Lassan a célegyenesbe fordul a Premiership, és a bajnoki címért meg a negyedik helyért történő versenyfutással legalábbis egyenrangú izgalmakat biztosít a kiesés ellen folytatott küzdelem, ami szokás szerint nyílt, és legalább a fél liga érintve lehet még benne. A Rúgd és fuss! most megpróbált kidolgozni egy objektív osztályozási szisztémát, amellyel könnyedén megállapíthatjuk, mely csapatokra van és melyekre nincs szükség a ligában. Lássuk!

Öt szempontot vettünk figyelembe, amelyek – figyelem! – szerintünk fontosak, és egytől ötig osztályoztuk mindegyiket a kiesésnél potenciálisan érintett tíz csapat esetében.

1. Múlt: Az angol futballban mindig is fontosak volt a tradíciók, és nekünk is sokat számít, mennyire patinás egy adott klub, miket ért el a múltban és mennyire hű a hagyományaihoz. Sose tagadtuk, hogy közelebb áll a szívünkhöz az első bajnokságot 1889-ben megnyerő Preston North End, mint mondjuk egy gyökértelen Milton Keynes Dons.

2. Jövő: Még ennél is fontosabb az utánpótlás. Milyen már, hogy vannak klubok, amelyeknek nincs saját akadémiájuk, és deklaráltan az olcsó külföldi importra vannak berendezkedve, az utánpótlás-nevelésre meg magasról tesznek. Mi is rájuk!

3. Tömegbázis: Bár Angliában nincsenek Stadler FC vagy Volán szintű szörnyszülött csapatok, amikre a kutya se kíváncsi, azért nem mindegy, hogy Leedsben egy harmadosztályú meccsre is kétszer annyian mennek ki, mint Wiganben egy első osztályúra. Ugyancsak hazai példa, de itthon is utáltuk, amikor a fél NB1 budapesti volt, az se volt jó senkinek.

4. Játékospolitika: Kinek jó az, ha egy csapat éveken át mindenféle koncepció nélkül vásárol futottak még játékosokat külfölről, leginkább a gyors haszonszerzés reményében? A cél meg éveken át csak annyi, hogy ne essünk ki. Nagyon nem díjazzuk az ilyet.

5. Játékszemlélet: Mert azért nekünk sem mindegy, hogy egy csapat akar-e legalább támadni, vagy minden meccsén beparkol a busszal a kapu elé és szevasz.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20. Portsmouth

Múlt: Az aránylag későn alapított Portsmouth sikeres klub lett a negyvenes-ötvenes évekre, bár igazi legendás csapata sosem volt, az ötvenes évek végén meg gyakorlatilag négy évtizedre eltűnt a színről. De azért volt mit lábbal tiporni az elmúlt évben. 3

Jövő: Utánpótlás-akadémia van, Harry Redknapp óta, bár az eredményei nemigen érezhetők – még ebbe a mostani hulladék csapatba se nagyon fér be a fiatalok közül senki. 2

Tömegbázis: A Pompey-szurkolókra tényleg senkinek nem lehet egy rossz szava sem, lelkes tábor az övéké. Más kérdés, hogy a Fratton Parkot nem lenne nehéz megtölteni, de még ez sem sikerül mindig. 3

Játékospolitika: Kapkodás, tűzoltás, pénzé tett sztárok, csőd. 1

Játékszemlélet: Ilyen szedett-vedett csapattal még jó, hogy nincs ilyen, bár becsületükre legyen mondva, nem estek szét. 2

Összesen: 11


19. Bolton Wanderers

Múlt: Az 1874-ben született klub a Football League alapítója volt, bár igazán komoly szerepet sosem játszott, leszámítva pár kupagyőzelmet. Az ötvenes évek vége óta a klub jobbára csak vegetál és liftezik, és akkor rendesek vagyunk, hiszen a Reebok Stadiumért nem is vontunk le pontot. 4

Jövő: Academy van, de ebből Kevin Nolan óta egyelőre még nem sokat profitált az első csapat. 2

Tömegbázis: Greater Manchesternek lassan annyi Premier League-csapata lesz, mint Londonnak. Szükséges ez? Nyilván nem, és ez a nézőszámon is megmutatkozik. Ráadásul a Bolton-szurkolók általában csak akkor hallatják a hangjukat, ha utálni kell a managert. 1

Játékospolitika: A nemrég jött új manager, Owen Coyle egyelőre az elődje, Gary Megson által összerakott kerettel dolgozik, aminél van sok ellenszenvesebb is a ligában, ez már nem Big Sam állatkertje. 3

Játékszemlélet: Ugyebár a Bolton Allardyce alatt Anglia egyik leggyűlöltebb csapata volt, Megson alatt meg szimplán kilátástalanul unalmas. Coyle-nak lesz dolga elég, ha a Burnley-nél látott támadófocit akarja ide is. 2

Összesen: 12

18. Burnley

Múlt: Még egy ligaalapító klub, amely egészen a hetvenes évek közepéig nagyon is rajta volt a futballtérképen, nyert bajnokságot és még az európai kupákban is vitézkedett. Azóta meg semmi, egészen mostanáig. 4

