A nagysikerű Premier League-beharangozónk után szokás szerint kitérünk az angol futball második vonalára is, ahol az idei szezonban 15 (!) egykori elsőosztályú klub száll harcba a feljutásért. Igen, nem tévedés a szám, ugyanis az elmúlt három idényben a kilenc kieső közül csak egy csapat tudott azonnal visszajutni (a Birmingham City meg amúgy sem számít, mert ők mindig kiesnek és mindig feljutnak), a többiek viszont sem egyből, sem azóta. Azonban nemcsak emiatt lesz érdemes az új szezonban figyelemmel kísérni a Championship küzdelmeit, hanem mert többek között az is ki fog derülni, hogy az előbb említett 15 klub egyike, a Premier League-ből a tavalyi idény végén kipottyant Newcastle United visszakapaszkodik az elsőosztályba, megragad a második vonalban, vagy éppenséggel a szintén nagymúltú Leeds United sorsára jut. Az alábbiakban olvasható a Rúgd és fuss! legfrissebb Championship-kalauza, amelyből kiderül, kik jutnak fel egyenes ágon, mely klubok érnek el a playoff-ig, kik maradnak le róla, milyen csapatok alkotják a népes középmezőnyt, valamint kiket veszélyeztet majd a kiesés réme. Sőt, a poszt végén azt is eláruljuk, hogy milyen játékosokra lesz érdemes majd különösen odafigyelni! 

 

AUTOMATIKUS FELJUTÓK:

Middlesbrough. Ha van klub, amelyre igaz lehet az a közhely, hogy jót fog tenni neki a kiesés, akkor a Boro egyértelműen az. Ha másért nem, csak azért is, hogy meg lehessen szabadulni az idők folyamán a klubhoz került felesleges külföldiektől (Midót gyorsan elpasszolták, Tuncay Sanli is eligazolt, és nem akarjuk elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy Afonso Alves meg sem áll Katarig!). Az egyébként tehetséges brit fiatalokból (David Wheater, Adam Johnson, Josh Walker) álló kerettel rendelkező Borót tartjuk a bajnokság titkos esélyesének, főleg, ha még egy szezononként 20 gólos átlagot szállítani képes csatárt tudna igazolni Gareth Southgate, bár az is lehet, hogy végül nem is lesz rá szüksége, ha a nyáron leigazolt Leroy Lita visszatalál pár évvel ezelőtti formájához.

Sheffield United. Talán az egyedüli klub a feljutásra esélyesek közül, amelyik kívülről-belülről ismeri a Championshipet, annak összes buktatójával együtt. Ugyan papíron gyengébbnek tűnhet a csapat a tavalyinál (a Spurs elvitte Naughtont, a rengeteg kölcsönjátékos pedig mind visszatért eredeti klubjához), amelyik a play-off döntőjében bukott el a Burnley ellen, de talán jóval egységesebb lett a gárda. A legfontosabb azonban mégis az, hogy James Beattie távozása után a csatársorban keletkező űrt sikerült betölteni: a nagy reménység Ched Evans az őt mellőző Man Citytől a Pengékhez igazolt. Az egyedüli bökkenő kapusposzton lehet, ugyanis a nyár elején drogügybe keveredett Paddy Kenny helyére az állítólag tehetséges, de nem sok meccstapasztalattal rendelkező Mark Bunn érkezett a Blackburntől.

PLAY-OFF:

West Bromwich Albion. A nyáron a Celtichez távozott Tony Mowbray nem hagyott könnyű örökséget utódjára, a tavalyi idényben az MK Donst a League One osztályozós helyéig vezető Roberto Di Matteóra. Az egykor még a Rúgd és fuss! által is nagyra tartott menedzser ugyanis a trendnek megfelelően európai tucatáruval töltötte fel a csapatát, aminek meg is lett az eredménye. Di Matteónak azonban még így is rettenetesen erős keret áll rendelkezésre, amelyet eddig ügyes igazolásokkal (Joe Mattock és Simon Cox) egészített ki. Ami esetükben az automatikus feljutás ellen szólhat, az a gyenge lábakon álló, könnyen összezavarható védelem.

