, sőt, a Leeds dadogós idénykezdetét nézve egyáltalán nem, de ha még nem ment el minden esze a jóistennek, akkor Gary McAllister csapatának idén fel kell jutnia a Championshipbe, vagy így, vagy úgy, de valahogy mindenképpen. Tavasszal nem sikerült a bravúr, részint a 15 pont levonással járó büntetés miatt, részint pedig azért, mert McAllisternek pár hónap alatt kellett ráerőltetni arra a játékoskeretre a saját elképzeléseit, melyet még elődje, az ostoba és gerinctelen Dennis Wise alakított ki. Most viszont minden adott: sikerült kiebrudalni Wise néhány fogalmatlan igazolását, helyettük pedig ezen a szinten komoly erősítések jöttek: így a Swansea túlsúlyos játékmestere, Andy Robinson; aztán a Livingstone fiatal skót tehetsége, Robert Snodgrass; a Bristol City termetes csatára, Enoch Showunmi; az argentin gólvágó, Luciano Becchio; a Celticet is megjárt, veterán Paul Telfer és a tavaly kölcsönben érkező ír balhátvéd, Alan Sheehan a rivális Leicesterből.

Nem lenne a ligához méltó, ha ne lenne idén is egy igazi meglepetéscsapat, és ez most szerintünk az Oldham lesz. John Sheridan csapata már eddig is nevezetes volt stílusos futballjáról, de ez két éve a play-offra volt elég, tavaly pedig még arra sem, most viszont a surranópályán feljuthat a Latics. Az Oldham viszonylag csendben építkezett, és míg tavaly nyáron inkább gyengült, most sikerült megtartani az erősségeket, sőt, további igazolásokkal még komoly eredmények elérésére is képes csapat gyűlt össze a Boundary Parkban.

Története során először szerepel a harmadosztályban a Leicester, de hamar kimutatta, hogy nem sokáig szeretne maradni. Bár elkerülhetetlenül távozott néhány meghatározó ember (Stearman, McAuley, Hume), sikerült megtartani a magot, köztük a Premiership klubok által is keresett angol U21 válogatott balhátvédet, Joe Mattockot, vagy a Rúgd és fuss! egyik nagy kedvencét, a támadó Matty Fryatt-et. A rutint Paul Dickov, Matt Oakley, Steve Howard és Stephen Clemence képviselik a keretben, de itt van régi ismerősünk, DJ Campbell is, miközben olyan, alacsonyabb osztályból érkező tehetségek is akadnak a Rókák soraiban, mint a húszéves középhátvéd, Michael Morrison, vagy az MK Donsból vett Lloyd Dyer. A manager pedig az a Nigel Pearson, aki pont a Leicester vetélytársát, a Southamptont tartotta bent a Championshipben, de a Szenteknek nem kellett – itt most bizonyíthat, és ha csak a Wembleyben is, de szerintünk a Rókák visszatérnek jövőre a Champóba. Ha nem, akkor a tulajdonos, Mandaric úr gyaníthatóan egy házzal odébb áll.

Nem feltétlenül az a siker receptje, hogy egy klub eladja a két legjobb játékosát, de a Carlisle így vágott neki a szezonnak. A tavalyi évadban a liga legjobb kapusának választott Keiren Westwood és a sérüléséig gólkirályságra hajtó csatár, Joe Garner is a Championshipbe távozott (előbbit a Coventry, utóbbit a Nottingham Forest szerezte meg), így John Ward managernek fel volt adva a lecke. A helyükre nem jöttek nagy nevek, viszont a csapat így sem rossz: a Middlesbrough neveltje, Danny Graham például a régi klubjában impotens csatárnak tűnt, itt viszont távolról sem az, egyenesen a liga egyik leggólerősebb játékosa. A többiek sem ügyetlenek, és van ugyebár egy állítólagosan nagy tehetség is, egy 18 éves csatár személyében, akinek Gary Madine a neve, és már megvan az első bajnoki gólja. Jó lesz a Carlisle, ezt nem csak a jó kezdés mondatja velünk.

A Championshipből tavaly papírforma szerint kipottyanó Scunthorpe-nak nincs miért szégyenkeznie, erőn felül teljesített, és már önmagában a feljutás szép eredmény volt, azok után meg végképp nincs miről beszélni, hogy a csapatot kialakító manager, Brian Laws, illetve a Sharp, Keogh csatárkettős már tavaly nyáron sem volt a klubnál. A gyúróból managerré lett Nigel Adkins most egymillió fontért eladta ugyan a csapat újabb gólvágóját, Martin Patersont a Burnleynek, de ezenkívül sikerült nagyjából együtt tartani a csapatot, és az érkezők (különösen a Southendtől jött ifjú csatár, Gary Hooper) ezen a szinten remek játékosok. Nem világverő csapat a Vas, de a playoffra jó kell, hogy legyen.