Jövő: Owen Coyle sok fiatalt hozott, van a keretben nem egy saját nevelésű játékos is, vagyis a jövő akár szép is lehet. 3

Tömegbázis: A klubnak a legkisebb város ad otthont a Premier League-ben idén képviselt települések közül, viszont ehhez képest dicséretesen sokan járnak meccsre. 3

Játékospolitika: Coyle szigetországiakra építette csapatát, amely az egyik legszimpatikusabb volt a ligában, de utóda, Brian Laws is ebben a szellemben folytatta tovább. 4

Játékszemlélet: A Burnley hazai pályán bárkire veszélyes, idegenben meg szinte senkire. Legalábbis Coyle alatt így volt, Laws saját stílusa pedig még nem látszik. 3

Összesen: 17

17. Hull City

Múlt: A klubnak több mint száz évet kellett várnia a megalakulásától kezdve, hogy végre az első osztályban játszhasson, és az a száz év bizony csak a legritkább esetben szólt a Hullról, bár a tigriscsíkos mezük a kilencvenes évek elején tényleg unikum volt. 2

Jövő: Academy nincs, de van pár saját nevelés a keretben, közülük Tom Cairney még a kezdőcsapatba is bejátszotta magát. 2

Tömegbázis: Hull népes és lelkes északi város, kevés az üres folt a 25 ezres KC Stadium nézőtérén. 3

Játékospolitika: Phil Brownnak néha lasszóval kell összefogdosni a játékosokat, mert a jelek szerint kevesen akarnak „Fishing Townban” játszani, de Bullard vagy Hunt megszerzése mutatja, hogy ambíció azért van. 3

Játékszemlélet: Küzdenek ugyan a Tigrisek, de kevés emlékezetes húzásuk volt idén. 2

Összesen: 12

16. Wigan Athletic

Múlt: Na ne vicceljünk. A Wigan a klasszikus felkapaszkodott újgazdag csapat. 1

Jövő: Academy nincs, saját nevelésű játékos Leighton Baines óta a keret közelébe se került. 1

Tömegbázis: Nem sokaknak tűnne föl, ha kiesne ez a csapat, el vannak arrafelé foglalva túlságosan is a rögbivel. Meg különben is, Greater Manchester. 1

Játékospolitika: Roberto Martinez nem sokat tesz azért, hogy szerethető csapat legyen a Wigan – zsoldosok Latin-Amerikából és a spanyol bajnokságból, hiányoznának bárkinek is? 1

Játékszemlélet: Az tény, hogy a Wigan-meccsek ritkán fulladnak unalomba, nem is játszik feltétlenül rossz futballt a Wigan, de ettől még simán ki is eshetnek. 3

Összesen: 7

15. Wolverhampton Wanderers

Múlt: Ligaalapító klub, bajnoki címek és kupagyőzelmek, Billy Wright, győzelem tévés meccsen a Puskás-féle Honvéd ellen, UEFA-kupadöntő – a Wolves igazi legendás csapat, világszerte sok szurkolóval, még akkor is, ha az utóbbi 30 év nem éppen róluk szólt. 5

Jövő: A Wolves utánpótlás-nevelése hagyományosan erős, és ugyan a mostani csapatban kevés a saját nevelés, Robbie Keane vagy Joleon Lescott nem a klubon múlott, hogy nem játszanak már itt. Egyébként meg így is dicséretesen sok a brit és ír fiatal a keretben. 3

Tömegbázis: A 28 ezres Molineux szinte minden meccsen tele van, itt tényleg jobban szeretik a focit a rögbinél. 4

Játékospolitika: Mick „Merlin the Magician” McCarthy példaértékűen építkezett korábban, kár, hogy idén megtorpant, és elkezdett kapkodni. 3

Játékszemlélet: A tavaly Championshipet nyerő Wolves olyan látványos futballt játszott, amilyet évtizedek óta nem láttak a Molineux-ben, idén viszont nincs önbizalom, defenzív és riadt játék van, és csak ritkán villan meg a tavalyi mágia. 2

Összesen: 17

14. West Ham

Múlt: Hát ezt a csapatot végképp nem kell bemutatni senkinek. És lehet, hogy nem nyert bajnokságot, meg sokszor kiesett, de Bobby Moore vagy Trevor Brooking csapata nélkül nem az igazi a Premier League. 5

Jövő: A West Hamé Anglia egyik, ha nem a legsikeresebb futballakadémiája, amely csak az elmúlt bő évtizedben olyan játékosokat adott a világnak, mint Rio Ferdinand, Frank Lampard vagy Joe Cole. A mostani keretben is sok a saját nevelés. 5

Tömegbázis: A West Ham vérmes szurkolóiról mindenki tudja, hogy hozzátartoznak a klub történetéhez, meg is töltik az Upton Parkot rendszeresen. 5