Cardiff City. A tavalyi bajnokság nagy vesztese új lendülettel vághat neki az idei bajnokságnak, ugyanis a leginkább egy logisztikai raktárbázisra hasonlító régi pályájuk, a Ninian Park helyett a nem valami eredeti névre keresztelt új városi stadion, a Cardiff City Stadium (azaz a Stadiwm Dinas Caerdydd) lett a klub új otthona. Ami a csapatot illeti, a tavalyi keretből csak Roger Johnson (Birmingham City) és Paul Parry (Preston NE) távoztak, viszont Joe Ledley és a tavalyi szezon felfedezettje, Ross McCormack is maradt a klubnál. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Dave Jones menedzser visszavásárolta Michael Choprát a Sunderlandtől, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy az idei szezon még a tavalyinál is jobban fog sikerülni.

Newcastle United. Nem tartozunk azok közé akik kárörvendően azt vizionálják, hogy a Szarkák a Leeds United sorsára jutnak, bár mondjuk sokat javítana a helyzeten, ha a klub tulajdonlása körüli elhúzódó tárgyalások lezárulnának végre, megtudnánk ki lesz a menedzser, és az is kiderülne, hogy a játékosok közül ki megy és ki marad. Ha csapat gerincét (Steven Taylor, Kevin Nolan, Alan Smith, Nicky Butt, és mondjuk Joey Barton) együtt lehet tartani, akár még a bajnoki cím is szóbajöhetne, de azt sem szabad elfelejteni, hogy idén mindenki a Newcastle skalpját akarja majd megszerezni és a lelkesedés is elfogyhat ám novemberre.

Bristol City. Ellentétben a brit szakírók többségével, mi úgy véljük, hogy a Vörösbegyek a tavalyi lagymatagabb idény (második szezon szindróma!) után újra a két évvel ezelőtti erényeiket fogják csillogtatni. Erre minden esély meg is van, hiszen Gary Johnson menedzser remek igazolásokkal frissített fel minden csapatrészt: leigazolta Dean Gerken kapust a Colchesterből, a védelem tengelyébe Lewin Nyatanga jött a Derbyből, a középpályára elhozta a skót válogatott Paul Hartley-t a Celticből, a csatársorba pedig az Ipswichtől eltanácsolt Danny Haynes és David Clarkson (aki Ross McCormack korábbi csatártársa volt a Motherwellnél) érkezett.

ODAÉRHETNEK:

Ipswich Town. A tavalyi szezon végén még úgy tűnt, hogy új időszámítás kezdődik Kelet-Angliában: miután biztossá vált, hogy a rájátszás megint túl messze van a Traktoros Fiúknak, tudatosan a következő idényre gondolva Roy Keane-t nevezték ki menedzserré. Ekkor még mindenki nagyon bizakodó volt, de Keano nyáron gyakorlatilag minden sajátnevelésű fiatalt (Danny Haynes, Jordan Rhodes, Billy Clarke) elzavart a klubtól és helyükre (az örök tehetség Lee Martin és Priskin Tamás, valamint egykori Sunderland-játékosai kivételével) szinte kizárólag ismeretlen íreket igazolt, majd jól összerúgta a port két meghatározó játékosával, Owen Garvannal és Jon Steaddel is. Nem túl biztatóak tehát az előjelek, az egyszer biztos. Most azonban kiderülhet, hogy Keane rátermett menedzser, vagy igazából csak egy sarlatán, azt viszont sikerült újfent bebizonyítania, hogy egy összeférhetetlen, önfejű, agresszív bunkó.

 

Nottingham Forest. Billy Davies teljesítette amiért leszerződtették, ugyanis egy nehéz szezon végén végül is minden probléma nélkül benntartotta a Forestet. A nehezebb feladat most következik és ezzel tisztában is van a menedzser, amit az is bizonyít, hogy a Forest volt a legaktívabb az átigazolási piacon a másodosztály klubjai közül. Jól csengő nevek érkeztek nyáron a City Groundra (Chris Gunter, Dexter Blackstock, David McGoldrick, Paul McKenna, Dele Adebola), már csak egy ütőképes csapatot kell összerakni belőlük. Ha ez elég hamar sikerül, a Forest még bármire is képes lehet, ez nem vitás.

