Rúgd és fuss!

A Rúgd és fuss! kitartói olvasói (sőt már a tévénézők is!) tudják, hogy az angol másodosztály küzdelmeit kitüntetett figyelemmel követjük itt a blogon, úgyhogy szokásunkhoz híven ismét elkészítettük szezonelőzetesünket, amelyből megtudható, nagyjából mire is lehet számítani a Championship idei szezonjában. Az már első ránézésre is megállapítható, hogy a huszonnégy csapatos mezőny rettentően tömör: igazából nincs egy klub sem, amelyik lényegesen erősebbnek tűnne a többinél, így idén még a szokásosnál is nagyobb küzdelemre lehet majd számítani. Az meg már csak hab a tortán, hogy az Egyesült Királyság egyik legbunkóbb, de egyben legelsöprőbb tehetségű támadója a bajnoki cím esélyeséhez szerződött, vagy hogy a brit kulturális élet egyik legszellemesebb alakja igazgatósági tag lett egy frissen feljutott klubnál!

Lassan eljutunk oda, hogy már nemcsak a Championshipben küzdenek egymással a Premier League egykori hősei, hanem már a harmadosztályban is rendszeresen több nagy múltú klub gyűlik össze. Hiába nincs már itt a Leeds, a Norwich és a Millwall, idén is van Southampton, Sheffield Wednesday és a Charlton, és arról, hogy ne a nagynevű csapatok sétagaloppjáról szóljon az idény, olyan ambíciózus és jól eleresztett klubok gondoskodnak, mint a Huddersfield és a Peterborough. Éppen ezért nagyon izgalmasnak ígérkezik ez az évad is, könnyen lehet, hogy a tavalyihoz hasonlóan a mostaniban is csak az utolsó fordulóban dőlnek el a fontos kérdések. És ami még ennél is fontosabb, idén sincs lefutva semmi, nagyjából erre a ligára is igaz az, ami a Championshipre: bárki nyerhet bárki ellen, és minden előfordulhat, sőt, akár még annak az ellenkezője is.

Első ránézésre még úgy is tűnhet, hogy Fabio Capello angol szövetségi kapitány bátran mert hozzányúlni a fiatalokhoz a magyar válogatott ellen készülő keret összeállításakor, de ne tévesszen meg senkit Kieran Gibbs, Jack Wilshere, vagy akár Adam Johnson beválogatása, egyelőre semmi sem látszik megváltozni.

Még időnk sem volt megírni a szokásos szezonelőzetesünket, a Championship 2010-11-es idénye máris kezdetét veszi ma este egy izgalmas Norwich City-Watford összecsapással! A Rúgd és fuss! lelkes olvasói azonban nem maradnak le semmiről, mivel a blog egyik szerzője a mérkőzést ma este 20h30-tól élőben közvetítő sportcsatorna (Sport1) stúdiójában fogja jól megmondani a véleményét!

Hát most mégis mit lehet mondani? Anglia súlyos vereséget szenvedett, tönkreverték, szétzúzták, hazazavarták a németek, és ugyan most mindenki Lampard meg nem adott szabályos góljáról beszél még egy-két napig, de aztán már csak az fog megmaradni a köztudatban, hogy Németország 4-1-re legyőzte Angliát a vébé nyolcaddöntőjében.

Soha még angol csapat nem szenvedett ilyen súlyos vereséget világbajnokságon, pedig a játékosanyagot tekintve nem ez volt a leggyengébb angol keret a vébék történetében. Mégis a négy évvel ezelőttihez hasonlóan most is úgy kell elhagynia a tornát, hogy egyetlen jó meccset sem játszott, és igazából nem is hiányzik senkinek - azzal a különbséggel, hogy négy éve veretlenül esett ki a csapat a negyeddöntőben, miután könnyedén továbbjutott a csoportból, de most még ez az elégtétel sem adatott meg.

Nézzük a lényeget: Anglia legyőzte Szlovéniát és bejutott a nyolcaddöntőbe. Ez jó hír, függetlenül attól, hogy az USA a másik meccsen a várakozásoknak megfelelően legyőzte Algériát - tökmindegy, hogy az utolsó percben lőtt góllal, lássuk be, ez volt a reális eredmény. Anglia pedig egy olyan meccsen szórakozta el a csoportelsőséget, ahol a látottak alapján gólokkal kellett volna nyernie.

Az angol válogatott eddig két meccsen van túl a világbajnokságon és egyiken sem tudta még akár percekre sem megközelíteni azt a játékot, amit a selejtezőkön látottak alapján feltételeztünk, és gyakorlatilag egyetlen játékos sem nyújtotta azt a teljesítményt, amire joggal számítottunk (mondjuk mi sokakkal ellentétben azt gondoljuk, hogy az USA ellen néhol egyáltalán nem volt katasztrofális a csapat teljesítménye). Anélkül, hogy elhibázott taktikáról, középszerű egyéni képességekről és esetleges személycserékről bonyolódnánk teljesen felesleges fejtegetésekbe, mi a bajok fő okát leginkább abban látjuk, hogy ez a csapat a legkevésbé sem csillogtatja azokat az erényeket, amelyek a mindenkori angol válogatottat rokonszenvessé tették. Nos mik is lennének ezek az erények?

Nyerhető meccsen szórt el szombaton két pontot az angol válogatott, ami még nem tragédia, csak most már a maradék két csoportmérkőzést muszáj megnyerni, szűkült a mozgástér. Voltak bíztató percek, de az összkép éppoly hervasztó volt, mint a vb előtti felkészülési meccseken. Egyértelmű: ezzel a játékkal 2010-ben sehova nem lehet jutni a világfutballban. Hiába jók az egyéni képességek, hiába szép fehér a mez, hiába jó az edző, A LABDÁT ENNÉL SZÁZSZOR JOBBAN MEG KÉNE BECSÜLNI.