Játékospolitika: Ez visszavezethető ugyan a pénzügyi nehézségekre is, de a West Ham a középszer foglya lett az utóbbi egy-két évben, és ebben azért szerepe van Gianfranco Zolának is, akit valamiért imádnak a buta angolok, akik Alan Curbishley-t ennél sokkal jobb eredményekkel is utálták. 2

Játékszemlélet: A West Ham hagyományosan jó támadófocit játszik, és valami ilyesmivel próbálkozik Zola is, de mondjuk közepes sikerrel. 3

Összesen: 20

13. Sunderland

Múlt: A Sunderland a hőskorszak igazi nagy csapata volt, amely az ötvenes évek óta viszont már nem tölt be olyan fontos szerepet. Azért eredményei voltak azóta, még ha csak elvétve is, a Roker Parkért pedig kár. 4

Jövő: A futballakadémia az utóbbi években lett igazán meghatározó, és éppen most törhet át egy generáció a közeljövőben, közülük Jordan Henderson már gyökeret is vert a nagycsapatban, őt követhetik még többen is. 3

Tömegbázis: A Stadium Of Light a harmadik legnagyobb befogadóképességű stadion idén a Premier League-ben, és az átlagosan 40 ezer szurkoló az észak-angolokra jellemző vehemenciával ordibálja végig a meccset. 5

Játékospolitika: Roy Keane ugyebár telepakolta írekkel a csapatot, míg most Steve „Hájfejű Mank Geci” Bruce egy elég sokra hivatott csapat gerincét alakította ki, amelyben kulcsszerepet kapnak az angol fiatalok is. 4

Játékszemlélet: A Fekete Macskáknak még nincs igazán kiforrott stílusuk, ha kijön a lépés, bárki ellen képesek jól játszani, most viszont hetek óta csak szerencsétlenkednek. Lesz ez jobb is. 3

Összesen: 19

12. Blackburn Rovers

Múlt: Igen, a Blackburn is Football League-alapító, amely a harmincas évekig hozzá is tette a magáét az angol futballtörténelemhez, utána több mint hatvan év szünet, hogy aztán Jack Walker milliói hozzásegítsék a klubot egy bajnoki címhez 1995-ben. 3

Jövő: Academy van, de ahol Sam Allardyce kezében van a gyeplő, ott csak a legritkább esetben támaszkodnak a fiatalokra, de a Blackburn sosem az utánpótlásáról volt híres. 1

Tömegbázis: A Blackburnre híresen kevesen voltak kíváncsiak 15 éve is, most pedig pláne. 1

Játékospolitika: Big Samnek mindig jó érzéke volt ahhoz, hogy összeszedje a liga legellenszenvesebb trógereit. Diouf, Chimbonda, meg a holt fölösleges Michel Salgado, és még az Arsenalnál is kevesebb angol - ehhez tényleg csak gratulálni tudunk. 1

Játékszemlélet: Már Mark Hughes, sőt elődje, Graeme Souness idején is népszerűtlen volt a Blackburn durvasággal határos játékstílusa, akkor Allardyce Boltonja volt a testvércsapat. Úgyhogy, ha lehet mondani, a legmegfelelőbb ember jött Blackburnbe, akinek annyira ellenszenves a mindenkori csapata, hogy az valahol már szimpatikus tulajdonság. 2

Összesen: 8

11. Stoke City

Múlt: A Premier League legrégebbi klubja (1863!), természetesen ligaalapító is, aztán Sir Stanley Matthews és Gordon Banks, ezek nagy dolgok, még akkor is, ha a Stoke nem nyert soha bajnokságot, csak majdnem. 4

Jövő: A Stoke akadémiája ha nem is messze földön híres, de legalább van már egy ideje, és van is pár fiatal a keretben. 2

Tömegbázis: A Britannia Stadiumba nem véletlenül érkeznek remegő lábbal az ellenfelek, ez a leghangosabb közönség a ligában, és a 28 ezer ember majdnem mindig szavatolható a lelátón. 4

Játékospolitika: Tony Pulis szerencsére kigyógyult abból a betegségéből, amikor másfél éve válogatás nélkül kétméteres szenegáliakat hozott a klubhoz, egészséges egyensúly van a keretben a külföldiek és a szigetországiak között. 3

Játékszemlélet: Igen, még ezen a blogon is volt rá példa, hogy a Stoke játéka és Rory Delap bedobásai közé egyenlőségjelet tettek, pedig idén fehéren-feketén kiderült, hogy ez nem igaz. A Stoke amellett, hogy távolról sem csak az általunk amúgy csodált Parittyaemberre támaszkodik, saját karakteres stílussal rendelkezik, remek szélsői vannak, semmi baj nincs velük. 4

Összesen: 17

A táblázat alsó fele tehát ideális esetben így fest majd májusban:

11. West Ham
12. Sunderland
13. Stoke City*
14. Wolverhampton Wanderers
15. Burnley
16. Hull City*
17. Bolton Wanderers
18. Portsmouth
19. Blackburn Rovers
20. Wigan Athletic

(*egyenlő pontszám esetén a valódi tabellán elfoglalt helyezés döntött)