Leicester City. Sokat elárul a jelenlegi Leicesterről, hogy Milan Mandaric tulajdonos szokásával ellentétben nem váltott menedzsert, és Nigel Pearson végigdolgozhatta a tavalyi szezont. A stabilitásnak meg is lett az eredménye: a Rókák egy évvel a kiesésük után magabiztosan, bajnokként jutottak vissza a másodosztályba. A keret egyben maradt (a tehetséges balhátvéd, Joe Mattock távozása az egyedüli fájdalmas veszteség), sőt még erősítés is érkezett a Walkers Stadiumba a Donny egykori játékmestere, Richie Wellens, és gólerős csatárok, Paul Gallagher (Blackburn) és Martyn Waghorn (Sunderland) személyében. Ha egy újabb feljutás nem is, de egy igazán klassz szereplés benne van a pakliban.

Crystal Palace. Izgalmas szezonnak nézhetnek elébe a Palace hívei, ugyanis (amellett, hogy a klub tulajdonosát hálistennek még mindig Simon Jordannek hívják) a korábbi évekkel ellentétben meghatározó játékosokat sikerült Warnock menedzsernek Dél-Londonba csábítania: egyrészt egy évre kölcsönbe jött a West Hamtől a fiatal támadó, Freddie Sears, másrészt a középpályára érkezett a karrierjét megmenteni igyekvő egykori utánpótlás-válogatott, Darren Ambrose a szomszédvár Charltontól. És hogy ez mire lesz elég? Egy rájátszás körüli helyre szerintünk mindenképpen.

KÖZÉPMEZŐNY:

Reading. Most már végképp kijelenthető, hogy a Readingnél lezárult egy korszak: miután az őrülten jó pingpongjátékos hírében álló Harpo is továbbállt, talán már csak megjegyezhetetlen nevű skandinávok maradtak a klubnál a korábbi Premier League-ben vitézkedő csapatból és ugyebár a Királyiak menedzserét sem Steve Coppellnek hívják már. Az előző szezon végén távozó Coppell helyére a klub korábbi utánpótlásedzője, Brendan Rodgers jött, akitől gyakorlatilag a csapat újjáépítését várja a klubvezetés. Hiába tartjuk jó szakembernek Rodgerst, ez nem fog egyhamar sikerülni, az idei szezonban legalábbis tutira nem.

Coventry City. Tavaly jól mellétrafáltunk azzal, hogy az idény meglepetéscsapatának jósoltuk az Égszínkékeket. Nos, most biztosan nem fogunk ebbe a hibába esni, egyrészt azért, mert meghatározó játékosok távoztak (Jay Tabb, Daniel Fox és Scott Dann), másrészt azért, mert a Coventry igazán kétarcú csapat, bárkit meg tud lepni, hogy aztán a következő fordulóban katasztrófális teljesítménnyel kapjon ki. Reméljük viszont, hogy régi nagy kedvencünk, Freddy Eastwood idén magára fog találni, éppen ideje lenne már.

Queens Park Rangers. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a QPR nemhogy a Premier League, de még a Championship meghatározó alakulatává sem fog válni egyhamar. Azt rebesgették, hogy a milliárdos tulajdonosok képviselője, Flavio Briatore hátralépett és nem fogja már többé kézivezérléssel irányítani a csapatot. Ennek ellentmondani látszik az, hogy az új menedzser, az Ipswich-csel megbukó Jim Magilton igazi fejbólintó jános hírében áll, és az is, hogy az új szerzemények között meglepően nagy az olasz játékosok aránya, amiben nem hisszük, hogy Magilton keze lenne. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy hosszabb távra költözött be a középszerűség a Loftus Roadra.

Derby County. Nigel Clough megérkezése ugyan elhozta a várva várt stabilitást a Pride Parkba, de ezenkívül nem nagyon látjuk, hogy mit is akar valójában csapatával az egykori angol válogatott támadó. Vannak ugyan ügyes fiatalok (Giles Barnes, Miles Addison), akik miatt akár szeretni is lehetne a Kosokat, de valahogy hiányzik valami, amitől igazán felkapnánk a fejünket. Nincsenek hősies győzelmek, de nagy zakók sem, tehát valószínűleg idén is marad a középmezőny, hacsak Rob Hulse nem kezdi el hármasával szórni a gólokat.

