Ahogy azt már korábban itt a blogon megjósoltuk, bizony nem ért véget a Londoni Olimpiai Stadion körüli herce-hurca: a Bajnokok Ligájából való kiesést követően a Spurs vezetői bejelentették, hogy bírósághoz fordulnak, sőt kisvártatva a Leyton Orient képviselői is úgy döntöttek, hogy nem hagyják annyiban és megtámadják a londoni polgármester és a brit kormány által márciusban már jóváhagyott döntést.

Amíg a Spurs vezetői azonban a West ham United pályázatában résztvevő Newhami Tanács által nyújtott kölcsön jogszerűségét vitatják (megvesztegetést sejtenek háttérben), addig az FA kupában idén vitézkedő Leyton Orient képviselői a Premier League és a Football League szabályzatának rendelkezéseire hivatkoznak, mivel az új stadion közvetlen közelsége gyakorlatilag ellehetetlenítené az idén a kupában is vitézkedő londoni kiscsapatot. Kiváncsian várjuk a fejleményeket az ügyben, mi továbbra is  (ahogy azt már itt bővebben kifejtettük) annak örülnénk a legjobban, ha az Olimpiai Stadion a játékok után kizárólag atlétikai célokat szolgálna, egyik klub sem költözne el a hagyományos környékéről, főleg nem közpénzből, és egy tulajdonos sem tudna érdemtelenül hasznot húzni egy zsíros ingatlanügyletből.