A BBC által tegnap idő előtt megszellőztetett hír igaznak bizonyult: a londoni Olimpiai Stadion hasznosításáért felelős társaság, az Olympic Park Legacy Company a Tottenham Hotspur és a West Ham United pályázata közül az utóbbiét támogatja. A döntés nyilván nem számít meglepetésnek, mivel a két klub közül a West Ham vállalt kötelezettséget a futópálya megtartására, és állítólag ez döntő volt.

Korábban már leírtuk ezeken az oldalakon, hogy miért nem tartjuk szerencsésnek a stadionért folyó huzavonát, főleg, hogy az egyik klubot mindenféleképpen előnyhöz juttatja a másikkal szemben, ráadásul mindezt közpénzből. A döntés egyelőre még nem végleges, azt a kormány képviselőinek és London polgármesterének is jóvá kell még hagynia, amire előreláthatóan a jövő héten fog sor kerülni. Ugyanakkor nem lepődnénk meg azon, ha a történetben lenne még egy pár csavar, hiszen elég csak arra gondolni, hogy állítólag a Spurs képviselői jogi útra kívánják terelni az ügyet, de például még az sem kizárt, hogy az Olimpiai Stadion tőszomszédságában, egy metrómegállónyira lévő Leyton Orient tulajdonosai próbálják majd megakadályozni a költözést, hivatkozva a Premier League szabálykönyvére, ami előírja, hogy egy új helyszínen megépülő stadion nem érinthet hátrányosan egy klubot sem, amelynek a pályája az új helyszín közvetlen közelében található.  Mindenesetre a két rossz megoldás közül több szempont miatt is valószínűleg a kevésbé rosszat választották, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az elmondásuk szerint egyébként óriási  West Ham-rajongó tulajdonosok, Gold és Sullivan, a nagy ingatlanüzlet nyélbeütése után (a 600 millió font összköltségen megépített stadionhoz potom 95 millió fontért fognak hozzájutni, amiből 40 milliót a newhami tanács kölcsöne, 35 milliót az Olympic Park Legacy Company által nyújtott hozzájárulás, a hiányzó 20 milliót pedig az Upton Park értékesítéséből származó bevétel fedezne) ne adnának túl szeretett klubjukon busás haszonnal, ha felbukkan egy közel-keleti érdeklődő.