Preston North End. A tavalyi szezonban óriási meglepetésre a rájátszásba beosonó klub még egyszer ugyanazt a trükköt nem fogja tudni megcsinálni, annál is inkább, mert elvesztette csapatkapitányát (McKenna ugye a Foresthez igazolt) és nem is nagyon jött senki, talán csak Paul Parry a Cardifftól. Viszont mindennél fontosabb, hogy a rendkívűl rokonszenves Alan Irvine menedzser példamutató módon nemet tudott mondani a WBA megkeresésére, és maradt a Prestonnál. Önmagában már csak ezért is kijárna egy jó szereplés a Liliomfehéreknek, de sajnos, mint mondtuk ez idén nem nagyon fog összejönni.

Sheffield Wednesday. A Baglyok legnagyobb sikere ebben az idényben az volt, hogy megtartották a legjobb csatárukat, Marcus Tudgay-t, akit Owen Coyle és a Burnley kitartóan csábítgatott. Különben nagyon sok izgalom nem történt, hacsak az nem, hogy Brian Laws menedzser szokásához híven megint ingyen szerzett meg jópár Championship-szinten kipróbált játékost (Tommy Miller, Darren Purse, Darren Potter, Luke Varney). Viszont legnagyobb sajnálatunkra az új idényt végre sérülés nélkül kezdő Franny Jefferst átadólistára tették a ligakupában előadott ámokfutása miatt. Ha van klasszikus középcsapat ebben az osztályban, amelyik nem nagyon szól bele a feljutásba, de a kiesés veszélye is messzire elkerüli, akkor a Sheff Wed feltétlenül az. És ezzel nagyjából mindent elmondtunk róluk.

Swansea City. Elsőre úgy tűnhet, hogy hiába ment el a kultikus menedzser, Roberto Martínez a Wiganhez, minden marad a régiben. Ugyanis a klubvezetés nem akart változtatni a jól bevált recepten: Spanyol Bob helyére egy szintén piperkőc fiatal menedzsert hoztak az Ibériai félsziget túloldaláról. Paulo Sousa (hiszen őróla van szó) eddig nem nagyon hívta fel magára a figyelmet egyébbel, mint azzal, hogy hivatalos bemutatkozásán igazi gigerli módjára háromrészes bézs öltönyt viselt barna bőrcipővel, de mindezt zokni nélkül! Az egykori közönségkedvenc, Lee Trundle visszacsábítása és Craig Beattie leigazolása azonban ügyes húzás volt, talán pont ezzel fogják elkerülni a Hattyúk a veszélyzónát, ami egyébként pár héttel ezelőtt még bőven kinézett nekik.

Blackpool. Az, hogy végül a Blackpoolról nem az utolsók között ejtünk szót, szinte kizárólag az új menedzsernek, Ian Holloway-nek köszönhető. A csúfos véget ért leicesteri kitérő után a humoros beszólásai miatt is népszerű Ollie egy év pihenőre vonult, hogy aztán újult erővel vágjon vissza a menedzseri képességeiben kétkedőknek! És ennek bizonyítására a lehető legjobb helyen kötött ki, ugyanis a Blackpool pont az a csapat, amelyik nincs eleve kiesésre ítélve ugyan, de egy hosszú szezon alatt bármi előfordulhat. Holloway érkeztével azonban máris friss szellő fújdogál a Tengerparton, amit az újonnan érkezett játékosok (Charlie Adam, Billy Clarke, Jason Euell és Hameur Bouazza) és a leigazolásukra előteremtett jelentős források is jeleznek.

VESZÉLYBE KERÜLHETNEK:

Doncaster Rovers. Minden azt támasztaná alá, hogy a Donny idén már nem fogja megúszni a kiesést, hiszen a nyár folyamán két legjobb játékosát is elengedte a rokonszenves Sean O'Driscoll (Matt Mills a Readingnél, míg Richie Wellens a Leicesternél folytatja). Azonban a Rúgd és fuss! egyik szerzője meggyőzött minket arról, hogy a stílusos futballt játszó Doncaster a tavalyihoz hasonló bravúrral fogja kivívni a bentmaradást. És ezek után O'Driscoll az átigazolási időszak utolsó perceiben előhúzott egy nyuszit a cilinderből, és egy évre kölcsönbe leigazolta Billy Sharpot! A Donny-nak  gólokra lesz szüksége, Sharpnak meg állandó játéklehetőségre, hogy visszanyerhesse két évvel ezelőtti formáját. Tökéletes párosítás!

