Amikor már pont úgy nézett ki, hogy Avram "Őshüllő" Grant túléli ezt a nehéz időszakot a West Ham élén, egyszerre bedobja a BBC a hivatalosan még meg nem erősített hírt: az izraeli managert Martin O'Neill váltja a szombati, Arsenal elleni meccs után. Először is, az ötlet jó. O'Neill remek edző, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Villa teljes összeomlása a nyári távozása után. Grant leginkább olyan volt, mint a szegény ember Rafa Beniteze, aki a kupákban bárkit ki tud ejteni az elképesztően defenzív csapataival, de a körmérkőzéses nyeréskényszert nem neki találták ki. A West Ham hajója nagyjából azóta süllyed, hogy Alan Curbishleyt 2008 nyarán kiutálták az akkori tulajdonosok: sem a súlytalan Zola, sem pedig a tehetetlennek tűnő Őshüllő nem tudott mit kezdeni a csapattal. Utóbbi az idény elején hozott egy rakás középszerű játékost, közülük csak Piquionne volt, aki úgy, ahogy bevált, és a West Ham csak akkor kezdett elindulni felfelé, amikor Grant az olyan saját nevelésű fiatalokhoz nyúlt helyettük, mint Freddie Sears vagy Junior Stanislas. A Newcastle elleni öt-nullás vereséget azonban velük se tudta elkerülni a csapat, és úgy látszik, ez volt az utolsó szög Grant koporsójába is.

Amivel itt vitatkozni lehetne, az időzítés, hiszen azóta a West Ham előnyt szerzett a Birmingham ellen a Carling kupa elődöntőjében, továbbment az FA kupában, és sokan mártírnak fogják tartani a kirúgásra amúgy bőven rászolgált Őshüllőt, aki kezdettől fogva a kiesőzónában tanyázott többre hivatott csapatával. Mindez csak azt vetíti előre, hogy O'Neillnek nem lesz könnyű dolga a tulajdonos pornóbárókkal: Sullivan és Gold egyáltalán nem biztos, hogy megteremtik hosszú távon azokat a feltételeket, amiket Randy Lerner nem tudott az Aston Villánál. Mindazonáltal O'Neill egy harcos és sikeres csapatot fog formálni a West Hamből, efelől semmi kétségünk nincs, kérdés, hogy mennyi ideje lesz erre.