Az alaposan megerősödött Terrierektől sokan várnak kiugró teljesítményt, ám elég gyatrán rajtolt a csapat, és jelenleg éppen kieső helyen áll. A nyáron érkezett új manager, Stan Ternant régi motoros, és azt kell róla tudni, hogy Neil Warnock legnagyobb ellensége: a Palace managere vele kezet sem hajlandó fogni, ha egymás ellen játszik a csapatuk. Erre idén csak a kupában lesz lehetőség, de a jelentősen megerősödött Huddersfield megcsíphet egy osztályozós helyet, és ott már ugye bármi lehet. A veterán, Premiershipet is megjárt védők, Chris Lucketti és David Unsworth mellett az Ipswich balszélsője, Gary Roberts számít nagy igazolásnak, valamint a Blackpool csatárát, Keigan Parkert is régóta figyeljük. Talán velük most felidézhet valamit a Huddersfield a réges-régi nagy sikereiből.

A csendben lopakodó Hartlepoolra senki sem figyel oda, pedig idén úgy tűnik, a tavalyi középcsapatosdi után összeállt Danny Wilson csapata. Tehetséges, saját nevelésű fiatalok, továbbá a Manchester Unitedtől érkező Ritchie Jones jelentik a pluszpontokat a keret mellett, de a legnagyobb név a húszéves csatár, James Brown, akit legutóbb személyesen Gordon Strachan nézett meg, hogy a Celticbe csábítsa. Csak azért nem írjuk, hogy jegyezzük meg a nevét, mert James Brownt mindenki ismeri.

A Rákászok tavaly nagy verést kaptak a Doncastertől a play-off elődöntőjében, és ha ez nem lett volna elég, nyáron elveszítették négy alapemberüket is (Bailey, Flahavan, Gower, Hooper). A helyükre érkezők leginkább kölcsönjátékosok, akik között vannak tapasztalt nevek is, mint a veterán csatár, Dougie Freedman. Ő és ékpárja, Lee Barnard lehetnek Steve Tilson manager legnagyobb reménységei, de ettől még ez nem a Southend idénye lesz, és ki tudja, Tilson nem kap-e vonzóbb ajánlatot, lassan ideje lenne…

Nagyon rosszul rajtolt a Colchester, pedig a tavaly a Championshipből kipottyanó csapatot nagyjából sikerült együtt tartani: maradt a Crystal Palace által környékezett játékmester, Mark Yeates, és maradt a Spurs-nevelés középpályás, Johnnie Jackson is. Igaz, a csatár Kevin Lisbie és a csapat szimbólumának számító Karl Duguid távozott, de a csapat így sem túl gyenge, a tehetséges walesi manager, Geraint Williams is maradt, úgyhogy össze kellene kapniuk magukat az U-soknak, mert ez egyelőre kevés.

Micky Adams hét év után tért vissza Brightonba, hogy végre tényleg felvigye a csapatot a másodosztályba (időközben már a Premiershipet is megjárta a Leicesterrel). A csapatban nincsenek sztárok, de már tavaly is alig maradt le a Brighton a play-offról, idén pedig Adamsszel a kispadon még inkább el lehet képzelni, hogy besurrannak a legjobb hat közé, de az biztos, hogy végig versenyben lesznek.

Egy hete még sima kiesőnek tippeltük volna a Cheltenhamet, ám azóta távozott a manager, Keith Downing, és a helyére érkezett Martin „Mad Dog” Allen, akit már hiányoltunk a kispadokról. A Vörösbegyek tavaly az utolsó fordulóban biztosították be a bennmaradást, és valami hasonlót az idén is el tudunk képzelni. Hogy így legyen, abban sokat fog segíteni a veterán csatár, Barry Hayles, aki a Leicestertől jött kölcsönbe.

A Football League egyik legrégebben szolgálatban levő angol managere, Martin Ling öt éve ül a Leyton Orient kispadján, és tavaly már elkezdhetett reménykedni, hiszen nagyon jól kezdte a szezon az Orient, de aztán a végén erőteljesen visszacsúszott. Reálisan idén sem remélhet ennél sokkal többet a kelet-londoni alakulat, kivéve, ha a Boyd, Jarvis csatárkettős ámokfutásba kezdene.

Meglepődnénk, ha minden wannabe futballhuligán kedvenc angol klubja idén megint a kiesés ellen küzdene. Kenny Jackett csapata az a tipikus, haláláig harcoló fajta, amilyet mi nagyon tudunk tisztelni, az első számú csatár, Gary Alexander például gyerekkora óta Millwall-fan, úgyhogy szimpatikusak az Oroszlánok, talán jövőre már a feljutás sem marad álom, idén szerintünk még igen.

Míg tavaly éppen úgy tűnt, hogy a Milton Keynes Dons akár még szimpatikus is lehet, ez gyorsan szertefoszlott azzal, hogy a Blackburn által elcsábított Paul Ince helyére egy olasz edző, Roberto Di Matteo érkezett. Vele együtt jönnek már a francia és spanyol reménységek is, úgyhogy lesz miért utálni ezt az amúgy is lopással létrejött csapatot, kár, hogy kiesni nem fog.