A napjainkban oly divatos ún. posszessziós (vagyis a labdatartáson alapuló) futball biztosan nem az egyetlen út a boldogsághoz (amint azt az Inter BL-győzelme szépen illusztrálta), de ennyire esetlegesen és labdabizonytalanul nem lehet játszani. Az angol válogatott nem tudja, ebből következően nem is meri megtartani a labdát a középpályán, a hosszan és félhosszan előrelövöldözött passzok pedig valójában nem passzok, hiszen nem emberhez mennek. Az elöl levő játékosok ereje, és ami talán még fontosabb, az ideje azzal megy el, hogy a pálya középső harmadában párharcolnak a labdáért, márpedig azt egy ilyen stramm, tudatos csapattól, mint az amerikai, igazán nem lehet elvárni, hogy készségesen lepattanjanak az ellenfélről. Nem is pattantak.

Az 1-1 teljesen igazságos eredmény, függetlenül attól, hogy Dempsey egyenlítő góljához Green kozmikus bénázása is kellett. Angliának volt a gól mellett egy óriási helyzete, de olyanja volt az amerikaiaknak is. Lássuk, kinek mi köze volt hozzá:

Green: Ennél durvább csak az lett volna, ha egy kirúgásnál kimegy az ötösön túlra, megfordul és bebikázza a labdát a saját kapujába. Az úgynevezett nagy védésénél is óriási mázli kellett, hogy a kapufára, onnan meg kifelé pattanjon a labda. Elment rajta két pont (ez akkor is igaz, ha a szépen dekorált támadószekcióból nyilván egy gólnál többnek kellett volna kijönni). Osztályzata: 1

Johnson: Nem oly rég még a hideg rázta az embert, ha hozzá került a labda, most kifejezetten az volt a reményteli, amikor ő csinált valamit. Hátul megbízható volt, elöl a nagyon kevés kreatív ember egyike - ami persze a többiek kritikája is. 6,5

Terry és King: Különösebb gond ezen a meccsen nem volt, de életbiztosításnak sem tűnt egyikük sem. 6

Carragher: A megsérült King helyére állt be a szünetben, és ahogy középhátvéd kollégáinak, neki is bőven volt gondja a gyors és ügyes amerikaiakkal. Belegondolni is rossz, hogy mondjuk egy argentin csatársor ellen mihez kezdene. 5

A. Cole: Talán a felállás miatt nem jött annyit előre, mint jöhetett volna, de persze akkor Johnson miért tudott. Előrejátékban sokkal több kell. 6

Lennon: Voltak jó megmozdulásai, a Milner lecserélése utáni taktikai módosítás (miszerint két klasszikus szélső futkározik a két oldalon) nem tett jót, kevesebbszer került játékba. 5,5

Gerrard: Szép gólt lőtt, lelkesen beszedett egy sárgát (ami nagyon rosszul fog jönni később, ha Anglia véletlenül összeszedi magát és messzebbre jut), sokat vállalt, de sok labdát elszórt, nem tudott stabilitást adni a középpályának. 6

Lampard: Megint nem. Az, hogy valaki bárhonnan fölé tud lőni, nem ok arra, hogy folyton válogatott legyen. Senkitől sem zavartatva passzolt a pálya közepén bedobásra. 4,5

Milner: Szélső középpályásként szerepelt 26 percet, akkor Capello rájött, hogy az USA ellen ehhez ő egyszerűen túl lassú. Most rossz volt nézni, de középen minden bizonnyal több haszna lenne, remélhetőleg nem pörgött ki végleg a csapatból. 3,5

Wright-Phillips: Szokás szerint futkározott, de nehéz lenne építő megmozdulást felidézni tőle. Amíg úgy volt, hogy ő a huszonvalahanyadik ember a keretben, nem zavart senkit, mert aranyos fiú, de az nem jó ötlet, hogy játsszon is. 4

Heskey: Szép gólpassz, kihagyott szuperhelyzet (és még egy jó fejes-lehetőség, ami szintén kimaradt). Nem érthetetlen, hogy Capello miért őt erőlteti, hiszen a selejtezőkben ez volt a jó felállás, de neki is nagyot kéne javulni hatékonyságban. 6

Rooney: Nincs formája csúcsán, de ha el se jut hozzá a labda, nem is várható, hogy belejöjjön. Johnson - és helyenként Gerrard - mellett így is ő volt az, akin látszott, hogy szeretne gyorsabb és koncentráltabb játékot kierőltetni a barátaiból. 6

Crouch: Az volt a meccs legszomorúbb része, amikor már ő is játszott - ez nem feltétlenül az ő hibája, mert nem ő adogatott teljesen tanácstalanul a saját védővonalán, de ettől még tény. Hogy egy ízben a félpályára jött vissza labdáért, az részben taktikai fegyelmezetlenség, részben az egész csapat kétségbeesett tehetetlenségének jele. 4

Capello: SWP-t becserélni bátor és papíron jó húzás volt, de tudni lehetett előre, hogy el fog halni a szilárd amerikai védelmen. Ha pedig két futkározó-cselező szélsővel akar játszani Anglia, mindjárt nem fest olyan jól a keret, amiben ilyen játékosból pont ez a kettő van (hiszen Walcott és Adam Johnson is otthon maradt). Neki kell megoldást találni a középpálya kínjaira; a bizalom még töretlen. 5