Peterborough United. A nagy menetelés idén meg fog szakadni, ugyanis a Puccosok nem valószínű, hogy két egymást követő feljutás után egy harmadikat fognak az idei szezon végén ünnepelni. Meg hát az tényleg túlzás lenne, ha jövőre a Premier League-ben két Ferguson nevű menedzser lenne (egyszer ugyan már megígértük, hogy soha többet nem mondjuk el újra, de nem tudjuk kihagyni mégsem: a Peterborough menedzsere, Darren Ferguson ugyanis Sir Alex fia!!!). Ami miatt úgy gondoljuk, hogy a Peterborough megkapaszkodik a másodosztályban (hiszen más nem is lehet idén a klub célja), az a tehetséges kapusa (Joe Lewis), összeszokott támadószekciója (Aaron McLean és Craig Mackail-Smith), valamint klubigazgatója, aki nem mellesleg az angol futball egyik legnagyobb suttyója (Barry Fry).

Scunthorpe United. Ha a Vas igazi szurkolói volnánk, akkor semmi pénzért nem cserélnénk mondjuk egy Chelsea-drukkerrel. Hiszen van-e annál izgalmasabb egy futballszurkoló életében, mint hogy az egyik idényben azért drukkolni, hogy a csapat feljusson egy osztállyal feljebb, míg a következő idényben (ha a feljutás sikerült) a bentmaradást kiszurkolni? Pont ez vár idén megint a Scunny-ra, de a két évvel ezelőtti szerepléssel ellentétben, ez most sikerülni is fog. És, hogy mi a garancia minderre? A még mindig az ápolt technikatanár-imidzzsel operáló gyúróból lett menedzser, Nigel Adkins és az ifjú gólzsák, Gary Hooper! Hajrá Vas!

KIESŐK:

Plymouth Argyle. Hiába vásárolta fel nyáron egy japán befektetőkből álló konzorcium a devoni klubot, ez egyelőre nem járt a keret megerősítésével, hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy a vén Carl Fletcher igazi erősítést jelent (bár a kapitányi karszalagot egyből nekiadták, mivel nyilván nála csak a menedzser Paul Sturrock idősebb a csapatnál), Alan Gow vagy Bradley Wright-Phillips már sokkal inkább, bár utóbbi még a szezon kezdete előtt kidőlt a sorból. Hol van már az az idő, amikor a Zarándokokat osztályozós helyre vártuk, és a védelem tengelyében egy Vadállat ijesztgette az ellenfél támadóit? Valamiért az az érzésünk, hogy idén sajnos már nem tudnak megmenekülni a Zarándokok.

Watford. Még belegondolni is furcsa, hogy a Lódarazsak három éve a Premier League-ben tolták, két éve osztályozót játszottak, míg tavaly szimplán beleszürkültek a másodosztály középmezőnyébe. A tavalyi szezon előtt már éreztük, hogy nem sok örömre lesz ok a Vicarage Roadon, de most még annál is durvább a helyzet. Idén ugyanis már nem jár a klubnak az ún. parachute payment (a PL-ből kiesett klubok két évig részesednek a tévés jogdíjakból), minden épkézláb játékosukat kiárusították (Tommy Smith, Priskin Tamás, Jobi McAnuff és Mike Williamson), és a tavalyi szezont megmentő menedzsert, Brendan Rodgerst a legkisebb költség elvét követve a klub korábbi játékosa, Malky Mackay váltotta. És hogy mindez hová vezet? Szerintünk bizony a kieséshez.

Barnsley. A Korcsok gyakorlatilag mindig az utolsó fordulóban menekülnek meg a kieséstől, a két évvel ezelőtti kupabravúrra, és főleg az epizódszereplésre a Premier League-ben 1997-ből  már szinte senki sem emlékszik. Nyáron úgy tűnt, hogy a walesi menedzser, Simon Davey megtisztítja a keretét (amelyben volt olyan idő, hogy a világ szinte minden országát képviselte egy labdarúgó), sőt a tavalyi súlyos koponyasérüléséből felépült kanadai csatár, Iain Hume mellé leigazolta ékpárnak Andy Gray-t a Charltonból. A vezetőséget azonban ez sem győzte meg, és a gyatra szezonkezdet miatt már ki is rúgták a menedzsert. De vajon mire számítottak?