A Northampton két éve jutott fel a League Two-ból, és a tavalyi szezonban évtizedes legjobb eredményét produkálta a kilencedik helyezéssel, de csodálkoznánk, ha a Suszterok ezt idén túlszárnyalnák. Hiába ment el a tehetséges kapus, Mark Bunn a Blackburnbe, Stuart Gray manager ügyes csapatot hozott össze, különösen a támadószekció érdemel említést, az erőteljes Adebayo Akinfenwával és a Prestonból kölcsönbe érkezett Karl Hawley-val. De a play-offhoz így is igazi bravúr kellene.

A League Two tavalyi másik gazdag csapata itt már nem számít akkora halnak, igazság szerint sok esélyt nem adnánk egy play-offra sem, bár a cél állítólag előbb vagy utóbb a Premier League. A csapat megtartotta legjobbjait (így a Wolves által csábított Aaron McLeant), és maradt az alsóbb osztályú igazolásoknál, így ez az év vélhetően az akklimatizálódásra fog elmenni, és jövőre már talán nagyobb terveket is szövögethet Darren Ferguson manager, akiről utoljára mondjuk el, hogy igen, tényleg Sir Alex fia.

A League Two tavalyi play-off nyertese mindig kiesőjelöltnek számít, ami idén se lesz másként, bár a Stockport nem gyenge csapat. A fiatal kerethez fiatal és ambiciózus ír manager társult, Jim Gannon személyében, aki kellően nagypofájú is a szakmához. Bár a tavalyi szezon házi gólkirályát, Liam Dickinsont elvitte a Derby, a helyére érkező észak-ír Paul Thompson lehet, hogy pótolni tudja. Mi szorítunk a bennmaradásért.

A Swindontól csak a legfanatikusabb szurkolói várják el a play-off helyezést, igazság szerint nagy meglepetés lenne egy ilyen eredmény. A volt sokszoros skót válogatott védő, Maurice Malpas egyébként szigorú manager, és hírhedten kemény felkészüléseket vezényel. Leginkább tehát a fegyelemben és az állóképességében bízhat a csapat, valamint a télen a Readingtől érkezett fiatal csatárban, Simon Coxban. Ez pont elég a stabil középcsapat-státushoz.

Liverpool harmadik számú csapata biztos pont már egy ideje a harmadosztályban, és hiába ül a padon az öreg róka, Ronnie Moore, idén sem valószínű, hogy a középmezőnynél előrébb találkozhatnánk a Roversszel. Főleg, hogy a szélső Steven Davies nyáron a Derbyhez szerződött, nincsenek igazán fajsúlyos nevek a keretben, egyedül a rutinos és gólerős csatár, Chris Greenacre nevét érdemes megemlíteni.

Áprilisban meglepetésre lemondott Richard Money, a Walsall managere, aki az előző idényben hozta fel a Szíjgyártókat a League Two-ból, és a tavalyi évadban szinte végig versenyben volt a play-offért. Elégedetlen tehát nyilván nem volt vele senki, mégis, amikor kiderült, hogy a Walsall nem jut fel, felállt a kispadról. Azóta az utód, a rutinos Jimmy Mullen viszi tovább az örökséget, és a Walsall megint jó lesz, de hogy ez mire lesz elég? Szerintünk maximum a hetedik helyre. Azért említést érdemel az egyszeres válogatott csatár, Michael Ricketts, aki most épp itt játszik, és nem is nyomja rosszul.

Bizony, régen volt már 2007 májusa. Akkor a liga egyetlen zöld-fehér csapatát jelentő Kesztyűsök a play-off döntőjébe jutottak, miután 5-2-re nyertek Nottinghamben, és 30 ezren kísérték el a Yeovilt a Wembleybe, pedig az egész városban laknak 50 ezren. Azóta a Yeovil meggyengült, és hiába bűvészkedik Russell Slade manager, leginkább a kiesés elkerülésében reménykedhet az idén.

Nem tűnik meggyőzőnek a csapat, amely tavaly is éppen, hogy bennmaradt. A Paul Trollope-Lenny Lawrence kettősnek most nem lesz elég, hogy Rickie Lambert húsz gólt szerez, sajnos rajta kívül nincs más adu a kezükben. A Kalózok biztos elsüllyesztenek pár nagy cirkálót idén is, de most valahogy az az érzésünk, hogy ez kevés lesz.

Az Alex amióta kiesett a Championshipből, azóta szédeleg az akkor bekapott ütéstől, és félő, hogy most még egy osztállyal lejjebb fog zuhanni. Az egyértelmű volt, hogy a legendás Dario Gradi utódja borzasztó nehéz feladatot kap örökül, és bizony Steve Holland alatt mozog is a kispad rendesen. Sőt, a Bristol Cityhez távozó Nicky Maynard hiánya is érződni fog, nem is maradt más hasonlóan nagy tehetség a nevelőegyesületként nagyszerű klubnál.

Az, ami Graham Turnernek, az elnöki és manageri posztot egy személyben betöltő férfiúnak sikerült tavaly, idén nem fog. Akkor nagyon kevés pénzből, a kölcsönrendszert remekül kihasználva épített feljutó csapatot, idén viszont már meglátszik az anyagi ráfordítások hiánya. Ettől még Turner hős marad, akit a Rúgd és fuss! is legnagyobb kedvencei között tart számon, és remélhetőleg a kiesés sem szegi majd a kedvét.