* * *

AKIKRE ÉRDEMES LESZ ODAFIGYELNI:

Adam Johnson (22, Middlesbrough). Ha valakinek, neki igazán jól jött, hogy Stewart Downing végül hosszas huzavona után elhagyta nevelőegyesületét és a Villához igazolt, hiszen mostantól nem vitás, hogy ő fog fel-alá rohangálni a Boro középpályájának bal oldalán. És ez az ami nagyon jól megy neki: kiismerhetetlenül cselez, hajszálpontosan ad be, és nem mellesleg gólokat is tud lőni. Bár sok elemző úgy véli, hogy Downing távozásával túl nagy felelősség hárul majd Johnsonra, ha pótolni akarja az egykori közönségkedvencet, de nekünk szilárd meggyőződésünk, hogy nemcsak az U21-es angol válogatott szélső, hanem végül a Boro is jól fog járni a váltással.

Freddie Sears (19, Crystal Palace). Nagyjából másfél évvel ezelőtt meggyőződéssel vallottuk, hogy Freddie Sears az isten, amikor a West Ham United mezében élete első felnőtt meccsén előrevetődő fejesből szerzett gólt 5 perccel a pályára lépését követően. Tavaly szeptemberben aztán az őt mélyvízbe dobó Alan Curbishley-nek elege lett az egészből, az új menedzser pedig David Di Michele vagy Diego Tristan személyében sokkal inkább öregecske kölcsönjátékosoknak szavazott bizalmat. Éppen itt az ideje, hogy megmutassa mit is tud valójában, amire remek lehetősége lesz Neil Warnock tehetséges ifjoncokból álló csapatában, ahol a teljes szezont kölcsönben tölti.

Nicky Maynard (22, Bristol City). Abban biztosak voltunk, hogy nem a tavalyi lesz az igazi szezonja a Crewe Alexandra egykori csatárának, az idei viszont már sokkal inkább. Az egyik legfontosabb angliai utánpótlásnevelő klub utolsó híres növendéke (ugye az Alexnél kezdett többek között David Platt, Danny Murphy és Dean Ashton is) az idei bajnokságnak jócskán felfrissített kerettel nekivágó Bristol City esze és gólfelelőse is lesz egyben. Amíg tavaly ez a szerep túl sok volt neki, idén észből is akad rajta kívül még (Paul Hartley) és a gólszerzés felelőssége sem egyedül az ő vállát fogja nyomni (David Clarkson, Danny Haynes): ez bőven elég ok ahhoz, hogy ez legyen Maynard áttörés-szezonja.

Ched Evans (20, Sheffield United). Ha egy normális világban élnénk, akkor a Manchester City csatársora a hétvégén így állt volna fel a Pompey ellen: Sturridge-Evans. De mivel egyáltalán nem élünk normális világban, az előbb említett fiatalemberek közül már egyik sem a manchesteri kékek játékosa. Amíg azonban Daniel Sturridge úgy döntött, hogy sok pénzért csírájában fojtja el a karrierjét, és elmegy a kispadra (vagy még oda se) a Chelsea-hez, az egyébként walesi válogatott Evansnek volt annyi bátorsága, hogy az állandó játéklehetőségért a második vonalba szerződjön. Volt már akinek ez bevált, mi mindenestre nagyon szurkolunk neki.

Gary Hooper (21, Scunthorpe United). A Vas ügyeletes gólvágóira mindig érdemes odafigyelni (gondoljunk csak Billy Sharpra, Andy Keogh-ra, vagy később a helyükre érkező Martin Patersonra) és ez idén sem lesz másként. Hooper rögtön az első idényében 30 gólt szerzett és nagy szerepet játszott abban, hogy a Scunthorpe egy év után visszajutott a Championshipbe. Azt jósoljuk, hogy a mostani szezonban is rengeteg fog majd múlni rajta: az ő góljai tartják majd benn a Vast, aztán persze majd elviszi egy nagyobb klub őt is, ahogyan az már csak lenni szokott.